Másnap korán keltem, mert a lányok nagy zajjal kezdtek el készülődni a kora reggeli nyelvórájukhoz. Megígértem nekik, hogy elkísérem őket, ha esetleg eltévednének, akkor én tudok nekik segíteni. Bár nem értem. Csak felmutatják az iskola nevét és a taxis oda viszi őket. De nem hibáztatom őket, hiszen szerintem én is ugyan ezt tettem volna a helyükben. Gyorsan én is neki láttam a reggeli készülődésemnek, de még így is hamarabb készen lettem, mint ők, pedig köztudott, hogy én mindenhonnan elkések.

Miután sikeresen „kitettem" őket a sulinál, egy újabb címet adtam meg a sofőrnek. Ahogy közeledtünk a címhez, egyre izgatottabbá váltam. Pont időben érkeztem oda egy régi, kicsit már le amortizált játszótérhez. A hintákhoz közelebb érve már jól kivehető volt egy fekete, hosszú hajú lány alakja.

- Park Jang-mi, hát te egyáltalán nem változtál – állam meg mögötte. A hangomra összerezzent, így sikeresnek könyveltem el a meglepimet.

- Choi Sora, mit ne mondjak, te sem változtál – fordult meg, majd a nyakamba ugrott.

- Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagy – nézett végig tetőtől talpig a barátnőm. – Na végre hajlandó vagy elmesélni, hogy minek köszönhetem, a látogatásod?

- Ugye meséltem neked, hogy tavaly végre végleges alkalmazottként felvettek ahhoz a divat céghez, mint stylist.

- Igen, napokig le sem lehetett vakarni a vigyort az arcodról

- Nos, a múlt hónapban, közölték, hogy szerződést kötöttek itt egy céggel, és két évre kiküldenek egy csapatot nekik. Ha bejön a meló és nekik is teszel, akkor felajánlanak egy hosszabb szerződést is. Na, mint már gondolom erre rájöttél, engem is kiválasztottak. – tártam szét a karomat.

- Akkor, csak hogy biztosan jól értelmezem. Két évig biztosan boldogítani fogod az életem szemtől szembe?

- Bizonyám – bólogattam.

- Na, akkor most szépen elmegyünk a kedvenc reggeliző helyünkre és eszünk valamit. Mindig olyan korán elrángatsz otthonról, és most pedig éhen halok – karolt belém, majd boldogan ugrálva jött mellettem.

A nap további részét Jang-mival töltöttem. Nagyon jól esett végre személyesen is beszélgetni vele. Rengeteg bepótolni valónk van még, de szerencsére arra még bőven lesz időnk.

- Viszont én nagyon kíváncsi vagyok, a lakásotokra. Átmehetek? Légyszi – kezdett el könyörögni.

- Nem tudom, hogy jó ötlet-e ez. Mint már mondtam a lakótársaim nem igen kedvelnek engem.

- Nem baj. Ez már nem oszt, nem szoroz a helyzeteden. Én pedig túlságosan is kíváncsi vagyok.

- Rendben, de csak egy kis időre.

- Ígérem – nyújtotta a kisujját. Jang-mi mindig is ilyen vidám természet volt. Rengeteg barátja volt, de szerencsés vagyok, hogy az egyetlen igaz barátjának hívhatom magam. Sokan csak a kapcsolatai miatt szerettek volna jóban lenni vele. Hiszen nem minden napi, ha egy tehetősebb család nem küldi magán iskolába a gyerekeit. Bár ez annak köszönhető, hogy a szülei nem igen foglalkoztak vele. Most is egy kicsi szobát bérel abból a kevés pénzből, amit kezdőként keres a szakmájában. A szülei nem hajlandók anyagilag támogatni őt. Bár az igazat megvallva, Jang-mi sem akar pénzt elfogadni tőlük.

Egy negyedóra múlva már a bejárati ajtónk előtt álltunk.

- Szerintem itthon sincsenek. Ez az első napjuk Szöulban. Nem hiszem, hogy ebben a kis lakásban akarják ezt a napot eltölteni – próbált a barátnőm rávenni, hogy végre kinyissam az ajtót.

- Jól van, nyitom – válaszoltam, majd a kód beütésével kinyitottam az ajtót.

- Hát ez nagyon aranyos – szólalt meg mellettem Jang-mi, mikor beléptünk a nappaliba.

- Ne ess túlzásba. De igazad van. Ahhoz, hogy két évig itt lakjak, bőven megfelel.

- Meg nem kell itt maradnod, ha nem akarsz. Rendesen fogsz keresni azalatt a két év alatt. Összespórolhatsz egy jobb lakásra pénzt.

- Igazad van – mosolyodtam el, majd a szobámba vettük az irányt. Egy idő után rá pillantottam az órára, majd eszembe jutott valami.

- Tudod mit? Már egy ideje be akarlak mutatni valakinek. Megbeszéltük még tegnap este, hogy ma video chatelünk, és mivel te is itt vagy, végre megismerhetitek egymást.

- Kire gondolsz? – kérdezte, miközben én már a hívást indítottam.

- Alicera. Ő az egyedüli ember, akivel jóban vagyok otthon.

- Remélem rólam van szó – ugrott fel barátnőm feje a telefonomban a mondat végén.

- Még szép. Senki előtt nem titkolom. Te vagy az egyedüli normális ember az ottani életemben – nevettem fel. – De szeretnék neked valakit bemutatni. Alice ő itt a legjobb barátnőm Jang-mi. Jang-mi, ő itt Alice, akiről már beszéltem neked.

- Szia, örülök, hogy végre megismerhetlek – köszönt neki mosolyogva Jang-mi angolul. Szerencsére egész jól beszélte a nyelvet. A szülei egy dologban oda figyeltek rá. És az a tanulmányai voltak. Nagyon sokáig járt külön tanárhoz, hogy rendesen megtanuljon angolul. Ráadásul amikor mi is videó hívásoztunk, megkért, hogy váltsunk át időnként angolra, hogy ő is gyakorolni tudjon.

Szerencsére a beszélgetés könnyed és barátságos hangulatban telt. Nagyon örültem, hogy a számomra két fontos ember jól kijön egymással. Sőt. Alice felajánlotta, hogy szívesen beszél Jang-mival, hogyha szeretné az angolját gyakorolni.

A hívás után nem sokkal Jang-mi is indulni készült. Viszont nem úszhattuk meg, hogy összefussunk Ariaval és Charlotteval. Szerencsére csak köszöntek egymásnak, miután jól megbámulták a másikat, majd a barátnőm távozott. Utána rögtön küldött egy üzenetet, hogy nem irigykedik rám, és hogy sok kitartást belük szemben.

A következő nap eseménytelenül telt, így hamar el is repült. Hétfőn viszont az ébresztőmnél is hamarabb fent voltam. Hosszas mérlegelés után végül egy menta zöld szoknyára és egy fehér rövidujjú kötött crop-topra esett a választásom. A hajam pedig kiengedve hagytam a vállamra omlani.  Sminknek, pedig tudtam, hogy az a legjobb, ha minél természetesebb, így egy minimális festéket az arcomra kenve késznek nyílvánítottam magam. A két lány persze ráérősre vette a figurát, de nekem hála éppen időben értünk az új munkahelyünk épülete elé. Már a taxiban is feltűnt, de most jobban szemügyre tudtam venni, a mai öltözetüket. A ruhájuk csinos volt, olyan amilyet otthon is az irodába felvennének. Viszont a sminkjük mintha erősebbnek tűnt volna a kelleténél. Mellettük az enyém olyan volt, mintha nem is lenne. Egy kicsit kétségbe is ejtett a gondolat, hogy talán erősebben kellett volna megcsinálnom a sajátomat.

- Ez lenne az épület? – kérdezte Charlotte enyhe fintorral az arcán

- Azt hittem, hogy ... nem is tudom. Valami nagyobbra és modernebbre számítottam. – jegyezte meg Aria is. Én inkább csendben maradtam. Nem mertem bevallani, hogy szerintem pont megfelel egy feltörekvőben lévő cégnek, úgy, hogy csak egy biztos bevételi forrásuk van jelenleg.

- Inkább menjünk be - javasoltam. Szerencsére a biztonságiakon sikeresen átjutottunk. Titkon azon rettegtem, hogy be se jutunk az épületbe. A bejárat másik oldalán egy recepciós pult fogadott minket, aki elirányított a lifthez, ami felvisz minket a KQ-hoz. Pár perccel később egy konferencia teremben találtuk magunkat, ahova belépve két férfi és egy nő fogadott minket.

A lányok megvillogtatták két napos nyelvtudásukat, és szörnyű kiejtéssel, de köszöntek a jelenlévőknek. Én sem tettem másként.

- Köszöntelek titeket. Kim Gyu-uk vagyok a cég alapítója -nyújtott kezet az öltönyös férfi

- Az én nevem Dan Min-Hee, én vagyok jelenleg a fő stylist -mutatkozott be a nő is. Szóval ő a terhes stylsit akinek a helyét kell pótolnunk.

Ezek után érdeklődve néztem a harmadik emberre, aki még nem mutatkozott be. Most egy kicsit jobban szemügyre tudtam venni. Szőke rövid haja így is kirívó volt a másik kettő mellett, viszont a stílusa nagyon szembetűnő. Bevallom őszintén ritkán látok olyan embert, akinek ilyen jó ízlés lenne. Ez csak egyre kíváncsibbá tesz.

- Örvendek. Kim Hong-joong vagyok az Ateez leader-je.