A családi ebéd mondhatni kellemesen telt el. Amikor Legolas belépett a házba, 6 tünde szempár meredt rá vissza. Mindenki otthon volt. Készültek a legkisebb fiú hazatérésére, így hatalmas lakomát rendeztek. A kezdeti nehézségek ellenére a társaság jól fogadta a herceg jelenlétét. Legolas pedig nem zavartatta magát, mintha nem is ő lenne a legrangosabb közöttük, ugyanúgy beszélt, evett, és nevetett velük. Látni lehetett rajta, hogy jól érzi magát. Milyen rég is volt már amikor ilyen családi összejövetelben volt része! Egészen elfelejtette azt a melengető kedves érzést, ami most ennek ellenére is elfogta őt. Elinor édesanyja és nővére minden kívánságát lesték, többször is megkérdezték, hogy nem maradt-e éhes, vagy szomjas, de ezeket a kérdéseket Legolas mindig ügyesen hárította, nehogy terhére legyen a családnak. A kiadós ebéd után Elinor is segített az elpakolásban, amíg a férfiak- Legolas és a bátyja- belekezdtek harci élményeik kifejtésébe. Amikor a pókokra terelődött a szó, már Elinor is jobban odafigyelt, majd, hogy nehogy lemaradjon valamiről, ő is odaült hozzájuk.
- Legutóbb amikor kimentem az erdőbe én is észrevettem a hálókat. Alig pár mérföldnyire innen. Ha tovább terjeszkednek, kénytelenek leszünk életre halálra küzdeni velük. Vagy elhagyni az erdőt- mondta Mellan, Elinor bátyja. A hallottakra Elinornak ökölbe szorult a keze. Hogy ő elhagyja a Zöld erdőt? Soha! Inkább meghal egy pókkal vívott csatában, de az otthonát akkor is biztonságban akarja tudni.
- Nem fogjuk hagyni, hogy tovább jöjjenek. A csapataimmal állandó támadás alatt tartjuk őket. Elképzelhető azonban, hogy több erős kézre is szükségünk lesz majd.- felelte hideg arccal Legolas.
- Ha a szükség úgy hozza, rendelkezzen velem uram.- állt fel Mellan, és tisztelgett. - a szolgálatára állok.
Elinor furcsán érezte volna magát, ha a bátyja után, ő maga nem ajánlja fel a szolgálatait, így követte a példáját.
- Én is a szolgálatára állok- mondta. Remélte nem fogja senki kinevetni. Ő biztos, hogy kinevetné saját magát.
- Köszönöm Mellan- állt fel Legolas is, és a vállára tette a kezét.- ez sokat jelent nekem is, és az egész erdőnek is. Viszont te még nem állsz készen- nézett most a mellette álló fiatalabb testvérre.- Hosszú út áll előtted, és sokat kell még tanulnod. Felkészületlenül nem foglak harcba küldeni- szemében fellelhető volt az aggódás. Egészen meglágyultak a vonásai, ha a fiúra nézett.
- Értem. Tisztában vagyok vele. -felelte Elinor csalódottan. Nem is várt tőle semmit, mégis csalódottnak érezte magát. -viszont ha bármiben tudnék segíteni, kérem én itt vagyok.-tette azért még hozzá.
- Elinort én magam fogom kitanítani, és apjához méltó harcost faragok belőle- jelentette be Legolas. Erre már a család hölgy tagjai is bejöttek, kiváncsian néztek a hercegre.- sok lehetőség rejlik benne, és van egy olyan gyanúm, hogy más nem vállalná el ezt az igen nehéz feladatot. Viszont én szeretem a kihívásokat.- tekintete Elinoréba fúródott.- Mellettem pedig garantálhatom aggódó családjának, hogy biztonságban lesz.
- Felség ezt igazán nem kellene. Hiszen hallotta a szóbeszédeket. Az öcsém nem képes egy kitaposott ösvényen végigmenni anélkül, hogy felbukna valamiben.-szólt közbe idősebb nővére.- ráadásul így is sok rosszakarója van a falakon belül. Ha maga a király fia venné maga mellé, meg többen szemet vetnének rá.
- De pont a király fiaként én garantálhatom a biztonságát. Megígérem, hogy idővel tisztelettel fognak rá nézni, és inkább meghajolnak előtte, mint hogy lába elé lépve kigáncsolják őt.
- de uram-kezdte volna Ilina, de férje visszafogta, aki időközben szintén csatlakozott a társalgáshoz.
- Hagyd Ilina. Megértem, hogy aggódsz érte, de ne vidd túlzásba. Hiszen a herceggel beszélsz. És ő maga ígéri meg neked. Hát semmit nem ér neked a királyi vér szava?-vonta kérdőre a tündenőt. Ilinán látszott, hogy ha most a herceg nem lenne itt, bizony nekiállna perlekedni a párjával, így viszont csak harciasan felszegte a fejét.
- Köszönöm felség, hogy törődik az öcsémmel. Ne haragudjon az előbbi viselkedésemért-hajolt meg.
- Semmi szükség erre. Nem történt semmi. Nem akarom tovább borzolni a kedélyeket. Azt hiszem ideje távoznom-mondta Legolas, majd az ajtó felé indult.- Elinor ha szeretnél tőlem tanulni, holnap gyere a főtérre napnyugtakor. Addigra visszaérek-megejtett még egy mosolyt a fiúnak, aki megszeppenve bólintott, majd Legolas kilibbent a házból.
- Mégis hogy sikerült így az ujjad köré csavarnod a herceget he?- veregette vállon Mellan az öccsét.- Sose láttam még ilyennek. Pedig már nem egyszer mentem vele ki az erdőbe, de az embereivel mindig hideg, és érzelemmentes. Nehéz elképzelni, hogy a hideg tökéletes királyi sarj, ilyen önfeledten elszórakozzon egy alacsony rendű családdal. -jegyezte meg.
- Én nem csináltam semmit. Legolas úrfi megmentette az életemet. Nem tudom mért, hiszen a szeme láttára estem le egy fáról, és még ki is nevetett sokszor.-csóválta a fiú a fejét.
- Mindenesetre, ha ő maga fog tanítani, talán lehet még valami belőled. Adj bele mindent öcsém-szorította meg a vállát bíztatóan, majd a feleségével együtt kimentek a házból. Ilyen tájt mindig együtt mennek ki az erdőbe, gyógynövényeket, gombákat keresni, hogy legyen mit ennie a családnak.
Elinor felment a szobájába, hiszen sejtette ,hogy nem szeretné az édesanyja, ha elmenne ma itthonról. Inkább keresett magának olvasnivalót, rengeteg könyvük volt otthon. Szerette a régi történeteket, regéket, és a dalokat. Talált is egy daloskönyvet, így elővette a fuvoláját, és nekiállt játszani. Aznap estig három dalt is sikerült megtanulnia a hangszerén, és énekelve is. Már előre ábrándozott, hogy mit fog csinálni másnap. Alig várta, hogy újra kimehessen az erdőbe, és az ott élőknek játszhasson, énekelhessen. Talán akad majd egy két tünde is, aki csatlakozik hozzá. Nem sokan ismerték el zenei tehetségét, mivel eleve elkerülték, ha meglátták. Viszont akadt egy két zenész, aki már többször is rátalált miközben önfeledten játszott egy fa alatt üldögélve. Volt, hogy együtt is zenéltek. Ezeket a pillanatokat tartotta a legértékesebbnek eddigi életében. A történtek után ezt már máshogy gondolta. Akaratlanul is eszébe jutott, hogy a herceg megmentette őt, és most a hazavezető úton milyen jól érezte magát a társaságában. Holnap pedig külön neki fog kiképzést tartani. Azt ígérte, hogy olyan harcost farag belőle, mint az apja volt. Felkelt az ágyából, és elővette tőrét, majd gyakorolni kezdett. Félő volt, hogy a szűk szobájában fellök, vagy felrúg valamit, esetleg saját magában tesz kárt, de nem érdekelte. Úgy érezte nem állhat a jelenlegi állapotában Legolas elé. Még a végén elküldi őt, hogy mégsem vállalja. Az eddig begyakorolt alapmozdulatokat végezte, amikor elesett a saját lábában, és a könyvespolcának vágódott. Pár vaskos kötet hatalmas porfelhőt kavarva zuttyant a fejére, amit Elinor csak egy sóhajjal nyugtázott.
- Elinor jól vagy?-nyitott be hozzá máris kisebbik nővére. Feltérképezte a helyzetet, és megkönnyebbülve tapasztalta, hogy a drága öccse még egy darabban van.
- Mégis mit művelsz? A szobád nem harctér. Ha gyakorolni akarsz mért nem mész inkább ki?-lépett beljebb, majd segített Elinornak visszatenni a könyveit a helyükre. A fiú csak halkan nevetgélt.
- Ne haragudj. Reméltem, hogy nem történik hasonló. Mostanában egész ügyes szoktam lenni. Úgy látszik ez a sok pihenés megártott a harci képességeimnek-nézegette elgondolkodva a kezét amiben a tőre volt.
- Milyen harci képességek?- nővére nevetve pöckölte meg a homlokát.- inkább pihenned kellene. Az erőd nem fog egyik pillanatról a másikra visszajönni. Ne aggódj. Legolas úr tudja a legjobban, hogy milyen állapotban vagy. Nem kell a holnapi órádra ennyire rákészülni. -Nimea próbálta nyugtatni a fiút, mert látta rajta mennyire felizgatta ez miatt magát.- Meg ha most megsérülsz hogyan fogsz holnap elé állni?
- Tudod jól, hogy így is csak nevetni fog rajtam. Nem is értem mért pont engem választott ki. Mi lesz ha többen is látni fogják mennyire lehetetlen vagyok?-Elinor leült az ágyára. Az arca kétségbeesetten várta a megváltó választ nővére szájából, azonban ő se tudott neki semmi megnyugtatót mondani.
- Fiatal vagy még. Természetes, hogy így érzed. Ne feledd, hogy a felség bizonyosan okkal választott ki téged. Legalább valaki végre elvállalta a tanításodat. Mellan nagyon megkönnyebbült, hogy újra felcsillant a remény.- Nimea odalépett öccséhez, majd egy csókot nyomott a homlokára.
- Köszönöm-mondta a fiú halkan.- remélem nem hiába reménykedik. Pont a bátyámat nem szeretném cserben hagyni.
- Nem fogod. Hiszek benned Elinor-szemével komolyan nézte őt, majd elmosolyodott.
- Köszönöm-ismételte Elinor újra. Szerette Nimeát. Talán ő állt a legközelebb hozzá a családjában édesanyja után. Vele volt a legkisebb korkülönbség köztük, így jobban meg tudták érteni egymást.
Hosszú ideje nem beszélgettek egymással, így most kihasználták az idejüket, és mindent megosztottak a másikkal. Elinor újra elmesélte a pókok támadását, majd azt, hogy mennyire elunta magát a betegágyban. Nővére is elújságolta mennyi minden történt vele, majd elköszöntek egymástól, mert már kezdett későre járni. Elinor izgatottan hajtotta álomra a fejét. Sokáig nem tudott még elaludni, ha a holnapi napra gondolt.