Newil King egy, a húszas éveikben járó angol márkik közt. Édesapja már elég idős, így rangját s kötelességeit átvette még halála előtt, hogy ezzel megkönnyíthesse utolsó éveit. 

A férfi kiről most itt  szó van, az otthonául szolgáló  kastély könyvtárában ül egy bőr bevonatú, kényelmes fotelba süppedve, egyik lábát a másikon átvetve s egy könyvet tartó kezét a karfán megtámasztva. Ahogy elmélyed benn sötétbarna -majdhogynem fekete- hajából pár tincs néha a szeme elé hullik. Ezeket egy-egy oldal elolvasása után gondosan kisimítja mélybarna szemei elől. Míg eme tevékenységét folytatja egy fekete, s vékony keretes szemüveg ül orrán.

A könyvtár maga elfoglal egy egész szárnyat a kastélyban, hisz hatalmas. Minden falon könyvek sorakoznak a földszinten kívül még két emelet magasságban is. A dupla szárnyas bejárat két oldalán vasból készült csigalépcsők vezetnek a fentebbi könyvek eléréséhez szolgáló legfelső  s annál valamivel alacsonyabban elhelyezkedő gangokhoz, melyekkel a helyiséget akár három, egyforma nagy vízszintes térré is el lehetne választani. Ezeket a kis átjárókat szépen megmunkált fa korlátok szegélyezik. 

Az egész helyiséget a régi könyvek egyedi illata lengi körbe, melybe most a férfi teájának aromája is enyhén fellelhető - a még gőzölgő italt tartalmazó csésze az úr előtt elhelyezkedő kis asztalon kapott helyet. A csend hatására idillivé váló hangulat a szőnyegen súrlódó hangot kiadó, nyíló ajtó töri meg. Newil anélkül is tudja kicsoda jött, hogy felpillantana a könyvéből - hisz csak egy személy van, aki ilyen időben szokta megzavarni.

Amint az oldal végére ér elhelyezi a sárgás lapok közt díszes könyvjelzőjét, majd gondosan becsukja a könyvet s óvatos mozdulattal teszi az asztalra - hisz a könyveknek eszmei és anyagi értéke egyaránt van. Szemüvegét levéve sötétbarna mellényébe csúsztatja, majd hófehér ingujjait megigazgatva áll fel a székből s fordul hátra, azaz látogatója felé. Egy apró mosoly mellett hajol meg. 

-Szép jó napot édesanyám. -felegyenesedik- Mit tehetek önért?

Az ajtót épp most csukja be az egész fiatalnak ható asszonyság. Mikor fia felé fordul kék szemeiben felcsillan az anyai szeretet s halovány rózsaszín ajkait mosolyra húzza. Pár lépéssel a fiú előtt terem, díszes cipőinek koppanásait elnyeli a vérvörös szőnyeg, mely a könyvtár padlóját fedi. Léptei közben meg-meglibben halványbarnás, rövidre vágatott, s enyhén göndörített haja, melyben azért fellelhetőek már az ezüst szálak is. Csipkés, fehér kesztyűbe bújtatott jobbját a fia arcára simítja, míg bal orcájára lágy csókot lehel.

-Szervusz fiam. Ugyan, semmit. -kezét elvéve arcától legyint egy kisebbet- Csupán érdekelt, hogy van egyetlen gyermekem.

-Jól vagyok, köszönöm. S ön? Hogy szolgál az egészsége? -hellyel kínálja édesanyját a fotel mellett elhelyezkedő kanapén- Oly ritkán látom, hisz mindig ha egy kevés szabadidőm van, ön olykor édesapámmal foglalkozik. 

Az asszony a kínálást elfogadja s leül. Abroncsos szoknyája egy kicsit megnehezíti ezt, de már hozzászokott. Ruhája karmazsin szín, ám aranysárga a selyem anyag, mely vékony csíkban halad mellkasán s szolgál a ruha ejtett vállául. Emellett az alján egy kevés fehér csipke is fellelhető. Bár elég fiatalos az asszony kinézete korához képest, ez a ruhadarab talán túl... feltűnően hathat s hat is egy korabelin.

Csupán az után válaszol az asszony, hogy egy szem gyermeke is ismét leült. 

-Jól vagyok gyermekem. De ami fontosabb, te hogy vagy? S áruld el nekem, mikor tervezel hitvest hozni a házhoz? Mikor ajándékozol meg egy unokával? -miközben beszél kezeit mellkasa elé emeli s vékony ujjait összefűzi, mintha csak imádkozna- Drága apád is úgy örülne, ha még láthatná, fiú avagy leány lesz utánad az örökös.

A férfi mosolya mit sem változik ahogy anyját hallgatja. Pedig jaj szegény asszony, ha tudná mi jár most fia fejében... Nem tudja, hogy gyermekének milyen súlyos titka van, mely miatt még csak gondolni sem akar feleségre, vagy akár gyermekvállalásra. Newil valójában már hónapokkal ezelőtt megtalálta a számára igazit, ám nem lehet az övé, nem hozhatja a házhoz, hisz szülei még tán ki is tagadnák emiatt. 

-Édesanyám, kérem ne sürgessen. Nem szeretnék rossz döntést hozni, így nem tervezem elsietni az arám megválasztását.

-De édes fiam, egy levelet sem olvastál el, mit neked küldtek a márkik s a lordok! Még maga a herceg úr is felajánlotta lányát. 

-De édesanyám, a herceg lánya még három éves sincs. Hát mit tudnék én kezdeni egy akkora kis pöttömmel?

-Én is annyi idős voltam, mikor eljegyeztek édesapáddal. 

-Édesapám pedig öt éves volt. Én azonban közelebb állok már a huszonöt éves korhoz.

-Tán jobban örültél volna, ha már fiatalkorodban elintézzük az eljegyzésed? Direkt azt akartuk, hogy szerelemből esküdj majd szerelmet az oltár előtt.

-Épp ez az. -előre dőlve nyúl díszes porceláncsészéjéért a férfi, majd ujjai közé véve annak fülét magához veszi s ajkaihoz emelve iszik belőle egy kortyot s ez után vissza is teszi azt a kis tányérjára- A szerelmet nem lehet siettetni. -s ez míly igaz! Akkor jön el Ámor nyila, mikor arra az ember a legkevésbé sem számít.

-De fiam, kérlek érts meg minket. Öregek vagyunk már apáddal s még halálunk előtt szeretnénk hallani, ahogy újszülött unokánk felsír s ha nem oly' nagy kérés, a felcseperedése elejét is még látni szeretnénk. Ne higgy szívtelennek, de ha két hónapon belül  nem állsz egy asszonnyal az oldaladon a pap elé megházasodni, akkor utasítani foglak a herceg ajánlatának elfogadására. Hidd el, nem irányítani akarom az életed...

Mikor megáll mondanivalójában, fia feláll a helyéről s meghajol.

-Ha most megbocsájt... -felegyenesedése után hátat fordít s kisétál a teremből édesanyja kérleléseit meg sem hallva.

Az istállóhoz kisétálva előkészítteti a kocsiját, majd visszatér a házba, hogy magára vegye sötétbarna kalapját, ugyanilyen színű, dupla gomb soros ballon kabátját s sétapálcáját a kezébe vegye. Mikor meghallja, hogy hintója begördül az épület elé kimegy, hogy beülhessen. Fekete csizmája minden lépésnél koppan a fényes, fehér márványlépcsőkön, melyek levezetnek az udvarra. 

A kocsis két fekete paripát fogott be a szintén sötét színű hintó elé, melybe beszáll a férfi. Leül a vörös bársonnyal borított ülőkére s már indul is a fogat az előre megbeszélt helyre, azaz a közeli városba.

***

A férfi egy forgalmasabb utcán kiszáll a hintóból, majd a kocsisnak megmondja, hogy pár óra múlva jöjjön vissza érte, akkor induljon mikor sötétedni kezd. Alárendeltje felfogta a parancsot, majd elbúcsúzik s már itt sincs - hogyne értette volna meg. Hisz hetente többször is eljátsszák ezt. 

Newil amint már nem látja az utcán haladó hintaját elindul lassú léptekkel. Mindenek előtt ki szeretné kicsit szellőztetni fejét s csak utána akar beállítani Hozzá.

Több utcát is bejár mire céltudatosabbá válnak léptei, melyek egy egy szintes házba vezetik, mely épp ugyan olyan, akár a többi. Egy kis előtér fogadja a bejárati ajtón belépve, hol halvány színek s kellemes, édeskés illatok uralják a teret. Az épület alsó része egy illatszertár, melyet egy fiatal lány vezet - az Ő húga. Nem sokszor beszélt még a leánnyal, de elég kedvesnek tűnik. 

Mikor belép, az említett ki is les egy ablakos ajtó mögül, majd lágy mosollyal int. Magas copfba fogott, tejszőke tincsei meglibbennek a hirtelen mozdulatsor által, majd végül a lány vállára hullik. Zöld szemeit végigvezeti az alakon s amint arcához ér tekintete fel is ismeri Newlit.

-Menj csak fel, nincs nála épp senki. -a lány, akit igazából nevén nevezve Roze-nak hívnak, tudja milyen a kapcsolat a márki s testvére közt, ám nem úgy tűnik mintha bánná.
Rendben, köszönöm. -biccent egyet Rose felé félmosollyal ajkain, majd elindul egy lépcsőn, mely a bejárattól jobbra helyezkedik el - az az ajtó, amin a lány nézett ki, pont szemben van a bejárattal - s vöröses szőnyeg fedi, két oldalt látni engedve a fehéres lépcsőfokokat. Mielőtt felmenne az egyik sarokban elhelyezett állványra felakasztja kalapját s kabátját, majd sétapálcáját azok mellé állítja. 

Mikor felér egy ugyanolyan ajtóval találja szemben magát, akár csak odalenn. Kettőt koppint, majd benyit. Ahogy a bejárat nyílik, a fölé szerelt kis csengő csilingelő hangot ad ki s ugyanezt teszi a szerkezet bezárásakor is.

-Miben segíthetek? -kurjantja egy vidáman csengő hang az emelet túloldaláról.

-Csak egy kis nyugalomra lenne szükségem. -egy kis mosollyal ajkain kerül beljebb a szobában. Válasz helyett az előbbi kérdést feltevő személy villám gyorsan kerül elé s vonja egy szoros ölelésbe.

-Annyira örülök, hogy újra látlak. -csak még szorosabbá válik az ölelés, ahogy az a személy a barna hajú vállába motyogja a szavakat.

-Már hiányoztál. -finoman viszonozza az ölelést ahogy válaszol.

-Tényleg? -végre előbújtatja arcát a finom anyagból, ahogy felpillant a nála magasabb férfire.   

A Newilt ölelgető személy egy nagyjából vele egy idős férfi. Szőke tincsei rendezetten állnak, mégis enyhén bohókásan, nagy, most kékesnek ható szemei felcsillannak - fényviszonyoktól függően, van hogy zöldes, vagy épp szürkés színben pompáznak a fiú íriszei. Ajkain egy gyermeteg mosoly ül, mely még finomabbá teszi arcvonásait. Egy halványzöld inget visel csupán felül, egy mélykék nadrággal párosítva. A felsője egy két gombja nyakánál nincs bebújtatva az annak szánt helyre. A fiú neve egyébként Lisander Blake.

-Igen, Lis. -egyik kezét arcára vezetve cirógatja meg lágyan- Nagyon is hiányoztál.
A fiú kezét a nemes kezére vezetve simul arcával ujjaihoz s pár másodpercre szemeit lehunyva élvezi ki a meleget árasztó érintést. Majd szemei felpattannak, mikor eszébe jut valami. 

-De ugye nem hanyagolod a munkád csak azért hogy itt legyél? -kissé hadar- Nem szeretném ha miattam elhavazódnál a végén...

-Ne aggódj, nem lesz baj. Szükségem volt egy kis nyugalomra, azért is jöttem. No meg persze téged is már látni akartalak. 

-Történt valami? Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz. Gyere beljebb, ülj csak le és mesélj . Én meghallgatlak. -ismét elmosolyodik s elereszti, hogy teret adhasson a nemesnek.

A két férfi leül egymás mellé egy-egy kényelmes székbe s Newil mesélni kezd, miről is beszélt édesanyjával. A délutáni napfény fakón süt be az emeleti -s ezzel együtt tetőtéri- ablakokon fényt bocsájtva ezzel a helyiségbe, hol a szőke fiú napjait munkával tölti - női fodrász. Itt bizonyára felmerülne a kérdés, honnan is ismerik egymást a barna hajúval, mire a válasz épp oly' egyszerű, mintha csak egy meséből pattant volna elő: a puszta véletlen műve. Vagy talán inkább a sorsé? 

Valójában csak azért tévedt be a nemes ebbe az épületbe, mivel eltévesztette a házszámot - a szomszédban egy egész jó hírben álló kávézó található, hol egy régi ismerősével tervezett találkozni.  Lisander és Newil aznap váltott pár szót s egész szimpatikusnak vélték egymást. Ez után egyre többször találkoztak s jó barátokká váltak, melybe lassan valami egész más érzelem is belekeveredett mindkettejük részéről. Valójában nem történt köztük még semmi, ám lelkük s végzetük is egyaránt menthetetlenül összefonódott.

A nemes lassacskán mondandója végéhez közeledik. Mikor az utolsó mondatát is befejezte csend telepszik közéjük. Látszik a szöszkén, hogy valamin nagyon gondolkozik alsó ajkát harapdálva. Végül ő is lesz az, ki megtöri a némaságot fojtott hangon.

-Na és... -egyik térdét kissé megszorítja az azon pihentetett, összekulcsolt ujjaival- ...mit fogsz akkor tenni? -tekintetét beszélgető partnere arcára vezeti, majd el is kapja s tovább szuggerálja a padlót- Megházasodsz?

-Nem. -megrázza a fejét a választ adó- Ki fogok találni valamit. 

-De...

-Nincs semmi de. -határozott mozdulattal fog a szőke fiú állára mit kicsit megemel, közelebb hajol s csak akkor folytatja, mikor a másik ismét ránéz- Nem akarom olyasvalakivel összekötni az életem, aki hidegen hagy érzelmileg. Veled akarok lenni és senki mással. Ha ehhez az kell, hogy lemondjak a címemről a vagyonomról, vagy a nevemről, hát megteszem.
Lisander lágyan elmosolyodik, kissé talán hálásan, majd finoman az állát tartó kézre fog s elhúzza onnan.

-Badarságokat beszélsz. Miattam nem kell ilyesmit tenned.

-Dehogynem! -kissé indulatosabban szólal fel a férfi s fel is áll az ülőalkalmatosságból. Mikor észreveszi, hogy egy pillanatra elragadtatta magát, a szőke elé lépve guggol le s úgy pillant fel szemeibe- Érted bármit megtennék. Mivel tudnám ezt bizonyítani neked?

-Élj boldogan, mást nem kívánnék tőled. -kissé legörnyedve dönti homlokát a másikénak s finoman cirógatja arcát ujjbegyével ahogy lehunyja szemeit, melyben mintha könny csillanna. Fáj neki, de ha muszáj, hát elengedi a férfit - az ő érdekében.

-Nélküled képtelen lennék a boldogságra. -egyik kezét a puha, szőke tincsek közé futtatja, majd ajkaira lágy csókot lehel. Mily rég óta meg akarta már ízlelni, ezeket a telt, édes ajkakat. 

-Túlzol... -hosszú másodpercek telnek el az ajkakra suttogott szó után, mire viszonozza bátortalanul a kapott csókot.

-Dehogy. -elmosolyodik- Mondd csak, holnap este nem látogatnál meg otthonomban? -lassú mozdulattal távolodik el tőle, hogy visszaülhessen a  helyére. 

-És mi lesz, ha valaki a házad népéből tudomást szerez rólunk? -tekintetével követi szerelme mozdulatait. Szívét a kérdés hallatán elöntötte a meleg s a boldogság, ám elméje cinikus gondolatokkal taszítja vissza az álomvilágból a valóságba egy pillanat alatt.

-Nem szégyellek. Hisz ha így lenne, nem hívnálak el. -egyik lábát árveti a másikon s lekönyököl, állának ezzel támasztékot biztosítva. 

-Akkor szívesen elmegyek. -elmosolyodik- Persze, csak ha nem zavarok.

-Nem zavarsz. -végre lelki békéje ismét megnyugvó félben van, jól sejtette, egy kevés beszélgetés szerelmével is épp elég ahhoz, hogy kedélyei lenyugodjanak. A nap további része nyugodtabban telt, a szőkének a délután folyamán már nem volt több vendége, így csak egymásra szentelhették figyelmüket. Mikor a pillanatnyi búcsú ideje elérkezett Newil meghagyta, hogy majd a személyes kocsisa eljön Lisanderért, ki hevesen tiltakozott eleinte, mondván majd szerez magának kocsit, de végül beleegyezett. Egy rövid csókot váltottak még, majd a nemes elhagyta a házat.

***

Az idő szinte ólom lábakon halad az elkövetkező éjszaka s nappal időtartama során. Mikor végre sötétedni kezd - kora ősz lévén hat óra tájában - a barna hajú férfi elméjén már számtalanszor futott végig, mi van, ha szerelme visszamondja az ajánlatot. A mai nap elég fontos számára, így még inkább várja, hogy megérkezzen a hintó s kimehessen az érkezőt köszönteni. 

A férfi most is épp ezen gondolatok tömkelegével vívódik elméje egy rejtett termében fülelve, hogy a patakopogást meghallja, hisz szobájából - hol most is ül baldachinos ágya szélén - tisztán hallani lehet a kastély előtti nagyobb zajokat. Azonban gondolataiból az ajtón történő apró koppanások szakítják ki. Torkát megköszörüli s csak az után szólal meg.

-Szabad. 

A gyöngyház színre festett ajtó aranyozott ajtógombja lassan fordul, majd kinyílik a szerkezet, s Lisander dugja be fejét a kis részen, majd lassan beljebb jön.

-Oly szinten elgondolkoztam volna, hogy nem hallottam meg  jöveteled? -ahogy elgondolkozik összevonja kissé szemöldökét.

-Úgy tűnik. -lágy mosollyal csukja be az ajtót melynek óvatosan nekidől vállaival- Megkérdeztem egy kedves cselédtől, merre lehetsz. Ugye nem baj?

-Természetesen nem az. -komótos mozdulattal áll fel helyéről.

A szőke hajú csak most vezeti körbe igazán tekintetét a szobán s el is akad a lélegzete. A plafonról egy kisebb csillár lóg, melynek részletes kis darabjain meg-meg csillan a még beszűrődő, gyenge fény s visszaverődik a levendula színű falakon (Írói megj.: a levendula lila nem csak nyugtató hatású, de régen a lila volt az előkelőség színe is), melyeken csupán bronz színű gyertyatartók szolgálnak díszül. Az ajtóval szembeni falon helyezkedik el az említett ablak, melynek párkánya s szegélyezései makulátlan fehérek, akárcsak a polcok, szekrények s a baldachinos ágy tartó oszlopai - a bútorokon arany szegélyek szolgálnak díszül. Az ágytakaró s a függöny karmazsin vörös selyemből készült. Maga a fekvőalkalmatosság az ajtóhoz viszonyított jobb oldali falnál helyezkedik el. Az egész padlón hófehér, szőrmére emlékeztető szőnyeg terül szét.

A szőke fiút elámítja a helyiség, egy kissé a nyugalom s a béke érzete keríti hatalmába, ahogy beljebb lép. A pillanatnyi elkalandozásából felocsúdva pillant a lábai elé s lekapja térdig érő csizmáját a lábáról majd csak ez után kerül még beljebb.
-Nem lett volna szükséges levenned a cipőd. 

-Ugyan. -legyint egy kisebbet- Behoznám vele a sok koszt. 

Mikor csupán már fél méter választja el a két férfit, a nemes karjait előre nyújtva fonja azokat szerelme dereka köré s magához húzza. A szőke kissé félénken, de enged a húzásnak s óvatosan átöleli a barna hajút a vállainál. Hosszú másodpercek telnek el, míg egymás tekintetében gyönyörködve állnak összesimulva s épp hajolnának egymás felé egy csók váltásához, mikor az idilli pillanatot egy hangos s erőteljes, de mégis vékony hang töri meg. 

Egy nyávogás. A szerelmesek a hang irányába, azaz az ágy felé kapják a fejüket, hol egy fekete macska ül a kényelmes párnák közt. 

A szöszke szinte azonnal kirebben a másik ölelő karjai közül, majd az ágy széléhez leguggolva játszadozik az ujjaival (Írói megj.: Nem úgy, te kis perverz xP) a macska előtt, ki zöld szemeit érdeklődve tartja az izgő-mozgó ujjacskákon. Egy idő után támadó állásba kushad az ülésből, majd Lisander keze elé ugrik. Ám, ahelyett, hogy rávetné magát, megszaglássza, majd hozzádörgölőzik. Ekkor a férfi cirógatni, simogatni kezdi az állatot s arcára egy gyermeteg mosoly ül ki. 

Szórakozásából az alvóalkalmatosság vastag matracának lassú besüppedése billenti ki. Ahogy - pillanatnyilag - zöldes színben pompázó tekintetét oldalra vezeti, a barna hajú, most már ismét az ágyon ülő személyt pillantja meg, ki épp lehajol hozzá az elmaradt csók bepótlása végett. A szőke fiú kicsit felemelkedik, s így ajkaik előbb találkoznak. A rövidke csók váltása után szerelme mellé csüccsen, a kis négylábút pedig ölébe véve kényezteti tovább. 

-A végén még féltékeny leszek. -eleinte duzzogó, ám a végére már kuncogástól csengő hangon jegyzi meg Newil. 

-Ha akarod, később téged is kényeztethetlek. -mosolya csak szélesebb lesz a gondolattól- De olyan ritkán találkozok ilyen szelíd és aranyos cicussal. 

-Szereted a macskákat? -odanyúlva megvakarássza a cica álla alatti részét, mit az szemeit lehunyva élvez.

-A legtöbb állatot. -bólint egy kisebbet- De én sosem tarthattam otthon egyet sem. -arca egy pillanatra grimaszba torzul ahogy elméjén egy emlék suhan át, így inkább lenyeli a nemes a következőnek szánt kérdést. Pár percnyi csend után a cicát  ölében tartó fiú szólal meg.

-Rengeteg mindent meséltél már a gyerekkorodról és a szüleidről, én viszont még semmit sem mondtam a múltamról, igaz? -válaszul egy bólintást kap- Nem mondanám valami érdekesnek, de ha érdekel, mesélhetek. -lassú mozdulattal dől a fejével a mellette ülő vállának- Nem akarok előtted titkolózni.

-Mesélj nyugodtan, engem érdekel. Persze csak ha te is beszélni akarsz és nem kényszerérzetből teszed.

-Nem abból. -finoman megrázza a fejét, majd összeszedi gondolatait, mi is érdemleges arra, hogy azzal untassa az ide meghívóját- Csendes kis életet éltem a családommal. Az egyetlen testvérem a húgom, akit már ismersz, így szükségtelen bemutatnom. Már egészen pici korában is szinte egy miniatűr felnőtt volt. -halkan felkuncog egy emlék miatt- Sosem voltam jó nagytestvér. Igaz, minden időm vele töltöttem, de sosem én védtem meg őt az élet keményebb oldalától, inkább fordítva volt. Sokkal reálisabban gondolkodott, előrelátóbb is volt. Én inkább forrófejű voltam, sok butaságot csináltam, ami akkor jó ötletnek tűnt, most viszont badarságnak hat, így visszagondolva. 

-Mint például? -érdeklődik igyekezvén nemigen a szavába vágni ezzel.

-Például egyik éjszaka kilopóztam a közeli erdőbe, hogy felderítőset játsszak, mivel nem tudtam aludni. -halkan felkuncog- Mondanom se kell, eltévedtem. De úgy, hogy két napig nem találtam haza. Akkor is csak úgy sikerült, hogy az egyik falubeli rám talált. Persze ez sem tántorított vissza, továbbra is olyasmikkel szórakoztam, amik nem épp a veszélytelen kategóriába sorolhatók. 

-Biztosan édes kisgyerek voltál. -mosolyogva simít ki pár szőke tincset a fiú szemei elől- Ahogy látom, mostanra azért benőtt a fejed lágya. -kuncogva futtatja le ujjait annak vállára s így fél kézzel magához öleli.

-Na igen. -bólint- Az óta az eset óta muszáj volt rájönnöm, hogy ideje felnőni. 

-Milyen eset? -valami, az előzőhöz hasonló, érdekes szituációra számít. Ám mikor a mellette ülő arca megkomolyodik s alsó ajkát kezdi harapdálni, rá kell jönnie, hogy nem szép emlékre kérdezett rá.

-Ez egy hosszabb történet. -sóhajt s épp belekezdene, mikor beleszól a barna hajú.

-Ha nem akarod, természetesen ne mondd el. 

-Nem. -megrázza a fejét- Csak egyszerűen legtöbbször nem is akarok rágondolni. -tart egy kis szünetet, majd szemeit lehunyva kezd rá- A mi családunk sem volt tökéletes, ahogy semmi más sem lehet hibátlan. Édesapám elég iszákos természetű ember volt, s elég indulatos is. Nagyjából tizenöt éves lehettem, Rose  ekkor még a tizenkettedik életéve betöltése előtt járt egy kicsivel, mikor is egyik éjszaka a húgommal veszekedésre ébredtünk. Szokatlan volt ez, így amilyen halkan csak tudtunk, kilopóztunk a szobánkból, ami az emeleten volt. A lépcsőfordulóban megálltunk s hallgatóztunk. A szüleink a nappaliban olyasmikről vitáztak, amit mi gyerek fejjel nem nagyon értettünk. Mikor már az indulatok olyan szintre jutottak, hogy a szavakból tettek lettek, apám keze ügyébe egy váza került, amit édesanyám fején tört szét. Anyám ekkor a földre zuhant. Hogy holtan, vagy ájultan, azt mind a mai napig nem tudjuk, mivel ahogy apám megindult meglátott minket. Üvöltözni kezdett, hogy menjünk a szobánkba, de mi ehelyett kirohantunk a házból. Valahogy elkeveredtünk az anyai ági nagyszüleinkhez, akikkel most is abban a városban élünk, ahol veled találkoztunk. Természetesen, miután elmeséltük nekik  azt az estét, hagyták, hogy náluk maradjunk. 

Newil csodálkozva s kissé szomorkásan néz Lisanderre, majd szorosan magához öleli. Elképzelnie is épp elég elborzasztó egy ilyen szituációt, nem hogy átélni. Nem hinné, hogy neki a szőkeség helyében lett volna lelkiereje a menekülésre elszánni magát. 
-De ez már régi történet. -kicsit eltávolodik tőle- Tudom ám, milyen nap van~ -elmosolyodva pillant a csokoládébarna szempárba- Boldog születésnapot. -mondandója befejeztével egy kis csókkal illeti a születésnapos ajkait.

-Köszi. -kicsit hosszabban viszonozza.

-Az igazság az... -kicsit kínosabb mosollyal kezdi vakargatni tarkóját- ...Nem tudtam, minek örülnél a leginkább. Hisz biztosan rengeteg ajándékot kaptál és nem akartam semmi feleslegeset hozni... -szemeit lesüti, elég hülyén érzi magát, a gondolataiban ez valahogy jobban hangzott.

-Itt van az, aminek a legjobban örülök. -arcára simít- Elhoztad magad és nekem ez épp elég. 

-Akkor... -elgondolkozik egy kicsit, majd elmosolyodik- Ha nem hangzik túl nagyképűen, magamat adom neked ajándékba. 

-Szóval ma estére az enyém vagy? -az ajkaira költöző mosoly elárulja, hogy nem épp a cenzúrázott gondolatai száguldanak végig elméjén.

-Igen. -bólint- Megteszem amit csak kérsz. Nem vagyok valami ügyes és tudom, hogy van épp elég embered a házimunkák elvégzésére, de ha másra nem is vagyok jó, a cipőd például ki tudom pucolni. 

Newil visszatér a valóságba, fejét kicsit megrázza. A cicát óvatosan kiemeli a szőkeség öléből majd az ajtóhoz sétálva kirakja a folyosóra utána pedig magukra zárja az ajtót. Lassabb léptekkel halad vissza az ágyhoz, majd egyik lábával feltérdel közvetlen Lisander mellett s kezeit vállaira simítva nyomja le gyengéden az ágyra.

-Én egy kicsit másképp értelmeztem a dolgot. -négykézláb telepszik felé, tekintetéből a ,,Néha túl ártatlan vagy" gondolat olvasható ki. Ahogy a szöszke rájön, hogy is gondolta a felé magasodó, arcába vér szökik ezzel vöröslő rózsákat generálva két oldalt pofijára. Kezeit arca elé húzva pillant fel rá ujjai közt. Kell egy kis idő, mire sikerül megszólalnia.

-Úgy is a tied lehetek. -egy hirtelen ötlettől vezérelve karjait inkább a férfi nyaka köré fonja, félénkségét most egy határozottabb mosoly mögé bújtatja- Parancsolj s én teljesítem minden kívánságod .

-Nem kell tenned semmit. -lassan megrázza a fejét, majd nyakához hajolva apró csókokkal illeti a hamvas, selymes bőrfelületet, mellyel apró sóhajokat csal ki az alatta fekvőből- Csak próbáld meg élvezni amit veled teszek. 

-Az nem lesz nehéz. -fél kézzel elereszti a nyakát s inkább maga mögött alkarjával megtámaszkodva nyomja kissé ki felsőtestét az ágy kényelmes matracáról- Veled minden egyes eltöltött pillanatot élvezek. -a sötétbarna tincsek közé kis puszit nyom. 

-Ezt örömmel hallom. -nyelve hegyét végigvezeti ütőere mentén egészen a füle tövéig, melybe láthatóan beleborzong a zöldes szemű- Szeretlek. -búgja fülébe ezt az egy szót, mellyel most magát ki tudná fejezni.

-Én is téged. -suttogja kicsit eltávolodva, majd úgy fordul, hogy a végét már ajkaira lehelje. 

Ez után Newil óvatosan a férfi állára fog, majd egy szenvedélyes, hosszú csókba vonja, mibe szerelme örömmel belemegy. Hosszú percekig falják egymás ajkait szemüket  lehunyva s egy kissé összesimulva - mikor elválnak egymástól azt is csak levegőhiány miatt teszik. Mindketten kissé pihegnek, ahogy egymás tekintetét kezdik kutatni. A barna hajú lassan állát eleresztve simít szinte lángoló arcára, ám nem csak ott forrong az alatta fekvő fiú - egész teste felhevült, pedig csak egy csók történt eddig.

Ezen rövid idő alatt odakint teljesen besötétedett, így elég nehézkes volt bármit is látni. Newil jobbnak látja leszállni Lisanderről, majd a vérvörös függönyök behúzása után pár gyertyát gyújtani. Ahogy ezzel megvan, az egész szoba fakó arany színben tündököl a sárgás lángocskák miatt. Visszaül a másik férfi mellé s meglazítja a nyakában díszül szolgáló szalagot, majd ki is húzza gallérja alól s a földre ejti. Tekintetével követi a finom anyag esését.

-Ha esetleg mégsem lennél még erre felkészülve, akkor bármelyik pillanatban leállíthatsz. -válla felett arra a személyre pillant, kihez szavait címezte s ki idő közben felült. 

-Rendben. -válaszol egész halkan, lassan a barna hajú mögé csusszan teljes testével. Kezeit hóna alatt átvezeti két oldalt, majd lassú, óvatos mozdulatok mellett kezdi el kigombolni annak mellényét. Mikor ezzel megvan egy apró csókocskát nyom az előtte ülő nyakába, majd az inge gombjaival  kezd el  bajlódni. Mikor elfogy a ,,tennivaló" kezeit a mellkasán hagyva simul sajátjával a férfi hátához s úgy öleli magához. 

-Nem lesz probléma, hogy házasság előtt ilyent akarsz tenni? -suttogja alig hallhatóan. Ekkor a barna hajú felé fordul s állára fogva néz a szemébe míg beszél. Másik keze mutatóujját megemeli.

-Férfinél nem lehet leellenőrizni, hogy  az első alkalma a nászéjszakán történik-e. -középső ujját kiegyenesítve mutat kettőt- Nem tervezek megházasodni, akármit is akarnak édesanyámék. -végül gyűrűs ujja is követi az előzőt, emellé egy mosoly is párosul- Nekem most csak az számít, hogy téged nem zavar-e amit veled teszek vagy amit majd még tenni fogok. 

-Nem zavar. -kezeivel maga előtt támaszkodik, míg beszélnek hozzá, majd a hármat mutató kézhez emeli az azzal ellentétes, azaz szemben levő kacsóját s ujjaikat lassú mozdulattal összefűzi- De ugye téged sem, hogy veled lesz nekem az első?... -pillantását félrevezeti, ismét apró pír ül ki arcára.

-Nem bánom, természetesen. Nekem is most lesz igazából az első, de ezt mással el sem tudnám képzelni. -először saját, majd a másik fiú ajkait is megnyalja, ki erre ajkait enyhén elnyitva pillant rá. 

Ismét egy csókba vonja a férfit, ám most nyelvét kidugva férkőzik szájába s kezdeményez egy francia csókot, mibe természetesen belemegy a másik. Álláról keze lassan csusszan mellkasára hogy a halvány színű anyagot gyors mozdulatokkal  könnyedén kigombolja így, fél kézzel is. Ez után csak édes ajkait kényezteti sajátjaival hosszú percekig, a külvilágot kizárva az időt elveszítve s a teret elfelejtve. Egyikük sem gondol most a múltra vagy a jövőre, csak a mára s a pillanatnak élnek. 

Mikor elválnak egymástól Newil leveti a felsőtestén  feleslegesen lógó ruhadarabokat, majd Lisanderével is ugyanígy cselekszik. Ez után ismét leteperi az ágyra s fölé kerekedik, de most combjaira ül, igyekezvén annyira nem ránehezedni. Ez után nyálas puszikkal hinti be az alatta fekvő mellkasát egyenes vonalban lefelé haladva, ám mikor hasához ér hajába vékonyka ujjak csúsznak s próbálják eltolni, míg szerelmének halk kacagása üti meg fülét.

-E-ez... csikis... -alig tudna a nevetéstől kinyögni a szavakat. 

-És az baj? -egy kihívóbb mosollyal pillant fel rá, majd ujjaival csiklandozni kezdi ajkai kényeztetése mellett. 

-Nah... Neh már... -igyekszik halk lenni, ám a combjain ülő most rendesen megnehezíti a dolgát. 

-Jó, befejeztem. -megadó sóhajjal emeli fel kezeit s hagyja kicsit pihenni a szőkeséget, addig fejét óvatosan mellkasára hajtva fürkészi ebből a szögből arcát. 

A barnás tincsek közt pihenő kezek lassacskán simogatásba váltanak a mozdulatlanságból, néha egy-egy tincs csavargatásával elszórakoztatja magát a zöldes szemű. Mikor már légzése a sok kacarászás után helyreállt mosolyogva tornázza magát kicsit feljebb s úgy figyeli a rajt pihenőt, ki végül megszólal.

-Készen állsz?

-Készen. -válaszol habozás nélkül. 

A sötétbarna szemű ekkor visszanyomja az alatta levőt teljesen fekvésbe s egy-egy kezével egy-egy mellbimbóját kezdi kényeztetni, ki erre sóhajokkal reagál s egyik öklét ajkai elé húzva igyekszik hangját már előre tompítani. Addig morzsolgatja s pöckölgeti az érzékeny pontocskákat, míg azok meg nem keményednek, akkor egyiket elereszti s legörnyedve ajkaival veszi át annak kényeztetését. Eleinte csak halkan cuppog rajt, majd nyelvével kis köröket is leír körülötte, néha megszívja, esetleg lágyan fogaival is eljátszadozik rajt - addigra már a sóhajokba kis nyögések is párosulnak. Egy idő után cserél s a másik bimbójára tér át ajkaival s az előbbinél használja kezét. Szabad kacsóját lassan nadrágjához vezeti - ujjbegyeit végig a hófehér bőrfelületen tartva -majd kigombolja s lecipzározza azt. Ez után elereszti addig, míg lehúzza róla a nadrágját mutató és középső ujját két oldalt az anyagba akasztva. Mikor ezzel megvan s végigpillant a fekvőn  olyasmi arckifejezése lesz, melybe belepirul a szőkeség ahogy felpillant rá. Szinte kínzó lassúsággal követi a nadrág levételét az alsóé is, mire ösztönösen eltakarja magát Lisander. Newil ez után lassan a kezére csúsztatja sajátját s óvatosan elhúzza azt. 

-Előttem nem kell semmid szégyellned. -búgja füléhez hajolva, majd lassan átfuttatja ujjait fenekéhez, mit megmarkol s ezzel egy nyögést csal ki belőle.

-Tudom, csak... -inkább abbahagyja, hisz értelmes okot úgysem tud felhozni, ehelyett ismét felül, majd a férfi azon kezét mely nem a fenekét tapizza megfogja s magához húzza. Nem akar úgy tenni, mint egy darab fa s csak hagyni magát, így kicsit tevékenykedni szeretne ő is. Két ujját bekapva kezdi el benyálazni azokat szemeit lehunyva. Eleinte csak nyelvét használja, majd fejével is mozog egy kicsit, így eléggé benedvesítve rövid idő alatt azokat. Ez után a nemes kihúzza szájából kezét, majd az övénél törékenyebb testet ölébe vonja s mutató ujjával bejáratánál kezd apró köröket leírni. Az ölébe csüccsenő személy már most a vállaira fog s automatikusan kissé felrántja a csípőjét. 

-Nyugi, gyengéd leszek. -búgja halkan a fülébe szavait, mire az bólint egy kisebbet, majd fejét a vállába fúrja.

-Csináld csak ahogy jónak látod. -lassan visszaereszti a csípőjét. 

A barna hajú inkább visszateszi az ágyra a másikat s feltérdel a bíbor színben pompázó ágytakaróra. Magának háttal fordítja s lágyan lenyomja a mellkasát az ágyra. 

-Még mindig fenn áll, hogy ha nem bírod, akkor szólj és befejezem. 

A másik erre csak némán biccent, majd belemarkol a takaróba. Ezt megvárja Newil s csak utána nyomja belé első ujját mire egy fájdalmas nyögés a válasz. Lisander teljes testében megfeszül, öklei néha megremegnek ahogy oly' erővel szorítja a finom anyagot, hogy ujjai elfehérednek. 

-Lazíts kicsit, Lis. -ismét csak egy néma választ kap, mi egy fejmozdításban merül ki. 

Vár egy keveset s a szöszke lassan egy kissé sikeresen ellazul. Még ez után is hagy neki pár percet, majd ujjait jobbra-balra s ki-be kezdi mozgatni, de csak lassan, óvatosan, hogy ne okozzon neki nagy fájdalmakat. Ahogy tágul lassacskán egyre magabiztosabban mozgatja benn ujját a férfi, mi mellé az idő haladtával egy második, majd végül egy harmadik is bekerül. Ahogy ez a procedúra halad, a fájdalmas hangok úgy válnak egyre kéjesebbé. Végül mikor már épp elég tágnak gondolja, eltávolítja belőle az ujjait majd elkezdi a maradék saját ruháját is levenni magáról.

Addig a szöszke felé fordul, majd a nemes tagjára vezeti kezét, mikor azt már semmi nemű ruhaanyag sem fedi s mozgatni kezdi rajt ezzel egy kis nyögést kicsalva belőle. Hamarosan kezét ajkai váltják fel, ahogy makkjától kezdve végigcsókol teljes hosszán, majd nyelvével teszi meg a visszafelé vezető utat a már merevedő férfiasságon. A végét bekapja s egy kis fejmozgatás mellett kezdi el benedvesíteni, mihez a szöszke tincsek közé csúszó ujjak diktálnak egy tempót. Nem sokáig tart ez az egész, mivel mikor már eléggé készen áll a behatolásra a nemes, akkor elhúzza a másik a buksiját majd hanyatt fekve emeli felé tárt karjait ezzel hívja, hogy jöjjön csak közelebb. Mikor Newil ezt megteszi egy négykézláb felé mászás keretében, Lisander egy szoros ölelésbe vonja. A gesztus szinte azonnal viszonozva is lesz, majd mikor a barna szemű elereszti mosolyogva pillantanak egymás szemébe. Ez után lassan a fekvő személy combjaira simítva tolja azokat fel, majd bejáratának nyomuló tagjával s szép lassan behatol. 

A zöldes szemű már valamivel jobban bírja mint mikor a férfi ujja először mozgott benn, ám így is sikerül összehoznia egy fájdalmasabb nyögést. Kezeit a vállainál fonja köré, míg lábait a derekánál s szemét összeszorítja. Akkor nyitja ki egyiket, mikor egy puha csókot vél a homlokán cuppanni. Ahogy felpillant szerelme nyugtató mosolyával találja magát szembe, mi őt is készteti az elmosolyodásra. Mély levegőt vesz mit utána ki is fúj, majd a csokoládé színű hajba futtatja egyik keze ujjait.

-Csináld csak. -mielőtt választ kaphatna ajkaival betapasztja a másik férfi száját egy csók keretében, mi viszonzásra is talál. 

Newil egy nagyon aprót biccent, nehogy megfejelje a fiút, majd lassan mozogni kezd benne. Két oldalánál megtámaszkodik tenyerein ahogy egy lassú, ám de egyenletes tempót kezd csípőjével felvenni.

Az idő előrehaladtával fokozatosan durvít tempóján, minek hatására egyre csak sokasodó nyögések hagyják el a belé csimpaszkodó ajkait - kinek az első alkalma révén megindult a vére, de úgy látszik nemigen érdekli s már egyáltalán nem is érzi a fájdalom részét. Lassacskán mindketten elérnek a csúcsig, mikor pedig a nemes egy nyögés mellett elsül szerelmében, ki egy kiáltás kíséretében követi. 

Ez után kissé lihegve terülnek el az ágyon, arcuk s testük egyaránt szinte lángol. Kell egy kis idő, mire összeszedi magát kicsit a barna szemű s lassan kihúzódik a szőkéből majd átfordul mellé.  A zöldes szemű óvatosan közelebb csusszan hozzá, majd kezeit és homlokát mellkasának dönti, mire válaszul egy szoros  ölelést kap, így még jobban hozzásimul. 

-Sajnálom, ha fájdalmat okoztam. -suttogja neki az őt ölelő.

-Semmi baj. -egy kis csókot lehel az arcához oly közel levő, kissé szabálytalanul emelkedő s süllyedő mellkasra- Én örülök, hogy így történt, nem is volt igazából olyan fájdalmas. 

-Ennél jobb ajándékot nem tudtál volna hozni. -felkuncog- Pontosabban, magadnál jobbat nem tudtál volna adni. 

-Ezt ugye nem úgy érted, hogy csak erre kellettem neked?

-Hát ilyennek nézel? -abbahagyja a kuncogást, komolyra vált- Én az egész estéről beszélek. Meséltél nekem az életed olyan korszakáról, amiről eddig még soha, így jobban megismertelek. Az előbbi alatt egy új oldalad is láthattam, amit még senki más ez előtt és most, ez az összebújva fekvés olyan megnyugtató légkört kelt. Azt kívánom igazából, bár sosem jönne el a hajnak és ennek az éjszakának sosem lenne vége. 

-Bár az időt nem tudom megállítani, annyit ígérhetek, hogy máskor is meglátogatlak. 

-Rendben. -mosolyogva öleli még szorosabban, de nem olyan erősen, hogy az fájjon- Figyelj... -megköszörüli a torkát.

-Igen? -felpillant rá.

-Ha nem tudnám megoldani azt, hogy szükségtelen legyen a megházasodásom, akkor--

-Akkor megházasodsz és boldog életet élsz valaki mással. -szól közbe fejét kissé elfordítva.

-Nem. -maga felé fordítja szerelme arcát- Ha nem tudnám megoldani, akkor kérlek, szökj el velem. Tudom, önző kérés, hogy itt hagyd a húgod, a munkád, az egész életed, de gondold át. 

-Rendben. -bólint egy kisebbet, majd nyakánál átöleli- Veled megyek akár a világ végére is, ha ez a kívánságod.

***

Teltek a napok, hetek s a hónapok. A két férfi ha lehet, még jobban egymásba szeretett s azóta is rendszeresen találkoznak - van, hogy csak beszélgetni, de van, mikor mást is csinálnak.
Azon az éjszakán nem csak a testük lett egymásé, de a szívüket is örökre összeköti egy láthatatlan, vörös szál. Azóta majdnem két hónap telt el.

Esik. Mintha az ég siratná a szerelmeseket. Ma van a határideje Newil leányválasztásának. Lisander a maga kis tetőtéri munkarészlegében ül az ablak párkányán, kezét a vízcseppek áztatta ablakon tartva s elmerengve követi tekintetével a lecsorduló cseppek vonalát. Szeme matt szürkébbnek hat, mint valaha. A szíve összeszorul, már egy hete nem hallott szerelméről. Talán csak szórakozott vele s az utolsó pillanatban mégis anyja szavának engedve választott magának párt? Valaki mást? Nem tudná róla elképzelni, mégis kezdi azt hinni.

Arcán legördül egy könnycsepp, homlokát a hideg üveglapnak dönti. Felültették volna? 

Ekkor maga mögött meghallja az ajtó fölé szerelt csengő hangját. Fejét azonnal odakapja, ám csak Roze, a húga az. Gyors mozdulattal letörli könnyeit, mielőtt a lány észre vehetné, majd egy mosolyt erőltet ajkaira.

-Mit szeretnél?

-Csak jó utat kívánni. -egy nagy táskát tart a kezében, olyant, amelyet hosszú utakhoz szokás vinni, ruhákkal és egyebekkel megpakolva- A herceged odalenn vár. -kuncogva áll félre az ajtóból.

A szőke fiú nem akar hinni a fülének. Azonnal felkel az ablakpárkányról s szinte futólépésben teszi meg a távot az ajtóig, majd kettesével szedi a lépcsőket ahogy lefele halad. Már a lépcsősor tetejéről látta a mindig sötét színekbe öltöző férfit, ki az ajtóban áll s igyekszik kicsavarni kabátjából a vizet. A szőkeségnek vigyorogni támad kedve, ahogy elkalandozik, az utolsó lépcsőfokoknál azonban megbotlik, így esni kezd. De földet nem ér. 

Newil a kabátot kiejtve a kezéből fordul az épp zuhanni készülő felé s elkapja. Ahogy ölébe hull szerelme, egy kissé megtántorodik, ám nem esnek el. A magasságkülönbség miatt még pár centivel a föld felett is tartja jó pár percig, azaz míg jól megölelgeti.

-Sajnálom hogy nem jöttem az utóbbi időben. Pár dolgot elő kellett készítenem. 

-Már azt hittem nem jössz el... -bújik fejével a vállába, mikor lába földet ér, pár könnycseppet elereszt, ám a boldogság miatt- Idióta...

-Mondom, hogy sajnálom. De gondolom a következő időkben nem egy barlangban akarsz élni bogyókon meg nyers húson, így kicsit meg kellett mozgatnom a kapcsolataim. -magához öleli amint látja, hogy a fiú vállai meg-megremegnek. 

-Sajnálom... -szemeit kezdi törölgetni.

-Ugyan mit? -néz rá kissé értetlenül.

-Hogy egy kis időre elhittem, hogy egy szó nélkül el tudnál hagyni.

-Butus... -elmosolyodva csókol ajkaira- Sosem tennék ilyent.
Időközben leért Rose is az emeletről s a nagy kézibőröndöt az ajtóban a falnak támasztja, majd felveszi a földre került kabátot. 

-Vigyázz ám a fivéremre, Newil uraság. -kuncogja- Ne akard megtudni mit csinálok veled, ha megtudom hogy rossz sora van melletted. -komoly képet vág s egy pillanatra mondandója után csend telepszik a helyiségre, majd mindhármukból kitör a nevetés.

-Nem vagyok már uraság. -megrázza a fejét- Az, akit egykoron apámnak neveztem kitagadott, mikor közöltem vele a dolgot. -kissé megrökönyödve néznek a testvérek a volt márkira- De úgy kell neki, ha egy ilyen jó embert kitagad a családjából, mint amilyen én vagyok. -kuncogja. 

Ez után rövid búcsút vett egymástól a testvérpár, majd Lisander és Newil az éjszaka beálltával elhagyta a várost, egy új s szép élet reményében. Az egyetlen, aki tudja, hova tartottak s hol élnek boldogan, míg meg nem halnak, az Roze. Hogy én akkor honnan tudom ezt az egészet? Az maradjon egy örök titok.

*******************************************

Köszönöm mindenkinek, aki szánt időt erre az eléggé terjedelmes, s kissé mondanivaló hiányában szenvedő műre. (Mégis mit beszélsz, nem elég mondanivaló az, hogy a szerelem minden akadályt legyőz? De, de az már klisés mondani való.) Igazából nagyon nem tudok ide mit írni. Ha sikeresen átrágtad magad, akkor várom a véleményed, bár valószínűleg úgysem írja meg szinte senki xD Egyébként, ha az olvasók közt van egy bizonyos személy, akinek a boríróképet elküldtem azon a napon, mikor ezt a művet elkezdtem írni, lenne hozzád egy kérdésem: Kire emlékeztet Lisander egy-két dologban?