TAEHYUNG

A Keddek általában unalmasak. Délelőtt bemegyek az egyetemre egyeztetni a professzorral, minden megfelel-e a második szakdolgozatom leadásához. Huszonöt éves vagyok, újabb diploma előtt állok és meg kell hagyni, ez az év különösen sok újdonságot tartalmaz a többihez képest. Az egyetem épületébe lépve egy csapat lány halad el mellettem, közülük ketten nem leplezik az érdeklődésüket, egyenesen az arcomba bámulnak. Elég egyetlen pillantást pazarolnom rájuk, tudom, hogy nem ugyanazért vagyunk oda. Az egyik csalódottan veszi tudomásul, amiért eddig tartott a figyelmem iránta, a másik oldalba böki a barátnőjét, pusmognak valamit.

A tanári szoba elé érve kopogok kettőt, majd benyitok. Csak a helység egyik sarkában ég lámpa, a kinti beborult ég miatt elég sötét van a szobában.

- Taehyung? - a professzorom, aki megengedte, hogy egyszerűen Seunghoonnak hívjam, felemeli a fejét a munkájából. - Foglalj helyet! Egy perc és minden figyelmem a tiéd - mondanám, mennyire örülök neki, de igazság szerint az én figyelmem valahol egészen máshol jár, más valaki körül. Még most is a tegnap délutáni összeütközésünkön gondolkodom Mayjel. Lehetetlenség kiverni a fejemből az arckifejezését és szófogadóságát. Lenyűgöz minden alkalommal, mikor eszembe jut.

Seunghoon két tollvonás után odébb teszi az előtte lévő papírokat, aztán az enyémekért nyúl, beleolvas a kinyomtatott és már bekötött szakdolgozatomba.

- Nem bíztad a véletlenre - mondja nevetve. - Ha azt mondanám, van benne némi hiba...

- De tudjuk, hogy nincs - szakítom félbe önelégült vigyorral. - Azért ha mégis találna, ne habozzon megosztani velem is.

- Hadd maradjon nálam jövő hétig, addig sort kerítek rá és rendesen átolvasom. Kicsit el vagyok kapva az új pótvizsga összeállításával, meg egyéb más teendőmmel.

- Pótvizsga?

- Igen, a Statisztika, amit jövő héten írnak a delikvensek - jót mulat a szóhasználatán, én már kevésbé. Szóval azt a feladatsort készíti, amit May is meg fog írni. - Jelenleg is sok diák jár hozzád?

- Van egy kisebb csoportom, illetve egy magántanítványom, de nem több, mint eddig.

Seunghoon telefonja csörögni kezd, mutató ujját feltartva kéri, hogy legyek szíves türelemmel lenni, amíg fogadja a hívást. Az arca hamar gondterheltté válik, belelapoz az asztalán lévő naptárba. A vonal túlsó felén lévő illető arra kérheti, mindenképpen legyen ott, ahol Seunghoon a jelek szerint nem tudna. Nagy sóhajjal teszi le a telefont, végig simít borostás állán. Ezt akkor csinálja, ha tényleg lövése sincs, mi legyen a következő lépése. Láttam párszor, ahogy dolgozatokat, vizsgákat javít és próbálta kitalálni, miképp adhatna kegyelem elégségest valakinek.

- Taehyung, kérhetnék tőled egy apró szívességet?

MAY

Két zacskó pattogatott kukoricával a kezemben érek fel a kollégium konyhájába. Jin korábban írt egy üzenetet, miszerint elkíséri Jimint az állásinterjújára, aztán jön. A szobájának kulcsát oda adta Yoonginak, akihez az előbb nem sikerült bejutnom. Talán alszik.

Kibontom a kukoricákat, mindkettőt beteszem a mikróba és beállítom a négy percnyi időt. A konyhapultnak dőlve várakozom, közben a tegnapi napra gondolok, vagyis igyekszem csak Jinre összpontosítani. Néhány üzenetváltáson kívül nem történt egyéb köztünk a meghiúsult együttlétünk óta. Azt ugyan megkérdezte mit szeretnék nézni, jól aludtam-e és, hogy maradok-e estig, mert Hoseok születésnapja van, de a szünetet kiváltó okot kerülte. Még mindig furcsa belegondolni, hogy bár együtt vagyunk, tulajdonképpen vehetjük különválásnak is.

Lejár a négy perc, kerítek két tálat, amikbe a kukoricát öntöm, majd készülnék újra bekopogtatni Yoongihoz, de elállják az utam az ajtónál. Azonnal lesütöm a szemem, a padlót kezdem fixírozni. Szeretnék rászólni magamra, hogy ideje lenne megmoccanni és csak elmenni mellette. Az agyam le van blokkolva. Megremeg a szám, deja-vu érzés kap el.

- Mozdulj már odébb, Taehyung! - Yoongi reszelős hangját hallom. Hirtelen az egyik tál kukorica eltűnik a jobb kezemből, helyette kulcsok landolnak benne.

Yoongi távolodó léptei biztosítanak afelől, hogy kettesben maradtunk.

- Ha jól emlékszem, van egy sajtos valamelyik szekrényben - Taehyung kikerül, a testemet betámadó feszültség enyhül, felemelem a fejem.

Kinyitja a hűtőt, egy üveg narancslevet vesz magához. Elkezdek a szekrényekben kutakodni, holott nem is igazán fontos az a kukorica, máskor is ettünk Jinnel közösen egyet. Általában a film első tíz percében elfogyott. A csap fölötti szekrény felső polcán találom meg, lábujjhegyre állok, de úgy sem érem el. Mielőtt megfordulhatnék, hogy egy széket hozzak, hátulról egy test nyomódik az enyémnek. Nem erősen, alig néhány másodpercre ér hozzám. Kar nyúlik fel a fejem jobb oldalán, vékony ujjak fognak a zacskóra és teszik le mellém a pultra.

Melegem van. Mintha hirtelen valaki felnyomta volna a fűtést és nem maradna friss oxigén a konyhában. Az ajkaim elnyílnak, nagyobb adag levegőért kiált a tüdőm. Taehyung nem mozdul, a teste már nem tapad hozzám, de még így is a nyakamon érzem a lélegzetét.

- Elállod az utam - ez ki kéne, hogy tépjen a mozdulatlanságomból, a testem viszont nem engedelmeskedik az akaratomnak. Várjunk csak, mit is akartam? - May, mozdulj!

És én mozdulok. Megragadom a kukoricás zacskót, ám ahelyett, hogy elkészíteném, leteszem az asztalra. Egy tállal a kezemben sietek ki a konyhából, igyekszem minél gyorsabban kinyitni Jin szobájának ajtaját, nehogy Taehyung előbb érjen a folyosóra. Rosszul érzem magam, a fejem kóvályog, megszédülök.

Első dolgom ablakot nyitni. Kihajolok a párkányon, mélyen beszívom a friss, hűvös oxigént.

- May! - a nevem távolabbról jön, hamar észreveszem az integető Jint a kollégium előtt. Vissza intek neki, mosolyt erőltetek az arcomra. - Egy perc és fent vagyok!

Ezek szerint egy percem van, hogy rendezzem a vonásaimat, lecsillapodjon a kapkodó lélegzetem és ne a remegő lábaim közötti nedvességre gondoljak. Ez Taehyung műve. Ez is. A barátommal épp csak nem szakítottunk, amiért tegnap elszaladt velem a ló szex közben, most pedig olyasvalaki izgatott fel, csupán néhány másodperc alatt, akit gyűlölnöm kellene. Újabb ok, amiért szégyellhetem magam Jin előtt. Mi jöhet még ezután?

°°°

A Train to Busan utolsó pár percénél járunk. A kukoricás tál üres, ahogy a kólás üvegek is. Jin hozta az üdítőt, amit egyáltalán nem bántam, mert a sós rágcsálnivaló után még inkább száraznak éreztem a számat. Szinte rögtön elkezdtük nézni a filmet, amint Jin felért a szobába. Egymás mellett ülve, az összebújást mellőzve figyeljük a képernyőt, csupán a lábaink vannak kicsit összegabalyodva.

A stáblistánál kopogás zavar meg minket, résnyire kinyílik az ajtó.

- Srácok, bejöhetek? - Namjoon az. - Jungkook ideért a tortával, Hoseok meg nagyjából most végez a gyakorlatán. Itt az idő!

Kimászunk az ágyból, Jin kimegy a konyhába Joonnal, míg én összeszedem az üres üvegeket meg a tálat és utánuk megyek. Yoongi ér mellém, megjutalmazom egy rosszalló pillantással a lenyúlt kukorica miatt. Ő csak vállat von, köszönetképp megütögeti a vállam.

Jungkook épp próbálja lehámozni a dobozt a tortáról anélkül, hogy kárt tenne benne. Jin megjegyzi, mekkora mázli, hogy ezt nem Namjoon csinálja, különben a torta már valószínűleg a földön heverne. Erre a megjegyzésre beindul a poénkodás, ami egészen addig tart, amíg Taehyung meg nem jelenik.

- A bejáratnál van - egy dísztasakot tesz le az asztalra, Jimin meggyújtja a tortán lévő gyertyákat és lekapcsolja a lámpát.

Türelmesen várakoznom kellene, mint a többieknek. Izgatottnak kellene lennem az ünnepelt elől eltitkolt kis meglepetés miatt, hisz a részese vagyok. De ehelyett egészen mást érzek. A bőröm milliónyi apró ponton ég. Elfordítom a fejem jobbra, a tekintetem Taehyungéba ütközik. Mellettem áll, alig egy lépésnyi távolságra. Szentül meg vagyok győződve, hogy az előbb még a konyha másik felében volt. Szótlanul meredünk egymásra, Taehyung enyhén oldalra billenti a fejét, mintha várna valamire. Felém mozdul, közvetlen mellém ér. A bőrömet kínzó égő érzés felerősödik, ahogy az alkarja súrolja az enyémet. Jin nem néz felém, a földön vihogó Jungkookkal van elfoglalva, nehogy lebuktasson minket. Némán könyörgök neki, azt kérem forduljon meg, mert akkor megszűnhetne a kínlódásom.

- Ezt te sem akarod - Taehyung ajkai a hajamat súrolják, szorosan behunyom a szemem. Gondolatolvasó lenne? Édes Istenem!

Mindenki csöndben van, csak Jungkook száját kell befogni, mert Jin elhint egy faviccet, amit poénosnak talál, ezzel olajat öntött a tűzre. Halljuk, hogy Hoseok köszön valakinek a folyosón. Taehyung karja megmozdul, az ujjai megérintik a kézfejem. Valaki kapcsolja már fel a villanyt!

Hoseok fordul be a konyhába, mindenki egyszerre kiáltja el magát. Még Taehyung is. Az ünnepelt arcán hatalmas vigyor terül szét. Közelebb lép az asztalhoz, végig néz rajtunk - már amennyit lát belőlünk a gyertyafényben. Hoseok nem az az érzelgős fajta. Megköszöni a meglepetést, két kezét összeteszi, kíván valamit, majd elfújja a gyertyákat. Az eddigi fényforrás is megszűnik, és a körülbelül három másodperc, míg Jimin felnyomja a villanyt, elég ahhoz, hogy Taehyung ujjai ismét hozzá érjenek a bőrömhöz. Éget. Ahogy világosság gyúl, az égető szikrák elalszanak, a tüdőmben rekedt levegő kiszakad belőlem. Taehyung megkerüli az asztalt, átadja Hoseoknak az ajándékát.

- Jól vagy? - hajol le hozzám Jin és egy puszit nyom a fejem búbjára.

- Persze - válaszolom cérnavékony hangon. - Csak nagyon szomjas vagyok.

- Kellett neked megenned előlem az összes kukoricát - mondja nevetve, átkarolja a vállam.

Hoseok felvágja a tortát, mindenki kap egy szép nagy szeletet. Nincs elég szék a konyhában, ezért minden korábbi megbeszélt ellenére én Jin ölében ülve eszek, Yoongi a konyhapulton ücsörög. Sok mindenről beszélgetnek, még Taehyung is bele-bele szól, kiveszi a részét a társalgásból. Álmosság lesz úrrá rajtam, amit nem csodálok tekintve, hogy mostanában elég keveset alszom. Jin észreveszi a fáradtságom, megsimogatja a kezem és halkan megjegyzi, ha szeretnék, aludhatok egyet, mielőtt hazamegyek. Ujjai a könyökhajlatom érzékeny bőrét cirógatják, nekem pedig csak egyetlen kérdés ismétlődik a fejemben, miután tétován rábólintok az ajánlatára: Miért nem szikrázik a bőröm, mikor hozzám ér?

°°°

Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ebben a történetben a srácok kora valódi és nem véletlenül vannak egy kollégiumban. Mint Taehyung, úgy a nála idősebbek is a második diplomájukat csinálják, Jin mesterszakos. Erre kitérek később persze, de jobbnak láttam tisztázni, hátha valakinek szúrja a szemét. Jungkook az első diplomáját szerezte meg, szintén mesterképzésen van, mint Jin.