MAY

Nem aludtam nyugodtan. Az agyam megállás nélkül pörgött és párszor eljátszottam a gondolattal, hogy vissza megyek a kollégiumba Jinhez. Mindig lebeszéltem magam róla, pedig egyszer már fel is öltöztem és indulásra készen álltam. Aztán emlékeztettem magam, hogy a barátaival van, megkértem, érezze jól magát velük. Nem illik csak úgy szó nélkül oda mennem ezek után, ráadásul a bulit Taehyung rendezte. Nyilván nem szerepeltem a meghívottak listáján, különben marasztalt volna.

Kimegyek a fürdőszobába, hideg vízzel megmosom az arcom, hátha magamhoz térek a kósza gondolatokból. Tudom a mai feladatom, egy egész nap áll rendelkezésemre, hogy felkészüljek a holnapi korrepetálásra. Ma nincsenek óráim az egyetemen, minden figyelmemet a Statisztika alapjainak szentelhetem.

Kávét készítek, felveszek egy tiszta pólót és melegítőt, majd leülök az íróasztalomhoz. Mielőtt neki látnék egyáltalán kinyitni a tankönyvet - ami nem is az enyém, mivel az én kijelölt példányomtól Taehyung fosztott meg -, írok egy üzenetet Jinnek. Érdeklődöm az estéje felől, megírom neki, hogy ma nem tudok átmenni hozzá, de holnap mindenképp találkozunk. Nem várok rögtön választ, alig múlt el fél nyolc, szinte biztosan alszik még.

Újra elolvasom a könyv sorait, a Taehyung által kiemelt szavakat többször is. Próbálom felidézni a szavait, amikkel a fogalmakat, összefüggéseket magyarázta. Meglepődöm, mert könnyen sikerül is. Tollat ragadok, igyekszem az összes ilyen emléket lefirkantani és memorizálni. Egy pillantást vetek a házi feladatomra, amit Taehyung tanácsa szerint holnap kellene megcsinálnom. Vonz a gondolata, hogy letudjam most és ne kelljen ezzel foglalkoznom később, de hamar meggondolom magam.

Taehyung olyan, mintha olvasna bennem. A beszédemből és még a testtartásomból is, hiszen mindig tudja, hogyan tegyen kínosabbá egy szituációt. Biztosan rájönne, ha a szemébe hazudnék a házi feladattal kapcsolatban és meg is alázna, méghozzá nagy örömmel. Hát, én nem adom meg neki ezt az örömöt. Félreteszem a papírt, belemélyedek a könyvbe és csak arra eszmélek fel, nagyjából két óra után, hogy csörög a telefonom.

- Jó reggelt! - szólok bele dallamos hangon, a vonal túlsó felén Jin kuncog.

- Milyen boldog ma valaki! Jól aludtál?

- Az erős túlzás - lesütöm a szemem, mintha rosszaságon kapott volna, pedig nem lát és nem tudja, min gondolkoztam tegnap. - Izgulok a vizsgám miatt.

- Ha Jimin nem hazudott, semmi okod rá. Majd Taehyung megtanítja neked amit kell és menni fog.

- Igen, persze. Most is épp ismétlek holnapra.

- Milyen szorgos lettél - hallom a hangján, hogy vigyorog. A beszélgetés a tegnap estére terelődik, Jin szereti inkább szóban átrágni a dolgokat és elbeszélgetni másról is. - Szóval Hoseok kicsit bedurvult azzal a lánnyal, jobbnak láttuk, ha magukra hagyjuk őket a konyhában.

- Fúj! Remélem letakarította az asztalt.

Beszélgetünk még pár percet, Jin megígéri, hogy holnap a délelőtti órája után kijön elém a pályaudvarra, majd letesszük a telefont és ismét csönd áll be. Tanulnom kell! És így is teszek. Egy gyors reggeli után ott folytatom, ahol abba hagytam, esélyt sem adva a gondolataimnak arra, hogy betámadjanak.

°°°

Másnap reggel a tíz óra ötvenes vonattal indulok Szöulba. Alig fél órára lakom onnan, sokkal egyszerűbb és kényelmesebb így közlekednem, mint busszal. Jin állja a szavát, ott vár a peronon. A gyomrom egy pillanatra görcsbe rándul, ahogy meglátom őt és azzal együtt eszembe jut a mai korrepetálás is. Miért kell ennyire ráparáznom?

Kézen fogva sétálunk a kollégiumig, hol ő beszél, hol én, de inkább hallgató vagyok, mintsem mesélő. A hangja normális szintre hozza vissza átmenetileg az amúgy pattanásig feszült idegeimet. Oké, túlreagálom. Elég!

A házi feladatomat Jin szobájában írom meg. Nagyon koncentrálok, hogy fejből írjam a megoldásokat és ne akarjak belenézni a könyvbe. Ha Taehyung belekérdezne, úgyis lebuknék, hogy valamit nem tudok. Az idő gyorsan telik, Jin felveti a filmezés ötletét, amire egyből lecsapok. Befészkelem magam mellé, bal lábamat átdobom rajta, így már úgy csimpaszkodom belé, mint egy majom.

A Die Hard második részét nézzük, szerencsére kellően leköt a cselekmény. Jin ujjai a film felénél kezdenek mocorogni, a hátamon köröz velük, néha lejjebb vándorolva a gerincem mentén. Kitart a film végéig, nem fordít maga alá, csak mikor megjelenik a stáblista. Örülök a hevességének, a testemet teljesen lefoglaló mozdulatainak. Csak egy napot voltunk távol egymástól, mégis úgy viselkedik, mint legutóbb, egy hét kihagyás után. Ajkai számról a nyakamra tévednek, gyengéden fogai közé veszi a vékony, érzékeny bőrt. Mondanom sem kell neki, nem szívja meg, hanem tovább halad.

- Annyira be vagy feszülve - mormogja a melleim között, mire megmerevedek. - Na, erről beszélek.

- Ne haragudj! - ujjaimat a hajába vezetem, lehunyom a szemem, hogy vissza térhessek a hangulathoz, ami az előbb megvolt. Nem sokáig, csak kicsit. Szükségem van rá, le kell higgadnom. - Nem csinálod tovább?

- Szeretnéd?

Bólintok, de sajnos nem tudom meggyőzni. Jin ismer.

- Nincs kényszer - felfekszik mellém, a karjaiba vesz, gyengéden magához ölel. Fejben megkérem, szorítson erősebben, hogy jobban érezhessem a közelségét, ám a szám nem nyílik ki, maradunk így. - Remélem a vizsgád után tényleg megnyugszol.

- Ha átmegyek, mindenképp.

Hamarosan meghallom Jin szuszogását, a fogása gyengül. Ahogy már majdnem teljesen elenged, eszembe jutnak Taehyung szavai és hirtelen ráfogok az alkarjára, amitől felriad.

- May?

- N-nem lehetne, hogy kicsit erősebben ölelj? - félálomba szorosabbra veszi az ölelését, de nem eléggé. - Még!

- Lassan megfojtalak. Mi lelt téged?

- Csak csináld, kérlek! - Jin motyog valami olyat, hogy 'Ezt most tényleg nem értem', aztán kézzel-lábbal magához von, a teste hátulról az enyémnek feszül. Mindkét kezemmel az övébe kapaszkodom, arcomat a párnába rejtem és mély levegőt veszek. - Még!

- Mi a...?

- Jin, csak ölelj meg végre!

- De hát azt csinálom - hitetlenkedve hátrébb húzódik, én meg a pillanat hevében az elégedetlenségtől kimászom az ágyból. - May, mi ütött beléd?

Az órára nézek, ami újabb okot ad az idegeskedésre. El fogok késni!

Vállamra kapom a táskámat, a házi feladatomat próbálom minél szebben összehajtani, de ahelyett inkább meggyűröm a papírt. Szitkozódva veszem fel a cipőm és hátra sem nézve kimegyek Jin szobájából. Csak mikor a lifthez érek, akkor engedem be a külvilágot. Feltűnik egy alak mellettem, aki szintén a liftre vár. Talán Jin jött utánam?

- Hová ilyen sietősen? - Hoseok az, a nyakán egynél, de még kettőnél is több szívásfolt éktelenkedik. - Jin?

- A szobájában. Korrepetálásra megyek.

Beszállunk a liftbe, Hoseok egy emelettel lejjebb kiszáll. Komolyan? Ennyiért használhatta volna a lépcsőt is. Mondjuk én is, lefelé nem igazán megterhelő két emelet. Ahogy leérek a földszintre, lassan eljut a tudatomig, mit műveltem Jinnel. Istenem, nem ezt érdemelte! Ő csak jót akart.

A tanulószobába érve megtorpanok, mikor először felnézek a kezemben lévő, összegyűrt házi feladatomról. Taehyung már a múltkori asztalunknál ül, egy tollat kattogtat és a nem létező rágógumiját rágja, természetesen fapofával. Elmormogok egy köszönés félét, ledobom a táskámat az egyik székre, majd helyet foglalok és elkezdem kiegyengetni az összegyűrt papírt. Taehyung egy szó nélkül, határozott mozdulattal tépi ki a kezemből azt.

- Nyisd ki a könyvet a következő fejezetnél és kezdd el olvasni! - a hangja megijeszt az eddigi csönd után közöttünk.

Teszem, amit mond, amíg ő a házi feladatom ellenőrzésével van elfoglalva. Alig fogom fel az olvasottakat, de higgadtságot erőltetek magamra. Kiakadhatok, még ha nem is tudom pontosan mi az, ami ennyire lehoz a nyugodt életről, de nem tehetem Taehyung előtt.

- Egyedül csináltad? Könyv nélkül? - szakít meg az olvasásban.

- Igen.

- Oké, elhiszem. De csak mert az utolsó válaszod katyvasz és szerintem ekkora baromságot csak egyedül vagy képes kitalálni.

Az üres helyre leírja a jó megoldást, aztán odébb teszi a papírt. Az asztalra könyökölve várja, hogy befejezzem a fejezet átolvasását. Elkezd más szavakkal magyarázni az anyagot, szinte rá sem néz a könyvre, úgy mutat rá egy-egy bekezdésre, amiről éppen szó van. Megmondja mely szavakat emeljem ki, mit húzzak alá és mi az, amit nem ártana külön leírnom, mert jobban megjegyzem. Hamar elrepül az idő, én alig szólalok meg. Végig Taehyung beszél, néha belekérdez szúrópróbaszerűen az előző anyagba, de veszem az akadályokat. Mire a végére érünk, valamennyi a ma átvettekből is megragad. Félsiker.

- Mi az, a barátod leharapta a nyelved? - kérdezi unottan, miközben újabb kérdéseket ír össze nekem a következő alkalomra. - Ma nem vagy visszabeszélős kedvedben.

- Talán zavar, amiért nem adok okot arra, hogy belém köthess? - az ablakon nézek kifelé, figyelem a kinti emberek rohanását. - Mondjuk te enélkül is találsz.

Vissza fordítom a fejem felé, ekkor látom, Taehyung abba hagyta az írást és engem néz. Érzem, ahogy végig szalad rajtam a hideg és az arcom minden bizonnyal elvörösödik. A tekintete kemény, fürkésző.

- Ki mondta rád rajtam kívül, hogy reménytelen eset vagy? - a kérdése annyira meglep, még reakcióra sem futja. Felvonja az egyik szemöldökét, ettől az egész arca megváltozik. Kevésbé ijesztő. - Meg kell ismételnem a kérdést, vagy...?

- Semmi közöd hozzá.

- Gyűlölöm, ha ellent mondanak nekem. Főleg az ilyen lekezelő stílust - kiegyenesedik, nem veszi le rólam a szemét. - Ki mondta rád?

- Semmi. Közöd. Hozzá - ismétlem magam tagoltan. - És a lekezelő stílust volt kitől ellesnem. A legjobbtól tanultam.

Felhorkan, felém tolja a papírt, amin ott van az új házi feladatom.

- A legjobbtól tanulhatnál mást is - megnyomja a mondat végét, leteszi a tollát az asztalra. Karba tett kézzel meredek rá, nem érzek semmit az idegességen kívül. Taehyung úgy méreget, mint egy prédát talált vadász. Biztosan jól szórakozik a feszültségemen. - Érdekelne egy egyezség, May?

- És téged? Nekem is van egy a számodra - Jinre gondolok, akit ott hagytam a szobájában, miután konkrétan kierőszakoltam belőle egy igazi ölelést. Vajon mit gondolhat rólam? - Nem akarom, hogy másról beszéljünk. Maradjunk a szakmai témáknál. Ne célozgass nekem semmire, nem érdekelnek a mocskos gondolataid meg a perverzióid...

- A perverzióim? Ki beszélt itt most azokról?

- Te voltál az múltkor és nem vagyok kíváncsi rájuk.

Csettint a nyelvével, a szája sarka megrándul.

- Aha, szóval a fenekelésre gondolsz. Ezt jól megjegyezted, bezzeg a tananyagot nem sikerült ennyire. Szerintem ez nem véletlen.

- Csak a Statisztika érdekel, semmi más. Mivel tudom, hogy idegesítelek és nem bírsz, megígérem, hogy a vizsgám után soha többet nem kell velem szóba állnod.

Taehyung halkan elneveti magát, végig nyal az alsó ajkán. Tényleg jól szórakozik.

- Sikerülni fog a vizsgád? Úgy gondolod?

- Igen.

- Nélkülem megbuknál.

- Tudom.

Állom a pillantását, ujjaimat a felkaromba nyomom, hogy a felszínen ne törjek meg. Legszívesebben sírva menekülnék vissza Jinhez.

- Rendben van, May. Legyen így. Fektessünk le néhány szabályt!