MAY

Elhagyom a tanulószoba folyosóját, befordulok egy másikra és amint csukódik mögöttem a női mosdó ajtaja, hátamat a hideg, csempézett falnak vetem. Mi volt ez? Mi a franc volt ez az előbb ott bent? 

A csaphoz lépek, hideg vizet engedek. Megmosom a kezem, aztán az arcomat is többször. Úgy nézek a tükörképemre, mintha egy őrültet látnék. Csak én vagyok. Nem változtam semmit, ugyan az a May néz vissza rám, mint eddig mindig. Újból arcot mosok, megtörlöm a kezem és a hátamra kapva a táskámat, kirontok a folyosóra. Egyenesen a lépcsők felé veszem az irányt, nem várakozom a liftre. Lenne még egy előadásom öt órakor, de úgy döntök, előtte benézek Jinhez. Szükségem van a közelségére, meg kell nyugodnom. A fejemben egy hang ugyan rám kiabál, hogy rossz helyen keresem a megnyugvásom, elhallgattatom és tovább szedem a lépcsőfokokat. 

Mire felérek a másodikra, kifulladva görnyedek előre, a táskám súlya még húz is lefelé. Jin ajtajánál sem állok meg, kopogás nélkül lépek be. Az említett ijedtében kis híján lefordul az ágyról, de sikerül megtartania magát. Értetlenül, meglepődve néz rám, az arca felderül a látványomtól. Ledobom a táskámat a földre, addigra Jin elém ér és szeretne megcsókolni, csakhogy megelőzöm. A pólójánál fogva rántom magamhoz, annyi időt sem hagyva neki, hogy köszönjön. Viszonozza a csókot, kezei hamar megtalálják a csípőm. Újból meglepem, megfordítom magunkat és az ajtónak lököm. 

- Na, ez...! - kezdené, megint félbeszakítom egy csókkal. Mi lelt? Nem értem. Egy gyors mozdulattal megszabadítom a pólójától, izmos felkarjára szorítva préselődöm hozzá még közelebb. - May? Nahát, ma nagyon...!

- Szeretkezz velem! Most rögtön! - elszakad tőlem, szemeiben ott van a döbbenet. Az utolsó két szó szokatlannak hangozhat a számból, mégsem teszi szóvá, hanem hátra nyúl, elfordítja a kulcsot a zárban és egy könnyed mozdulattal, a fenekem alá nyúlva az ölébe vesz. 

Megszabadítom a ruháitól, ő is az enyémektől. Kapkodó vagyok, képtelen arra, hogy kiélvezzem a pillanatot. Fölé kerekedek, ujjaimat végig húzom a mellkasán, majd oda-vissza újból, immár a körmeimet is enyhén a bőrébe vájva. Jin ajkai elnyílnak, zavart csodálattal figyeli minden mozdulatom. Oldalra kinyúlva elővesz egy óvszeres dobozt a fiókból, amit kikapok a kezéből. Egy tasakot megbontok, a többit a dobozzal együtt oldalra hajítom. 

- Hé, majd én! - kuncogva átveszi tőlem a feladatot, felhúzza, majd mielőtt lehúzhatna magához egy csókra, magamba vezetem a teljes hosszát. - Szentséges ég! - a kiáltása elfojtott nyögésbe torkollik, keveredve az én halk sikolyommal. 

Fittyet hányva arra, hogy egy kollégiumban vagyunk és a szomszédos szobákban valószínűleg vannak mások, gyors tempót kezdek diktálni. Lehajolok Jinhez egy hosszú csókra, míg ő egyik kezével összefogja a hajamat, hogy ne legyen útban. Nem tudom, mi történik velem. Érzem az alhasamban az ismerős, émelyítő húzódást, az orgazmus mégsem akar elérni. Jin közel jár, nyögései mélyebbek, sűrűbbek lesznek. A tekintetéből is kiolvasom, még alig néhány mozdulat és elélvez. De én még nem végeztem, közel sem. Lelassítok, amitől kipattannak a szemei és kétségbeesve néz rám. 

- Ez gonosz volt - zihálja, majd a hátam mögé nyúlva magához szorít és átfordul, én kerülök alulra. Nem áll meg, tovább mozog. Megfeszítem magam körülötte, amitől sokkal erőteljesebben érzem az orgazmus közeledtét, Jin pedig lefogja a csípőmet az egyik kezével, míg a másikkal az enyémet keresi. - May...? 

- Könyörögve kérlek most, Jin, hogy csináld gyorsabban! 

- Oké, óhajod számomra parancs - parancs? Megőrjít ez a szó. 

Lábaimat összekulcsolom a dereka körül, a gyorsaságától elvesztem a fejem. Ajkai letévednek a nyakamra, majd a melleimre, közben tartja a tempót. Saját kiszakadó nyögésem pillanatában az agyam fogja magát és elém vetít egy képet, a számat néma sikoly hagyja el. Jin keze után nyúlok, ami épp nem a felsőtestemet barangolja be. Nem szabad, ez túl sok lesz neki! Mielőtt ezt felfoghatnám, a pillanat hevében a nyakamhoz vezetem a kezét, ujjait ráfonom és esdeklő pillantással nézek rá. Ekkor Jin megáll. Nem csupán lelassít, vagy egy pozíció váltáshoz készül. Mozdulatlanná válik, a kezei sem mozdulnak, csak a mellkasa emelkedik, tekintetével az enyémet keresi. 

Nem bírok a szemébe nézni. 

°°°

Az ágy szélén ülünk, egymásnak háttal. Ujjaimat tördelem, úgy érzem mondanom kellene valamit, de nem jönnek a szavak. Jin is hallgat, még a rezgő telefonjára sem reagál. 

- Most haragszol, ugye? - kérdezem halkan. 

- Igen - Jin hangja őszinte, tényleg haragszik. - De nem rád. Inkább magamra. 

Ettől sírhatnékom támad. Felállok, oda megyek hozzá és óvatosan leülve mellé két kezembe fogom az övéit. 

- Ezt ne csináld! Az én hibám, hogy...

- Nem hibáztathatlak azért, mert valami új dolog érdekel. Csak elszomorít. 

- Jin...

- Tudod, a múltkori beszélgetésünk óta is rengeteget gondolkoztam. Félre ne érts, nem a vágyaid tesznek szomorúvá, hanem az, hogy félek, nem tudnám kielégíteni őket. És ez hosszú távon neked kevés lenne. 

Nem tudom miért kezdek el sírni. Azért, mert megcsap a szakítás szellője, mert kevésnek tartja magát hozzám, vagy mert igaza lehet? 

- Csak a kíváncsiság hajtott. Nem kényszerítelek semmire és ígérem, többé ez nem fordul elő. Te több, mint elég vagy nekem, Jin - a vállának döntöm a homlokom. - Nem akarlak emiatt elveszíteni. 

Megint megjelenik a szégyenérzet bennem. Rossznak gondolom a kíváncsiságot, valami olyan felé hajlottam, ami nem egészséges. Se Jinre, se a kapcsolatunkra. Hisz ő sem erőltetett rám soha semmit, én miért próbálkozom megint? Csak eltaszítom magamtól. 

- Adj egy kis időt, May! - mondja kérlelve, nekem pedig kínzó görcs áll a gyomromba a szavaitól. 

- Kérlek, ne...!

- Csak időt kérek, nem szakítani akarok. Úgy gondolom badarság lenne ennyi miatt szétválnunk. Idő kell, hogy megpróbáljalak megérteni. Én igyekszem, May. 

- Tudom - suttogom magam elé, a könnyeim megint útnak indulnak. - Akkor nem is akarsz látni? 

- Fogalmam sincs, mennyi ideig tart ez. Ha körülöttem vagy, aligha tudnék tisztán gondolkodni. Ezzel te is így vagy, ezért nem tanulsz nálam sose - ereszt meg egy apró mosolyt, amitől lemondóan elnevetem magam. - Holnap nézhetünk egy filmet, ha szeretnéd. Belefér.

- Csak egy film?

- Szigorúan csak egy film - ez azt jelenti, nem lesz szex, sem ahhoz vezető összebújás. Csupán egymás társaságában leszünk, mint a barátok. Visszanyelem a könnyeimet, rájövök, hogy nincs okom az önsajnálatra. Ezt magamnak köszönhetem, Jin csak próbál megérteni, hozzám igazodni. - Mi az? - megrázza a vállam, valami boldogabb reakcióra vár. Az agyam ismét ellenem cselekszik, ezt a pillanatot választja, hogy elém vetítse újból azt, amit a Jinnel történt együttlét alatt láttam. Amitől minden megállt közöttünk.

Taehyung. Megint ő. A keze, az ujjai, amik a pólójának nyakát igazgatták, amikor beléptem a tanulószobába. Az erek halvány kékes kirajzolódása a bőre alatt, ahogy a tollat fogta, vagy a lapot az asztalon felém csúsztatta, mindössze a mutató és a középső ujjával...az a mozdulat. És a nyakam...Taehyung keze...

- Elkések az előadásról! - állok fel az ágyról, öltözni kezdek. Már elkéstem és ezt Jin is tudja, de nem szól. Végig nézi, ahogy összeszedem magam. Tétován elé állok, hátha a szokásos módon köszönünk el egymástól. Szerencsére két kezemnél fogva lehúz magához és egy könnyed csókot nyom a számra. - A-akkor holnap? 

- Igen - mosolyog, ám a mosolya nem olyan, mint eddig. - Apropó, nem is kérdeztem. Hogy ment a mai korrepetálás? 

°°°

A sablonos válasz után szinte menekülök a kollégiumból. Azt mondtam, ez az alkalom még sikeresebb volt, mint az előző és remekül haladok. Igaz is, de a történtek fényében lényegében Taehyung oktatási képességeit dicsérni nem tűnt helyesnek. Még ha tényleg jó tanár is, akkor sem. 

A lépcsőkön haladok lefele tudván, hogy nem fogok bemenni az előadásra. Az utolsó fordulóba érve neki ütközök valaminek, amiről első pillanatra azt hiszem, a fal volt. Tény, nem néztem magam elé, de egy falat akkor is észrevesz az ember maga előtt. 

- Rám nézhetsz - a hangtól belém fagy a szó, ami egy Elnézést! akart lenni. Attól pedig végképp, mikor az engedélyre felemelem a fejem és egyből annak a személynek a szemébe nézek, akinek neki mentem az előbb. Taehyung. - Lenyűgöző - mondja inkább magának, mintsem nekem. Tovább kéne mennem, a lábaim viszont a talajba gyökereztek. - Elmehetsz, May! - ezt ma már mondta nekem. Akkor nem cselekedtem elsőre, most igen. 

TAEHYUNG

May lassú léptekkel hagy maga mögött, hátra sem néz rám. Köszönés nélkül tűnik el a kollégium kijáratánál, teljes elragadtatásban hagyva. A tanulószobai két óra utáni felismerésemet úgy tűnik, May maga képes felülmúlni. 

A zavar az arcán mindent elárult. Muszáj újra és újra felidéznem magamban, mert olyan boldogsággal és elégedettséggel tölt el, amit rég nem éreztem. Tudtán kívül cselekedett, mégis volt benne némi tudatosság. Egyből a szemembe nézett, nem máshová. És nem szólalt meg, megint csöndben maradt. Az öröm okozta kábulatban majdnem megbotlok a lépcsőn, de még ez sem tud zavarni. 

May hibátlan. Sosem találkoztam még nála tökéletesebbel.