MAY

Jin nem leplezi, mennyire Jimin szavai ellen van. A fiú elmondása szerint Taehyung lenne a megfelelő korrepetitor számomra, jó pár kisebb csoportot felkészített már a vizsgákra és minden tag át is ment elsőre. Akik pedig egy bukás után keresték fel őt, pótvizsgán elég magas pontokat szereztek. Nem nézném ki Taehyungból, már csak a modora miatt sem, hogy bárkivel is fél perccel tovább foglalkozna, aki nem saját maga. 

Szeretném lebeszélni magam az előítéletességről, de a hónapok bőven elég nyomatékot adnak a véleményemnek. Ennek ellenére úgy tűnik, ebben tévedtem és Taehyung foglalkozik másokkal. Csak velem egy bunkó, minden ok nélkül. 

- Én nem tartom jó ötletnek - mondja Jin határozottan, miközben gyengéden megsimítja a hajam és a vállamnál fogva lehúz magához. Egymás mellett fekszünk az ágyában, alig hallhatóan egy film megy a laptopján, de nem igazán foglalkozunk vele. 

- Jimin szerint megérne egy próbát - ami azt illeti, én sem repesek az örömtől. Miután vissza jöttünk Jin szobájába, megnéztem az egyetem honlapját és még a keresőbe is beírtam külön, érdemleges eredményt nem kaptam. - És legalább helyben van, többet is láthatnálak. 

- Mondjuk ez igaz - morogja, félig elismerve, mi lesz a vége ennek. - Az viszont nem száz százalékos, hogy el is vállal. Taehyung elég magának való, akit nem bír, azzal nem foglalkozik és amúgy sem tenne jót, ha a tanulással kapcsolatban is lehúzna. Látom rajtad, mennyire nem esnek jól a szavai. 

- Ne aggódj, én is ki tudom nyitni a számat, ha akarom. 

Jin elneveti magát, két ujja közé fogja az állam és maga felé fordítja az arcom. 

- Eddig miért nem tetted? 

- Mert a barátotok. Ő volt itt előbb, meg amúgy is, nem süllyedek le az ő szintjére. 

- Ő volt itt előbb - idéz, nevetése már nem olyan könnyed, mint az előbb. - A barátnőm vagy, May. Nem akarom, hogy az egyik barátom kellemetlenségeket okozzon neked. Taehyung egy seggfej. 

- Ezzel most nem leptél meg - vigyorgok, próbálom eloszlatni a sötét felhőket, amik elrontják a hangulatot. - Nagyon át kellene mennem ezen a vizsgán, Jin.

- Tudom - nyom puszit a fejem búbjára. - Én is azt szeretném, ha átmennél. De azért nem minden áron.

- Jaj már! - feltornázom magam, egyik lábamat átlendítem rajta és a csípőjére ülök. Kezei automatikusan a derekamra siklanak. - Bízz bennem! 

- Benned bízom, benne már kevésbé - meggyűri a rajtam lévő pólóját, egyik ujját a fehérneműm szélébe akasztja. Ismerős terep. - Akkor sem tartom jó ötletnek. 

Lehajolok hozzá, kezeimmel feje mellett támaszkodom és lassú, mély csókot váltunk. 

- Majd én beszélek vele. Elvégre nekem van szükségem a segítségére. 

Jin hosszas hezitálás után bólint, ám sejtem, még mindig nincs megelégedve ezzel a lehetőséggel. Megfordul a fejemben a visszautasítás, ami érhet. Taehyung akár szokásához híven beleröhöghet az arcomba, aztán közli, én vagyok a legnagyobb szerencsétlen, akit látott. Nagy valószínűséggel még csak át sem fogja gondolni a dolgot, egyszerűen lesajnálóan rám néz és ott hagy. Vagy tényleg segít. Erre kevesebb esélyt látok, de Jimin elmondott információ alapján muszáj legalább egy próbát tennem. Szükségem van a kettesre. És arra is, hogy a barátomat többet láthassam. 

- Szóval, ha Taehyung fog korrepetálni, az sokkal több együtt alvást jelent - mormolja Jin a nyakam bőrébe, ahová apró csókokat nyom a szavai után. 

- Igen, így van. 

- Rajta fogom tartani a szemem. Ha csak egyszer is megbánt, befejeztétek a felkészülést. 

°°°

Az előző este igencsak elhúzódott Jin szobájában, ezért reggel, mikor kiosonok, hogy elérjem a vonatomat, tétován megállok a folyosón. Korán van, még csak most lesz fél nyolc, mindenki alszik. Bizonytalanul oda sétálok Taehyung szobájának ajtaja elé. A hozzá hasonló seggfejek vajon sokáig szoktak aludni? 

Felemelem a kezem, hogy kopogok, mikor torokköszörülés hangjától rezzenek össze. 

- Rossz a lelkiismereted? - az érdes, kicsit sem kedves hangtól az eddigi bátorságom is elpárolog. - Mit akarsz, May? 

- Én csak... - jellemző rád, May. Mindig a legrosszabbkor némulsz meg. 

- Te csak? Oké, amíg kitalálod, mit te csak, lépj odébb kettőt és menj az utamból! 

Mintha azt mondtam volna Jinnek, hogy kinyitom a számat, ha akarom...

- Azért jöttem, mert beszélni szeretnék veled. 

Megáll az ajtóban, belekortyol a kávéjába és unott arccal mered rám. Taehyung az a fajta, aki a nézésével képes beléd fojtani a szót. Mit élhettek át vajon azok, akik hozzá jártak korrepetálásra? Egy rossz válasz esetén lyukat égetett a homlokukba, vagy őket is életképtelen idiótának nevezte, mint engem eddig oly' sokszor? 

- Még ma kinyögöd, vagy valakinek fognia kell a kezed hozzá? 

- Jimin azt mondta, te jó vagy Statisztikából és...

- Nem. 

Hirtelen, gondolkodás nélkül vágja rá, meg sem várva, hogy befejezzem, amit elkezdtem. Felvonja a szemöldökét, megkevergeti a kávéját. 

- Még valami? 

- Miért nem? - a hangom remeg, szánalmasnak érzem magam. 

- Nincs erőm reménytelen esetekre. 

Na, ez gyomron vág. Régi emlékek tódulnak a fejembe, amikről sosem feltételeztem, hogy valaha is megszabadulok tőlük, de mindenesetre nem számítottam a hirtelen felbukkanásukra sem. Keserű ízt érzek a számban, ahogy ugyan ezeket a szavak, amik elhagyták Taehyung száját, egy másik ember hangján visszhangoznak a fejemben. 

- Nem vagyok reménytelen eset. Én igenis igyekszem - a hangom most nem remeg, kezeim a kabátom ujjai alatt ökölbe szorulnak, ahogy próbálom visszatartani a sírást. - Azért, mert egy tárgy kifogott rajtam, nem azt jelenti, hogy nem értek semmihez. Azok a reménytelen esetek, de én nem vagyok az. És te... - megint elakadok, annyi érzelem suhan át rajtam. A fenébe, Jin szobájában kellett volna maradnom. Ez az egész rossz ötlet volt. 

- És én? - állja a tekintetem, nem tűnik zavartnak. - Ha rólam van szó, úgy tűnik, elfogynak a szavaid. Bezzeg ha a barátodról kellene beszélned, be nem állna a...

- Tévedtem. Tényleg egy utolsó seggfej vagy. Menj a büdös francba! 

Rezzenéstelen arccal nézek a szemébe, dühösnek érzem magam és sértettnek. Nem vagyok reménytelen eset. Ő viszont reménytelenül bunkó és lenéző. Mit is mondott Jin? Amint megbánt, befejeztük a korrepetálást? Milyen jó, hogy még el sem kezdődött! 

- Holnap fél kettőkor a kollégium tanulószobájában - szólal meg végül, mielőtt becsapja az orrom előtt a szobaajtaját. 

Kell pár másodperc, amíg felfogom, mit mondott. A tenyerem ekkor kezd izzadni, a visszaszólásaim okozta adrenalin elmúlik. Valahol a folyosón kinyílik egy ajtó, hamar rájövök, kié. Jin az, örül, amiért még itt talál és kicsit megszid, hogy köszönés nélkül akartam elmenni. Biztosítom felőle, hogy egy búcsú üzenetet hagytam az asztalán, aztán megvárom míg felöltözik és lekísér a kollégium elé. Futólag megemlítem neki, ki lesz az új magántanárom, az arcáról nem igazán tudok pozitív reakciót leolvasni. 

- Legalább többet láthatlak - ad egy gyors csókot, majd magához ölel. - Akkor holnap?

- Igen, holnap - erőltetek mosolyt az arcomra, aztán elindulok az állomásra. 

A gondolataimba merülök, próbálom eldönteni, jól jártam-e, vagy sem. Mindenesetre egy biztos: ha Taehyung valóban megtartja a magánórákat, látnia kell, hogy ő is tévedett. Nem vagyok reménytelen eset. 

°°°

Aha, hát csak megszületett ez is.

Tudom, klisé a javából, de adjatok neki egy esélyt!