TAEHYUNG

Péntek este elkapom a momentumot, mikor Jin egy hátizsákkal a vállán elhagyja a kollégiumi szobáját. Biztosra veszem, hogy Mayhez megy és valószínűleg nála tölti a hétvégét. Mellette a lány fog vajon tanulni, vagy elkönyvelhetek egy apró győzelmet? A röpdolgozatok nem lesznek olyan könnyűek, mint a házi feladatai. 

Írok egy üzenetet Yeonának, miszerint a ma esti programját változtassa meg és töltse velem az idejét. Hazudnék, ha azt mondanám, kitörő örömmel kérem ezt tőle, de a testem és az idegeim jeleznek tegnap óta. Muszáj levezetnem a felgyülemlett feszültséget. Yeona hív, kérdezi hol találkozzunk.

- Felmegyek a lakásodra. Húsz perc és ott vagyok. 

Előveszek egy táskát, kinyitom a ruhásszekrényemet. Az alján heverő dobozért nyúlok, kinyitom és szemügyre veszem a benne lévő játékokat. Nem sok. Ide nem igazán szeretek elhozni magammal nagyobb dolgokat, se olyat, aminek nem örülnék, ha valaki megtalálná. Nem mintha bárki is bejöhetne a szobámba anélkül, hogy én ne lennék itt. Csupán a biztonság kedve. Átgondolom mivel szeretnék örömet okozni magamnak, meg persze Yeonának, hisz csak akkor jó a játék, ha mindkét fél örömét leli benne. Néhány dolgot átpakolok a táskába, a dobozt gondosan vissza csúsztatom a szekrénybe, majd cipőt veszek és miután bezárom a szobám ajtaját, elindulok Yeonához. 

Út közben a táskám tartalmára gondolok. Mi alapján válogattam? Nem mintha sok lehetőségem lett volna, de valami rendszer mindig van benne. Leginkább hangulatfüggő. Amit most érzek, az stressz. Valami olyan miatt, ami még nem lehet az enyém. Vagyis elégedetlen vagyok, bosszús, amiért várnom kell. Ha egy első alkalomra készül az ember, alapos beszélgetés, még akár papírozás után is meg kell válogatnia az eszközeit. Gondolkodnom sem kell, tudom, hogy May alapján választottam. A mit sem sejtő, teljesen a nulláról induló, kezdő alávetett szintjének megfelelően. Yeona nem fog örülni ennek. És ez egyáltalán érdekel engem? Kicsit se. Én parancsolok, ő végrehajt. Ha megtagad, vége a kapcsolatnak. Ez ilyen egyszerű. 

A lakásához érve felcsöngetek, szinte azonnal kinyitja a kaput. Ráérősen, az időt húzva lépkedek fel a lépcsőkön, nem kell sokat mennem. Az elsőn lakik, hamar felérek. Csengetek, ám ez csak a jelzés. Tudom, hogy nyitva van az ajtó. Benyitok, én fordítom el utána a kulcsot a zárban. Lerúgom a cipőmet az előszobában, megyek a gyér gyertyafények irányába. 

Sok szabályt állítottam fel, mikor eldöntöttem, hogy Yeona lesz az egyik alávetettem. Beleillik a szerepbe, tudja a dolgát - még ha párszor meg is feledkezik bizonyos előírásokról. Átbeszéltem vele mindent, nem igazán volt olyan, amibe ne egyezett volna bele. Bár előttem volt dolga hasonló életvitelű partnerrel, így hamar beletanult az én módszereimbe. Pont ezért izgat egy másik gondolat. May. Egyszerűen megfeszülök érte, hogy betaníthassam. 

Belépek a hálószobába, Yeonat a padlón térdelve találom. Úgy készült, ahogy ilyenkor kell neki: a haját kiengedve hagyta, kezeit a combján nyugtatja és nem néz rám. 

Minden helyszínen más és más a forgatókönyv. A kollégiumi szobámban nem vihet el a hév, pont ezért nem tettem semmi olyat legutóbb Yeonával, amitől elborult volna az agyam. Meg persze mert nem tudott annyira felizgatni. Valaki más jobban lekötötte a gondolataimat. Ha én jövök hozzá, a szabályok teljesen érvénybe lépnek. Van egy harmadik helyszín, de ott Yeona nem járt. Terveim szerint nem is fog. 

- Mik a biztonsági szavak? - szólalok meg, miután leteszem a táskámat és kicipzározom. 

- Fekete és fehér. 

Tudom, hogy nem lesz szüksége rájuk. A játékok nem az ő szintjét hivatottak támogatni, így is mondhatjuk. Nekem viszont tökéletesek erre az alkalomra. Csak higgadtság kérdése, hiszen Yeona úgysem lesz képes megadni nekem, amire vágyom. Ez mind maszatolás lesz, enyhítés. Amire szükségem is van a következő heti különórák előtt. Mert bármennyire is szeretnék mindenre magasról tenni és bevezetni Mayt abba a világba, ami az övé is, nem tehetem. Ő diktálja a tempót, én vele haladok. Akkor is, ha nem tud róla és akkor is, ha barátja van. Előbb vagy utóbb döntenie kell. Mert én tudom, amit ő nem: hogy a kettő nem fog megférni egymással. 

Vasárnap

MAY

Az ágy szélén ülök, nézem az alvó Jint és próbálom úgy feljebb húzni rajta a takarót, hogy ne ébredjen fel. Fáradtnak látszik, ami nem is csoda a tegnap este után. Jó volt a szex, Jinnel mindig jó. Tudja hol érjen hozzám, mit csináljon, mit mondjon, vagy ne tegyen azért, hogy felizgasson. Három kör után mindketten kifulladva dőltünk ki, de míg Jin könnyen el is aludt, én újult erővel készen álltam volna egy negyedik fordulóra és nem tehettem semmit. 

Sokat gondolkoztam. Egy valamit igyekeztem elhessegetni, mert Jinre nézve igencsak bántó lett volna. Mégpedig azt, hogy amit ő nyújtani tud, az nekem jelenleg nem elég. A testem nem megnyugszik tőle, csak még többet akar és nem mertem kinyitni a számat, hogy ezt szóvá is tegyem. Bár Jin eddig is elnéző volt, sok mindent rágtunk már át együtt ezzel kapcsolatban, valamiért attól félek, ezt nem fogadná el. Megrémít már csak a felvetése is, hogy közöljem vele: szeretnék kipróbálni valami erősebbet. Durvábbat. Ezt így még gondolva is abszurd ötletnek tartom, Jin meg aztán pláne annak tartaná. Talán ki is nevetne, mert hülyén hangozna a számból. Arra meg végképp nem akartam gondolni, ami a fürdőszobában történt múltkor. A fájdalom, mint olyan,  a mi kapcsolatunkban tabu. A határok feszegetése még természetes, itt-ott egy erősebb markolás, a hátának végig szántása a körmömmel, gyengéd harapdálások...mind általa is elfogadott és nekem eddig megfelelt, nem igényeltem mást. Most viszont azt érzem kevés, egyszerűen csak hiányzik valami. És ez megőrjít.

Kimegyek a szobából, halkan becsukom az ajtót és a konyhába lépve neki állok reggelit csinálni. Gofrit sütök, teát készítek, majd kávét is, hátha Jin inkább azt inna, miután felébred.  

A kis félreértésünk jut eszembe, mikor próbáltam a tudtára adni, mennyire vágyom az erősebb, határozottabb ölelésére. Mit is akartam akkor? Többet. Még többet.

- Tényleg beszélnem kellene vele erről - motyogom csak úgy magamnak, de egy halk torokköszörülés tudatja velem, mennyire nem vagyok egyedül. 

- Miről? - Jin hangja álmos, rekedt. Nem ül le az asztalhoz, csak miután sokáig nézzük egymást és belátja, hogy nem fogok megszólalni. 

- Teát vagy kávét? - kérdezem ártatlanul. 

- Kávét kérek, köszönöm. 

Lángol az arcom, a gyomromban megérzem a vizsgadrukkhoz hasonló stresszcsomót. Ezek után mit találhatnék ki? 

Leülök vele szembe, átnyújtom neki az áfonyalekvárt és végig nézem, ahogy gondosan megkeni a gofriját. Kíváncsian felnéz rám, szemöldöke a magasba szökik, mikor meglátja az üres tányéromat. 

- Te nem eszel? 

- Még túl korán van. Neked csináltam reggelit. 

Beleiszik a kávéjába, én is kevergetem a sajátomat. Kinézek az ablakon, a város távolinak tűnik, pedig csak a központtól vagyunk félórára. Mondjuk gyalog sokkal tovább tartana besétálni oda. Jin enni kezd, nem kérdezget. Ez az egyik jó tulajdonsága: megvárja, amíg megtalálom a megfelelő szavakat. Csak végső esetben faggatózik. 

- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? - kezdem, de nem a legjobb ötlet, mert Jin keze megáll a levegőben a bögréjét tartva. 

- Igen, és én is szeretlek téged, May. 

Bólintok, mintegy elfogadásképp. Szeret, ezt eddig sem vontam kétségbe. És nem akarom, hogy ő kétségbe vonja az én érzelmeimet iránta, miután kinyögöm, amit szeretnék. Próbálom átgondolni a dolgot, mégis miként adjam elő neki, de mivel nem eszik tovább, hanem feszülten figyel, kénytelen vagyok megszólalni. 

- A tegnap este fantasztikus volt. Igazából minden alkalom veled az, mert ismersz és én is ismerlek, tudjuk...

- Őszintén szólva meglepődtem volna, ha három orgazmus után azt mondod, nem volt fantasztikus - halványan elmosolyodik. Ezzel a kis közbeszólással akarja enyhíteni az izgalmam. Még most is segíteni próbál nekem. 

- Jin... - elnézek róla, a szemem sarkából látom, ahogy leteszi maga elé a bögréjét. - Szeretném, ha beszélnénk valamiről. 

- Rendben, akkor beszéljünk. 

A hangja közel sem olyan higgadt, mint amilyennek akarja, hogy tűnjön. Talán azt hiszi, szakítani akarok vele? 

- Érdekelnek dolgok. Olyanok, amik attól félek, téged nem. És, hogy emiatt lehet, el akarsz majd hagyni engem.

- Miféle dolgok, May? 

Túlnő rajtam az idegesség, mert a testem megint bizseregni kezd. Felidézem magamban, mire is vágyom, mit szeretnék kipróbálni. Adni neki egy esélyt, hogy talán csak múló hóbort. És akkor elengedhetem, nem kell tovább feszengenem miatta. 

Jinre nézek, veszek egy mély levegőt és beszélni kezdek.