TAEHYUNG

Csak pár perc elteltével veszem észre, hogy az összes izmom be van feszülve és levegőt csak szakaszosan veszek. Seohyun ennek ellenére a köszönésen kívül úgy tesz, mint aki abszolút figyelmen kívül hagy. Vidáman cseverészik Mayjel, a lány nagyon igyekszik igazán érdeklődőnek tűnni, de én látom rajta, mennyire fáradt is lelkileg és Seohyun csak leszívja a maradék energiáját. Az ágyban kellett volna maradnunk. Ha előbb csókolom meg, ha előbb érek hozzá, talán nem nyit ajtót.

Seohyun előveszi a pezsgőt a táskájából, megtölti a három poharat és az egyiket felém nyújtja. Mondhatni felesleges harmadikként állok mellettük, de eszemben sincs kettesben hagyni őket. May arcán látszik a zavar, próbál rájönni, vajon honnan ismerem az új barátnőjét. A kérdés ugyan így megfogalmazódik bennem is. Hogy ismerte meg May anélkül, hogy én tudtam volna róla?

A koccintás előtt Seohyun a magasba emeli a poharát és büszkén kihúzza magát.

- Yang Seohyunra, azaz rám, a K-Solar új igazgatóhelyettesére!

Ha előbb beleiszok a pezsgőbe, most tuti az orromon át távozott volna. Seohyun kivételével egyikünk sem iszik, csak bámulunk magunk elé, én egy idő után Mayre, mert a cégnév hallatán több minden is kezd összeállni a fejemben.

- Micsoda véletlen egybeesések! - szólal meg May nemsokára, arcára kiül egy furcsa mosoly. - A barátom annál a cégnél tölti a gyakorlati idejét.

- Tényleg? Hogy hívják?

- Kim Seokjin - May nem veszi észre, én viszont igen. Seohyun arcán átsuhan valami, amit a győzelem ragyogásának hívnék, de az ő szemei haragról árulkodnak. Természetesen tisztában van Jin helyzetével, jól tudta, hogy ennél a cégnél gyakorlatozik. Hogy visszahívták ide, konkrétan őt kérték. Seohyun pedig igazgatóhelyettes, ami nem kevés időt vesz igénybe, ha a ranglétrát nézzük.

Kell néhány másodperc, amíg a történet összeáll. Leteszem a poharamat az asztalra.

- May, drágám, kölcsönadnád a mobilodat egy percre? Az enyém lemerült és el kellene intézzek egy fontos hívást - ennyit hallok Seohyuntól, mielőtt a fürdőbe érnék. Hideg vízzel mosom meg az arcom, muszáj valamivel higgadtabban gondolkodnom.

Akármilyen poszton is dolgozott Seohyun az elején, évek kellenek ahhoz, hogy valakiből igazgatóhelyettes legyen, ráadásul ilyen fiatalon. Hosszú ideje dolgozhat ennél a cégnél és még velünk volt, mikor Jin először ment hozzájuk gyakorlatra. Tehát tudta jól, hogy a cég elégedett volt vele, ezért nem került nagy erőfeszítésébe rávenni a nagyfőnököt Jin visszahívására. Seohyun miatt szóltak neki, ő vetette fel Jint újra. Több éves terve volt a bosszúra és most a végéhez ért.

Mire kimegyek a fürdőből, Seohyun már nincs itt. May a konyhában mosogat, halvány mosolyt küld felém, mikor meglát.

- Honnan ismered Seohyunt? - kérdezi, miközben elzárja a csapot és egy konyharuhával szárazra törli a pultot. - Úgy tűnt, nagyon örül neked, hogy viszont láthat.

- Közös baráti kör, akárcsak nálad - és ez nem hazugság, tényleg így ismertem meg. Yeona mutatott be minket egymásnak. - Te hogyan ismerted meg? Évek óta elment a városból.

- Azon a napon futottam össze vele a mosdóban, mikor az utolsó korrepetálásunk volt.

Vagyis Seohyun járt a kollégiumban. Ott volt tőlem karnyújtásnyira és nem találkoztam össze vele. És ha nem húzom fel magam azon, hogy May elutasított egy harmadik menetet is velem a tanulószobában, akkor elkerülhettük volna a találkozásukat.

- Nem az volt az utolsó... - dünnyögöm az orrom alatt.

- Gondolom, ha téged ismer, akkor Jint is. Csak talán a nevére nem emlékszik.

May... Legszívesebben a szemébe mondanám, mennyire naiv és utána sűrűn bocsánatot kérnék tőle, mert nem tehet róla. Ő ilyen. Túl jószívű, mindig a legjobbat feltételezi az emberekről. Még akkor is, ha azok hátba támadják őt.

- Holnap reggel érkezik, tízre megyek ki elé a reptérre - mondja, mikor már a szobájában vagyunk és az ágyneműt húzza le. Azért, mert abban feküdtem én is? - Őszintének kell lennem vele, ha én is azt szeretném, hogy ő az legyen velem.

- Anélkül is megérdemelnéd az őszinteségét.

- Az lehet, de nem bírnám tovább magamban tartani. Hibás vagyok mindenben, Taehyung. Igazad volt, a bűntudatom az én dolgom, nekem kell tudnom kezelni. Önszántamból mentem bele az egyezségünkbe, élveztem minden percét és pont emiatt érdemlem meg azt is, hogy Jin haragudjon rám emiatt. Bármilyen rövid ideig is tartott, megtörtént. Ő elmondta nekem a búcsú bulin történteket.

Az ehhez és a múlthoz képest semmi.

- Akármi történt régen köztetek, sajnálom. Ha megbántott, ha olyat tett ellened, én tényleg sajn...

- Elvette tőlem azt, aki a legfontosabb volt nekem - May erre megáll a pakolásban. - Emlékszel, mit meséltem a szerelemről. Jin fosztott meg tőle.

- Sajnálom - ismétli, és tényleg így érez. Csak ezzel nem megyünk semmire. - Köszönöm, hogy megosztottál velem ennyi mindent és...

- Nézz rám! - kérem határozottan, mert eljut a tudatomig, mit is csinál éppen. - May, azt mondtam, nézz rám! - a hangom parancsoló, máskülönben nem teszi meg. Lassan felém fordul, az ajkai remegnek a visszatartott sírástól. - Miért búcsúzol el tőlem? Eddig nem voltál ennyire beletörődő.

- Te mondtad, hogy a holnap reggel után majd a közeledben sem akarok lenni. Mikor máskor búcsúzzak, ha nem most?

- Hát ne most! Még itt vagyok.

MAY

Itt van és nem megy el. Egy tapodtat sem mozdul, viszont nem fekszik mellém az ágyra, mikor aludni próbálok. A fotelben ülve figyel, tartja a tisztes távolságot. Mintha érezné, hogy tele vagyok félelemmel, bizonytalansággal és nem bírnám elviselni, ha most hozzám érne. Emiatt is kettőség van bennem. Mi lenne a jobb? Ha soha többé nem érne hozzám, vagy ha megtenné, még utoljára?

Két óra múlva ébredek fel egy viszonylag pihentető, de zavart alvásból. Taehyung ugyan úgy ott ül a fotelben, rám néz, mikor észreveszi, hogy felkeltem.

- Itt maradsz vacsorára?

Az utolsó óráinkat töltjük együtt. Sült tésztát készítek teriyakis hússal. Ő is ezt csinálta nekem az egyik este, amit nála töltöttem. Nem sikerül annyira finomra, de elismerően bólint. Pillanatnyi öröm száll meg, aztán szerte is foszlik azonnal. Taehyung telefonja megcsörren, a képernyőn lévő név láttán idegesen teszi le az evőpálcikát. Nem vonul el, előttem bonyolítja le azt a rövid, alig tíz másodperces hívást. Női hangot hallottam a háttérből, bizonyára Yeona az. Vagy valaki más. Aligha van közöm hozzá.

- Menned kell - vonakodva bólint, az órára néz. Fél kilenc körül jár az idő.

Elveszem előle a tányérját, a csapba teszem a többi mosogatni való mellé. Újra töltöm a poharát, még egy teát is felajánlok, hogy időt nyerjek, de nem fogadja el. Az ajtóhoz kísérem, minden porcikám tiltakozik a távozása ellen. A sötétben kinyitja az ajtót, gyér fény szabadul be a folyosókról. Újra el kellene köszönnöm tőle. Ki kell mondanom, itt van a nyelvem hegyén. Ez lenne a helyes, ő figyelmeztetett. Holnaptól megváltozhatnak a dolgok, Jin titkának hord ereje elsöprő lehet, ezt kétségbe sem vonom. Ha nem így lenne, Taehyung sem akarna ilyen kétségbeesetten maradni. Tétovázik, még nem lépte át a küszöböt.

A lába előre mozdul, ahogy az én kezem is. Ráfogok a pulóverének anyagára, mire megtorpan. Nem szorítom a ruháját. Csak fogom, nem eresztem, képtelen vagyok rá. Mintha ezzel magam mellett tarthatnám, nem kellene megfosztanom magam a biztonság és a szabadság érzésétől, amit vele tapasztaltam meg.

A szemembe néz. A következő pillanatban bevágódik az ajtó, Taehyung pedig a testével nyom az előszoba falának, ajkai az enyémekre tapadnak. Ráér. Minden más ráér, nem foglalkozik semmivel, csak velem. Kezei a derekamról feltévednek a nyakamhoz, az egyik ott időzik, míg a másik az arcomra simul. Hol követelőzőbb, hol lassabb, kész káosz. Mindketten azok vagyunk.

Vállaiba kapaszkodok, mikor a fenekem alá nyúlva megemel és becipel a szobába. Nem jutunk el egyből az ágyig, újra a falnak dönt, hátammal lesodrom az égősort, Taehyung felrúgja az egymásra pakolt könyvkupacokat. Annyi időre tesz csak le, amíg egy mozdulattal megszabadít a pólómtól, majd a melltartómtól is. A hűvös fal érintésére felszisszenek, de Taehyung ajkai azonnal megtalálják az enyémeket, a nyakam érzékeny részét. Halad egyre lejjebb, a lábaim megrogynak, mikor a melleimhez ér és a hajába túrva jelzem neki, mennyire jó, amit csinál. Az agyam nem gondol másra, nem kell tartanom tőle, hogy bármi más eszembe jut, mert minden gondolatomat, minden érzékemet Taehyung tölti ki.

Hevesen leráncigálja rólam a nadrágom, szusszanásnyi időm sincs. Szájával a fehérneműn keresztül ott csókol meg, ahol a leginkább kívánom. Felnyögök az érzésre, én magam tolom lejjebb az utolsó ruhadarabot, ami elválaszt tőle. Bal lábamat a vállára veszi és azonnal neki lát, belém kóstol. Hangtalanul sikítok, elakad a lélegzetem. Közelebb, még közelebb akarom őt magamhoz. A belőle feltörő morgásba az egész testem beleremeg. Mielőtt a csúcsra jutnék elereszt. Az ágy felé terel, a friss ágyneműk közé dönt.

- Megállíthatsz - mondja, de közben leveszi a pólóját és az övét is kicsatolja. - Megteheted, ha akarod. - csak ne tedd! Ott lebeg közöttünk ez kimondatlanul is.

Válaszként felülök, lehúzom magamhoz és megcsókolom. Nem akarom, hogy elmenjen. Nem akarom, hogy most magamra hagyjon. Még egy kicsit nem és talán holnap sem, de ezt nem tudhatjuk. Megszabadul a nadrágjától, az alsónadrágjától is. Meztelenül mászik a lábaim közé, fölém magasodik. A múltkori alkalmak után tudja, hogy az óvszert az éjjeli szekrényem fiókjában találja. Körbe fogom a derekát, az ajkai után kapok és elveszek a csókjában, az utolsók egyikében. Belém csusszan, figyelmeztetés nélkül. Az érzés ismerős, boldogan üdvözlöm. Taehyung gyors, kegyetlen tempót diktál, az ágy támlája a falnak ütődik minden mozdulatánál. Úgy érzem, szétszakítja a lelkem a belőle áradó kétségbeesés, a szemét csukva tartja, arcát elrejti a nyakamba. Lélegzete meleg fuvallatként csiklandozza a bőröm, körmeimet a hátába mélyesztem, ahogy a lökései egyre mélyebbre érnek.

Biztos benne, hogy holnaptól mindennek vége. Megnyílhatott nekem, én is megnyíltam neki és egy csapásra eltűnhet ez a bizalmas, meghittebb légkör közöttünk. Megijeszt a szomorúság, amit emiatt érzek. Kilép az életemből, ha én azt szeretném. Azt mondta így lesz és nem kért az ellenkezőjére, nem próbált meg meggyőzni, hogy majd ne ezt akarjam. Mintha elfogadta volna, hogy holnaptól akár idegenek is lehetünk egymás számára. Mielőtt megakadályozhatnám, a könnyeim gyűlni kezdenek. Taehyung felkapja a fejét az arcánál érzett nedvességre, a mozdulatai lelassulnak, szemei kutakodva próbálják kitalálni, mi történt.

- Nincs semmi baj - a hangom suttogás, mert a szorongató zokogástól nem merek hangosabban megszólalni. - Nincs semmi baj - ismétlem, ezzel próbálom nyugtatni őt és saját magamat is.

Megáll. Pár pillanatig nem mozdul, tekintetét végig az enyémbe fúrja. Az alkarjára támaszkodik, két tenyere közé veszi az arcom. A szemembe nézve csókol meg, csípője ismét mozogni kezd, de ezúttal sokkal lassabban, megfontoltabban. Lábaimat a dereka köré fonom, karjaimmal a nyakát kulcsolom át. Nem gyorsít, nem fordít meg egy újabb pozícióba, nem követelőzik. Csak elveszi, ami az övé és nekem adja azt, ami az enyém. Az ismerős, feszítő érzés mélyebbről érkezik, némán fogadom, miközben szüntelenül őt nézem. Tartja a tempót, ajkai kis időre letévednek a melleimre, vissza fel a nyakamra, majd újra a számra.

Csók közben sóhajt fel, teste reszket felettem az orgazmustól. Így maradunk, ebben a bensőséges, védelmező ölelésben. Már nem sokáig, csupán addig, amíg már nem várhatunk tovább. Eljön az ideje, hogy el kell engedjem, ő felöltözik, szavak nélkül kommunikál velem, elköszön. Mintha az utolsó együttlétünk nem lett volna maga egy búcsú. Kilép az ajtón, távolodik tőlem, egyre messzebb kerül és én nem megyek utána.