1994. szeptember 1.
A napfogyatkozásunk

Sokat olvasok. Szerelmes könyveket. A két szereplő megismerkedik, együtt tölt egy kis időt, és egymásba szeret. Az útjuk elválik, de sohasem örökre. Mindig visszakanyarodnak. Nem bírnak egymás nélkül élni.

Sokak szerint a szerelem a legszebb dolog a világon. Olyan érzelmeket kelt, amit más dolog soha nem fog tudni. Tényleg, mintha rózsaszín köd lenne az ember körül. Leírhatatlan boldogság.

Ez nem mindig van így. Leginkább nem. A szerelem lehet fájdalom, szenvedés. Mert van, amikor nem a megfelelő emberbe szeretünk bele. Nem szeret viszont. Nem úgy szeret. Mást szeret.

Mindenkiben van egy űr. Amit csak egy valaki tud kitölteni. És ha ez a valaki nem viszonozza ezeket az érzéseket, mérhetetlen fájdalmat érzünk a mellkasunkban. Az egész testünkben. A lelkünkben.

Itt állok, izgalommal telve, az állomáson. Mindig is csodáltam a Roxfort expresszt. Ez a vonat visz haza. És úgy gondolom ez nem csak velem van így, hanem még rengetek diákkal. A Roxfort az otthonunk.

A tüdőm levegőért kapkod. Szívem ki akar esni a helyéről. Tenyerem izzad. Végtagjaim remegnek. Félelem és boldogság kavarog bennem.

Megváltoztam. Nem volt még részem, ilyen mértékű érzelemmennyiségben. Mindez egy fiú miatt van. Az egész életem megváltoztatta. Pár nap alatt képes voltam belészeretni. Bármi lehetséges, mostmár én sem tagadom.

Itt van. Újra látom boldogságom okozóját. Jól ismert, fekete öltönyében. A vonat felé fordulva tanulmányozik egy levelet. Lassan elindulok felé. Haja enyhén kócosan hullik homlokára.

Valaki köszön neki. Egy lány. Astoria Greengrass. Megérinti a fiú vállát, majd megöleli. Ő mosolyra húzza száját, szemei csillognak és szorosan magához húzza a lányt.

Lábaim a földbe gyökereznek. Elönt a pánik és a féltékenység. Lefagyva állok és nézem ahogy a szerelmem egy másik lányt ölel. Egy nagyon szép lányt. Egy lányt akinek tökéletes az alakja. Csodás a személyisége.

Aki most rám emeli tekintetét, súg valamit a fiú fülébe, majd elengedik egymást és felém fordulnak. Draco sietős léptekkel megindul felém, átfogja derekam, felkap és megpörget. Önkéntelenül mosolyra húzom számat és halkan nevetek. Mikor letesz mélyen a szemembe néz, majd ajkait az enyémnek nyomja. Végre.

- Szia, Hercegnő! - szólal meg, mikor elválunk egymástól.
- Szia! - köszönök én is, majd szorosan magamhoz ölelem.
- Hiányoztál! - súgja.
- El sem tudod hinni mennyire! - motyogtam mellkasába és beszívtam illatát.

- Szia! Asterin, ugye? - jött oda hozzánk a lány, arcán undorítóan széles mosollyal. - Draco már sokat mesélt rólad.

Oh, ezek szerint leveleztek.

- Hello, igen! És te.. Nekem rólad nem mesélt Draco! - mosolyogtam gúnyosan és úgy tettem, mintha nem tudnám a nevét.
- Astoria Greengrass! Hasonló a nevünk!
- Nem! - mosolyogtam tovább és kissé felnevettem, majd ő is.

- Jól van! - csapta össze a tenyerét Draco, kirángatva minket a kis színjátékból. - Most, hogy meg volt az ismerkedés, szálljunk fel inkább a vonatra! - mondta, mire a lány el is indult előttünk. - Légy kedves! - suttogta fülembe, én pedig megforgattam szemeimet.

Hazaértem. Az otthonomba, Roxfortba. A szerelmemmel lehetek együtt. Boldognak érzem magam.

Vége

A könyv második része "our eclipse" néven lesz megtalálható az oldalamon.