1994. augusztus 7.

Kinyitom szemeimet és elönt a boldogság. Két erős kezet érzek meg magam körül. Draco szuszogását hallgatom. Szemei nyugodtan pihennek. Haja kócosan hullik homlokára. Elképesztő testét csak a takaróm takarja el tőlem. Arca vonásai egyszerűen tökéletesek. Az egész lénye tökéletes. És én ekkor jöttem rá, hogy menthetetlenül belészerettem.

Csillogó, szürke szemeit lassan kinyitja és arcomat kezdi kémlelni.
- Jó reggelt! - suttogom és megsimítom arcát.
- Régóta nézel már így? - ajkait elégedett mosolyra húzza én pedig érzem, hogy arcom kipirul. - Olyan gyönyörű vagy! - vált komoly hangsúlyra, hasamban pillangók ezrei kezdenek szárnyalni.
- Draco! Én szer... - végre rávettem magam, hogy kimondjam, erre anyámnak pont most kell benyitnia.

Ahogy észhez tértünk, hatalmas sebességgel kezdtük el takarni csupasz testünket.
- Anya! Bezártam az ajtót! - rivalltam rá.
- Boszorkány vagyok! - forgatta szemeit.
- Kopogni nem tudsz? Mit akarsz? - nyavalyogtam.
- Csak megnéztem mi van veletek, tíz órakor még túl csendben vagytok! - mutatott a falon lévő órára.
- Eddig nem vetted észre, hogy mindig sokáig alszok?

Mikor közelebb lépett hozzánk, észrevette, hogy feltűnően nyakig be vagyunk takarózva.
- Mi van, fáztok? - húzta kissé lejjebb rólam a takarót, mire elé tárult a foltokkal díszített nyakam és mellkasom.
- Anya... Én... - takartam el gyorsan felsőtestem.
- Nem! Ne mondj semmit! Egy ribanc vagy! Szerintetek tizenöt évesen már ilyeneket kell csinálni? Normálisak vagytok? Asterin, nem ilyennek neveltelek! Draco, tőled többet vártam. Ez így nem mehet tovább. Többet nem találkozhattok! Nem engedem! És most tünés! - kiáltott Dracora, de az ő arca meg se rándult.

- Nem teheted ezt! - kiáltottam.
- Éppen ezt csinálom! A nyáron többet nem mész sehová! Nem találkozhatsz senkivel! Főleg nem vele! - mutatott a fiúra - Most pedig mozogjatok, Draconak azonnal el kell mennie! - csapta be maga mögött az ajtót. Lecsuktam szemeimet, mire végiggördült az első forró könnycsepp arcomon.

- Hé, hé, hé! - Draco körbefogta arcomat és simogatni kezdte. - Semmi baj!
- De! De igenis van baj! Anyám egy hárpia! - kezdtem el zokogni.
- Meg fogjuk oldani! Ne aggódj! Kérlek, szívem, ne sírj! - vígasztalt. - Figyelj rám! Nagy baj nincs! Az iskola nemsokára el fog kezdődni. Akkor már szabadon lehetünk együtt. Addig azt a kis időt ki fogjuk bírni. Minden nap küldök levelet, ígérem!
- Nem bírom nélküled! - suttogtam. - Anyámmal nem! Te vagy a legjobb dolog az életembe! - könnyeim patakokban hulltak.
- Csak ezt a kis időt bírd ki, kérlek! Szeretlek! - ölelt át.
- Én is szeretlek, Draco! - szorítottam erősen magamhoz, és mélyen beszívtam bódító illatát, hogy sohase felejtsem el.