1994. augusztus 6.
A vacsora napja

- Draco kedves, arra gondoltam, hogy itt aludhatnál ma este.. - lépett be anyám az étkezőbe. - Oh, itt meg mi a fene történt?
- Asterin meglökte az asztalt és kiborult a mézbor. - vázolta a helyzetet apám.
- Hogy lehetsz ilyen béna? Nem is vártam tőled mást! - pálcájával Draco nadrágjára mutatott amiről eltűnt a folt.
- Ugyan már, nem történt semmi. - szabadkozott Draco. - És örömmel itt alszom ma este! Köszönöm! - lelkesedett.

Anyám leszidott még egy jó pár módon, majd mikor besokalltam belőle, felrohantam az emeleten lévő szobámba. Draco, aki eddig apámmal beszélt, meglátta, hogy ideges vagyok és azonnal utánam sietett.

- Te komolyan leöntöttél, csak azért, hogy megdörzsölhesd a farkam? - csapta be maga mögött az ajtót.
- Te kezdtél el az asztal alatt megujjazni! - temettem az arcom a párnáimba.
- Mert szeretem húzni az agyad! - feküdt a lábaim közé, fejét a mellkasomra rakta és cirógatni kezdte hasamat.
- Draco! - fogtam le a kezét.
- Az asztalnál még nem ellenezted. - emelte fel a fejét.
- Későre jár. Hogy lehetsz te mindig ilyen kanos? - halványan felnevettem.
- A reggeli dolgot elfelejtetted, Hercegnő? - az arcomra fagyott a mosolyom.

Én nem, de reméltem, hogy ő igen.

- Tudod, nagyon-nagyon rossz kislány voltál! - kezdett el suttogni a fülembe. - Apucinak nem tetszik, hogy elkezdtél valamit, amit nem fejeztél be. - harapott rá a fülemre.
- Draco! - próbáltam menteni az elkerülhetetlent.
- Meg kell büntetni a rossz kislányokat. - lehelt egy csókot nyakamra.
- Dra... - kinyitottam a számat, mire ő bedugta középső ujját.

- Szívd meg. - mondta és lejjebb nyomta ujját. - Azt mondtam, szívd meg, Kislány! - szólt rám, mire én eleget tettem kérésének. - Látod? Tudsz te jó is lenni. - megforgattam a szemeimet. - Most állj fel és vetkőzz le.

Felálltam de nem csináltam semmit.
- A szüleim lent vannak. - fordultam az ajtó felé.
Gyorsan felállt és egy erős mozdulattal nekinyomott a szobám bejáratának.
- Halk leszel! Ha pedig nem, betömöm én a szádat. - mondta és elfordította a zárat. - Most pedig legyél jó kislány és vetkőzz le.
- Én mindig halk vagyok. Itt inkább veled van a probléma. - húztam félmosolyra számat.
- Fogadunk? - kérdezte és erősen belemarkolt a fenekembe, mire nekem egy sóhaj hagyta el a számat. - Veszíteni fogsz! - mondta, majd elengedett jelezve, hogy ideje vetkőznöm.

Nagy nehezen levettem a pólómat és a szoknyámat, de a többi ruhadarabomat nem.
- Soha nem tanulsz, igaz? - kérdezte és egy erős mozdulattal lelökött az ágyra.
Kezét hasamra vezette, és azon támaszkodva előrehajolt.
- Egy igazi ribanc vagy! - suttogta ajkaimra.
Melltartómat kicsatolta és lehúzta vállaimról. Mindkét mellemre erősen rámarkolt, tartva a szemkontaktust.
- Draco, ez fáj! - nyöszörögtem, mire ő mégerősebben belenyomott az ágyba.
- Ki vagyok? Nem hallom!
- Apuci... Apuci, ez fáj! - kérleltem ő pedig enyhített a szorításán.