Fandom: My Hero Academia

Karakter: Present Mic (Hizashi Yamada)

Szituáció: Az olvasó ott dolgozik Mic mellett a rádiónál, az egyik este elmennek bulizni. Mivel Mic is beköltözött a UA kollégiumába, nagyon messze van az iskolától és lekési az utolsó vonatot. Mint kedves ismerős, az olvasó meghívja magához. 

Kérte: sashigo

Szavak száma: 2300

- Ezzel a zenével zárom a mai adásunk - szólalt meg Hizashi a mikrofonba, a hangja lágy és melengető volt - Mindenki nagyon vigyázzon magára, és a füleire, hogy minél előbb hallhassuk egymást.

Te az üvegen túl nézted őt, felügyelted a rádiózását. Oldalra döntötted a fejed, megtámaszkodtál az öklöddel. A fejeden a fejhallgató volt, a hangja duruzsolt a füledben. Olyan furcsán otthon érezted magad, noha sosem dolgoztál ezelőtt a rádiónál. Gyorsan beleszoktál a dolgokba, a munkatársaid nagyon kedvesek voltak. A főnöködről, a hírhedt Present Mic-ról nem is beszélve.

Kevesen gondolhatták rólatok, hogy régen osztálytársak voltatok. Ám az útad elvált tőle nemsokkal a legvégső hős vizsgátok után. Meg volt az okod, hogy eltávolodj tőle és elhagyj mindent és mindenkit ebben a városban. Megszakítottad a kapcsolatot vele, látszólag. Noha mindig hallgattad az adásait a rádióban, nem kerested fel.

Egészen ezidáig. Pár hete tértél vissza a városba, munkát kerestél. Valahogyan mégis összetalálkoztál vele, Hizashi pedig nyomban a segítségedre sietett. Elismerted, hogy nem számítottál ilyen jószívűségre. Elvégre, nem a legjobb hangulatban váltatok el közel tizenöt éve. De ő úgy fogadott, mintha el sem mentél volna. Mintha nem tekintett volna rád azon a napon annyira keserű torokkal.

A legjobb dolog az volt, hogy Hizashi minden nap úgy nézett rád, mintha első nap lenne az iskolában és leszólítana egy aranyos lányt, aki tetszik neki. Annyi éven át megőrizte a lelkesedését és kedvességét.

Lévén, hogy mára befejezte a műszakját, a szőke férfi lehúzta a fejhallgatóját és megigazította az orrán a napszemüvegét. Hozzád sétált, az ajkain mosoly ült. Belépett hozzád a terembe, te pedig viszonoztad a mosolyát.

- Mesés újra látni téged, (Név).

Sokszor a bókjai voltak a nap fénypontja. 

- Már két hete dolgozom újra itt - ráztad meg a fejed nevetve, titkon imádtad, ahogyan nyíltan és merészen bókolt neked - Nem ma látsz először.

Idegesen a hajadba túrtál.

- Számomra olyan, mintha legeslegelőször látnálak. 

Egy meleg mosolyt küldött neked, te pedig próbáltad álcázni a zavarod. A táskád cipzárjával babráltál, hogy az idegességed valamibe öld. Nem tudtad, mit mondhatnál erre. Úgy érezted minden egyes nappal közelebb kerülsz ahhoz, hogy belé szeress. Veszélyes játékot űzött veled, hiszen még magad sem voltál teljesen tisztában az érzéseiddel.

- Shota és én bulizni megyünk ma este.. ha van kedved szívesen várunk a zárt körű osztálytalálkozónkra - mondta, majd egy kacsintást dobott neked.

- Shota és a bulizás? - kérdezted gúnyolódva, szinte szembenevetted a kettő hallatán - Ide bizony kell egy felügyelő, mert partiállattá változik!

Hizashi szintén felnevetett. Megbeszéltétek a találkozó helyét, te pedig izgatottan siettél haza. Úgy érezted magad, mint egy tinédzser, aki az első randijára ment. Valójában még sosem voltál vele randizni, noha nem egyszer hívott el még fiatal korotokban. Mindig visszautasítottad, azt hitted komolytalan veled szemben. Kicsit leszídnád most a fiatal énedet. Igyekeztél ízlésesen öltözködni, sem túl kihívóan. Nem akartad azt sugározni túlságosan kétségbeesetten keresed a szerelmet. De tetszeni akartál neki. 

A szórakozóhelyre érkeztél, a két férfi már ott várt. Olyan jó volt látni, hogy Shota Aizawa sem változott semmit sem. A mogorva szemei ugyanúgy meredtek a távolba, a sűrű fekete haja a válláig omlott. Csak egy pillantnyi mosoly jelent meg az arcán, amikor meglátott. Nem álltatok különösen közel, de nem voltál anno vele rossz kapcsolatban. Barátságosan megölelted, Shota nem időzött az ölelésben, eszedbe jutott mennyire nem kedvelte a testi kontaktust.

Leültetek az asztalhoz, nyomban szóba elegyedtetek. Évek óta nem voltál ebben a beülős szórakozóhelyen, ezekkel az emberekkel, de mégis most otthon érezted magad, mint még soha. Annyira szétváltak az útjaitok. De egy dologban mindhárman hasonlítottatok: nem voltatok kapcsolatban. Habár a te ujjadon gyűrű volt két évig, gyorsan lekerült, amikor kiábrándultál a férfiból. Nem is értetted, miért mentél hozzá. Az egy spontán, meggondolatlan döntés volt.

Azt élet nem volt veled kegyes. Éppen az utolsó hősvizsgád utáni napon a szüleid meghaltak, egy baleset érte őket, amikor egy gonosztevő menekült a városban. A hősök nem tudnak mindenkit megmenteni. A veszteség lesúlytó volt, éppen annyira, hogy meggátolt abban, hogy használd az erőd. A gyász, mintha gátot szabott volna neki. Voltál orvosnál kezeltetni magad, de nem tudtak segíteni, csak megvonták a válluk, hogy szokott ilyesmi előfordulni. Sovány vígasz volt. Az erődet akartad, méghozzá azonnal. Annyi csapás ért, hogy minden kéz után nyúltál. Akkor profitált a helyzeteden Toji, az egyik volt osztálytársad. Világéletében rajongott érted, hát szívesen felajánlotta a vállát, ahol sírhass.

Amikor elvesztetted az erőd, annyira kétségbeesett voltál, hogy végül elfogadtad az ajánlatát. Hozzá akartál menni feleségül, csupán azért, mert szükséged volt valakire. Tudtad, hogy ezzel összetöröd Hizashi szívét. Tervben volt sajnos. Ő volt az egyike a dolgoknak, amik itt tartottak volna ebben az átkozott városban. Te pedig mindenképpen szabadulni akartál innen, úgy érezted ketrecben vagy.  Akkor meggondolatlanul csupán járulékos veszteségnek ítélted, most már rádöbbentél mekkora hiba volt.

Megráztad a fejed, kicsit túlságosan is elbarangoltál a múltban, ki kellett rántsd magad. Hizashi italt rendelt mindenkinek, ám amikor kihozták, rájöttél nem akármit kért. Az ital tete lángokban állt, a pincérnő a lehető legnagyobb nyugodtsággal kiosztotta mindenkinek. Higgadtan elmagyarázta, hogy csak meg kell várni míg elalszanak és meg lehet inni. Shota kevésbé volt lenyűgözve a dologtól, mint Hizashi.

- De Hizashi! - kiáltottál fel  - Ez az ital lángol!

- Ha nem lángol nem muris!

Felsóhajtottál, mivel a többi asztaltól mindenki titeket figyelt, a szőke férfi szeretett expresszív lenni és gyakran nem veszi észre, ha hangoskodik. Egy könnyed mozdulattal vizet generáltál az erőddel és eloltottad az italokat. Nem szeretted a felhajtást.

- Látom visszakaptad az erőd - jegyezte meg Shota.

Lehajtottad a fejed. Biztosra vetted, hogy a hátad mögött mindenki tudta mi történt veled. Göböt éreztél a torkodban, az emlékek újra fojtogatni kezdtek.

- Csak részben.

Sosem váltál hivatásos hős emiatt. Kicsoda alkalmazna egy félhőst? Amikor elvesztetted az erőd szégyellted bárkinek is mondani. Szégyenkeztél amiatt, hogy szinte az osztály legtehetségesebb diákjaként nem válik belőled hős. Elfordultál így mindkettejüktől, féltél a megvetéstől. Hizashi akkor nem értette, miért dobtad el a barátságukat. Úgy ítélted már késő és felesleges lenne magyarázkodni akkor mit miért tettél. Hibát követtél el, ezen már aligha változtat a kifogás.

Hizashi megdícsérte a fejlődésed, próbált pozitívan hozzáállni, hogy az is fantasztikus már, de Shota megértette a keserűséget a hangodban. Gyorsan témát váltott, te pedig hálás voltál neki. Sosem értetted ők ketten hogyan kovácsolódtak ennyire össze, de nagyon értékesnek találtad a barátságukat, még ha tűz és víz is voltak.

- Azt hiszem elég murit kaptam egész hátralévő életemre - jelentette ki.

Az idő gyorsan elszállt, a kócos fekete hajú férfi volt az első, aki felállt az asztaltól.Kicsit sajnáltad, hogy mennie kell, hiszen soha életedben nem szórakoztál még ennyire jól.

- Ugyan már Shota ne légy ünneprontó! - kérlelte Hizashi.

- (Név), kérlek vigyázz rá - vetett rád egy átható pillantást.

Szalutáltál. Elbúcsúztatok tőle, te pedig elcsendesedve iszogattad az italod, Hizashi annyira kipirult, hogy levette a bőrdzsekijét, az arcán egy letörölhetetlen mosoly ült. A kicsattanó jókedve, az extrovertáltsága mindig is vonzott, felturbózta a hangulatod.

- Olyan csintalan vagy, mint fiatal korodban - jegyezted meg - Te aztán semmit sem változol. 

- De hát én fiatal vagyok! - kiáltott fel védekezően a szőke férfi - Ahogyan te is, hiszen még mindig olyan gyönyörű vagy. 

Mint amikor először látott, tette hozzá magában. Emlékezett arra nagyon is jól. A UA felvételin volt, annyira izgultál, szükségét érezte, hogy kicsit beszélgessen veled, kicsit elterelje a figyelmedet a nyomásról. Hizashi elismerte magában, sőt, soha nem is tagadta, hogy a gyengéje maradtál. Imádta, hogy a keze annyira tökéletesen beleillene a tiédbe.

Évekig, sőt, évtizedekig hordozta ezt a gyermekies szerelmet irántad. Hagyta, hogy összetörd a szívét. Még az sem ábrándította ki, hogy elhagytad a várost szó nélkül. Hizashi rád mosolyodott, a világ kissé forgott vele, kissé be volt csiccsentve. Részeg volt a szerelmedtől. Olyan hosszantartóan függő, hogy nem tudta kijózanítani még a tény sem, hogy férjhez mentél. A szíve sajgott, gyűlölte Tojit minden egyes porcikájával... de soha egy pillanatra sem felejtett el téged szeretni.

- Emlékszel, mennyi bohóságot csináltál? - kérdezted kedvesen, észrevette, hogy te is nosztalgiás kedvedben vagy.

- Mindent, csak hogy elhívjalak egy italra - ismerte el Hizashi.

Kedvelt, ezt tudtad. Dalt írt neked, amit roppant édesnek tartottál, de nem szeretted, hogy mindenki előtt adta elő. Sokszor azt hitted, hogy csak bosszantani akar, nem is komolyak a szándékai veled szemben. Közkedvelt személy volt, te pedig kicsit sem szeretted a felhajtást. Hizashi nagyon túlbuzgó volt, nehéz volt rajta kiigazodni. Ha visszamehetnél az időben, elfogadnád azt az italt. A szíved majdnem kiugrott a helyéről, ha belegondolsz... Majdnem egymásé lettetek. 

- Nos, végül sikerült - válaszoltad mosolyogva, kicsit oldani akartad a feszültséget. 

- Ki mondta azt, hogy a butaság nem célravezető?

Végül is igaza volt. Bólintottál, a tekinteted a karórádra esett. Elkerekedett szemekkel fordultál a férfihez, aki legurította már az ötödik lángoló fröccsöt. Olyan gondtalan, vidám volt, mint egy tinédzser. 

- Ó, ne - sóhajtottad idegesen - Azt hiszem lekésted a vonatod.

Hizashi hunyorított, nem tűnt úgy, hogy most van olyan állapotban, hogy leolvassa az órát a csuklódon, így felolvastad neki. Legyintett, sosem volt az az idegeskedő típus. Kicsit bűntudatos lettél, hiszen ott a kezed ügyében az óra, de elfelejtetted figyelni.

- Ha gondolod nálam alhatsz ma este - ajánlottad fel, a hangod félénk lett hirtelen - Nem lakom innen messze. 

Hizashit őszintén meglepte az ajánlatod, nem gondolta volna legvadabb álmában sem, hogy ma este nálad köt ki. De esze ágában sem volt elmulasztani ezt a lehetőséget. Kicsit sem stabil léptekkel vágtatok neki az éjszakának. Hálát adtál, hogy csak két utcányira van a lakásod. A cipőd sarka kopogott az utcakövön, picit kínosnak érezted a csendet.

- Az emberek nagyon kedvesek a rádiónál. 

- Az a hely az otthonom.

Valóban, tudtad az ideje nagy részét ott tölti. Ott felszabadul, kiteljesedik. Habár profi hősnek tanult és nem idegen számára a harc, Hizashi legnagyob célja volt az életben az embereket szórakoztatni. És ezt remekül csinálja. Elmesélte, hogy adni akar az embereknek egy utat, amibe menekülhetnek, ha rosszul érzik magukat. Te ezt roppant hősiesnek tartottad.

Elértétek a lakást, inkább a liftet választottad a lépcsők helyett, a férfi pedig helyeselt. A harmadikon volt a lakás. A kezed kicsit remegett, amikor a kulcsot a zárban elforgattad. Nem igazán tudtad ezután mi fog történni közöttetek. Az arcod vörösbe borult, megráztad a fejed. Mégis mit vársz tőle? Tudtad jól, hogy anno a lelkébe tapostál. Nem várhatom azt, hogy hirtelen megbocsásson.

- Biztosan nem zavarok senkit sem? - rántott ki a gondolataidból Hizashi.

Megráztad a fejed, a férfi pedig felsóhajtott. Hizashi emlékezett, hogy a legutóljára, amikor látott évekkel ezelőtt még gyűrű éktelenkedett a gyűrűs ujjadon, tudta kitől. Most azt nem látta újra a gyűrűt. Hallottt régebben pletykákat rólatok, de nagyon szkeptikus volt. Toji mindig is a vetélytársa volt, kissé sértette a büszkeségét, hogy végül őt választottad helyette. Nem adta fel, de mindig titkon méregette a képesseit a másik férfival. Nem értette, ő miért érdemelt meg téged, amikor ő nem?

Megvetetted neki az ágyat a nappaliban a kanapén, ő pedig fészkelődve elhelyezkedett. Forgott vele a világ, becsukta a szemét. A napszemüvegét a földre dobta, az aranyló szőke haja a párnára omlott. Te próbáltad nem megbámulni. Vonakodva indultál ki a szobából.

- (Név), maradsz még egy percre? 

Csak hümmögtél válaszul. Hizashi a kézfejét a homlokára helyezte, mintha az alkohol most ütött volna be még erősebben, egyre jobban forrófejűvé tette.

- Mindig is tudni akartam - szólalt meg vonakodva, a hangja most a szokásosnál csendesebb volt, hiányzott belőle az a kitörő magabiztosság - Hogy volt nálad valaha esélyem?

- Volt.

Hizashi kiengedett egy mély sóhajt. Becsuktad a szemeid, próbáltad visszatartani, de a szemeid sarkában könnyek gyülekeztek. Úgy érezted nem tudod már ennél tovább magadban tartani a mellkasodban lakozó érzéseket. Évekig játszottál vele, hát most tessék, ha kell inkább hülyét csinálsz magadból.

- És még mindig van. 

- Tessék?!

- Annyira más emberek voltunk... - kezdtél bele, a hangod lassan elfúlt a könnyek akaratlanul is kitörtek a szemeidből, a negatív érzések szorították a torkodat, megannyi év terhe esett most le a szívedről - Hizashi én sajnálok mindent. Olyan rosszul érzem magam. Hiszen a hangodra aludtam el éjszakánként, te voltál az aki mindig visszahúzott attól, hogy valami szörnyűt tegyek... és mégis rettegtem, hogy közel engedjelek.

Valóban így volt, amikor elhagytad a várost, hogy Tojival új életet kezdj nem szakadtál el tőle. Felfedezted, hogy rádiózásba kezdett, szinte függője lettél az adásainak. A hangja megnyugtatott, még a legkétségbeesettebb helyzetekben is. Voltál olyan mélyen, hogy még az öngyilkosság is megfordult a fejedben... de ő segített ezt is túlvészelni, még ha akaratlanul is tette. Egész végig felemésztett a bűntudat. Bántad, hogy nem adtál neki igazán esélyt. Utáltad magad, amiért ennyire elcseszted az egészet köztetek.

- Szükséged volt segítségre és én nem vettelek észre - szólalt meg a férfi, a hangja gyengéd volt- Ha valaki, hát én tartozom neked bocsánattal.

Felült az ágyon, az arca annyira fájdalmas volt, a szemei valódi szomorúságot tükrözött. Tudta, hogy ő sem volt tökéletes. A saját büszkesége, a veresége Toji ellen annyira elvakította, hogy habozott neked segítséget nyújtani. Azt hitte, nincs is már rá szükséged. Egyszerűen megrázta a gondolat, hogy egyszer megfordult a fejedben, hogy véget vess az életednek. Szinte sajnáltad, hogy ennyire kifakadtál, furcsa volt ennyire megtörtnek látni. Hozzá léptél, már nem is gondolkodtál csak cselekedtél.

- Shh - csitítottad, az ujjaid finoman az ajkára helyezted  - Te voltál a hősöm. Az igazi Hősöm.

A világ jobb hely volt számodra, mert ő ott volt.A szőke férfi szeme felcsillant, a kezeivel gyengéden megfogta a tiedet, végre először igazán. A szíve majdnem kiugrott a mellkasából.

- Szeretnél most is a hangomra elaludni? 

Bólintottál, Hizashi felemelte a takarót és mellé kucorogtál. Aznap éjszaka úgy aludtál, mint a bunda.