Fandom: MHA

Karakter: Shoto Todoroki

Szituáció: Riválisok vagytok, de Shoto szeretné tiszta lappal kezdeni. Így amikor eltűnsz és összekucorodva talál, szívesen segít rajtad.

Szavak száma: 1500

Shoto az intézet folyosóit rótta, keresve a szobád. Még sosem volt a szobádban, a meghívást nem kapta meg. Biztosra vette, hogy most sem szívesen látod majd. Ennek ellenére nem hagyta a lelkiismerete és a jószándéka, hogy ne keressen meg. A mai edzésen olyan furcsán viselkedtél, az utolsó pillanatokban pedig, amikor rád támadott már nem támadtál vissza teljes potenciáloddal. Inkább megadtad magad, sarokba szorított nem volt más választásod.

A szenvedő arckifejezésed és a hallgatagságod arra engedte következtetni, hogy megsérültél, de titokolod. Büszkeségből. Megértette, elvégre riválisodnak tartottad. Mindig is óvatos voltál a közelében, amit az érzésed illeti. Az, hogy régóta ismered nem azt jelenti, hogy hagytad megismerjen.

A kapcsolatotok... nem éppen a legfényesebb. Shoto biztosra vette, hogy gyűlölöd teljes szívedből. Riválisok vagytok, amióta csak az eszét tudta. Nem is lehetett volna másképpen, hiszen gyermekkorotok óta a szüleitek versenyeztettek titeket. Gyakran egymásnak uszítva azzal nem törődve a felek mit akarnak. Úgy nőttetek fel egymás mellett, hogy meg sem ismertétek a másikat. 

A szél quirkedben hatalmas potenciál volt, ezt az apád nem is hagyta elveszni. Habár a szüleid egyszerű emberek voltak, gyenge quirk-kel téged nem arra a sorsra akartak adni. Mivel ismerték egymást, nem sok idő kellett Enji Todorokinak, hogy felfigyeljen rád és Shoto versenytársának tekintsen. Szerinte semmi más nem motivál annyira, mint egy ellenfél.

Minden áron Enji azt akarta, hogy te a fiának egy akadály légy, amit le kell küzdeni. Nem egyéb. Az sosem volt képben, hogy szerelmes legyen beléd. Elvégre, az érzések is akadály. Egy darabig biztosan az voltál, kizárt mindent csupán a győzelemre fókuszált. Könnyű volt tárgyként kezelni. Egész jól ment neki elfelejteni azt, hogy érző lény vagy. Egészen addig, míg nem felvételiztél és nem lettél az osztálytársa.

Akkor látott újra, négy év után. Arra nem számított, hogy ennyire megváltoztál. Gyönyörű, magabiztos és hajthatatlan voltál. A kisugárzó kedvességed viszont ritkán irányult felé. Megbújva figyelt, szinte féltékenyen ahogyan mással törődsz. Miközben maga is átkozta a helyzetet. Nem akart már vetélytárs lenni.

Ó, annyiszor mentél az agyára. Annyiszor feldühítetted az ellenséges makacsságoddal. De sosem tudott rád huzamosabb ideig haragudni. Sokszor meglepted. Ahogyan ma is, amikor megadtad magad. Nem értette miért tetted. Shoto ismert és tudta, hogyha kell te marsz, csak nehogy téged marjanak meg. Hasonló sebeket és fájdalmat hordoztál, mint ő.

Mina kicsit útbaigazította, hogy a bentlakásban melyik a te szobád. Kicsit az orra alatt kacarászott, amikor elfordult. Shoto nem értette. Habár biztosan különösnek találta volna akárki, hogy Shoto Todoroki késő este a lány folyosón csatangol. Megtalálta a szobát, többször is lecsekkolta a számot. Habozott kopogtatni. Mély levegőt vett, aztán belevetette magát a dologba. Benyitott, s hogy ne szálljon inába a bátorsága gyorsan belekezdett a mondanivalójába:

- Szia (Név), Nézd... Hé, eszem ágában sem volt...

Meglátott teljesen betakarózva. Még jobban kezdett fájni a mellkasa. Nem is sejtette, hogy ennyire megsérültél. Vagy sírsz. Nem akart megbántani. Minden rivalitás kezdte már hidegen hagyni. Nem akart már harcolni egy olyan dologért, ami számára nem is fontos. Küzdeni egy célért, ami nem az övé.

Ha megkérdezték volna tőle, mit akar azt mondaná: egy esélyt.

- Nem tudtam, hogy olyan sokat jelentett neked most győzni - motyogta magában.

Lefagytál. Nem csak attól, hogy itt van, hanem a hangneme is letaglózott. Kedves volt, a hangjából olyan nagyon áradt az aggodalom. Sosem számítottál ilyesmire tőle. Az élet titeket örök riválisnak nevelt. És most mégis itt van a szobádban, és bevallja, hogy aggódott miattad mert elrohantál edzésről.

- Mit keresel itt? - csúszott ki a szádon a kitérő válasz.

Még mindig egy gombóc takaróhoz beszélt, nem bújtál elő. Shoto megdörzsölte a nyaka tövét, nem tudta mennyire lehet most őszinte. A hideg hangnem, amivel kérdezted nem engedte bizakodni.

- Nem láttalak sehol sem délután és..

Tudni akarta hol vagyok, gondoltad. A gondolat felmelegítette a mellkason, jól esett. Értetlenül fogadtad az érzést. Nem értetted miért ilyen kedves, figyelmes. Úgy tudtad, hogy közös megegyezés alapján utáljátok egymást. A fiú mindig hideg volt veled, zárkózott. Próbáltad kerülni, nehogy konfrontálódj vele, sosem voltál ura az indulataidnak. Néha tudsz borzasztó forró fejű lenni.

- Nem arról van szó - dörmögted - Ennek nincs köze az edzéshez.

Olyan szűkszavú voltál, még mindig úgy érezte törékeny és ingatag a módszer, amivel megközelített. Nem akart kiugrasztani. Nem akarta erőltetni a beszélgetést. Megtudta, hogy nem az edzés hibája és nincs köze a fájdalmaidhoz. Itt kellene abbahagyjam, gondolta. A szíve mégis hevesen dobogott. Nem segített a helyzeten, hogy végre egyedül van veled. Itt volt az alkalom, hogy új lappal kezdjen, ha te is akarod.

- Nézd, tudom, hogy utálsz de én..- kezdett bele, majd lesütötte a tekintetét - Én jobb, ha megyek.

Hirtelen kidugtad a fejed a takaró alól. Shoto már megfordult és az ajtó felé vette az irányt. Nem így akartad, nem ezt akartad. Végre kicsit kedvesebb volt a pillanat, nem most akartad elűzni. Szinte fájó volt hallani, ahogyan a fiú mondta: utálsz. Határozottan igyekeztél őt megvetni. De ebben is kudarcot vallottál, ahogyan az apád mondaná. Megköszörülted a torkod.

- Ne menj el. Nem tettél rosszat, nem sérültem meg.

A hangod megenyhült volt. Megengedted magad, hogy egy pillanatra megmutasd nem gyűlölöd őt annyira, mint a célt, amire rábízták. Shoto megtorpant, az utolsó pillantban meggondoltad magad. Tudta, hogy mindig megleped. Megfordult, végre látta az arcod, amit kidugtad a takaró tömegből. Vonakodva közelebb lépett, úgy tűnik mégiscsak megtűröd. Mennyire szerette volna, ha egy kicsit kiléphetnétek ebből a szerepből. Hogy látni, milyen a másik oldal.

Az ágyad mellé állt, a tekintetek találkozott rájött sosem volt még alkalma ennyire nyíltan megcsodálni téged. Érezte, hogy elvörösödik és a szíve hevesen kezd verni a mellkasában. Tudni akarta, milyen a másik oldal. Veled.

- Fáj a hasam, mert azok a napok vannak - nyögted ki.

Azok a napok? Shoto oldalra döntötte a fejét, hirtelen nem értve mire gondolsz. Te instant zavarba jöttél és kissé megbántad, hogy kiterítetted a lapjaid a vetélytársadnak. De érdekelte, te pedig nem akartad, hogy feleslegesen magát okolja. Csak remélted, hogy nem kell majd elmagyaráznod pontosan hogyan zajlik a menstruáció. A fiúnak elkerekedett a szeme és meglepetten pislogott rád. Shotónak leesett, te pedig felsóhajtottál.

- Sajnálom. Segíthetnék rajtad valahogyan?

Megvontad a vállaid. Ilyenkor a fájdalomcsillapítók adnak felüdülést, de elég nyomorultan érezted magad. El sem tudtad képzelni, mennyire szétszórtan festesz most. Próbáltad magad összekapni, lehúztad a fejedről a takarót, kicsit eligazítottad a hajad. Shoto összeszedett volt mindig, most zavarban voltál mellette.

- A nővérem meleg palackokat szokott használni, de őszintén fogalmam sincs mit csinál velük.

Elmosolyodtál. Shoto olyan tanácstalan és elveszett volt. De a törődés és a segítő vágy megmutatkozott. Fogalmad sem volt hogyan vette rá magát, hogy foglalkozzon veled, de egyáltalán nem bántad. A takarót megmarkoltad, ahogyan egy görcs kezdett szorongatni. Shoto aggódva nézett, látta, hogy valóban szenvedsz. Azon tűnődött mivel segíthetne.

- Igen, a meleg segít - bólintottál egyetértően - És a csokoládé.

- A meleg...huh.

Mire észbe kaptál azt láttad, hogy Shoto letérdepel a földre és felemeli a kezeit feléd. Csak döbbenten pislogtál, nem értve mi történik. A fiú jelenleg egy érzelmi hullámvasút. De borzongtál minden pillanatban, amikor rád nézett. Nem tehetsz róla, évek óta nagyon jóképű fiúnak tartottad.

- Meleg a kezem - mondta kedvesen - Segíthetek elmulasztani a fájdalmaid.

Újra fülig elvörösödtél. A gondolat, hogy megérintsen nagyon zavarba hozott. De ugyanakkor felcsigázott is. Riválisok voltatok, de az nem állított meg soha abban, hogy ne ábrándozz azon milyen lenne. Féltél, ha megérint képtelen leszel már tovább titkolni mennyire kedveled.

- Ez túl nagy szívesség lenne - vágtad rá sietve - Hiszen nem is vagyunk barátok.

Shoto felemelte rád a tekintetét. Kiszáradt a torkod, ahogyan találkozott a tekintetetek. A torkodban gombóc volt, magad sem értetted miért van ennyire hatással rád. A szemei annyira határozottak voltak. Égett a levegő körülötte.

- Nem vagyunk barátok de nem bánnam, ha azok lennénk.

Mély levegőt vett. Kimondta, a szíve megkönnyebbült. Annyi ideje volt már a nyelve hegyén ez, hogy már nem bírta tovább. Lélegzetvisszafojtva nézett rád, attól félt most azonnal visszautasítod. Annyiszor látta maga előtt, szinte rettegett tőle. Most a mély vízbe ugrott.

- Én sem bánnám - motyogtad.

Olyan félénken mondtad, halkan. Édesnek talált, vörös arccal és borzos hajjal. Shoto elmosolyodott, most már kicsit bátrabban nyújtotta a kezét feléd. El akarta tüntetni a fájdalmas csillogást a szemedből.

- A hasamra kell tenni a kezed. - magyaráztad, azt hitted még utolsó pillanatban meggondolja magát, de Shoto bólintott.

Úgy döntöttél adsz neki egy esélyt. Lehúztad a takaródat, kicsit szégyenlősen összehúztad magad. Egy rövid pizsamában voltál, a látványod igencsak zavarba hozta a fiút. Előre hajolt, hagyta, hogy te légy az, aki eligazítja a kezét a hasadon. A keze olyan kellemes hőt árasztott, hogy azonnal felsóhajtottál. Jól esett, oldotta a görcseid. Shoto mágikus keze.

Lenéztél és láttad, hogy szegény fiú a földön kuporog. Tapogattad a helyet az ágyon, jelezve hogy melletted is feküdhet. Nem gondoltad volna, hogy a fiú valóban melléd fekszik. A vállaitok egymásnak nyomódtak és te úgy érezted az elektromos izzást közöttetek. Remélted ő is. Kedveled, pokolian de most minden úgy rád zúdult sosem gondoltad volna, hogy egy ágyba kerültök majd.

Mindkettőtökre húztad a takarót, a hangulat hirtelen összebújós lett. Minduntalan azon járt az agyad, hogy az érzéseid vajon viszonozná... vagy csak kedves akart lenni. Nem tehettél arról, hogy ennyire felcsigázott a jelenléte. Az ajkaidba haraptál, butának tartottad magad mert egy csókon járt az agyad. Túl korai lenne, hiszen alig lett szent a béke.

- El tudnék így aludni - sóhajtotta a fiú, majd rádöbbent, hogy hangosan - Ne haragudj nem akartam rosszat vagy sok lenni. 

Behunytad a szemed és felsóhajtottál. A melege megbabonázott.

- Hm. Shoto?

- Senki sem akadályoz meg abban, hogy véletlenül így aludjunk el.

A fiú szemei felcsillantak.