Fandom: BNHA

Karakter: Katsuki Bakugou

Szituáció: Fantasy AU. Katsuki az ellenséges törzs vezetője, akinek az emberei elfognak a két törzs határán. 

Szavak száma: 3300

Kérte: az én kicsi lelkem

Megfeszítetted az állkapcsod, minden erőddel harcoltál a kötelek ellen, amik a húsodba martak. Mindkét csuklód megkötözve, a harcosok pedig némán hurcoltak egyre beljebb az ellenség birodalmában. Kétségbeesetten forgattad a fejed, de nem tudtad kitalálni merre vezet az út. Sosem voltál az ellenséges törzs birodalmában. És most sem lennél itt, ha ők nem kapnak el éppen a határterületen. Virágokat szedtél, a hajadba tűzdelted, az erszényedben pedig gyümölcsöket szedegettél. Nem vetted észre, hogy elhagytad az ismerős környéket.

Aztán elfogtak. Három Nap törzse beli férfi, akik valószínűleg őrizték a határt. Halálra rémítettek, ahogyan a semmiből feltűntek és megkötöztek. Segítségért kiáltottál, de senki sem hallotta. Ketten fogtak le két oldalról, elől pedig egy égnek álló, vörös hajú férfi kezdett. A karmazsin színre festett anyag, ami a mellkasát takarta igen csak összhangban volt a hajával. Mindannyiuk arcát narancssárga festék csíkok díszítették. Pengék voltak az öveikre erősítve, nem mertél ellenszegülni, amikor kényszerítettek, hogy velük menj. Különben is, elég volt ránézni a kidülledő bicepszeikre és izmaikra. Nem hiába őket bízták meg az őrködéssel.

Nem öltek meg eddig, hát akkor mi a tervük veled?

- Hova visztek?

A szavaid kétségbeesetten hangzottak, a sírás kerülgetett. A lehető legrosszabb dolgok jártak a fejedben. Az ellenség kezeiben voltál, semmi jóra nem számíthattál. A szüleid jutottak eszedbe, akik a törzsed vezetői. Most még ők sem tudnak ebből kimenteni. Azon gondolkodtál vajon mikor jut eszükbe az emberek, hogy keressenek? 

Az egyik harcos megállt, mire a többi három is ehhez hasonlóan cselekedett. A törzsük a nap színeivel játszadozott, a vörös hajú férfi is közéjük tartozott nem volt meglepő a hajszíne. Végignézett rajtad, összeráncolta a szemöldökét. A szemei kedvesebbek voltak, mint a társaiknak.

- A törzsfőnökhoz, Katsuki Bakugouhoz viszünk, ő majd eldönti mi lesz veled - hallottad a szavait.

Olyan energikus volt a hangja, hogy szinte azonnal felbosszantottad magad. Hát ennyire lelkes, hogy a kivégzésedre visz? Habár a hangja és az érdeklődése kedvességet fedett el nem tehettél mást mint még jobban feszengni a kötelek között.  

A törzsfőnökhöz? Az nem jelent jót!

Legalább annyira méltatott, hogy szóba álljon veled, gondoltad keserűen. A vörös hajú férfi eléd állt, te pedig egy pillanatra olyan kicsinek érezted magad. Az ajkán egy gyengédebb mosoly ült. Nem értetted miért próbál veled kedves lenni, hiszen most visznek a halálodba.

- Kirishima a nevem - mutatott magára, érdeklődő szemekkel nézett végig rajtad - Elmondod nekem, hogy ki vagy?

A férfi szemei észrevették a hullám alakú jelet a kulccsontod környékén. Mindkét oldalon volt, ez a hatalom jele volt, nem hiába voltál a törzsfőnök lánya. Kételkedtél abban, hogy ezzel ő is tisztában lenne. Megráztad a fejed, hogy a kibontott hajad a vállaidra hulljon, ezzel is eltakarva a jeleket. Dühösen néztél rá, csak azért sem válaszolva. Tudtad, hogy a törődése bizonyára csak manipuláció akar majd lenni. Kirishima megunta a dolgot és intett a többieknek, hogy folytassák az utat.

Kirishima végigvezetett a dzsungelen, míg a hegy aljában belesétáltatok a faluba. A Nap törzsének birodalmába értél, a kunyhók tömege tárult a szemed elé. Csak ide-oda forgattad a fejed. Megrémített a sok szikla és megannyi ember, aki ellenséges tekintettel megbámul. Lehajtottad fejed, mert nem akartad, hogy lássák a sírás gyötör. A lépteidben szinte megbotlottál. Néhol a látóteredbe került egy-egy apró lábacska, gyereké lehetett. A törzs mind mezitláb járt, ez volt náluk a normális.

Ők olyan mások voltak, a szokásaik és az értékrendük. Durvább és vadabb harcosoknak tartották őket, akik nem ismernek kegyelmet. A torkod fojtogatta a félelem.Vajon ki lehet a törzsfőnök?, gondoltad remegve. A nevével játszottál, próbáltad kitalálni milyen lehet ez a Katsuki Bakugou. Egy öregembert képzeltél el a kőtrónján, aki egyből elrendeli a kivégzésed. A családodra gondoltál, összeszorult a szíved, még el sem köszöntél tőlük.

Abban a pillanatban megtorpantak a többiek. Felemelted a fejed, Kirishimát kerested a tekinteteddel, ő pedig intett egy szőke hajú férfinek. Elkerekedtek a szemeid. A legnagyobb kunyhó előtt nem állt más, mint a Nap törzs feje. Teljes sokkban álltál.

A törzsfőnök nem volt olyan, mint amilyennek elképzelted. Ő fiatal volt, sőt, korban közel állt hozzád. Tüskés, égnek álló szőke haja volt és vad szemei. A nyakában megannyi színes bogyós nyaklánc csüngött, amikor feléd közeledett néhol nekiütődve az izmos mellkasának. Bőrből készült övek és védők voltak a karjára erősítve, még jobban kiemelve a nyers fizikai erejét. A pillantás, amit neked küldött átható volt, minden pillanatban azt hitted neked veti magát és széttép. A szavak a torkodon akadtak, amikor közelebb jött hozzád. Leengedted a fejed, legyőzötten.

Egy lépésnyi távolságra állt meg tőled, már nem volt bátorságod hadakozni a kötelekkel. Félve felemelted, akkor döbbentél rá, hogy nem is az arcod bámulja szótlanul, hanem a kulccsontod tájékát.

- Ő nem akárki - szólalt meg a szőke férfi, a hangja mély volt és férfias - Ő a törzsfőnök lánya.

Összevontad a szemöldököd, Kirishimára néztél ledöbbenve, aki csak bólintott. Mintha magában megindokolta volna miért volt jó ötlet nem kivégezni téged helyben. Fogalmad sem volt honnan ennyire jártas a törzsed jeleiben. Katsuki ellépett tőled, mintha hirtelen már érdeklődését vesztette volna a dologban.

- Ó, annál jobb - mosolyodott el a törzsfőnök, a szemei szikráztak - Vigyétek a kunyhómba. 

Segélykérően Kirishimára néztél, de ő csak helyeslően intett a többieknek, hogy engedelmeskedjenek. A jobb keze lehetett. Hiába hadakoztál, a nálad sokkal erősebb férfiak elhurcoltak. Megkocogtattad a fogad, átkoztad a napot is, amikor megszülettél. Fogalmad sem volt mit fog tenni veled. Megkínoz vagy esetleg rád kényszeríti magát

Egy félig sötét szobába vittek, noha gyertyák égtek minden sarokban neked hozzá kellett szokjon a szemed a környezethez. Az agyad szüntelen kattogott, egy helyben toporogtál. A csuklóid a hátad mögött voltak összekötözve, még mindig hátrányban voltál.

Elhatároztad, hogy nem adod könnyen magad. Ha hozzád mer érni akkor majd megbánja. A dactól feltüzelve is összerezzentél, amikor megpillantottad. Meglibbent a bejáratot fedő függöny és megláttad őt. Katsuki ridegen nézett rád, de a szemei minden egyes porcikád bemérte. Hirtelen annyira alulöltözöttnek érezted magad. Hosszú szoknya takarta a lábaid, a mellkasod pedig egy ujjatlan anyag, szabadon hagyva jócskán a bőröd. A néped viselete.

A férfi kíváncsian pásztázott, mintha te lennél az első ember, akit életében látott. Katsuki feléd közelített, újra elszántan és fürgén, te pedig néhány lépést hátra tettél reflexesen.

- Van már férjed?

Szinte felrobbantál a kérdéstől, pánikolva a sarokba húzódtál. Nem volt már hová menekülni, ő viszont nem tett lépéseket, hogy kövessen. Katsuki felvonta a szemöldökét, teljesen értetlenül a viselkedésed illetően.

- Nem leszek a tiéd... Soha!

Borzongás ment végig a hátadon, a gondolat, hogy egyedül maradtál a félhomályban ezzel az erős és hatalmas férfival. Talán más nők olvadoznak érte, mindenüket is oda adva, hogy esélyük legyen a kettesben lenni vele. De neked jelenleg az ellenséged. Katsuki nyilvánvalóan tisztában volt a hatalmával, sőt élvezte is, hogy egyetlen kérdésével ennyire kiugrasztott. Nevetségesnek találta a heves visszautasításod.

- Lassan a testtel - emelte fel a kezét, az ajkán egy pimasz mosoly ült - Cs. Nem akarlak elvenni, odáig nem süllyednék soha. Azért kérdeztem, hogy vajon jön majd valaki utánad? 

Duzzogva felemelted a tekinteted. Dühösen elfordítottad a fejed tőle. A lenézés a hangjában evidens volt. Ironikus volt, hogy mindkét törzs kölcsönösen megvetette a másikat és azt gondolta magáról, hogy magasabb rangú. Katsuki nem volt különb. Noha elismerted a hatalmi helyzete jelenleg jobb, attól még nem tartottad magad kevésbé kívánatosnak. Elvégre vőlegényed volt odahaza. A falu legjobb harcosa, arany szívvel. Izuku, ő volt apád választottja a frigyben. Neked sem volt ellenedre a házasság.

- Van vőlegényem. 

Ezzel kielégítetted a kíváncsiságát. Egyből megértetted miért. Katsukit mintha elégedettséggel töltötte volna el a tény, hogy ellophatott valakitől valamit. Egyből értékesebbnek találta a zsákmányt. Ez kicsit gyerekesnek tűnt. Ez férfi egyre csak meglepetés és kiszámíthatatlanság.

- Mi lesz most velem? - sóhajtottad.

A szőke férfi arca mintha veszített volna az ellenségességéből egy pillanatra. A kétségbeesés és a félelem kiszűrődött a hangodban. Katsuki oldalra döntötte a fejét. Tudta nagyon jól, hogy fel fogod tenni ezt a kérdést. 

- Kirendeltem embereket melléd, akik dolgot adnak majd neked - magyarázta ellenszegülést nem tűrő hangon Katsuki - Nincs lazsálás. Ja és nehogy megpróbálj elszökni, mert azért büntetés jár.

Húztad a szád, de valamilyen szinten megkönnyebbültél. Úgy érezted nem tudtál volna egy perccel tovább sem itt ülni a sötétben, egyedül. A dolog elveszi a figyelmed arról, hogy rab vagy. Egészen addig míg nem jön Izuku és meg nem ment. Vagy legalábbis nagy remélted. Ezzel a gondolattal akarod lehunyni a szemed ma este. Apropó, este.

- Hol fogok aludni?

Katsuki megvonta a vállát, lazán rávágta:

- A sátramban.

Az ajka szélé felfelé kanyarodott, szinte biztos voltál, hogy tudta ezzel is heves reakciót vált majd ki belőled. Felháborodtál, hogyan képzelte azt, hogy egy perccel is többet töltesz majd vele? Nemhogy együtt aludjatok? Dühösen megráztad a fejed.

- Soha - szűrted ki a fogaid között a szavakat. 

A szőke férfi újra megvonta a vállát, pükhendien rád nézett.

- Nos, ahogy akarod - gúnyolódott veled, élvezettel - Biztos vagyok benne, hogy a többi férfi majd jobban tiszteletben tartja majd a magán szférád.

Dühösen szusszantál, tudtad, hogy ebben most nem lesz sajnos választásod. Nem akartál még szorultabb helyzetbe kerülni, de azt sem akartad, hogy ő bármit tegyen veled. Feltüzelte a véred, hogy ezzel a szörnyeteggel kell majd együtt töltened az éjszakát. Remélted, hogy most sem fog próbálkozni semmivel. Megvetetted minden egyes porcikáját, hiszen fogva tart itt. Katsuki előtted állt, egy lélegzetvételnyi helyet hagyva közöttetek. A szavak a torkodon akadtak. Annyira lehengerlő volt, nem tudtad letagadni, hogy a férfi sugározta a hatalmat.

- Rajtad akarom tartani a szemem. 

x

Levetetted a hosszú szoknyád, a felsőd is átcserélted azokra a ruhákra, amiket ők adtak. Kiléptél a kunyhóból, egy asszonnyal az oldaladon, aki felügyelte minden lépésed. Sejtetted, hogy ezentúl egy magányos perced sem lesz. A kezedben ott voltak a saját régi ruháid. Lenéztél magadra, olyan idegenek voltak a vöröses árnyalatú göncök. Egy tűzhöz vezettek, ha Katsuki nem biztosított volna arról, hogy ma este az ágyába vár megijedtél volna, hogy téged akarnak megperzselni.

Nem így volt. A tűz körül emberek álltak, de Kirishimán kívül nem ismertél fel senkit sem. A férfi elvette a kezedből a ruháid és a tűzbe vetette. Lángra kaptak és elégtek, a szíved sajgott a látványára. Milyen taktikus. Nem csak leigáznak, de még porrá zúzzák az identitást is. Kirishima levágta a csuklód szorította köteleket, de még sosem érezted magad ennyire megkötözve.

- A miénk vagy -mondta Kirishima.

És valóban.

Jelenleg minden lélegzetvételed az ő felügyeletük alatt állt. Kirishima kezét érezted a válladon, intett, hogy kövesd. Minden érzésed olyan tompa volt, az összeroppanás határán voltál. Hiányzott a családod, a biztonság, a jövőd romba dőlt. Próbáltad tartani vele a tempót, de nem ment. Opálos lett a látásod a könnyektől, megbotlottál és a térdedre zuhantál.

A lelked sebei jobban fájtak, mint a sérült térdkalácsaid. Nem bírtál hirtelen felállni. A szemeid a földet nézték, egy patakocska csörgedezett melletted, a csobbanása próbált megnyugtatni. Letérdepeltél, a kezeid az öledbe húztad, vissza akartad tartani a zokogásod. Azt hitted meg fog dorgálni, esetleg rád sóz egyet. Kirishima leült melléd a földre, a szemei aggódóan pásztáztak.

- Sírj csak - suttogta, a hangja olyan megnyugtató volt.

Nem kellett több bíztatás, zokogásban törtél ki, csillapítatlanul. Kirishima pedig tőled egy méterre ült a földön, szótlanul. Talán tudta magáról, hogy nem jó a vígasztalásban vagy talán meg volt neki tiltva mindez. De legalább hagyta, hogy kitombold magad. Hogy meggyászold a veszteséged. Meg akartad köszönni a pillanatnyi kedvességét, de nem vitt rá a lélek. Eddig ő volt az egyetlen ember, aki próbált enyhíteni a fájdalmadon. Nem értetted miért tette ezt, kételkedtél, hogy ebből a szívességből ő bármit is nyert volna. Szipogva feltápászkodtál, most már ő is. 

Aztán elvezetett a falunak azon részére, ahol még nem jártál. Elmondta, hogy Katsuki személyesen bízta meg azzal, hogy elkísérgessen helyekre. A törzsfőnök szívügyére vette, hogy megakadályozza a szökésed. Annyira kimerült és reményveszett voltál, de mégsem akartál ilyen öngyilkos akcióba kezdeni. Nem is tudtad melyik út vezet haza.

A többi nővel együtt dolgoztál, a csacsogásuk hallgattad kisírt szemmel. A kosárfonogatás elvette a gondolataid egy ideig. Közeledett az este sötétje, gyomorgörcsöd lett. Már előre izgultál mi fog éjszaka történni közöttetek. Nem tudtad megérteni a szándékait. Hiszen mély lenézéssel beszélt veled, ugyanakkor ragaszkodik a közelségedhez. 

Izuku igazán nem örülne neki, ha más férfival aludnál egy ágyban. De nem jószándékból teszed ám! Katsuki vonzó férfi volt, ezt a vak is látta. De képtelen voltál arra gondolni, hogy hozzád érjen. A kezeddel átölelted magad, féltél, hogy bántani fog. Egész életedben erre tanítottak, hogy gyűlöld a népét, megvesd a tűzről pattant természetüket. Arra edzettek, hogy soha ne érezz egyebet egy olyan férfi iránt, mint Katsuki. 

Az éjszaka viszont hamarabb eljött, mint arra számítottál. Gyorsan újra egy szobában találtad magad Katsuki-val, egyedül. A férfi kapkodó mozdulatokkal csatolta le az övéit és ezzel együtt a ráerősített pengéket is. Valamilyen szinten védtelenné tette magát előtted. Meglepett a látvány. Hiszen számára te is ugyanannyira ellenségnek számítottál. Viszont azt számításba vetted, hogy ő számottevőbb fizikai erővel is rendelkezett. Bölcsebbnek találtad, ha távolságot nyersz közöttetek. Az ágy szélére ültél, lehető legmesszebb az ő részétől.

Katsuki ledobta a fegyvereit, aztán lassan feléd fordult. Leült az ágyra, onnan figyelt, szótlanul. A fekvőhelyetek nem volt túl nagy, számodra kevésnek is tűnt a hely. Túlságosan is közel vagy a férfihez így. Félve gyűrted a kezedben a takarót, nem tudtad mihez kezdjél az idegességeddel. Fogalmad sincs mi következik ez után.

- Te remegsz - szólított meg, a hangja kissé érdes volt.

Még jobban magadra húztad a takarót, mintha csak elbújnál tőle. Katsuki hitetlenül megrázta a fejét. Lassan, mintha csak egy szabadon kószáló állatot közelítene meg a legnagyobb nyugodtsággal, leült az ágyra. Te egy pillanatra sem vetted le a szemeid róla. A gyertyák fénye aranyló fényt vetett a testére. Katsuki úgy nézett ki, mint egy igazi félisten. A megnyúlt árnyékok csak még jobban kiemelték a méretes izmait.

- Nem vagyok vadállat, nem fogom magam rád kényszeríteni - szólalt meg újra, most már gyengédebb hangon.

Egy kicsit oldotta a görcsöt a gyomrodban. Nem tudtad mennyire bízhatsz a szavában, de tény, hogyha bántani akart volna, már bőven lett volna rá alkalma. Fogalmad sem volt mik is az igazi szándékai veled. Miért nem kötöz meg éjszakára, ha annyira fél, hogy elszöksz? De ő inkább maga mellett akart. Gyanakvó szemekkel nézted, ahogyan lefeküdt az ágyba, a szörmék és

Először nem értetted miért alszik egy méretes sátorban, amikor ott a kunyhója. Aztán érezted a hűsítő éjszakai levegőt, ahogyan átfúj a sátor anyagán. Tikkasztó hőség volt egész nap, így könnyebb elviselni. Nem hitted volna, hogy ennyire nyilvánvaló a klíma különbség a két táborhely között. A te néped a tenger mellett élt, az óceán sós levegője és a homok a lábujjaid között jelentette a biztonságot. Ők pedig a dzsungel közepén és a hegy tetején táboroztak, a vadonban van az otthonuk. Nem tudtál nem az otthonodra gondolni.

- Őrültség volt elfogatnod magad - szólalt meg Katsuki kioktató hangnemben, megtörve a csendet közöttetek.

- Nem szándékos volt - vágtál vissza epésen.

A férfi beletúrt a saját hajába, felborzolva az aranyszínű tincseket. Nemcsoda, hogy az itteni embereknek ilyen stílusú a hajuk, mind a tűz lángjaira emlékeztetett téged. Durcogva a kezed keresztbe tetted a melleiden, még volt képe kioktatni téged.

- Nem baj, majd elcseréllek egy darab földért.

Katsuki nem stresszelte magát úgyis az ő malmára hajtotta a vizet. Látszott, hogy igen csak szereti az oportunista lehetőségeket megragadni.  Talán ez az oka annak, hogy máris hatalmon van. Sosem láttál még ennyire fiatal törzsfőnököt.

- Csak annyit érek? - kérdezted félig meddig megsértődve

- Hm - hümmögött egyet a férfi, a hangjában mintha egy kis humor is szorult volna - Lehet annál jobb ajánlatot kapok.

Hiába próbálta elviccelni, benned akkor is ott volt a keserű érzés. Nem kellene ennyire gyűlöljétek egymást, hiszen mindketten annyira közel vagytok korban. De rre neveltek, hogy felsőbb rendűnek tartsd magad náluk. Annyira eltávolította az embereket a különbözőségek, hogy nem akarták elfogadni egymást. Ha nem lenne háború most nem kellene itt raboskodj. Kételkedtél abban, hogy a fiút érdekli mit is érzel ezzel kapcsolatban. Ő nem olyan, mint Kirishima.

- Gyűlölöm a háborút közöttünk - mondtad csendesen - Hogy meg kell vetnünk egymást.

Nem sejtetted, hogy ezzel kihozod a sodrából. Mintha egy rossz pontot kaptál volna el, Katsuki hirtelen felült és dühös pillantást vetett rád. Olyan dologról beszéltél, amit csak külső szemmel figyeltél. Katsuki mindig és még most is háborúban él.

- Mit tudsz te a háborúról? - kérdezte feltüzelve, a hangja hirtelen felerősödött - Voltál már leigázva? A te néped ki akar minket írtani, vadembereknek tart minket, nemde? 

Az ajkadba haraptál, nem tudtad mit felelhetnél erre. Valóban az óceán népe indította a háborút, mert úgy érezték nem tudnak tovább együtt élni a Nap törzsével. A kulturális különbségek csak még nagyobb szakadékot vágtak az emberek közé. Láttad, hogy a hangja nemcsak dühös volt, de fájdalmas is. Igaza volt, a fájdalma valósnak tűnt. Egész életedben söpredékként beszéltek az olyan emberekről, mint Katsuki, nem is törődve az ő érzelmeikkel. Nem kellett volna őket állatként kezelni, de nem tehettél arról, hogy milyen döntést hoztak a felmenőid.

Messzebb húzódtál tőle, féltél, hogy annyira elveszti a haragját, hogy odacsap. Nem ismerted és nem bíztál túlságosan a temperamentumában. Katsuki látta a megvetés és rettegést a szemedben. Szembesült a ténnyel, hogy nem így akarta. Kevés ember volt képes bűntudatot éreztetni vele. Amikor elhatározta, hogy kihasználja a helyzetet nem gondolta volna, hogy ennyire rosszul érzi majd magát a forrófejűsége miatt. De a téma túlságosan közel ütött, nem tudta nem a saját fájdalmát is újraélni vele. A sok elnyomás és szenvedés nyomot hagyott benne.

- Te is ezt gondolod rólam? - kérdezte, de neked nem volt bátorságod  sem volt felelni - Rettegsz tőlem?

Megráztad a fejed, de nem volt valami hihető hazugság. Maga sem értette, miért kérdezte meg. Miért érdekelné, hogy egy ellenséges fogoly mit gondol róla? Főleg, hogy ő a parancsolód. Katsuki farkasszemet nézett rád. A dühe alább hagyott, mélyet fújt és levágta újra magát az ágyra.

- Nem lelek abban örömöt, hogy bántsak bárkit - mondta figyelt arra, hogy a hangja csendesebb legyen - De életben kell maradnom, nem lehetek puhány.

Rád nézett, most már nyugodtabban. Azt mondta magának, te csak nem tudod miről beszélsz. Nem tudott volna megbűntetni, vagy kezet emelni rád, nem, amikor még sosem látott olyan embert aki ennyire fél tőle. Katsuki torkában göb volt, nem hitte volna, hogy ennyire rosszul érzi majd magát, hogy megrémített a kirohanásával. A népénél más a helyzet, itt mindenki leordítja a másik fejét és aztán együtt esznek, mintha mi sem történt volna. Észrevetted, hogy mennyivel kedvesebb a hangja, ha éppen nem kiabál. Habár megértetted a szavait a robbanékonysága kissé letaglózott. Nem ehhez szoktál.

- Bakugou...- kezdtél bele, úgy emlékeztél ez volt neve.

- Hívj Katsukinak - vágott a szavaidba. 

Nem értetted hova tette a formalitását. De valahogy nem bántad, talán lassan megenyhül veled kapcsolatban. Legalább annyit megtudtál róla, hogy nincs szándékában ártani neked. A szíved hevesen vert még mindig. Katsuki egy darabig csendben volt, a hátán feküdt és láttad, hogy küzdködik az álommal. A pillái egyre csak csukódtak le, a mellkasa lassabban emelkedett és süllyedt.

- Most pedig csend legyen - szólt rád, a hangja kevésbé tűnt már durvábbnak - Alszom.

Nem válaszoltál. Nos, ez egy érzelmi hullámvasút volt. Katsuki feléd fordította a hátát és néhány pillanat múlva már horkolt is. Lenyűgözött a gyorsasága. Ő nyugodtan tudott aludni, veled ellentétben neki nem fordult feje tetejére az élete. Próbáltál az ágy szélére húzódni, helyet nyerni közöttetek.

Vonakodva lefektetted a fejed a párnákra, a szörmék puha ringatása kicsit megnyugtatott. Fogalmad sem volt mit rejteget a jövő, de jelenleg egy kő esett le a szívedről. Katsuki úgy tűnik mégsem olyan rémes ember, mint gondoltad. Ám tény, hogy időzített bomba mellett fekszel jelenleg. Sokáig nem tudtad levenni a szemed a robbanékony férfiról, a gyertyák fényében annyira aranyló volt a haja.

Annyira élveztem ezt írni. Két részbe kellett osszam a jegyzeteim, mert túl hosszú lett. Szeretnétek folytatást?