Fandom: MHA

Karakter: Katsuki Bakugou

Szituáció: Leigázva folytatása. Fantasy AU.

Szavak száma: 3800

Az idő repült, ha veled volt. Amióta csak megcsólt, egyre jobban éhezte a közelséged. Minden napban az volt a jó, hogy te fogadtad, a te karjaidban pihenhetett meg. A csókjaid meggyógyították minden sebét. Elfogadtad, végre úgy érezte nem tekintesz rá szörnyetegként. Sőt, felgyújtotta az, ahogyan éjszakánként hozzá bújtál vággyal teli szemekkel. Olyankor elkerülhetetlen volt, hogy ne csókoljon meg forrón, addig míg csak remegsz a karjaiban. 

Magába zárta nap közben a vágyait. Pedig hányszor gondolta, hogy mindenki szeme láttára megrohamozzon, hogy tudja majd mindenki kié vagy. De ez nem törzsfőnökhöz való viselkedés. Felforgattad az életét, de már annyira megszeretett, hogy máshogy el sem tudná képzelni.

Katsuki örömmel teli szemekkel nézett a távolból. Olyan gyönyörűnek talált, a leggyönyörűbbnek. Néha csak figyelt távolról, mint aki nem tud betelni a látványoddal. Bárcsak örökké tartana ez az állapot. De a férfi tudta, hogy gyűlnek a sötét fellegek, amikor meglátta Kirishimát közeledni felé. A vörös hajú intett neki, mire Katsuki dühösen szusszant egyet. A sátorban nem habozott kitálalni: 

- Még egy hírnök érkezett.

Katsuki leült a bőrrel díszített trónjára. Unottan megtámasztotta az öklével a fejét. Kirishima látva az érdektelenségét a kezébe nyomta a hírnök levelét. Kezébe vette, de éppen csak kibontotta. Undorodva látta, hogy belül sötétkék tintával volt megfestve a lap, ami most már az ujjaira ragadt, csúnyán kékre festve őket. Mindenre figyelt, csak arra nem, amit a jobb keze igyekszik a tudomására hozni.

- A törzsfőnök kéri vissza a lányát - hangsúlyozta ki még jobban Kirishima.  

- Nem adjuk vissza - válaszolta Katsuki a lehető legtermészetesebben.

Kirishima frusztráltan sóhajtott. Tudta jól, hogy a törzsfőnök kemény fejű. Sejtette, hogy Katsuki is tisztában van azzal, hogy lassan a körmükre ég a gyertya. De mégsem akar cselekedni. Megőrizték a hercegnőt, egyezkedtek az ellenséggel egy váltságdíjért. Ám ez már hónapok óta zajlik. Nincs megállapodás, a törzsfőnök nem tágít, a feszültség a határon egyre nő. Nem lehet már sokáig húzni az időt, amikor a nép jövőjéről van szó. Kirishima nem akart vészjósló lenni, de nem kizárt egy háború sem. Valahogy azt látta, hogy Katsuki nem is igyekezett megállapodni velük. Bármit ajánlottak neki nem tetszett. Mintha élvezné, hogy itt tarthatna.

- Ez a harmadik hírnök a héten - jelentette ki a vörös hajú - Lehet legközelebb már csata lesz.

- Azoknak a bolondoknak esélyük sincs, hogy győzzenek - nevetett fel Katsuki.

De felesleges vérontás lenne, tette hozzá magában. Az ujjait nézte, egy rossz döntés és a kék festéket vörös vér is leválthatja. Ennek ellenére, hallani sem akart arról, hogy visszaszolgáltasson neked a népednek. Már az ékszere vagy, a másik fele. Mégis hogyan váljon meg tőled?

- Nem.. Katsuki - sóhajtott Kirishima, úgy érezte most rajta van a sor, hogy észt súlykoljon a férfiba - Nem tudod már sokáig eltitkolni előtte sem.

Előtted. Ez úgy tűnt érzékeny pontra tapintott. Katsuki ingerülten felállt és összegyűrte a papírt. Fenyegető üzenet volt benne a népedtől. Az apádtól. Kirishima nem blöffölt. Lehet ők sem. Katsuki dühösen faképnél hagyta a sátorban. Egyedül akart lenni, átgondolni mindent.

- Joga van tudni - kiáltotta utána Kirishima.

Katsuki is tudta jól. 

x

- Ez az én népem festékje - mondtad meglepetten.

A kezeit a kezedbe vetted. Katsuki akármennyit is mosta, nem jött le. Csak este került elő, addig a sárkányával ücsörgött. Elmenekült a világ elől. A nehéz döntése elől. Tudta, belül gyáva cselekedet. Akármennyit is forgatta magában a döntés ugyanaz marad. Este nem akart magadra hagyni, örült, mikor megtalált a tábortűz mellett. Leült melléd, akkor láttad meg a festéket.

- Akkor bizonyára van ötleted, hogy lehet lemosni - vágta rá Katsuki.

- Tedd tűzbe a kezed - felelted habozás nélkül.

A néped egy olyan festéket talált fel, ami megsemmisül hő hatására. Úgy gondolták ezzel gyorsan meg tudnak semmisíteni akármit ha jön az ellenség. Ezért ha valakit megfest egy pillanatra be kell tegye a kezét a tűzbe. De vigyázni kell az ember meg ne égjen.Katsuki csak értetlenül pislogott rád. 

- Nem viccelek. Bízz bennem, Katsuki.

Katsuki szinte őrültnek tartotta magát, hogy azt tette, amit mondtál. Bízott benned annyira, hogy tűzbe tegye a kezeit. Szó szerint. Azt látta igazat mondtál, mert valóban megszabadult a festéktől. Ökölbe szorítva a kezét nézte. Majd rád sandított. A hajad fontad mellette, vidám voltál és gondtalan. Irigyelt téged.

- Nem is érdekel miért voltam festékes?

- Gondoltam úgyis elmondod.

A vak bizalom, amivel nézett rád csak még jobban bűntudatossá tette. Katsuki lesütötte a tekintetét. Nem értette, mivel érdemelte ki a szereteted. Nezehen nyelt egyet, a szeme sarkából nézett téged. Mosolyogtál, a szíve pedig fájdalmasan vert.

- A családod szeretné tudni, ha jól vagy.

Ez is egy féligazság volt. A szemeid felcsillantak, tudta, hogy hiányolod őket. Szörnyetegnek érezte magát, amiért fogva tart. A mellkasán hordott egy zsákot, abból előhúzott egy darab papírost és írószert. Mielőtt újra meggondolta volna magát inkább hevesen a kezedbe nyomta.  

- Válaszolj nekik - bátorított, próbálta elrejteni az idegsséget a hangjában - Hírnökkel visszaküldöm.

Örömödben a nyakába ugrottál és szorosan magadhoz ölelted. Könnyekkel csillogott a szemed, a férfi pedig beleremegett abba, ahogyan hozzá bújtál. Vonakodva ő is körülölelt, a karjait a derekadon pihentette. Lassan úgy érezte itt a helyed, az ő karjaiban. Sajdult a szíve, ha arra gondolt, lehet te inkább ellöknéd őt, ha választanod kellene közötte és a néped között.

Kirishimának igaza volt. Nem ad neked választást. Lehunyta a szemeid egy pillanatra, bűntudatosan.

- Köszönöm!

Időhúzás volt. Katsuki úgy érezte csak ámít téged. Hogy azt szeretné ez legyen az egyetlen mód, amivel a családoddal kapcsolatba lépsz. Csak pillanatig akarta oltani a szomjúságod. És még a levélért cserébe vele maradhatsz. Ezt remélte. Csak húzni akarta az időt, ameddig csak képes rá.

x

A baj viszont nem járt messze Katsukitól. Kirishima tanácsai és intése ellenére, nem tágított. Viszont bevállalta, hogy néha ellátogat a határmentére rendet tartani. El akarta rémíteni a kémeket és lehetséges behatolókat a jelenlétével. Tudniillik van egy csöppnyi hírneve, még ha rossz is.

Éppen jókor került a harcvonalba, mert egy nyílt támadás érte a határvédőket. Katsuki teljes erővel belevetette magát a harcba, azzal a szándékkal, hogy szétszedi azokat, akik a területére merészkedtek.  Az ellenséges csapatból kiemelkedett egy harcos, maszkot viselt, ami eltakarta az arcát, két füllel ékeskedett rajta. Zöld villámok vették körül a testét, ahogyan ütéseket mért. Katsuki félrenyomta a harcosait az útból. Egy ilyen kaliberű ellenféllel csak magát tartotta esélyesnek a győzelemre.

Katsuki robbantott egyet, a másik harcos megtorpant. Lesből támadva eltalálta kissé. Ahogyan feltápászkodott a törzsfőnök felé fordult, a markából elcsitultak a villámok egy pillanatra. Katsuki nem értette, miért habozott, így még egy robbantást mért rá, hogy móresre tanítsa. De a másik alak most kitért

- Add vissza a hercegnőt!- kiáltotta a harcos.

Egy fiú lehetett. A hangja mélységéből ítélve korabeli lehetett. Ennek tudatában sem hagyott fel a kegyetlen robbantással. Aki Téged akar elvenni tőle annak más nem jár. Katsuki felmordult és jól odasózott neki.

- Úgy érted a hercegnőm? Azt lesheted.

A másik fiú ügyesen védte ki a csapásokat, valamit ki kellett eszelnie. Katsuki összecsapta a kezeit, ám a robbanás most nem a fiú felé irányult. Sűrű füstfelhő vette körül a titokzatos harcost, akinek minden hajszála az égnek állt. Forgolódott, hogy lássa honnan jöhet Katsuki, de mire észbekapott már a háta mögött termett és a földhöz nyomta. A fiú fájdalmasan földet ért, már pengét is érzett a nyakánál, mielőtt kettőt pisloghatott volna.

- Én legalább nem vagyok holmi gyáva féreg, aki az arcát maszk alá rejti!

Katsuki habozás nélkül lerántotta a maszkot a fiú arcáról.

- Deku?

Dühösen eldobta a maszkot, ami nagy kuppanással földet ért. A csata mellettük még zajlott, de számukra megfagyott az idő. Katsuki azt hitte forog vele a világ. Hirtelen a gyomra görcsbe rándult, erősen szorította a kést, nehogy megcsússzon a keze. Sosem gondolta volna, hogy életében még egyszer látni fogja a kócos zöld hajcsomót és a mindenre elszánt szempárt. Barátja volt. Ellensége volt. A múltja volt.

Izuku a szorítás alatt feszengett, reménykedett abban, hogy a korai gyermekkoruk emléke valamiféle szimpátiát ébreszt majd a törzsfőnökben. De a koszos szőke hajú fiú csak sokkoltan, tágra nyílt szemekkel bámult rá. Izuku bízni akart a maradék jóságában, hinni akart abban, hogy nem nyomorította meg teljesen az élet és még tenni akar valami jót.

- Név a szerelmem, kérlek engedd el - kérlelte újra Izuku - Otthon a helye, a családjával, velem.

Katsukit hirtelen düh kezdte fojtogatni, mint egy mérges kígyó úgy tekeredett a nyaka köré a hangszálait megbénítva. Emlélek törtek rá, amik olyan árnyékosak voltak. Aztán eszébe jutottál, a lány akit nem is akart megszerezni, de a sors a kezébe adta. A lány, akit megszeretett teljes szívéből.  Nem lehet, hogy mindeközben mindkettőtök szíve ugyanazért a személyért dobogott. Az arcod látta maga előtt, ahogyan helyette inkább Izukunak örülsz, és a féltékenység átjárta minden porcikáját.

- Te lennél a vőlegénye?

Izuku bólintott, bátran nézett a szemébe. Az egykori barátját kereste benne, de helyette csak ellenségességet kapott és gyűlöletet. Emlékezett ő is a fájdalmas emlékekre, megértette Katsuki haragját, de mindenek ellenére remélte a szíve mélyén meg tud bocsátani a múltnak.

- Nem akarom, hogy ő is szenvedjen - mondta a fiú csendesen, majd újra nyomatékosan szólította meg - Engedd el, Katsuki.

Amikor meghallotta a nevét a másik fiú szájából elpattant minden húr. Ő is szenvedjen..

- Fogd be!

Robbantani készült, a szerencsén múlt, hogy Izuku utat tudott törni a helyzetbe és szabadulni a szorításból. A füstben megbújva intett a maradék csapatának, hogy meneküljenek el. Katsuki gyorsan felmérte a helyzetet és az egyik emberét elküldte a faluba erősítésért a határra. Aztán olyasmit tett, amit eddig soha.

Katsuki életében először menekült el a csatatérről.Úgy érezte a saját feje is tele van füsttel és zavarodottsággal. A falu felé vette ő maga is az irányt, de került, túl nagyot került mintha oda sem akarna érni. Megállt a tó mellett, pihenni. A fának támasztotta a kezeit, azt hitte összeroskad. Nem tudta, hogy a csata viselte meg, vagy Izuku szavai.

Még gyerekek voltak, amikor legutóljára látta. Nem volt semmilyen ereje, és most... most valahogyan képességei vannak. Nem értette hogyan történhetett, az az esetlen fiú most riválisa lett nem csak a hadviselésben de a szerelemben is. A támadásai nem csak fizikailag lettek erősek, hanem a lelkében is nyomot hagytak. Izuku tudta jól, hogy mivel hathat rá és ezt Katsuki is érezte.  

Eszébe akarta juttatni azokat az időket, amikor az Óceán népének rabja volt. A történelem nem volt mindig hozzá kegyes. Nem, tisztán emlékezett arra az időszakra. Ki sem tudta volna törölni, sötét éjszakán előtörnek. Ahogyan a cellába zárták. A sötét rácsok zebramintát vetettek a bőrére.

Egy gyermeket, börtönben.

Még mindig kegyetlenségnek tartotta. A te néped rabja volt, ahogyan te most az övé. Ezért ismerte fel első pillanattól kezdve a megkülönböztetést rajtad, hogy te a törzsfőnök vére vagy. Kezdettől fogva tudta milyen a te cipődben járni. Őt is anno leigázták. Egy határmenti faluban élt a családja nagy részével. De háború dúlt, egy fosztogatás során pedig hadifogolyként elhurcolták. Őt és a zsebében megbújó sárkánytojást. Katsuki azt emlékbe akarta elvinni, mert a nagyszüleitől kapta. A nagyapja egyszer a sziklák között vadászott és egy különös tojást talált.  Sosem gondolta volna, hogy ki fog kelni. Éppen ott a rácsok mögött.

Az édesanyját még születése alatt elvesztette. Az apja elesett egy küzdelemben, amikor kisebb volt. Mindenkit elvesztett, árva lett. Az Óceán népe pedig megtartotta, rabszolgát akartak belőle nevelni.

Ott találkozott Dekuval. Amíg még engedték, hogy szabadon járjon, mert túl gyerek volt. Titokban játszottak, bújócskáztak. De amikor eljött az idő, mindenki oda került vissza, ahová tartozik: Deku a családjához, Katsuki a rácsok mögé. Onnan elkezdett megszakadni a kapcsolat, úgy érezte, hogy állatként kezelték, hogy a másik fiú képtelen volt mellette kiállni. Hogy őt az Óceán népe vadnak tartja, félnek tőle és undorodnak. Kevesebbet érne ő, mint más gyermek, amelyik szintén a fűben futkározik?  A gyűlölet és hidegség nevelte évekig. Amíg el nem jött egy újabb háború ideje, már nyolc éves volt.

Egy gyermek van itt, hallotta az egyik harcos hangját. Katsukit kiszabadították, ám most már visszakerült a Nap törzséhez. Árva volt, de már erősebb mint ezelőtt. A harcosok férfiként kezelték, tanítgatták, bátorították, hogy próbálgassa a szárnyait. Katsukinak a harc lett a családja. Nem kellett így sok,míg annyira fel nem erősödött benne a vezérszellem, hogy a történelem legfiatalabb törzsfőnöke legyen tizenhat évesen. A múltját csupán Kirishima ismerte és tiszteletteljesen kezelte. 

Nem szégyellte a múltját, de tagathatatlanul fájdalmas volt. Előre hajolt és a vízben durván megmosta az arcát, mintha ki tudná mosni a szemeiből a fájdalmat, a dühöt és új emberré varázsolná. De a víztükörből egy félénk fiú nézett vissza rá.

Ott akarta hagyni azt a fiút.

Katsuki felállt és újra azt tette, amit életében annyiszor, vissza se nézett. A falu felé vette az irányt. A harcosok megpihentek a tűz mellett, láttad, ahogyan a sérüléseiket ápolgatják. Katsuki szinte belebotlott a rohangáló gyerekekbe. Itt megtorpant, a szíve belecsavarodott ahogyan nézte őket. Nem, nem engedheti meg magának, hogy újra háború legyen. Ha kell puszta kézzel megy neki egy hadseregnek, de nem engedi ezeket a gyermekeket árvának. 

- Megtettük az intézkedéseket - jelentette Kirishima - Sajnálom, veled kellett volna menjek...

Katsuki leintette. Örült, hogy nem látta a védtelenebb pillanataiban. Egy törzsfőnökhöz nem illik, hogy zokogjon. Nem illik, hogy gyenge legyen. Azt hitte összeszedte minden lélekjelenlétét, egészen addig, míg meg nem látott téged.

- Hát megjöttél! - borultál a karjaiba.

A szőke férfi elkerekedett szemekkel nézett rád, az érintésed felvillanyozta. Pillangók ébredtek fel a gyomrából, teljesen végigment a testén az érzés. A tested a mellkasába fúrtad, szorosan magadhoz nyomtad, hevesen.  

- Név, ez ütközik kissé a szokásokkal - szólította meg gyengéden Kirishima - A tözsfőnökhöz senki sem..

- Hagyd, Kirishima - intetted le a férfit - Itt én írom a szabályokat.

Kirishima idegesen a hajába túr. A szabályokat gyakran felrúgó szőke fiúra nézett, aki nagyon felzaklatottnak tűnt. Belül, mint barát féltette, hogy további meggondolatlanságot fog majd cselekedni. Nézte, ahogyan Katsuki a karjaiba  felkap, elvisz, mint egy trófeát. Te csak felvisítottál a meglepettségtől, de gyorsan belekapaszkodtál a férfi nyakába. A láncai neked nyomódtak, érezted a bőrén a hamu és égés illatát. Az ereje miatt Katsukinál ez megszokott volt. Számodra is már kellemes volt érezni. Hiányoltad egész nap, magányos voltál nélküle.

Az ágyig vitt, ott óvatosan leengedett aztán. Te játékosan megmarkoltad a vállát, a láncai után nyúltál. Katsuki föléd hajolt, a két kezét a tested mellé rakta, úgy hogy még ne nyomjon össze. Rád mászott szinte, te pedig élvezted, ahogyan éhes tekintettel rád néz. Borzasztóan vonzónak találtad a fiút, a tüskés szőke hajába túrtál és élvezted az esését a kezedben. Tudtad, hogy a jelenléted hatással lehet rá, mert Katsuki vöröses szemei élő tűzzel égtek. A kezeidet végigsimítottad a csupasz mellkasán, ahol a láncok lógtak le. Játszóttál a tested felé csüngő ékszerekkel. Érezted, hogy a saját tested hevül és a vágy hatalmába kerít, nem értetted mi történik veled, de mind csak azon járt az eszed, hogyan vehetnéd rá, hogy megcsókoljon mélyen, szenvedélyesen. Katsuki közelebb hajolt, ahogyan erőteljesen megrántottad az egyik láncot.

Kicsit feljebb emelted a fejed, hogy az ajkaitok közelebb kerüljenek. Annyira akartad, hogy vadul letámadjon végre. Hogy hagyja a macska-egér játékot és adja meg, amire mindig csábít. Szinte szégyellted magad, amiért ennyire éhezted azt. Katsuki a hajad simogatta, érezted a durva érdes ujjbegyeit az álladon.

- Tiszta roncs vagy - bókoltál gúnyolódva a fiúnak, ám az arcod aggódó volt - Csúnya harcba keveredhettél.

Lefagyott egy pillantra, annyira el akarta felejteni a múlt sötétjét. Ma éjszaka felejteni akart, a karjaidban. A sötét és vággyal telt szemeid pedig csak még jobban adták alá a lovat. Szeretett csókokkal rohamozni, imádta a mély sóhajaid hallgatni, a kezeid érezni magán, amik éppen majdnem túl szenvedélyesen szétterítel a bőrén. Amiket aztán szinte szégyenkezve visszahúzol, sosem értette miért. Olyan gyönyörű vagy, és most még az övé. Érezte, hogy egész lényében elönti valami szükség, hogy érezzen. Tartózkodott attól, hogy letámadjon de most.. most mi mást tehetne, ha a tested éppen az övéhez illik és te sem segítesz azzal, hogy annyira keresed a pillanatot, hogy hozzá dörgölőzz.

- Ne kérdezd - sóhajtotta mélyen - Ne kérdezz semmit.

Lehajolt és mélyen megcsókolt, az ajkait durván nyomta a tiédhez. Éhezett erre a szerelemre, amit irántad érez. Leengedte magát, hogy végre összeérjen a testetek. Próbált nem összenyomni, de a kezeiddel mindcsak húztad tovább magadhoz. Leereszkedett teljesen, te pedig meglepetten a csókba sóhajtottál, amikor érezted minden porcikáját. Katsuki kezeit érezted, ahogyan megsimítják az oldalad és az útjuk során felperzselnek mindent.

Dekut lopta meg azzal, hogy itt tart. Az óra ketyeg. Katsuki tudta mennyire őrültséget csinál. Háborúba vonulni egy nő miatt. Az édes csókjaid egyszerűen megőrjítették. Szüksége volt rád. Nem enged el hát harc nélkül.

x

A szembesítés másnap nem maradt el, Kirishima azonnal megtalálta, mihelyt kitette a lábát a sátorból. Katsukit már feldühítette a folytonos zaklatása. Követte őt, a törzsfőnök pedig megelégelte és hagyta, hogy beérje.

- Mondd el neki, Katsuki -  szólította meg Kirishima hajthatatlanul - Ez így helyes, joga van tudni, hogy...

- Hogy van választása - püfögte dühösen.

Újra faképnél akarta hagyni, de a vörös hajú fiú nem tágított. Kishimiának igaza volt, megint. De még az éjszaka emlékei belengték, érezte a bőrödet a sajátján. Elkábította, megvakította, éppen ezt akarta. Mámorosan ébredt melletted, a kezeivel mesimogatott álmodban, hogy lássa tényleg valós vagy.

- Katsuki.. ez nem férfihoz illő viselkedés.

Kirishima azt hitte felrobban. Azt hitte alapjáraton tudja kezelni a barátját, de most minden próbálkozása kudarcot vallott. Mindez csak az egóról szólna? Csupán férfi büszkeség itt az, ami sérülne? Katsukit nézte, ahogyan feldúltan a hajába túr és a szemeiben furcsa csillogás volt.

- Te félsz - suttogta Kirishima, majd gyorsan körbenézett ám az úton senki sem volt - Te tényleg szereted, ugye? 

Katsuki mélyen sóhajtott, lesütötte a tekintetét. Soha nem volt tervben az, hogy beléd szeret. Nem azért hozott el, hogy éppen az ellenség lányába essen bele. De te minden tervét keresztül húztad.

- Ha választás elé állítom, te tényleg azt hiszed, hogy engem választana?  - fakadt ki Katsuki, a szívét sosem öntötte ki még senkinek, a belső küzdelmei felszínre törtek - Nevetséges. Hiszen én vagyok a gonosz, a fogvatartója... A népe ellensége, aki minket egytől egyik vadállatoknak tartanak. (Név) sosem szeretne engem jobban, mint a népét.

Kirishima lehajtotta a fejét. Minden értelmet nyert. Egy része sejtette, hogy a kemény törzsfőnök álca alatt érző szív dobog.

- Mi lesz akkor a teendő?

- Harcolok érte. 

Kirishima most már beletörődve bólintott. Hűséget fogadott a törzsfőnöknek, most már nyugodt szívvel kiállhat a döntése mellett.

x

A tó partján üldögéltél, köveket dobtál a vízbe és nézted, ahogyan karikák követik a merülését. Laposak voltak a napok, amíg nem kelt életre Katsuki ölelése. Az este volt a kedvenc napszakod, amikor a harcosok hazajönnek és köszönheted a forró fejű, és még forróbban csókoló fiút. A múlt éjszaka, amit vele töltöttél igen csak zavarba tudna ejteni pár részletével. 

Vártad, hogy újra lásd. De munka híján csak elvonultál a tikkasztó meleg elől a vízhez. Ma kicsit nagyobb zűrzavar volt a faluban. Láttad, hogy néhány férfi valami csatát emleget, de próbáltad elhesegetni a vészjelző felhőket a fejed fölött. Katsuki biztosan jól van, csak elfoglalt, ahogyan mindig. Oldalra döntötted a fejed és megtámasztottad az öklöddel.

Egyszer csak zörgést hallottál az egyik bokorban. Felemelted a fejed, hogy kíváncsian pásztázd a környéket. A levelek mögül aztán egy rég nem látott arc bukkant elő. Nem más, mint a jegyesed, Izuku Midorya.

- (Név)! - sóhajtott fel a fiú - Hát megvagy. 

- Izuku? Mit keresel te itt?

Teljesen ledöbbenten néztél rá, a semmiből bújt elő. Akármennyire is lelkesen ölelt magához, te alig fogadta a közeledését. Gyorsan visszahúztál, bűntudatosan. Arcon ütött a valóság, amit már annyi ideje rejtegettél. Miközben te testedet és lelkedet az ellenséges törzsfőnöknek adtad, addig a jegyesed és a jövőd várt otthon. Kedvelted Izukut, de az nem volt szerelem, nem volt vad tűz és mindent felemésztő. A fiú inkább a szüleid választottja volt. Egy gyermekkori barát, aki kérővé nőtte ki magát.

- Eljöttem megmenteni téged - mondta, a kezeidet az övébe vette, olyan gyengéden érintett meg, mint egy szellem - Nem hagylak itt. Elbújtam, míg Katsukiék elvonultak. 

- Harcoltál Katsukival? Hát akkor azért...

Hát erről nem akart beszélni a múlt éjszaka Katsuki. Itt megálltál a mondandóddal. Eszedbe jutott a múlt éjszaka, a heves csókok, sietős érintések, a féktelen vágy. Nem tudod mit szóltak volna ahhoz, hogy a tested is az ellenségnek adtak. Hogy Katsuki forró csókjai leptek el teljesen tegnap éjszaka. Izuku a semmiből tűnt fel. A szüleid.. a családod, most minden egy karnyújtásnyira volt. De te mégis haboztál utána nyúlni.

- Hoztam neked is álruhát, sietnünk kell, az elterelő hadművelet már folyik. 

Lesütötted a tekinteted, elengedted a kezét. A fiú pedig értetlenül nézett rád, olyan furcsán viselkedtél, mintha felzaklatna, hogy itt van. Bűntudatosan elfordultál tőle. Megcsaltad, a szerelmedet mindeközben másnak adtad, míg ő hően várt haza. Úgy érezted, hogy nem csak őt, de Katsukit is becsaptad a bűnös szerelmeddel.

- Én.. Izuku én...

A mondandódat viszont egy másik vendég szakította félbe.

- Állj félre - morogta neked a szőke fiú, majd zordul a másikra nézett - Mondtam, hogy nem adom vissza.

Hátra fordultál, a gyomrod görcsbe szorult. Itt van most már az a férfi is, akiért érzéseid vannak. Nem tudtál hidegen nézni rá, hiszen a belsődig remegtél minden percben, amikor hozzád ér. Hálás voltál neki, amiért emberien bánt veled, amíg a foglya voltál. Tudtad jól, hogy gyűlölnöd kellene, de képtelen voltál rá. Választanod kell közülük, azt hitted szétvetnek az érzéseid, hogy mit kellene és mit tennél. Katsuki kezében már ott voltak a szikrák, kész volt kifüstölni a másik fiút. Ha párbaj lesz nem marad kő kövön. Láttad, hogy Izuku testét is zöld villámok veszik körül.

- Csak a testemen keresztül - vágta rá elszántan Izuku - Velem a helye, tudod jól.

Sejtetted, hogy ennek nem lesz jó vége, ha nem avatkozol közbe a két fiú tényleg egymásnak esik. Azt hitted a szíved megszakad, nem hagyhatod, hogy Izukut bántsák hiszen szeret téged, harcolt érted. Hát itt a háború, amiről mindenki beszélt, a szívedben. Nem akartad itt hagyni Katsukit, de nem volt más választásod. Kettejük közé vetetted magad, a testeddel védted Izukut, így a Katsuki megállt, nem mert lecsapni. A szemeidben könnyek gyűltek.

- Kérlek, Katsuki ne.. - suttogtad megtörten - Ne bántsd.

Hát csak szereted, gondolta és fájdalmasan összehúzódott a szíve. Leengedte a karját. Hát csak ámította magát mindvégig amikor szerelmesen megcsókolt. Nem volt hozzád elég jó, csalódottsággal telt meg a szíve. Éppen Izuku az, akit választanod kellett helyette. Esélyt kaptál, hogy válassz és igaza volt, nem őt választottad. Úgy érezte a szíve millió darabokra zúzódott.

- Hát akkor menj! - kiáltott rád - Légy az övé.

Könnyek gyűltek a szemedben, amik lefolytak az arcodon, ahogyan láttad a fájdalmat Katsuki szemeiben. Talán érzései voltak irántad? Nem akartad összetörni a szívét. Megbántad, de az eszed azt diktálta ez a helyes. Nem hagyhatod, hogy miattad másnak baja essen. Nem akartad, hogy meggyűlöljön, a szíved összetörte így látni.

- Én nem kényszerítlek - tette hozzá csendesen, ahogyan nézte, hogy Izuku karon ragad és maga után húz.

AN: Most kicsit szomorú véget hagytam neki, de jön majd folytatás és minden kiderül.