Fandom: Demon Slayer

Karakter: Giyu Tomioka

Szituáció: Giyuu tanítványa vagy és egy küldetés során egy alsó hold ellen harcoltok.

Kérte: Th3L0stGirl

Szavak száma: 2000

- Le kellene itt telepednünk itt. Keresni egy barlangot esetleg, mert jön a hóvihar. - jelentetted ki, ahogyan a távolba néztél.

Már órák óta meneteltetek az erdőben keresve Tanjirot és csapatát. Sanemi rá bízott téged, hogy a küldetésedben kísérjen. Hátat fordítottál eddig neki, most a hallgatagsága furcsa volt számodra. Megfordultál fele, de a férfi a földön ült és nézett maga elé. Megszólítottad még egyszer, de nem felelt. Giyu mintha transzban volna. A szemei elsötétültek és opálosak voltak, bámult maga elé. A szemei sarkában könnycseppek gyűltek. Letédepeltél elé és elkezdted felrázni. Talán álmodott vagy ilyesmi?

Sikerült addig rázni, míg magához tért. Giyu zavarodottan pislogott maga elé. Megkönnyebbülten néztél rá.

- Vége lett a mókámnak - szólalt meg egy kuncogó hang a távolból - Tanjiro előtt szabad szórakozni.

Azonnal szélvihart küldtél rá, ő pedig gyakorlatiasan kikerülte. Démon volt, érezted a szagán. Harci állásban Giyu elé álltál, még túl bódult volt a harchoz. Csapás. Majd még egy csapás. Ritmusosan összecsapnak az erők, minden dobbantással a szívednek. Szél hashira-ként harcoltál, a hurrikánok és szélviharok ereje volt a tiéd. A világoskék haoridon felhők díszelegtek.

A férfi felállt a földről és előkapta a pengéjét, éppen eléd ugrodva. Beszállt a harcba, éppen időben, mert a démon kaján nevetése már sértette a füled. A másik hashirával, Giyu Tomiokával az oldaladon küzdöttetek. Az ellenfeled pedig nem volt más, mint Enmu az álomkeltő démon.

Sanemi tanítványa voltál, frissen avatott hashira voltál és az előbb még békésen meneteltél az erdőben Giyuval. Tanjirot és csapatát akartátok felkeresni, hogy segítségére lehessetek a Hold Démonok leküzdésében. De a démon hamarabb talált meg, lehet azt gondolta ti lesztek a bemelegítő.

Giyu is érezte magán, hogy a borzalmas álmok lehúzzák és legyengítették. Nem volt figyelmes a harc közben, a gondolatait még a démon kreálta rémképek lepték el. Védned kellett, elé léptél, hogy kivédd Enmu csapását. A fiú elképedten nézett rád, sosem szorult rá, hogy őt megvédjék. Megsérültél, egyre nehezebben forgattad a sebes karodban a dupla kardot.

- Adjátok meg magatokat! - kiáltott a démon - A halál édes álom.

A szemei rád estek és az ereje elfogott. Becsuktad a szemed és az álom ködösen szállt a szemeidre. Képeket láttál, boldog álom volt. A gyermekkorod játszódott le előtted. Boldogan kergetőztél a testvéreiddel és a fűben hengergőztél. Nevettél. Boldog voltál. Azokkal az emberekkel, akiket már olyan régóta nem láttál. A felhők elsötétedtek. Esni kezdett az eső, a cseppek lecsorogtak az arcodon, mint a könnycseppek.

Karokat éreztél, lerántanak a felhőkből a be valóságba. Giyu karjaiban voltál és ő futott veled az erdőben. Lenézett rád, a mély kék szemei aggódóan néznek rád. Az erős karjai fenntartottak. Megkapaszkodtál a ruhája anyagában. A hópelyhek sűrűn hulltak az égből, megpihentek a férfi szempilláin.

- Mi történt? - kérdezted.

Az imént még boldogan szaladgáltál a testvéreiddel, most meg a hideg szél belekap a hajadba. Giyu először nem válaszolt, mélyen fújtatott, ahogyan szelte az erdőt veled a karjaiban. A jeges szél a csontodig hatolt. Az első hely ahol meghúzhatta magát egy barlang volt. Belépett, a sötétség mélyre nyúlt. De legalább melegebb volt. A mellkasához húzott, ahogyan leengedett. A kezét végighúzta a karodon, visszakozott érintésben. Egy remegő sóhajt engedtél ki, részben Giyu érintése, részben a sebed lüktetése miatt.

- Én sosem menekülök, de nem tudtam hogyan szakítsalak ki az álomból - magyarázkodott elgondolkodva.

- Nekem nagyon jó álmaim voltak - válaszoltad kisvártatva.

- Szerencsés.

Arra voltál kíváncsi vajon kik kísérthették álmában. A hangja megtörtnek hangzott, elvékonyulva. A szemeit kerested, de a félhomályban még sötétebbnek tűntek. Kint elvakító volt a fényesség a hótol. Remélted a bejáratot nem fogja eltorlaszolni.

- A hóvihar elfedheti a szagunkat - jelentette ki a távolba nézve.

Értékelted, hogy ennyire stratégikusan cselekedett. Lecsatoltad a kardjaid és lezuttyantál a földre. Minden ízületed fájt és a jobb karodon lévő seb sem segített az állapotodon. De a többiekre gondoltál, akik azt sem tudják ki csap le rájuk.

- Nem minket keresett, hanem Tanjiroékat - magyaráztad - Utánuk kellene indulnunk.

Ő ezt nem tudhatta, hiszen akkor még az álom markában volt. Láttad, hogy Giyu fontolóra veszi. A komoly, mély kék szemei a távolba tekintettek. Méretes hópelykek táncoltak a bejáratnál. A szél erős süvítése sípolt a távolban. A barlang menedéke megóvott az elemek pusztításától.

- A hóvihar elsodorna. Sérült vagy - erősködött - Meg kell várnunk míg lecsendesül.

A hangja határozott volt és nem tűrt ellenszegülést. Az, hogy most is mennyire vacogsz igazolja mindazt amit mondott. Nem vagy képes jelenleg folytatni, pihenésre volt szükséged. De a lelked nem hagyta, hogy nyugodj.

- A pillangó palota közel van, ha biztonságosabb helyen hagylak meghúzhatod magad, én megyek megkeresem Tanjirot.

- Harcolni akarok - vágtad rá azonnal - Szerinted elviselném, hogy mindenki meghaljon mert nem segítettem? Az az...

- Megölne - fejezte be helyetted.

Harcosok voltatok.

Te olyan helyzetben voltál, amiben egyszer ő. Úgy döntöttél, ahogyan egyszer ő szeretett volna. Kitartani a társak mellett, utolsó csepp vérig harcolni és ha kell meghalni hősiesen. Inkább meghalni hősként, mint gyengeségből tovább élni. Giyu egy pillanatig sem felejtette el milyen a túlélők bűntudata. Az álmaiban is az elesett bajtársai hangja üldözi. A tűz a szívedben megfogta, ahogyan rá néztél és olyan dolog történt ami soha azelőtt. A hangok elhallgattak. A szemeid csillogtak az elhatározástól. Noha csak pár napja ismer mióta Sanemi rá bízta, megfogtad. A másik szél Hashirának igaza volt: különleges vagy.

Nem akart téged megfosztani attól a lehetőségtől, hogy számot adj a lelkiismeretednek. Megkönnyebbülés, remény töltötte el, mintha ez esély lenne saját magának is, hogy a múltját helyre hozza.

- Hát rendben - egyezett bele Giyu - Velem jöhetsz, de bekötözlek.

Azzal a lendülettel hozzád lépett és veled szemben a földre ült. Te azonnal megszeppentél, amikor az éjfekete hajú fiú felemelte a kezed és félrehúzva a sérült szövetet vette szemügyre. Nagy, elfekvő seb volt, de felszínes így nem vesztettél vért. A pengével elvágta a saját haoriját, hogy kötszer helyett ezzel kösse be. Nem a legbölcsebb nyílt sebbel járni-kelni.  A kötszer erősen szorított, hogy elállítsa a vérzést, Giyu jól meghúzta. Becsuktad a szemed a fájdalomtól. Mikor látta, hogy felszisszentél engedett a kötésen.

- Köszönöm - suttogtad remegve.

Meglepett a gondoskodó énje. Giyut mindig a marcona, hideg harcosnak láttad. Most ugyanaz a férfi gyengéden meghúzza a szorítást a sebeden. Az ujjbegyei hozzád értek és téged kirázott a hideg. Próbáltad álcázni azt mennyire elöntötte az arcod a melegség. A hideg szél néha befújt a barlangba és te megremegtél. Remélted nem fagysz halálra mielőtt eláll a vihar.

- Rossz állapotban vagy - jegyezte meg szárazon a férfi.

Mélyet sóhajtottál és megráztad a fejed.

- Csak mindjárt megfagyok.

Giyu szemei bemértek, annyira intenzíven, hogy te beleremegtél. Aztán mielőtt kapcsoltál volna már cselekedett is. Magához húzott, a tunikája melege alá. Leemelte a vállairól a ruhadarabot és betakart vele. Háttal ültél neki, így nem láttad az arcát. Felsóhajtottál , amikor a melegség átjárta a tested. Vörös lettél, bizseregtél. Annyira sok érzés tombolt benned. Egy részed nagyon is vonzódott Giyuhoz, az egész lényéhez. A jeges kék szemei alatt remegtél már az első találkozáskor. Most pedig ennyire összebújsz vele. A feszültség megölt. Vajon ő is hasonlóképpen érez?

Meg sem szólalt, te latolgattad azt, hogy megtedd. De olyan békés volt a csend, hogy nem merted. Valahogy az események sűrűjében nincs idő megpihenni, feldolgozni az eseményeket. Sokszor nem is akartad, inkább kerülted azt, hogy azokra gondolj, akiket nem tudtál megmenteni. Akik a járulékos veszteség volt. Giyu maga elé nézett, a szemei opálosak voltak. Mintha megint éberen álmodna. Arra gondoltál lehet ő is fázik, csak nem vallja be. Felé kúsztál, vonakodva. Féltél megközelíteni.

- Köszönöm - mondtad remegve - De nem szeretném, hogy megfaggy.

Betakartad az egyik felével. Giyut mélyen megérintette a cselekedet. Nem sokszor jött már zavarba élete során, de te könnyen előidézted benne. A vörösség az arcán olyan idegen volt. A feszültség érezhető volt a levegőben, amíg egy pár pillanat múlva a férfi felengedett a merevségéből. Elfogadta a kedvességed. Ezzel egész életében küzdködött, hogy elfogadja más szeretetét. De lehet, hogy eljött az idő, hogy ezen változtasson.

Feléd fordította az arcát, hirtelen olyan közel kerültetek egymáshoz. Giyu leheletét megfestette a hideg pára. Az ajkadba haraptál, amikor szembesültél a meleg érzéssel, ami végigsuhant a testeden. Hirtelen annyira melegnek érezted a levegőt. Reflexesen lerántottad magadról a tunikáját, nem is vetted észre, hogy véletlenül a térded lefogta. Kibillentetted magad az egyensúlyból és Giyunak estél.

A csók rövid volt, nem is nevezted volna csóknak. Két ember véletlen ajak súrlódása. De annál jobban zavarban voltál, azt sem tudtad hogyan magyarázd ki magad. Lesütötted a tekinteted. Remegni kezdtél, féltél most azonnal leteremt. Az ajkadon már érlelődött egy bocsánatkérés. A csend mély volt, olyan
Giyu előrehúzott és megtette újra. Ezuttal más volt. Lassan érintette az ajkait a tiédhez, figyelte a reakcióid. Finoman kóstolgatta a terepet. Érezted lassan felenged a jég. A karjaiba omlottál, viszonozva tapasztalatlan csókokkal. Kósza, hollófekete tincsek csíkolták az arcod, a mellkasod az övéhez nyomtad.

A fiú magára sem ismert, sosem gondolta volna, hogy ennyire ellepik majd az érzések. Az utóbbi napok veled felüdítették. Más voltál, mint a többiek. De benned is ugyanaz a láng élt, ami benne. Megvédett volna, ha kell a testi épségét nem féltve. Már-már őrültnek tartotta magát ezért, hogy egy szinte vadidegenhez ennyire tart.

Giyu körbefonta a karjait a derekadon és próbált mélyíteni a csókon. A pillanat intenzív volt, az adrenalin a véredben elfelejtetett minden szorongást. Nem gondolkodtál azon, hogy mi lesz a csók következménye. Elvesztél a forró ölelésében, magatok mögött hagyva az évek traumáit.

X

Amikor megpillantott a Pillangó palota udvarában, Shinobu arca elfehéredett. Ám sejtetted nem a meglepettségtől. Elvörösödött és szinte dühösen nézett rajtad végig. Sosem találkoztatok, de nem tett számodra jó benyomást.

- Gyorsan tegyél gyógyszert a sebeire - parancsolta Giyu - Aztán harcra indulunk.

Giyu megadta azt az esélyt, amit ő anno nem kapott meg. Büszkeséggel töltött el, hogy bevesz. Ennél nagyobb dícséret nem is kellett a Hashirától. Ám amikor a szemetek találkozott elpirultál, többnek érezted a kapcsolatotok annál. Giyu melléd lépett és érezted az ujjait a kézfejeden. A Pillangó palotában neked pillangók voltak a gyomrodban.