62.rész

A majd harminc órás repülőút végén, már alig vártam, hogy leszállhassak a gépről, és kinyújtóztathassam az elgémberedett tagjaimat.

Megkerestem a csomagomat, majd leültem egy kis félreeső kávézóféleségbe, rendeltem egy szendvicset, és egy jó erős feketét, majd bekapcsoltam a mobilom.

A rengeteg nem fogadott hívás érkezett, Eddietől, Sebtől, és Christől, de mindössze két smst kaptam. Az első Eddietől:

„ Ha már képes voltál a világ végére elutazni, ami mindentől legalább harminc órányi repülésre van, akkor leszel szíves megvárni a kis különítményünket a reptéren, kb. két órával utánad érkezünk!!! Ajánlom, hogy várj meg minket, és vedd fel azt a rohadt telefont, ha felhívunk!!!! U.I.: Egyél valami értelmeset is, ne csak szendvicset, a kicsinek is szüksége van rá!! Halálra aggódtam magam értetek! "

Ilyen gyors lebukásra nem is számítottam. Ezek után nem láttam értelmét, hogy bárhová is menjek. De kellemesen elmosolyodtam, amikor az utóiratra gondoltam. Azért reménykedtem, hogy lehiggad, mire ideér.

Megnyitottam a második üzenetet:

„ Megőrültél? Eltűnni egy üzenet, egy cetli nélkül? Eddievel halálra kerestünk!!! Tudod mennyire féltelek titeket!!! Eszement nő!!!! U.I. : Üdv Frodónak! (A gyűrűk urát Új –Zélandon forgatták. író megjegyz. J)

Felnevettem. Ilyen poénokra is csak Seb képes.

Leraktam a telefont, és meghallgatva kedvenc írem utasításait, kértem egy salátát, egy szelet grillezett csirkemellel, és baracklevet, majd belemélyedtem pár helyi lapba.

Találtam pár érdekes cikket, mi szerint Peter Jackson mégiscsak náluk forgatja majd a hobbitot is, már előre vártam, imádtam azokat a gyönyörű tájról készült felvételeket.

Végül is jó lenne, pár napot itt tölteni, és megnézni néhány látnivalót. De ahogy a fiúkat ismerem, Eddie keresztben le fog nyelni, Seb meg a nyakamba borul.

Annyira elszaladt az idő, hogy először fel sem tűnt, hogy az én telefonom csörög, csak pár pillanattal később kapcsoltam, hogy fel kéne vennem.

Eddie volt az.

Megnyomtam a hívás fogadást.

- Szia...- szóltam bele halkan.

- Szia...- dünnyögte.

Nem tudtam mit mondhatnék, ötletem sem volt, és már a hanghordozásából tudtam, hogy nagyon, de nagyon mérges rám.

- Hol vagy most?

- Egy kis kávézóban az épület végében egy kis eldugott sarokban ültem le kint, az ablakhoz közel.

- Értem, nemsokára ott vagyunk...

- Rendben....

A kezembe temettem az arcom, előre féltem, hogy Eddie leüvölti a fejem. Rám tört a szédülés, és igyekeztem mélyeket lélegezni.

- Messzebb nem tudtál volna repülni? – ripakodott rám valaki.

Felnéztem és Seb állt előttem Chris, és Eddie társaságában, de legdühösebb mégis a szőke herceg volt.

- A frászt hoztad ránk, körbejártuk a bokszot, vagy száz embert megkérdeztünk hol vagy, míg Eddienek eszébe nem jutott, hogy nézessük át kamerák felvételeit. Utána, pedig tudod mekkora munka volt, mire kinyomoztuk hova a fenébe utaztál? –kiabált tovább Seb, Eddie pedig döbbenten bámulta.

Hírtelen felpattantam a székről.

- Kikérem magamnak ezt a hangnemet, mégis mit...- elszédültem.

Eddie átölelt.

- Rosszul vagy? Egészen lesápadtál... –kérdezte aggódva.

- Szédülök... - suttogtam.

Kicsi fekete körök kezdtek el táncolni a szemem előtt.

Leültetett egy székre.

- Lélegezz mélyeket....

- Hányingerem van....

- Hívjunk orvost?

Minden tagom remegni kezdett, bele kellett kapaszkodtam Eddie vállába, hogy ne dőljek el a széken.

- Hívjatok orvost! Gyorsan!

Eddie szorosan átölelt.

- Nem lesz baj... Sajnálom, hogy goromba voltam a telefonban....

- Semmi baj...

- Szeretlek...- mondta kedvesen – Ne haragudj Sebre... Tiszta ideg volt, amikor eltűntél... Kezdett a legrosszabbtól félni... - súgta a fülembe.

Fáradtan néztem Eddiere.

- Mindjárt jönnek a mentők! –közölte Chris.

Felpillantottam, Chris tekintetét is aggodalmat láttam, Seb viszont maga volt egy merő ideggörcs, tördelte a kezét, és harapdálta a szája szélét, ami már kicsit vérzett is, olyan riadtan bámult rám, mint egy őzike, aki most került az autóreflektor fényébe.

Alig bírtam tartani a fejem, és hasam is fájni kezdett.

A homlokomat Eddie vállának támasztottam.

- Nyugtasd meg Sebet kérlek...- nyögtem Eddie fülébe halkan.

„Én nyugtassam meg Sebet, hogy jól vagy mikor a vak is látja, hogy nem vagy?" jelentésű pillantást kaptam, de ahogy Sebre nézett, majd rám, bólintott.

A pultos lányok hoztak egy plédet valahonnan, én leterítették a földre, lefeküdtem, a hátamat, pedig neki vetettem a falnak, így sokkal jobb volt.

Amikor kedvenc írem kissé megnyugodott, hogy picit jobban vagyok, odament Sebhez.

- Ne idegeskedj ennyire! Már vérzik a szád... - mondta kicsit nevelően.

Seb a kézfejét a szájához érintette, és akkor tűnt fel neki, hogy véres.

- Nem lesz bajuk... De nyugodj meg, nem kell hogy még a te idegbajod miatt is aggódnunk kelljen...

- Én...én....én jól vagyok....

- Azt látom.

- Próbálj meg megnyugodni, mert Angel miattad is aggódik, és ez neki sem tesz jó!

- Igen.... igyekszem...- próbált mosolyt erőltetni az arcára.

Épp ekkor futottak be a mentők, megmérték a vérnyomásom, kikérdezték, hogy érzem magam, majd hordágyra téve kivittek a mentőhöz.

Betettek az autóba. Hallottam, ahogy a mentős megkérdezi a fiúkat.

- Ki a hölgy közvetlen hozzátartozója?

- Én, én vagyok a kicsi apja.

- Akkor csak maga jöhet velünk, egy helyünk van csak.

Halk vita hallatszott, majd Seb beszállt mellém, és leült.

Szorosan megfogta kezem.

- Eddie azt mondta, hogy jobb ha én jövök, mert még idegösszeomlást kapok, ha nem lehetek melletted. –suttogta lehajtott fejjel.

- Lehet, hogy igaza van...- suttogtam.

- Neki kéne melletted lennie....

Megszorítottam a kezét. Lassan egyre jobban fájt a hasam.

- Örülök, hogy te vagy itt. - halványan rá mosolyogtam.

Csak csendben néztük egymást, aztán megérkeztünk a kórházhoz, engem pedig gyorsan betoltak egy vizsgálóba.

Csináltak egy csomó labor, és vérvizsgálatot, és ultrahangot, majd bejöttek a fiúk. Seb azonnal arrébb ment, hogy Eddie mellém ülhessen, ő pedig Chrissel toporgott az ajtóban. A vak is láthatta, hogy halálra izgulja magát értem. Nagyon jólesett, de azért meg is ijesztett, féltem, hogy megint kikészül.

Bejött egy magas sovány, szőke hajú szemüveges, harmincas nő.

- Jó napot, dr. Cuddy vagyok. Meg tennék, hogy kimennek, amíg megvizsgálom a beteget? –mondta kedvesen, de határozottan.

A srácok bólintottak, és távoztak.

A doktornő átlapozta a leleteimet, majd megtapogatta több helyen a hasam, hogy hol fáj.

- Fel kell tennem néhány kérdést, és örülnék ha őszinte lenne!

- Rendben.

- Volt már korábban terhes?

- Nem. Még nem.

- Mióta tudja hogy az?

- Pár hete. A táskámban vannak a korábbi leleteim, a korábbi orvosom szerint nyolc hetes lehet a pici.

A doktornő a kezembe adta a táskám, én pedig megmutattam a leleteket, még a baleseteseket is.

- Mióta terhes nem voltak ilyen rosszullétei?

- Nem, soha, csak néhány apróbb reggeli, de azok sem komolyak.

- Értem. Semmilyen szokatlan erős szédülés, hasi fájdalom?

- Semmi ilyesmi... lehet esetleg a hosszú repülőúttól?

- Nem az kizárt. – hümmögte miközben újra átnézte a leleteket.

- Doktornő aggódnom kellene magam, vagy a kicsi miatt.

- Őszinte leszek kisasszony, attól tartok igen.