52.rész

- Mi az Istenért áll olyan sokáig az esőben?

- Nem tudom...

- Kis hülye.... Gyorsan le kell vinnünk a lázát, hozz pár tiszta ruhát, takarót meg plédet, addig bedugom egy hűtőfürdőbe, hátha nem kell orvos!

- Rendben!

Becibáltuk a fürdőbe, én meg azonnal felrohantam az emeltre, és Eddie garderobejából összeszedtem pár melegítő nadrágot, és pólót, meg alsót. Majd levágtattam vele a lenti fürdőbe.

Hallottam, hogy csobog a víz, bekopogtam.

- Gyere csak...- dünnyögte Eddie.

Seb ruhái szanaszét hevertek a padlón, jó nagy vízfoltokat eregetve magukból, Seb fél ájultan feküdt egy kád vízben, dereka köré tekerve egy törölközővel.

Letettem a száraz cuccokat a lehajtott wc tetőre, és felkapdostam a régi gönceit, és bevágtam a szennyesbe, majd feltöröltem egy ronggyal csúszóssá vált padlót.

- Hogy van? –kérdeztem rá, mikor már x-edjére engedett hideget Seb fürdőjébe Eddie.

- Lejjebb ment a láza, de csak kicsit. Azt hittem többet használ. Viszont nem ülhet egész éjjel hidegvízben, mert tüdőgyulladást kap.

- Hívjunk mentőt?

- Egyenlőre ne. Van egy orvos ismerősöm, a város másik végén lakik. Ha kiszedtük, és ágyba tettük a srácot, érte megyek, majd ő eldönti mi legyen.

- Jó ötlet ez?

- Lehet hogy egy erősebb megfázás, vagy rosszabb egy doktor jobban ért hozzá, lehet megússza néhány gyógyszerrel, és nem kerül ki az újságokba. Nem kell még nagyobb botrány.

- Tudom csak aggódom...

Eddie összeráncolta a homlokát.

- Mi az?

- Azt hiszem erről neked is tudnod kell...- dünnyögte.

Kihúzta Seb bal kezét vízből, felém fordította az alkarja belső részét.

A szám elé kaptam a kezem, hogy ne sikoltsak fel.

- Istenem mik ezek? – suttogtam alig hallhatóan.

- Aminek látszanak...- mondta halkan Eddie.

Behunytam a szemem, hogy ne is lássam Seb televagdalt karját, a behegedt, félig varas, és friss sebekkel. Olyan volt, mintha kínozták volna. Végig az egész alkarja tele volt velük. Borzalmas volt.

Majd könnyes tekintetet vetettem Eddiere.

- Szerinted ez mit jelent?

- Láttam már ilyet. Általában borotvapengével vagdossák magukat, így vezetik le a feszültséget, a stresszt, a fájdalmat. Azt hiszik, ha fizikaivá alakítják a lelki szenvedést, akkor elviselhetőbb. Egy gyerekkori zenészhaverom csinálta, egyszer túl mélyre vágott, és elérte az artériát, majdnem belehalt, a kórházban mondták, hogy miért tehette. Ő, azért mert nem bírta, a sikert, a kölyök meg – bökött Seb felé – mert szerintem idegösszeomlása van. Mi másért...

- Istenem.... –kétségbeesve néztem Sebet.

- Ne aggódj... Valahogy majd csak kirángatjuk a gödörből...

- Juk?

- Tudod, szívem szerint pár napja felmostam volna vele a padlót, de most már sajnálom. Régen láttam valakit ennyire kétségbeesettnek, és tönkrementnek.

- Igen... Én is....

Odasétáltam a kád mellé, és megnéztem van e még láza.

- Azt hiszem alakul...

Eddie is megnézte.

- Igen. De már egy órája ül benne, ki kell szednünk.

Bólintottam.

Nagy nehezen kihúztuk, megtörölgettük, ráadtuk a ruhát, és vissza vonszoltuk a nappaliba.

Eddie kihúzta a kanapét, de alig fektettük rá, Seb nyöszörögni kezdett, és dobálta magát.

Megint megnéztem a homlokát.

- Istenem... Megint szalad felfelé a láza...

- Megyek az orvosért! – kapta fel Eddie a kocsi kulcsokat, majd az ajtóból még visszaszólt - Pillanatokon belül megint leizzad, és ha így folytatja kiszárad. Főzz neki teát, és diktálj bele amennyit tudsz. Sietek, de ilyen időben kb. egy óra.

- Rendben!

Eddie elvágtatott, én meg beszaladtam a konyhába, és gyorsan főztem egy teát, mire a vízfelforrt, addigra egy termoszba beleraktam mindent, cukrot, citromot, meg egy filteres citromos ízű teát. Gyorsan ráöntöttem a vizet, a nedves filtert megmozgattam, majd belecsavartam, rázártam a kupakot, összeráztam, és bevittem.

Sebről szakadt a víz, a ráterített plédeket ledobálta magáról.

Próbáltam visszatenni rá, de hiába.

Bementem a fürdőbe, bevizeztem néhány törölközőt, és visszaérve felhúztam a pólóját, és a mellkasára, meg a karjára terítettem őket.

Törölgettem az arcát is. Pár perc múlva javult a helyzet, legalább már megnyugodott kicsit.

Kinyitotta a szemét, és rám nézett.

- Szia...- suttogtam.

Csak nagyokat pislogott.

- Seb... Seb.. tudod ki vagyok?

- Persze...- suttogta rekedten, szinte már alig halhatóan.

- Próbálj egy kicsit felülni, kapaszkodj a nyakamba. –fülé hajoltam és amennyire tudtam átöleltem, átkarolt, és kicsit ülőbb helyzetbe rángattam.

Lecsavartam a termosz fejét, és töltöttem bele egy kis teát.

- Tessék. –nyújtottam felé – Muszáj innod.

Megfogta poharat, de majdnem kiesett a kezéből, két kézre fogta annyi erő sem volt benne, hogy a szájához tudja emelni, így nagyon remegett. Végül kivettem a kezéből.

- Semmi baj... Nincs semmi baj...- mondtam kedvesen.

Odatartottam a szájához, megpróbált bele inni, de ez sem sikerült, kifolyt a tea a szájából. Lehunyta a szemét, és könnyek folytak végig az arcán.

Annyira kétségbeesettem nézett rám, hogy már az én könnyeim is potyogtak.

- Nem lesz semmi baj.. - simogattam meg az arcát - Mindjárt jövök...

Eszembe jutott valami kiszaladtam a konyhába, és bevittem egy szívószálat, beledugtam a pohárba. A szájába adtam a másik végét. Szerencsére nagy nehezen, de tudott inni.

Ahogy elfogyott töltöttem még egy pohárral, esdeklően nézett rám.

- Muszáj, még legalább kettővel...

A második még csak-csak, de harmadik már nagyon nehezen ment.

Megfogtam és megszorítottam a kezét.

- Kérlek szépen...

Láttam rajta, hogy erőn felül küzd, hogy megigya. Sikerült.

- Eddie elment az orvosért, lassan jönnek...

Hosszan pislantott.

A homlokára tettem a kezem, megint nagyon magas lett a láza.

Megrázkódott.

- Mi a baj?

- Fázom....Nagyon hideg van....

Egyáltalán nem volt hideg, nekem a pólóban így a kandalló közelében pont jó volt.

Betakartam.

Hallottam, hogy annyira reszket, hogy összekoccannak a fogai. Kiverte a hideg veríték.

Kétségbeesve néztem a telefonra.

- Istenem Eddie, siessetek.... – suttogtam.