10. rész.

Nem tudom meddig bámultam a plafont, de végül meguntam. A szobában már alig láttam valamit, szinte teljesen sötét lett. Felkeltem az ágyról és odamentem az ajtónál lévő villanykapcsolóhoz, felkapcsoltam. Az egész lakrészem alig volt vagy ötven négyzetméter. A falak csontszínűre voltak festve. Középbarna tölgyfa lamináltpadlózat, a szoba közepén egy nagy francia ágy krémszínű ágytakaróval leterítve, a két oldalán világos barna fenyőfa éjjeli szekrényekkel. Ezekkel szemben széles mégis keskeny ablakok, fehér rolettával, széles könyöklővel rajta a hifivel, előtte egy a szoba teljes hosszában elterülő krémszínű viszonylag széles kanapé. Ennek az ülőalkalmatosságnak az egyik végén helyett kapott még egy kis asztalka a laptopnak, telefonoknak , a másik végén szintén egy kis dohányzóasztal rajta a tv –vel. A szoba egyik végén a bejárati, a másik végén a szoba belsejében a fürdőszoba ajtóval. Egyszerű homokszínű csempék, és egy nagyméretű masszázs zuhanykabin, és egy kis fehér kerámia kézmosó, egy széles rézgombokkal rögzített tükörrel.

A ruhák tárolását egyszerűen sikerült megoldani, a szoba sarkaiban voltak a beépített szekrények, amiben pár estélyi, néhány csinos, kihívó, és hétköznapi ruhák sorakoztak, a megfelelő cipőkkel.

Szerettem ezt a kis kuckót, a magány szigetének tekintettem, ahol elbújhatok a problémák elől, ezért kevés embernek engedtem, meg hogy belépjen ide.

Egy hosszú forró zuhany után, felvettem egy kinyúlt szabadidő nadrágot, és egy sötétkék spagetti pántos toppot. Meg egy vastag lila szobazoknit. A laptoppal az ölemben pedig befészkeltem magam, az ágy közepére, a kezem ügyébe tettem a telefont, és a távkapcsolókat.

Elindítottam a hifit, megkerestem a Moulin Rouge zenéjét, és Come what may c. számot állítottam be állandóra.

Jólesett ez a lágy zene, és nyugalom.

Átnéztem az emailjaimet, beszélgettem pár barátommal msnen, fogadtam az aggódó hívásokat a Mansell fiúktól, és Joshtól. Még Eddie is írt egy smst, hogy reméli már lelkiekben jobban vagyok, és ha bármi kínom, bajom van csörgessem fel bátra, és átugrik. Ezek szerint ő sem ment haza.

Ránéztem a telefonom órájára, este kilenc. Le kéne menni a konyhára....

Kezdtem éhes lenni. Felhúztam egy normális farmert, egy könnyű sportcipőt, meg egy kapucnis felsőt. Zsebre tettem a mobilt.

Körbenéztem, hogy nem kell e még valamit magammal vinnem, de nem. Kinyomtam a lejátszót, és kinyitottam az ajtót.

A látványtól, pedig földbe gyökerezett a lában, és meredten bámultam a velem szemben térdelő alakra. Akit a szobám fénye tökéletesen reflektorfénybe helyezett.

- Hát te? –kérdeztem döbbenten.

Seb is meglepetten pislogott rám.

Végül nagy nehezen feltápászkodott. Ekkor láttam meg, hogy a kezében lévő valamiket a háta mögé dugja.

- Hát izé....- toporgott- Szerettem volna elnézést kérni a viselkedésemért....

- Azzal hogy a küszöbömön térdepelsz? –kérdeztem nevetve.

- Nem....Én csak ezeket akartam itt hagyni, mert gondolom nem szeretnél beszélni velem.

Ekkor mutatta fel a kezeit, az egyikben egy helyes plüss barna macit, ami egy nevemre szóló borítékot őrzött, a másikban egy fehér rózsát.

Mindkettőt felém tartotta.

Elvettem a rózsát, és megszagoltam, kellemes lágy illata volt. Majd a száránál fogva az ujjaim közé fogtam, és lelógattam. Elvettem a macit is.

Seb ekkor fordult sarkon, és elindult.

- Meg sem várod, hogy elolvassam a levelet?

Megfordult, és visszasétált elém. Csak toporgott, egy lábáról állt a másikra és a földet nézte.

Kinyitottam a borítékot, a szétnyitható lap tetején egy aranyos kis ütött kopott viharvert maci bámult rám, nagy ártatlan szemekkel, kezében egy borítékkal „letter for you" (levél neked) felirattal.

Szétnyitottam, mind két belső részt teleírták, a szöveg a következő volt:

„ Kedves Angie!

Kérlek, ne haragudj rám, amiért ilyen bunkón, és tahó módon viselkedtem veled. Még alkalmam sem volt arra, hogy rendesen megköszönjem neked, amiért hazafuvaroztál, és hogy nem verted nagy dobra egyik problémámat sem. Meg persze, hogy mégis megbocsátottál nekem. Az utóbbi időben, nem igazán találom a régi önmagam, és a történtek miatt már nem tudom kiben bízhatok, és ki fog hátba támadni. Te nem ígértél nekem semmit, csak kedves voltál, és megvigasztaltál, én pedig azt hittem olyan vagy, mint valaki más. De rájöttem, hogy nem. Sajnálom, hogy rosszat feltételeztem rólad.

Remélem meg tudsz nekem bocsátani....

Seb"

Leengedtem a lapot.

- Sajnálom....- suttogta.

Még mindig a padlót bámulta.

- Ugyan már ne légy csacsi. Miért haragudnék? –kérdeztem kedvesen.

Odaléptem hozzá, és ekkor láttam meg, hogy a padlóra a lába elé, már potyognak a könnyei. A vállai is rázkódtak.

- De hát mi a baj? –forszíroztam aggódó hangon.

Csak bőgött.

- Seb....

A bal kezembe fogtam az ajándékokat, a jobb kezem, pedig az álla alá csúsztattam és felemeltem a fejét.

Patakokban folytak a könnyei.

- Seb....

A nyakamba borult, és szorosan átölelt. Úgy szorított, mint aki már többé el sem akar engedni.

- Na....mi a baj?

- Minden....

- Nem viselheted a világ fájdalmát a válladon.....Hna....- megsimogattam a vállát.

Kicsit összeszedte magát, és eltolt magától, majd a pólója ujjával megtörölte a szemét.

- Ne haragudj!

- Nem haragszom, de tényleg....Nem mondod el mi volt ez a nagy jelenet?

- Inkább nem....

- Mert megharagudnék?

- Igen....

- És ha megígérem, hogy nem fogok?

- De megfogsz....

Szívemre tettem a kezem.

- Nem fogok! Kezd az elején.....

- Mióta szakítottunk Hannával, én.....én.... több mint fél éve.....rá sem néztem egy lányra sem. Akárki jött oda hozzám, mindegyikben csak a számító libát láttam. Aztán jöttél te a partin tegnap..... Olyan szép voltál, csinos, és pofátlanul szókimondó.... És......aztán ahogy leordítottad a fejem, és a fogadásod Eddievel.....Meg amiket Jaime mesélt rólad.....Aztán az a baleset, ahogy aggódva rám néztél, azokkal az igézően zöld szemeiddel, és....a... csók.....- susogta.

- Kezdem sejteni hová lukadunk ki.....

- Igen....Annyira tetszel, két nap alatt teljesen beléd bolondultam.....Amikor, meglátlak szeretnélek átölelni, megcsókolni, szeretnék veled szer...- elharapta a mondat végét - Sosem éreztem ilyet még eddig senki iránt sem.....Megőrülök érted......Annyira szeretném, ha az enyém lennél.....- nézett mélyen a szememben.

- Most az ész érvek szerint, azt kellene mondanom, hogy két nap alatt nem lehet senkiben sem beleszeretni, de mint a mellékelt ábra mutatja, ez nem igaz. Ahogy azt is tudjuk, hogy nem vagyok irántad közömbös....

Felcsillant a szeme.

- De?

Remegett a hangja.

- Te nem bízol bennem, mert félsz, hogy összetöröm a szíved....Én is félek, hogy te is bántanál engem, akarva, vagy akaratlanul.....- suttogtam.

- Ráadásul te Eddiet szereted.....- mondta összetörten.

- Ma arra kért gondolkodjak el azon, szeretném e vele az „amíg a halál el nem választ" szöveget végig mondani.....

- Megkérte a kezed? –kérdezte Seb szinte pánikban.

- Valami olyasmi, meg akar változni, és csakis miattam.....

- És te igent mondtál.....- mondta megadóan, csukott szemmel.

- Át kell gondolnom.....

- Értem.....

Seb félig állt a fényben, de a tekintetével azt kérte, hogy válasszam őt, és adjak neki egy esélyt. Egyre kínosabb lett a kettőnk között feszülő csönd. Végül csak megszólaltam.

- Köszönöm az ajándékokat.....Nagyon aranyos....- mosolyogtam a plüss figurára, aztán Seb arcához nyomtam a maci orrát.

Seb megsimogatta a maci arcát, aztán elkapta a kezem, magához húzott, és szorosan átölelt.