A kiköltözés végül öt nap alatt sikerült. Általában a határidők miatt nagyon eldurran az agyam, így ha van 10 napom, akkor inkább mindent megcsinálok 5 nap alatt, hogy megmutassam, igenis képes vagyok rá.

Azonban most, hogy totálisan, teljesen Calebnél laktam, nem tudtam milyen kifogással előrukkolni, hogy hova is megyek. Az egész kapcsolat kezdett kicsit túl sok lenni nekem. Túl fülledt. Kerülgettük a forró kását és vártuk, ki borítja ki hamarabb. Így tehát próbáltam elkerülni minden testi kontaktust. A találkozástól kezdve az érintésekig.

Azt hiszem ezt Caleb is észrevette, ugyanis mikor találkoztunk nem próbált meg azonnal megcsókolni, hanem csak megölelt, vagy végigsimított a karomon. És mindezt nulla kommunikációval értük el. Ezért elhatároztam, hogy ma egy kis vacsival meglepem és megbeszéljük az egészet.

Én, a főzés mestere (irónia), egy borsókrémlevessel és egy egyszerű spagettivel készültem. Igaz, hogy én ezt mind megcsináljam kellett vagy három óra. Plusz fél a terítéshez. De minden percét megérte.

Most, hogy elkezdődött a nyár Calebet sok helyre hívják esténként. Nem az a sokáig bulizós típus, de ha meghívják egy rendezvényre, akkor örömmel megy el. A hét napból öt napon leghamarabb este tíz után várható haza. Haza? Ez lenne a megfelelő szó? Nem csak egy átmeneti lakásként tekintettem eddig erre a helyre?

Fél tizenegykor hallottam a kulcs zörgését a zárban. A nap már lement és ezért könnyen teremtettem félhomályt gyertyákkal és a kisebb szpotlámpákkal.

- Csak nem házi koszt illat van? - kiabált be az előtérből, miközben cipőit levette magáról.
- Csak neked, csak most.
- Nem bánnam, ha nem csak most lenne - mosolygott rám menet közben, majd a konyhában megmosta a kezét és leült velem szembe az asztalhoz. - Minek köszönhetem ezt a vacsorát?
- Beszélnünk kell - jókedve kicsit lakankadt, mikor kiejtettem a szavakat a számon. - Nem, semmi rossz értelemben. Egyszerűen csak beszélgetnünk. Mint egy randin. Most akkor ez egy randi. Csak ilyen házi készítésű - nyugtattam meg kicsit túl hevesen.
- Hát akkor beszélgessünk. Egy kis bort a vacsorához?
- Spagettit csináltam. Nem tudom, van-e valamid hozzá. Addig kihozom a levest.

Majd mind a ketten felálltunk az asztaltól és elindultunk utunkra. A levest két tányérba tálaltam és miután kész lettem vele, kerítettem boros poharakat. Caleb hümmögve jött vissza... gondolom a boros szekrényétől.

- Mikor Olaszországot jártam egy nagyon jó borász barátommal, elmesélte nekem a borválasztás csínyját-bínyját. Tőle tanultam mindent, bár a tudásom kicsit megkopott már, de erre emlékszem. A spagettihez mindig egy bizonyos kadarka féle szőlőből készült bort szolgáltak fel. Ha pont akkor szüretelik, amikor kell, akkor egy enyhén fűszeres ízt fog adni, ami kiegészíti a paradicsom ízének teltségét - olyan okoskodó hangnemmel mondta mindezt, hogy nevetnem kellett.
- Ez jól hangzik. De a bor előtt a séf ajánlata egy pikáns borsókrémleves, szerecsendióval és rózsaborssal fűszerezve. Kiegészítőként a séf egy kis vajon pirított köménnyel ízesített kenyérkockát ajánl - mire végigmondtam, mind a ketten vigyorogtunk.

Ahogy a szemébe néztem, láttam benne a pajkosságot, a jókedvet és a vonzalmat. Külsőre talán az ember rosszfiúnak gondolná először... vagyis inkább másodszor, na meg harmadszor is, de miután megismernék, mindenki el lenne tőle ájulva. Általában csak dobálózunk a szavakkal: kedves, okos, helyes. Ez mint Calebre illett, de nem azon a közhelyes módon.

Kedves volt, mikor megtartotta az ajtót. Mikor egy szál rózsa várt azt asztalon, itthon. Ő nem volt sehol, de a rózsa és egy kis üzenet igen. Kedves volt, mikor a randikról volt szó.

Okos volt, mikor kitalálta merre menjünk randizni. Érdekelte, hogy mit mondok, mit szeretek. Teljesen elszoktam ezektől az apróságoktól. Az egyéjszakás kalandjaim vagy az éppen nem túl sok ideig tartó kapcsolataim allatt nem kellettem, csak szexre. Olyan alakok találtak meg, akik csak használtak. Utoljára mikor éreztem ilyet? Talán a középsuliban. Két és fél évig voltunk együtt. Ő volt az utolsó, aki nőként bánt velem. Tudom, hogy ez nem volt helyes, hogy rosszul választottam. De ha egyszer beleesel egy csapdába, ami egy igencsak jól kinéző úriember karjai, akkor nehezen vergődsz ki belőle. Mert kell valaki. Mindig kellett valaki.

És végső soron, elég helyes. Nem is. Jól néz ki. Ad a külsejére. És nem tudja elképzelni, hogy mennyire imádom a ráncokat a szeme körül, mert mindig amikor nevet, összehúzódnak. Ahogy a tekintete csillog, ha egy jól elkapott pillanatot örökített meg a gépével.

Mindez a gondolatsor egy pillanat alatt játszódott le bennem, miután megfogta a kezemet és elmosolyodott.

- Szeretek veled enni. Sosem vagy finnyás vagy nem kerülgeted a steak-et. Végső soron igazából szeretek veled lenni.
- Akkor együnk, mert mindjárt felfordulok, olyan éhes vagyok - nevettem el magam.
- Mondták már, hogy hangulatromboló vagy? - nevetett fel ő is, majd elhúzta a kezét és kanalazni kezdte a levest.
- Talán még sosem.

Míg megettük a főételt, addig kifaggattam arról, hogy milyen volt a díjátadó, kikkel találkozott. Mivel egyre inkább magasabb körökben volt érdekelt, az események színvonala is nőtt illetve a hírességek aránya is.

- Ma például találkoztam Gal Gadottal. Csak egy kis időre jött a városba és nekem pont sikerült kifognom ezt az eseményt! De persze nem ő volt az este egyetlen sztárja. Már nem is tudom, hogy kik voltak. Legközelebb eljöhetnél velem és akkor te is láthatod majd őket - mosolygott rám. Egy pillanatig elbambultam, ezért a hirtelen felkérés először el sem jutott az agyamig. Hogy én menjek egy olyan puccos eseményre?

- Az én asztalom eddig nem az ilyesfajta rendezvények voltak... - nyögtem ki az első gondolatom.
- Hanem akkor mik a rendezvénytípusaid? - vonta fel a szemöldökét érdeklődően.
- Eddig csak unalmas céges rendezvényeken voltam. Ahol a huszonöt kis szendvicsen kívül van huszonöt pohár félig vízzel és aztán temérdek mennyiségű asztal különböző prospektusoknak. Egy-egy köszöntő beszéd, majd marketinges termékbemutatók.
- Én valami mást kínálok. Nem csak hogy egy, vagy több este velem, hanem egy kis szórakozás. Új emberek megismerése. Meg amúgy is. Csak próbáld ki. Csak fejest kell ugrani bele.

A mosolya majdnem elfeledtette velem azt, hogy miről is akartam vele ténylegesen beszélni.

- Ha már a fejes ugrásról beszélünk... Az együttélésről akartam beszélgetni veled.

Caleb

A beszélgetés iránya kezdett nekem rossz irányba menni. Mikor beléptem a lakásba, szinte éreztem a levegőben, hogy a ma estének fantasztikus kimenetele lesz: egy jó kis vacsora, majd egy majdnem-szex. Aztán Zora benyögte, egy kicsit fájdalmas fejjel, hogy beszélnünk kell.

Életem során találkoztam néhányszor ezzel a szituációval:
"Figyelj, Cal. Beszélnünk kell. Apád súlyos beteg."
"Hé, Caleb. Beszélnünk kell. Jó vagy a csapatban, de jövőre elmész és nem fogadtad el az ösztöndíjat. Nem lenne nagy baj tesó, ha kispadra raknánk?"
"Tudod, Cal-baby beszélnünk kell. Megismertem valakit."

Aztán persze korrigált, de miközben elmentem bort keresni, felhívtam a nővérét.

- Akármit mond, akármilyen kifogást is keres, ne hagyd menekülni. Vannak érzései, csak eddig senkit sem érdekelt. Ha kell engedj, ha kell akkor tereld. Ha szereted, ne hagyd megszökni.

Persze eszemben sem volt hagyni. Ez a nő felébresztette bennem azt, amiről eddig azt hittem, hogy elveszett. Nem vagyok félénk, de bezárkózó igen - ha valami nem sikerül a legjobban. Az eddigi öt barátnőmből három kidobott. Igaz, a hűség nem volt az erősségem. De most olyat érzek, amilyet még sosem.

Ma mikor ott voltam a rendezvényen, mindenhol modellek futkorásztak és az összeset megkaphattam volna. De ahogy rájuk néztem eszembe jutott Zora. A nevetése, miután elkezdem csikizni. Az elégedett arca, miután egy jót evett. De nem utolsó sorban a sikolya, mikor elélvez. Nem csak a fejem töltődött fel kellemes érzésekkel, hanem a farkam is. Így hát sietve hagytam ott csapot-papot. Persze a kedélyem a percek folyamán lankadt, még nem adtam fel. De most? Hogy a második "beszélnünk kell" következett...

- Igen? - kérdeztem meg, hogy mire utal, miről kéne beszélnünk.

Azonban ahogy visszakérdeztem, hirtelen mintha nem találta volna a szavakat. Elnémult és fogalmazott. Tény és való, hogy mióta beköltözött, azóta minden más. Az üres, szürke lakásból a néhány nap leforgása alatt egy otthonos, kényelmes kecót alakított ki. Egyszerűen csak virág van a vázában az előszobaszekrényen, egy kulcstároló a váza felett, az ebédlőasztalon gyümölcsök tálban. A konyhában az edények elmosogatva, friss kávé mindig a főzőben. A nappalit feldobta a párnáival, takaróival.

Viszont amennyire berendezkedett, annyira kezdett elkerülni. Túl tolakodó lettem volna? Mielőtt megszólalt volna, megpróbáltam a saját szemszögem elmagyarázni neki.

- Észrevettem, hogy kerültél - kezdtem bele, de rögtön bele is vágott.
- Nekem ez túl sok. Szokatlan. Nem tudok vele mit kezdeni. Imádom a lakásodat, imádom, hogy bármikor itt vagy. Csak még nem tudom rendesen feldolgozni. Soha sem laktam még együtt férfivel. - Arca megtelt megkönnyebbüléssel. Csak ennyi?
- Csak ennyi? Semmi más?
- Úgy gondoltam, hogy idő kell nekem. Nyílván, hogy megszokjam a dolgokat. Élvezem a semmit tevést, de találnom kell valamit, ami napközben lefoglal.

Tudtam, hogy most hagynom kellene, hogy együnk tovább nyugalomban, majd elmenni aludni, de nem bírtam ki, hogy ne csókoljam meg. Áthajoltam az asztalon és mohón lecsaptam ajkaira. Meglepődött és feleszmélt, majd visszacsókolt. Felálltunk az asztaltól, majd az ölembe kaptam. Néhány percig faltuk egymás ajkait, majd mikor már indultam volna, hogy na most eljuttatom az orgazmusig, leállt.

- Cal, imádom amit csinálsz, de kurva sok ideig csináltam a kaját. És ezt most meg fogjuk enni - mondta nevetve és a szemembe nézett.

A gyönyörű barna színnel körülvett írisze pajkosan csillogott. Ezen a nőn minden egybe volt. Smink nélkül is gyönyörű volt, ráadásul mindig tudta, hogy hogyan rontsa el a pillanatot. Mint most. Engedtem neki. Kivittem a konyhába, kezem még mindig a feneke alatt volt. Szó szerint. Egy lengébb zöld sortot viselt, ami alá a kezem simán becsusszant. Kisujjammal pont elértem a punciját, amit kicsit megsimogattam.

Felnyögött, beletúrt a hajamba, majd leugrott rólam. Csak így, egyszerűen leugrott. Ettől az ellenállástól a farkam még keményebb lett, mint smárolás közben.

A vacsora, amit főzött, fenomenális volt. Lehet, hogy nem a séfek séfe, de igenis finomat kreált. Jó, nem a legbonyolultabbat, de finomat.

Miután leszedtük az asztalt, visszaültünk még borozni. Zora kint hagyta a pirított kenyeres kosarat is, amiből egy-egy szemet mindig ellopott, ha arra járt.

- Tudod, attól, hogy együtt lakunk, még szombat a randi napunk - dobtam be.
- Akkor van egy ötletem. Kedd legyen az itthon-randi-nap, szombat pedig a nem-itthon-randi-nap. A többi nap, pedig nem foglak kerülni, de...
- Persze, értem. Szeretnél valami filmet nézni vagy mennél aludni?
- Majd nézzünk máskor filmet. Most még pakolászok a szobámban vagy veszek egy fürdőt.
- Segítsek? - vigyorogtam rá, de szinte láttam ahogy nemet mond.

Miután elment lefeküdni leültem a tv elé és megnéztem a híreket. Fél tizenkettő lehetett, mikor elindultam én is a szobám felé. Elhaladtam Zora szinte nyitott ajtaja előtt, de valami rezgést hallottam. Már mentem volna be, hogy szóljak hívja valaki, mikor meghallottam a sóhajait. Zora maszturbál. Ezek szerint sikerült rendesen felizgatnom.

Élesen beszívta a levegőt, majd a párnába nyomta a fejét. Elélvezett. Megrándult a farkam. Jobb kezemmel rászorítottam és elsiettem egyenesen a zuhany alá.