** Eli szemszöge**

Az éjszaka közepén felébredtem. Sötétség. Csend. Ez a kettő dolog ami azonnal hatalmába vett. Majd az emlékek. Pontosan azok az emlékek amik a legjobban fájnak. Most azt gondolhatjátok, hogy Lukeról beszélek. Nos, igen. DE csak részben. Miért?

Tudjátok minden ember átél rossz dolgokat. Ahányszor valami újabb jön az valamennyire a régieket is felidézi. Ha valami apróságról van szó, mint például kisgyerekként nem kaptál meg valamit az ennyi idősen elfelejtetődik. De valami ami az életed, viselkedésed, személyiséged meghatározó dolga az nem. Az mindig ott lesz és nyomja a lelkedet. Pontosan. Theoról beszélek. 

Négy csöndes fal között bedagadt szemekkel, fejfájással és friss, szomorú emlékkel ébredni nem egy leány álom, és elhitetitek, hogy nem egy virágos rét az első gondolatom. A szomorúság a hatalmába kerít. 

Úgy döntöttem inkább lemegyek a konyhába, minthogy itt bármelyik pillanatban rám törjön a depizés. Ittam egy pohár narancslevelet, majd egy fejfájás csillapító után kutattam. Miután megtaláltam, bevettem egy szemet belőle. 

Utam az udvarra vezetett. A medence melletti napozó ágyak közül leültem az egyikre és hátra dőltem. Kellemes volt nézni ahogy a medencében a fények (mielőtt kijöttem felkapcsoltam) váltogatják egymást. Zöld, Kék, lila, rózsaszín, piros, fehér majd újra elölről. Egy idő után unalmas és lehangoló, viszont minél inkább elmerengek a színekben annál inkább a gondolataimban is. Kezdek megbolondulni úgy érzem...

"Ő itt a barátnőm!" visszhangzik a fejemben Luke hangja és mosolya. Érzem ahogy egy könnycsepp folyik le, de nem hagyom, hogy hosszú utat tegyen meg az arcomon mert letörlöm egy durva mozdulattal. A többit viszont nem sikerül, így néma pityergésbe kezdek. 

Felnézek az égboltra, a csillagok gyönyörűen ragyognak. És ekkor megszólal egy hang a fejemben: "Te konkrétan miért is sírsz?"

Elgondolkozom....

Igaza van. Nem is ismerem annyira Lukeot, hogy itt bömböljek miatta. Ráadásul én soha nem voltam az a nagy sírós, aki minden szarért pityergett. Davenek teljesen igaza van. "Most pont, hogy össze kéne magad szedned és megmutatni, hogy mit veszített." 

Nem vagyok normális. Egész eddig azt hajtogattam mindenkinek, hogy mit bőgnek egy fiú után, főleg ha nem is ismerik. Erre én vagyok az első aki itt rinyál. Na ezt már nem! 

Igaza van annak, aki azt gondolja, hogy de akkor is belé vagyok habarodva. Valóban tényleg oda meg vissza vagyok érte. És nem bánnám, ha én lennék, annak a lánynak a helyében. DE nem irányíthatjuk a másik érzéseit, nem mi döntjük el, hogy ki kinek tetszik, ki kivel legyen együtt. Ha ő azt a csajt, hogy is hívják? Jah, Saraht választotta, akkor csak rajta, úgy is ők tudják, hogy mit akarnak.

Én pedig, Davere hallgatva megmutatom, hogy milyen vagyok és lesz ami lesz. Minek bőgni egy fiú után, ha vannak mellette olyan fiú barátaid akik értékelnek és akikkel jól érzed magad.

A maradék könnyeket letöröltem az arcomról, majd bementem. Lekapcsoltam az udvari fényeket, majd a szobám felé vette az irányt. 

A többiek itt vannak? Ha igen akkor csak a vendég szobában lehetnek. Először benéztem a lépcsőhöz közelebbibe. Calum és Lau összebújva aludtak.Nagyon aranyosak voltak együtt és egy kicsit összeszorult a szívem, de megráztam a fejem és elüldöztem a negatív gondolatokat. Nem fogom hagyni, hogy egy fiú miatt szarul érezzem magam. Becsuktam az ajtót majd mentem a másik szobába. Gondolom ott van Dav és Mike. Beigazolódott az állításom, amint bekukkantottam. Dav egy kicsit mozgolódott majd kinyitotta a szemét. 

-Eli?- ásított.

- Igen?

- Te miért nem alszol?

- Mert nem tudok.

- Gyere ide - felnyitotta a takarót, jelezve, hogy bújjak be mellé. Bebújtam a takaró alá mire magához húzott, és nyomott egy puszit a homlokomra. - Na, hogy vagy?

- Jól.

- Az mit jelent?

- Voltam kint a kertben és rájöttem a dolgokra.

- Mint például?

- Például, hogy nem fogok egyetlen egy fiú miatt bőgni, mert nincs értelme. Hogy nem mi irányítjuk mások érzésit. Hogy tök felesleges ezen rágódni amikor itt az érettségi, meg a végzős bál. Hogy mennyire jó, hogy itt vagy te meg a többiek nekem - hozzábújtam. - És, hogy...

- Hogy?

- Hogy igazad van, és nem depizni kell, hanem megmutatni, hogy mit veszített.

- Örülök, hogy így látod a dolgokat.

- Én is, és köszönök... mindent... - kihangsúlyoztam az utolsó szót és adtam neki egy puszit.

- Nincs mit köszönnöd, mire valók a barátok?

- Szeretlek...

- Én is téged picur... - megint kaptam egy homlok puszit.

- De régen hívtál így - gondolkodtam el.

- Tényleg - elmosolyodott - Nem vagy fáradt?

- De, egy kicsit. Itt aludhatok?

- Ha itt akarsz aludni a kényelmes ágyad helyett. Felőlem. Engem nem zavarsz.

- Okés. Köszi. Jó éjszakát!

- Ügye tudod, hogy már hajnal van lassan, de nem baj. Jó éjt PICUR! - nyomta meg az utolsó szót.

Elmosolyodtam, majd lehunytam a szemem és azt pár órát ami még maradt reggelig alvással töltöttük...

Sziasztok! 

Naaaaaaaa?! 

Milyen lett? Kommentben írjátok meg! 

xxSimpleandComplicated