A Kommunán kívül

A jégből készült bútorok között ez az iroda hiába volt annak berendezve, mégsem úgy nézett ki. Sany egy takaróba bugyolálva kucorgott egy fémlábasban lévő tűzrakás mellett, míg én és Aga a szoba másik felében egy asztalnál ültünk le.

- Nem kis bajba keveredtetek, úgy sejtem – súgta, nehogy még jobban ráijesszen Sany-ra. – Két fiatal kommunnak nem szabadna ilyen közel kerülnie a szabad vidékhez. Főleg, ha a Kommuna közepén nőtt fel – beszélt, főleg magában.

- Kommuna? – értetlenkedtem, hiszen akkor még fogalmam sem volt ezen szavak jelentéséről.

- Figyelj, a te életedet teljesen felforgatja, ha ezekről a dolgokról tudomást szerzel. A legegyszerűbb az lenne, ha most szépen hazamennétek, és elfelejtenétek mindazt, ami ideát történt veletek – rázta a fejét, de én ebbe sosem tudtam volna belenyugodni.

- Figyelj, Aga. Én az egész eddigi életemet ismeretlenek között éltem le. Úgy érzem, hogy nagyon messze születtem onnan, ahová igazából tartozom, és ez az út, ezek a dolog vezetnek engem haza. El kell mondanod! Meg kell ismernem ezt a világot. Ezt, amiben élek. De nem csak azt a részet, amit a szememmel belátok. Én tudni akarom, hogy melyik hegy után melyik völgy következik, és egy tenger után milyen szigetre találok – mondtam lelkesen, és meggyőztem a lányt.

- Azt, ahol te élsz, Kommunának hívjuk, Műanyagvilágnak. Az egy képzeletbeli búra alá zárt rész, ahol a normális, együgyű emberek élnek, a kommunok. Nem tudnak semmiről, csak magukkal vannak elfoglalva. Nem tudnak a mi létezésünkről, és ahogy látszik nem is akarnak. Érdekes, hogy pont ezek az ostoba lények élnek a világunk középpontjában – fintorgott. – Azt már jól tudod, hogy minél északabbra jössz, annál több furcsa lénnyel találkozol. Ez így van, akármerre mész.

- Mi van keleten és nyugaton? – érdeklődtem, ahogy eszembe jutott a zsebóra térképe.

- Két sziget, de ezek túl egzotikus részek. Kevesen élnek ott – húzta fel vállát. – Bár, onnan származom. Minden Syngrapha a nyugati szigetről való. Mi alakváltók vagyunk. Emlős, hal, madár, és rovar formánk van, de akadnak családok, akiknek tagjai hüllővé, vagy kétéltűvé is alakulhatnak.

- És... - kaptam elő az asztalra az futórózsaórát. – Mit tudsz erről? – csaptam az asztalra a portált, amire Aga balgán nézett.

- Én nem, de Dominic biztosan tudja, hogy mi ez – mélázott, majd felállt az asztaltól. – Ő egy aqua, az az a vizet uralja. Ő tart itt mindent jegesen, a meleg ellenére – fordult el, és kibújt a köntöséből, majd azonnal farkassá is változott, mintha csak lehajolt volna, olyan könnyeden húzta magára azt a bőrt. – Még valami. Dominic elég öhm, elég nehéz eset – tette hozzá, és kiment a szobából.

Úgy éreztem, mintha egy pillanatra minden tökéletes lenne. Olyan sok újat fedeztem fel, olyannyira megváltozott a látásmódom, és egyetlen nap alatt száz évet öregedtem. De nem felejthettem el az igazi célomat. A Winterlude felirattal előttem újra rájöttem, hogy semmit sem érek azzal, ha tudom mi él körülöttem, a legfontosabb az, ami bennem él, és arról még nem tudtam meg semmi újat.

Az ajtó reccsent, majd egy nálam azért idősebb fiú lépett be. Szőke haja a vállát érte, míg tengerkék szeme vidámságban égett. Úgy nézett ki, mint egy tipikus csábító. Nem is vártam mást attól, aki már gyerekként eladta magát egy szállodaláncnak.

- Hehe, te vagy a kölyök, mi? – vigyorgott bugyután, ami valamiért úgy megrémítette Sany-t, hogy a hátam mögé futott. – Mi az, csak nem megijesztettelek? – közeledett. Ekkor vettem észre azt, ami a nyakában lógott. Egy ezüstfüzéren csüngött egy kékégkő, aminek belseje sötétkéken világított. Mindezt íves ezüstpántok vették körül. Gyönyörű nyaklánc volt.

- Te Dominic vagy – szólaltam meg, önbizalmat magamra erőltetve. – Mond el, mit tudsz erről az óráról! – mutattam az asztalra, és a fiú mosolya lelohadt. Lassan odaült elém, majd a kezébe vette a zsebórát. Elsőre sikerült kinyitnia a hátlapját, amire rendkívül irigy voltam.

- Ez egy Argutus portálóra – forgatta az ujjai között. – Egy északi darab, de már elég idős. Nem csak azért, mert pár éve kivonták őket a forgalomból, hanem egyébként is. Lehet akár százéves is, vagy több. Mégis honnan szerezted? – pillantott felém, miközben Aga is visszajött.

- A nagyapámtól kaptam – hazudtam közömbösen.

- Ilyet nem adnak ajándékba, öcsi – rázta a fejét. – Ezzel régen a nagy utakra csatlakoztak az Argutusok. Nem játék. Az argutusok nagyon veszélyesek. Vigyázz rá, ne mutasd meg akárkinek – nyomta vissza a kezembe, majd kéjes pillantást vetett Aga felé, amit akkor még nem igazán értettem. Azt sem, miért rúgta utána bokán a lány Dominicot.

- Hogyan jutunk haza? – szólalt meg Sany vékonyka hangja most először.

- Winterlude a legközelebbi kommunváros. Onnan könnyen hazautazhattok – válaszolt Aga segítőkészen. – Ami azt illeti, van egy kommungyermek, aki reggelente eljön ide szánkózni, néha szoktam vele játszani. Holnap együtt elkísérünk titeket.