~ Damien szemszöge~
Fáradtan csuktam be az irodám ajtaját, hogy végre haza mehessek és egy nyugodt estét tölthessek el a húgommal, remélem szót fogadott nekem és otthon van. Nagyon nem tetszik nekem, hogy az a Mendes gyerek körülötte legyeskedik, rettenetesen féltem Izabellát, hogy ismét baja lesz. Elköszöntem a titkárnőmtől, aki még mindig itt ül és végzi a dolgát szegénynek túl sok feladatot adok.
Már az utcánkba kanyarodok be, amikor kettő rendőr húz el mellettem. Magamban hangosan ismételgettem, ne jobbra fordulj, ne jobbra fordulj, de a vér is megfagyott bennem, amikor a két autó jobbra fordult nyomukban egy mentővel. Rémületen tapostam a gázra, hogy minél előbb otthon lehessek, de reméltem magamban, hogy máshova mentek. Nem. Ott álltak a házunk előtt az egyen ruhások egy elégé hadakozó személy cipeltek ki, ahogy az őrjöngő meglátta, hogy kiszálltam az autóból hatalmas mosolyra húzta a száját. Fal fehéren néztem a szőke srácot, akit lassan több, mint két éve láttam utoljára. A rendőrök megállítottak, hogy ki vagyok és mit keresek itt, de tisztáztam velük, hogy én itt lakok, idegesen gyors léptekkel haladtam a a rendőrök bilincsében feszengő fiú felé. Vigyorogva figyelte a lépteimet a kezeim ökölbe szorultak, bele gondolva ha ő itt van akkor az a féreg is a közelben van.

- Damien, de rég találkoztunk! - mosolyodott el gonoszul. - Rég találkoztunk, hogy vagy?

- Mit keresel itt te féreg? - sziszegtem idegesen, a testem teljesen megfeszült ugrása készen.

- Meglátogattam a gyönyörű húgodat. - vigyorgott perverzen és pedig lefagyva néztem őt, Izáról el is feledkeztem. - Egyre szebb és szebb Luke örülni fog neki.

- Az a senki házi ide ne merjen jönni, különben saját kezűleg fogom megfojtani. - erre Kyle csak hangosan röhögni kezdett.

- Luke ide fog jönni, ha már megtudta, hogy itt van Izabella! Legközelebb nem fog nem fog menekülni! - szűrte szavait a fogai között.

- Te meg miről beszélsz?

- Itt volt Izabella kis barátocskája, aki hátulról leütött és megkötözött. - megrökönyödve hagytam faképnél azt a pszichopatát és rohantam a házba, hogy láthassam végre húgomat. Az ajtón berontva szemeimmel őt kerestem, a nappaliból hangok szűrődtek ki így arra vettem az irányt. A helységbe érve megláttam Izabellát, ahogy Shawn karjai között ül és egy rendőrrel beszélgetnek a fiúval, húgom arcán folyamatosan folytak le a kövér könnycseppek. Shawn lágyan simogatta a felkarját és néha apró puszit adott a hajába, ezzel is csillapítani akarta Iza sírását. A szívem összeszorult, hogy láttam ilyen megtörtnek azt a személyt, akit a legjobban szeretek. Halkan bentebb mentem a szobába,mire rám terelődött a figyelem testvérem könnyes szemekkel pillantott rám, harag, félelem és öröm tükröződött benne. A rendőr felállt az ölelkező pár elől és elém jött.

- Jó estét! Tom Stanfield rendőr kapitány vagyok a torontói rendőr-kapitányságról! - nyújtotta felém a kezét, amit elfogadtam.

- Damien Blackwell az ifjú hölgy bátyja. - néztem a húgomra, aki teljesen a fiú ölelésébe gubódzott. - Mi történt itt és mit keresett itt Kyle Flash?

- Szóval ismeri a támadót? - kezdett jegyzetelni.

- Igen régen a család barátja volt.

- Értem. - bólogatott. - A fiatalok elmondása szerint, de inkább az úrfi szavai szerint a házat nyitva találták, de amikor körül néztek nem találtak senkit. Név szerint Mr. Mendes azt mondta, hogy megnézte a hátsó ajtót nem-e ott van valaki, Miss Blackwellt akkor támadták meg. A támadót Mr. Mendes egy borospalack segítségével leütötte utána kihívott minket. - mesélte nagy vonalakban a történéseket én pedig figyelmesen hallgattam. - Esetleg nem tudja miért támadták meg a hölgyet?

- Elmondom csak nem itt. - pillantottam a kanapéra Shawn fülét hegyezve figyelt és ebből arra következtettem, hogy nem tudja mi történt annak idején Izabellával. - Kérem jöjjön a konyhába és mindent elmondok.

~Izabella szemszöge~

A rendőrök gyorsan kint voltak és elvitték Kylet és elkezdtek minket kikérdezni mi történt. A kanapén ültünk én csak magam elé bámultam a könnyeimtől alig láttam, Shawn szorosan tartott és apró érintéssekkel adta tudtomra, hogy nem vagyok egyedül. A fejem a mellkasán pihent hallgattam egyenletes lélegzet vételét, ami megnyugtatott. ő közben elmondta a rendőröknek mi történt. Hálás voltam neki, hogy nekem nem kellett megszólalnom, különben azonnal elbőgtem volna magamat. Az őrmester az utolsó kérdéseinél járt, amikor megérkezett Damien fal fehéren esett be az ajtón szemeivel rémülten keresett engem, a rendőr őt meglátva oda ment. Örültem annak, hogy Damien beavatja az őrmestert a dolgokról, úgyhogy Shawn ne hallja, éreztem rajta, hogy feszült, amiért nem érti mi folyik itt. Elakartam neki mondani, de nem mertem ha megtudja mi történt a múltamban, akkor fa képnél hagyna vagy sajnálna és nekem a sajnálata nem kell.

A rendőrök félórán belül elmentek és csupán hárman maradtunk a házban. Damien csinált néhány szendvicset és hozott be inni valót a konyhából a nappaliban, sejtettem mit akar. Egy nagy beszélgetést és szerintem azt akarta, hogy magyarázzam el Shawnnak a mai nap okait.

- Shawn... - kezdte a bátyám az említett karjai megfeszültek körülöttem és félve nézett a vele szemben ülő testvéremre. Damien a fekete öltönyében megfélemlítően festett, mint egy maffia vezér. Kedvesem kezét kézbe vettem és egy lágy puszit hintettem tenyerébe nyugtatásként.

- Nem lesz semmi baj! - suttogtam a fülébe és a nyak hajlatába temettem az arcomat, beszívtam kellemes férfias illatát, ami teljesen elbódított. Shawn testvérem felé fordult, aki meglepetésemre csillogó szemekkel nézte végig a jelenetünket, mintha azok a hideg falak, amiket maga köré építettet, hogy Shawnt elválassza tőlem, leomlottak volna.

- Shawn. - kezdte újra a bátyám. - Köszönöm, hogy itt voltál Izának, amikor baj volt. Én rettentően szégyellem magamat, hogy amikor szűkség lett volna rám nem voltam itt majdnem megtörtént, amit minden fél-e képen elakartam kerülni.

- Mire gondolsz? - kérdezte kíváncsian Shawn.

- Iza gondolom nem mesélte el miért is volt itt Kyle? - nézett rám jelentőség teljesen Damien, erre a fejemet ráztam.

- Nem mondott semmit, csak annyit tudok, amennyit hallottam a beszélgetésükből. - felette Shawn idegesen szóval hallgatózott.

- Mennyit tudsz? - dőlt előre Damien, hogy megtámaszkodjon a térdén.

- Kylet valami Luke küldte, aki vissza akarja szerezni Izabellt minden áron és hogy ti Los Angelesből jöttetek. - magyarázott Shawn. - Miattam találtak rá Izabellre.

- Tudom a rendőr elmondta. - magyarázta testvérem.

- Én annyira sajnálom nem akartam semmi rosszat én.... - kezdett Shawn bocsánatot kérni, de bátyám egy kézintéssel elhallgattatta.

- Shawn nem a te hibád.

- De igen, ha nem legyeskedtem volna körülötte a sajtó nem fotózza le és nem találja meg azaz örült. - Shawn idegesen túrt a hajába, látszott, hogy teljesen kétségbe esett.

- Shawn figyelj ide! - fókuszált rám Damien. - Nem a te hibád te szeretted volna bebizonyítani Izabellnek, hogy mennyire szereted és ebbe kontárkodott bele a sajtó te nem vagy hibás.

- De annak érzem magam. - hajtotta le a szomorúan a fiú a fejét.

- Shawn kedvesem. - fogtam meg az arcát és magam felé fordítottam. - Nem a te hibád, hogy megtaláltak engem hanem az enyém, ha évekkel ezelőtt hamarabb lépek akkor nem lenne ez a fennforgás.

- Nem értek semmit! - rázta a fejét kelletlenül, de láttam , hogy tényleg összezavarodott. Lefuttattam magamban minden gondolatot, amit csak tudtam. Szeretem Shawn és ha a barátom joga van tudni mit takargatok, mert a végén ő is bajba kerül. A két fiú árgus szemekkel követte minden mozdulatomat, Damienre néztem, aki tudta min töröm a fejemet és egy bólintással jelezte, hogy ő támogatja az ötletemet. Shawnra tekintettem, aki szerelmesen nézett rám hatalmas barna szemeivel.

- Szeretnéd tudni mit titkolok? - vettem egy mély levegőt. - Szeretnéd tudni ki Kyle, ki Luke és mi a franc folyik itt?

Felpillantottam a fiú angyali arcára szemében vad vágy villant, amit nem tudtam hova tenni, ujjait összekulcsolta az enyémekkel és biztatóan megszorította.

- Igen. Tudni akarom!

~Shawn szemszöge~

- Igen. Tudni akarom! - felettem határozottan. Izabell sóhajtva el vállt tőlem és szembe fordult velem törökülésbe, Damien is kényelembe helyezte magát, mintha előre tudná, hogy hosszú történet fog következni.

- Előre szeretném tisztázni, hogy nagyon szeretlek. - nézett rám könny fátyolos szemekkel.

- Én is szertelek kicsim. - leheltem kicsiny csókot telt ajkaira. - Kezdheted ha szeretnéd, de nem muszáj ha nem akarod.

- De el kell mondanom, különben kihathat a kapcsolatunkra. Játszunk nyílt lappokkal. - magyarázta remegő hangon. - Minden akkor kezdődött, amikor elkezdtem a kilencedik osztályt Los Angelesbe, a régi osztálytársaim közül sokan jöttek abba a gimibe, ahova én is. Már az első nap beiratkoztam ének szakkörre, imádtam énekelni. - a szemeiben apró csillogás tükröződött, ahogy elmerengett a múltban, kezemet biztatóan az övére tettem, hogy folytassa a történetet. - Egyik ének verseny után jártam a másikra az átlagom kitűnő volt, szerettek a többiek és én is jól éreztem magamat a bőrömben. Örömmel keltem fel minden reggel, hogy iskolába mehessek, de ez egy hétfői napon megváltozott. Új diák jött az iskolába a végzős évfolyamra, többen már ismerték, de nem a jó tulajdonságairól. Rögtön az első nap az ebédlőben összeütköztünk ráborítottam véletlen a levesemet, ő pedig bedühödött rémülten menekültem el onnan az órámra. Egész nap bujdostam az iskolában előle ez, így ment szerda délutánig, amikor megjelent éneken. Éppen énekeltem Justin Bieber Company című számát, amikor megpillantottam a sorok között ülni. - picit remegni kezdet a teste, mire közelebb csúsztam hozzá. - Féltem, hogy bántani fog,de nem ez történt. Kedves volt velem és bocsánatot kért, amiért kiabált velem és bevallotta hogy az ő hibája volt, aznap haza kísért. Másnap a kapunkba várt és együtt mentünk a suliba, délután pedig haza kísért és ez így ment heteken át. Élveztem a társaságát figyelmes volt velem meg minden, szerelemes lettem belé és ő is belém. Az egyik pénteki napon elhívott egy randira, amire igent mondtam, akkor bevallotta nekem az érzésit és attól az alkalomtól kezdve egy párként tartottak minket számon. Minden tökéletesen alakult élveztem minden pillanatát, figyelmes volt velem, nem volt követelőző, nem nyúlt hozzám akaratomon kívül. Szerettem volna a kedvére tenni összebarátkoztam a barátaival ilyen volt Kyle is. Minden mesében illően alakult.- mosolyodott el fájdalmasan, miközben visszagondolt, keserűen felnevetett. - De ez csak mind álca volt, csak jó pofizott! Amíg velem volt csalt minden nő neművel, amelyik lélegzett és engem egy rózsaszín ködbe tartott. Minden szavát ittam, amit mondott a szerelem elvakított! Egyre többet akart tőlem! Az elején csak utalgatott arra, hogy mikor akarok vele lefeküdni, én minden alkalomnál közöltem vele, hogy még nem állok rákészen. Ő ilyenkor bedühödött és egy pofonnal jutalmazott, az ilyen alkalmakat szó nélkül tűrtem, mert szerettem. Hittem benne, hogy az a fiú, aki reggelente elkísért még ott van benne, de nem. Az a fiú sosem létezett. - a szavai fájdalmasan martak a szívembe és féltem attól mire akar kilyukadni a története végén. - Egy nap viszont teljesen elfogyott a türelme felém. Torkomat szorítva közölte velem színtelen hangon, hogy ő most úgy megfog dugni, hogy járni se fogok tudni. Ellenkezni kezdtem vele, amit ő annyira nem tűrt. Félholtra vert a saját házamban, ahol laktam és ez volt a szerencsém, mielőtt újra visszatért volna az első tervéhez, hogy megfektet....megérkezett Damien, ő pedig menekülőre fogta. De közölte velem, ha ezt bárkinek is elmerem mondani ennyivel nem fogom megúszni. - a könnyei már megállíthatatlanul folytak végig gyönyörű arcán én eddig bírtam türtőztetni magamat, derekánál fogva megemeltem és az ölembe ültettem. Nyakhajlatába temettem az arcomat és apró puszikkal leptem el a puha bőr felületet, meg akartam nyugtatni, nem szeretem látni, ha sír.

- Amikor megtaláltam a szobájában a földön ült az ágy előtt és próbálta elrendezni magát és takargatni a sérüléseit. - vette át a szót Damien, miután Izabell már nem szólalt meg. - Beakarta nekem adni, hogy legurult a lépcsőn, de minden szava ellen a szobája beszélt. A berendezés teljesen széttörve, az ő nyakán fojtogatás nyomai, ekkor tört el nála a mécses zokogva bevallotta mi történt vele. Elvittem a kórházba ahol napokig bent kellett neki feküdni törött bordákkal, megzúzódott légző csővel és egyéb súlyos sérülésekkel. - magyarázta Damien én pedig elhűlve hallgattam a szavait, nem tudom elképzelni, hogy tudta ezt átvészelni Izabell. - Ezek után beszéltem a szüleimmel, hogy Iza annyira félt iskolába menni, hogy inkább legyen magán tanuló, de ezzel sem értünk el semmit. Kyle és Luke eljártak hozzá, minden nap újabb sérüléseket szerzett,mert nem hagyta magát. Így ezeknek a fényében költöztünk el onnan ide Torontóba, a szüleink és én ott meredtünk L. A. - ban, Iza pedig itt élt. Anyáék hosszú ideig itt éltek vele, de a munka miatt nem volt jó így nagyon távol voltak én is az egyetemet ott végeztem. Izabell biztosított róla minket, hogy nem lesz semmi baj, így nyugodt szível éltünk Los Angelesben. - fejezte be Damien a szöveget. Izabell pedig valamennyire lenyugodott a kezeim között. - És szerintem te innen már ismered a többit.

- Igen. - bólintottam. Damien az órájára nézett, ami lassan tízet ütött.

- Későre jár Shawn szeretnél itt maradni estére vagy haza vigyelek? - fordult felém a fiú.

- Maradnék ha nem baj. Nem akarom Izát így itt hagyni. - utaltam arra, hogy most pillanatnyilag minden hangra összerezzen.

- Rendben. - állt fel a helyéről az öregebb Blackwell. - Adok neked pizsamának valót, amíg Iza elmegy fürdeni.

- Értettem. - bólogattam hevesen és az ölemben kucorgó lányra pillantottam a szemeit alig bírta nyitva tartani. - Gyere kedvesem ideje feküdni!

Izabell szó nélkül kézen fogva jött velem az emeletre betereltem a fürdőbe, hogy kezdjen ő, addig még váltottam pár szót Damiennel, aki áldását adta a kapcsolatunkra. Látja rajtam, hogy tényleg szeretem a húgát, mert a legtöbb fiú ilyeneket halva már rég lelépet volna, és azzal is a szívébe loptam magamat, hogy megvédtem Izát.

- Shawn! - Izabell gyenge hangja térített magamhoz a gondolataimból. - Végeztem mehetsz!

- Oké! - pattantam fel az ágy széléről és befele menet egy csókot nyomtam ajkaira. A fürdést gyorsan lerendeztem, hogy minél előbb kedvesemet a karjaimban tarthassam. Izabell a takaró alá vacakolta be magát és éppen, hogy kilátszott a feje, lágy mosollyal az arcomon bújtam be mellé, mire ő azonnal hozzám bújt. Meglepetten pislogtam, de nem ellenkeztem tetszett, hogy ő kezdeményezett, apró köröket írtam le az ujjaimmal a hasán.

- Luke miatt nem énekeltem az osztály előtt. - törte meg a néma csöndet.

- Miért?

- Azt mondta, hogy a hangom miatt szeretett belém és attól féltem, hogy ismét megismétli magát a történelem.

- Luke miatt is féltél tőlem? - tettem fel a kérdést és reménykedtem, hogy nem a válasza.

- Igen. - fájdalmas grimaszba torzult az arcom, legyőzötten temettem az arcomat a nyakába, szíven szúrtak a szavai. - De már nem félek tőled. Szeretlek Shawn.

Ezek kellettek nekem a szívem úgy vert mint egy csengő, ki akart ugrani a bordáim közül.

-Én is Szeretlek Izabell! Köszönöm hogy megnyíltál nekem. Nem tudod milyen sokat jelent ez nekem!

- Én kiterítettem eléd minden kártyámat! - az arcomról lefagyott a mosoly nem titkol előttem semmit, de én tele vagyok titokkal előtte...

Ha tetszett hagyjatok nyomot magatok után...