3. - Theo Whitefield rossz szokásai
A másnap csendesen telt. A szerda volt Theo leglazább napja, ilyenkor August általában vagy Simonnal vagy valaki mással játszott, ő pedig Liloval beszélgetett, de a lánynak ezen a napon szintén más elfoglaltsága akadt.
Theo az egész délelőttöt végig aludta, délben kelt, és még másfél óráig a gép közelébe se merészkedett. Felhúzott lábbal üldögélt a konyhában, és a telefonján pörgette vissza a tegnapi beszélgetésüket, mert keresett valamit, amit elfelejtett lementeni képernyőképpel. Tiszta gyűjteménye volt képernyőképekből – úgy érezte, amit nem ment el így, az elveszik az éterben.
Körülbelül három óra lehetett, amikor leült a gép elé. Be kellett húznia a függönyöket, mert a nap pont a számítógépre sütött, és teljesen elvakította őt. Míg az bekapcsolt, Theo kotorászni kezdett a post-itjei között, hátha talál egy feladatot, amit felírt magának, és még nem végzett fel. Rossz szokása volt, hogy mindent post-itekre írt, és utána szétszórta őket az egész lakásban. Audrey nem egyszer panaszkodott miattuk. Azt hinné az ember, hogy így teljesen értelmetlenek voltak, de mégis segítettek Theonak rendszerezni a gondolatait.
A gép bekapcsolt, és Theot megtámadták a CratC értesítések. Egy rakat üzenet a közös csoportba, valami idióta mém, amit Brad küldött – Theo gyorsan küldött neki egy GIF-et Bradről, ahogy a szemét forgatja – és egy képsorozat Liloról, amint kinyitja a hűtőt. Lustán vigyorgott rajtuk, aztán automatikusan megnyitotta a Crat-ot is.
August és ő előző este végül befejezték a videót, miután Theo sikeresen eltávolította a poloskát Audrey szobájából, de nem számított rá, hogy már mostanra kikerült az oldalra. A cím alatt („SUB, de én és a barátom karaktert cseréltünk...") ott virított az August nevével járó elképesztő mennyiségű megtekintés és like. Theo elmosolyodott, és gyorsan rákattintott a kis jelre, de rögtön be is zárta a videót. Elég volt belőle az előző nap.
Felhúzta az egyik lábát, és belekortyolt a vizébe. Mit fog egész nap csinálni, ha senki nem elérhető? Kizárt, hogy Braddel fog egész nap beszélgetni. A srác máris válaszolt vagy tíz különálló üzenetben, képtelenség levakarni. Legszívesebben felhívta volna Augustot, de a fiú vagy aludt, ami valószínű volt, ha végül befejezte a videót, vagy pedig Simonnal beszélt. Theo ebben az esetben semmiképp nem szakította volna őket félbe.
Unottan tért vissza a CratC-re, és rákattintott a felfedezés fülre. Kíváncsi volt, melyik jelenet lett a felkapott a videóból. Páran még Theo legutóbbi kérdezz-felelek streaméből posztoltak, a kedvenc részük természetesen August „úgyis alszok" mondata volt, amibe Theo lépten-nyomon belebotlott.
A felkapott lista tetején egy másik videó trónolt Augusté mellett. Theo összevonta a szemöldökét. „Mi történt Augusttal?" kérdezte a csupa nagybetűs szlogen.
Theo a telefonjával lefotózta a képernyőt, és rögtön írta is az üzenetet Augustnak.
„Mi történt veled, amiről én nem tudok? :D"
Válasz természetesen nem érkezett, de Theo nem is számított rá. Inkább felvette a fejhallgatóját, és megnyitotta a videót. Ritkán nézett videókat, ami róla vagy a barátairól szólt, de most úgysem volt más dolga, és kíváncsi volt, már megint milyen agyament ötlettel álltak elő August rajongói. Félig az asztalra feküdt, szétseperve egy rakat színes cetlit, és alulról nézte a monitort.
A színes intro után Theo a saját csíkos pulóveres és August sötét kabátos karakterét pillantotta meg, ahogy megpróbálnak bejutni az autóba. Hang egyelőre nem volt, de egy pillanat múlva meg is szólalt a narrátor, egy ismerős Crat-os, akinek a hangját Theo már biztosan hallotta valahol.
– August legfrissebb videójában valami nagyon furcsa dolgot tapasztalhatunk. Úgy tűnik, Theo és August karrierjük legeleje óta először bakiztak, és nem is akárhogy. Ha esetleg nem láttad volna a klipet, amivel tele van az internet, akkor most figyelj.
A narrátor elhallgatott, és Theo fülét betöltötte a halk zene, ami August videói alatt szokott menni. Rögtön megszállta a bizonyos érzés, ami ilyenkor fogta el – mintha hazaért volna.
– Nagyon megy neked ez az önpromó dolog – hallotta a saját hangját. – Ilyen szövegek kellenek ahhoz, hogy valaki a felkapottban éljen?
– Arról nem is beszélve, hogy eladtam a lelkem. Elfogadtam egy nyilatkozatot, ahol az apróbetűs rész az volt, hogy ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.
Theo pislogott. Micsoda? Ez a klip hogy lehet fent a neten? Várta, hogy megszakadjon a felvétel, de ez nem történt meg. Helyette megint ő szólalt meg, félig vihogva, de tisztán érthetően.
– Nem bírtad ki a Dante idézetet, ugye, Dante?
Pénzérme nagyságúra kerekedett szemekkel bámulta a monitort. Mi folyik itt?
Egyszerűen nem bírta leállítani a videót, pörögtek a másodpercek. A képernyő elsötétedett és egy másodperc múlva egy néma kamerás felvétel jelent meg Theoról, valószínűleg az egyik videó végéről, mert éppen integetett a nézőnek. Annyira szívesen letörölte volna a saját arcáról a mosolyt.
– Ez valami tévedés, ugye? – motyogta kétségbeesetten. De nem. A videó folytatódott.
– Theo – folytatta a narrátor. – Avagy Crat-on TheOFriendlyFish August legjobb barátja a videóban véletlenül kimondta August igazi nevét? Ez mindenki szerint teljesen hihetetlen. Először is nem élő felvételről van szó, látszik, hogy a videó utólag vágva lett. Másodszor pedig Theo nagyon óvatosan bánik August privát információival. Akkor vajon August miért nem szedte ki ezt a részt?
Theo mély levegőt vett. Jogos kérdés.
– Tehát jogosan kérdezhetjük: Mi történt Augusttal? Vajon megrendezett jelenetről van szó? Mostantól akár Dantét is írhatunk August helyett, vagy az egész egy vicc, és ez nem is az igazi neve? Fogalmunk sincs egyelőre. Az egész rajongói közösség felrobbant. August tényleg olyan óvatlan lett volna, hogy egyszerűen benne hagy egy ilyen lényeges, személyes információt tartalmazó részletet? Nem hinném, és sokan osztják ezt a véleményt.
Theo se hitte volna. Mi a fene folyik itt? Megosztott képernyőben megnyitotta a beszélgetését Augusttal – a legutóbbi üzenetet se látta még –, és villámgyorsan gépelt és nyomogatta az entert.
„AUGUST"
„DANTE, ha már..."
„megőrültél?"
„mi a fenét műveltél?"
„azonnal TOLD IDE A SEGGED, ÉS MAGYARÁZD MEG, mert nem nekem kéne felháborodottnak lennem"
„jézusom, fogalmam sincs, mit gondoljak most"
„mit csináltál?"
August nem elérhető. Persze, mire is számított? A narrátor eközben újra elindította a jelenetet.
– Nem bírtad ki a Dante idézetet, ugye, Dante? – vihogott Theo.
– Fogd be! – förmedt saját magára, és levert egy újabb post-itet. Miért nem tudta befogni a száját? Mindig ilyen idiótán vihogott, vagy ez valami új dolog?
– Sokan azt hinnék, ez megint valami marketingfogás, egy megrendezett jelenet, de elemezzük Theo hangját. Sajnos videófelvétel nincs róla, úgy könnyebb lenne, de szerencsére van egy viszonyítási pontunk. Már többször előfordult, hogy Theot August valódi nevéről faggatták, de sikerült egy stream klipet szereznem, amivel könnyen hasonlíthatunk. Nézzük.
Theo elkeseredetten bámulta a beszélgetést, de August továbbra sem felelt. A képernyő másik felén ő jelent meg a csíkos pulcsijában és fejhallgatójában egy furcsa, rajzolt háttér előtt, amit biztos egy kérés miatt állított be. A haja kócosabb volt az átlagosnál, mintha már órák óta fel és levette volna a fejhallgatóját, és egészen hosszú. Talán néhány hónapja lehetett, de lehetett régebben is.
– Hé, kösz a húsz feliratkozást, Hannah – vigyorgott éppen a kamerába.
Ekkor megszólalt a gépies robothang, ami felolvasta a kéréseket:
– Helló, Theo – döcögte a szavakat. – Azt szeretném kérdezni, mi August valódi neve, te biztosan tudod, ugye. Mondd el nekünk, szeretlek.
– Hát. – A felvétel-Theo zavartan beletúrt a hajába, és oldalra pillantott. – Augustot igazából Davidnek hívják.
Egy pillanat szünet következett, aztán a felvétel-Theo kínosan felnevetett, Theo érezte a fájdalmat a hangjában.
– Dehogy. Sosem mondanám el nektek az engedély nélkül. Nem, August nem David. Inkább kérdezzétek őt erről. Oh, idnaprincess, harminc? Jézusom, elképesztően köszönöm!
Visszatért a SUB és vele együtt a narrátor. August avatárja az építész feladatát végezte éppen a legendás gyorsaságával és pontosságával.
– Amikor Theo azt mondja, Augustot igazából Davidnek hívják, a névnél megremeg egy kicsit a hangja, érezhető, hogy nem komolyan beszél. Viszont az új videóban nem érezhetünk ilyet. Ráadásul fontos megemlíteni, hogy a Dante és a David név is ugyanazzal a betűvel kezdődik. Talán Theo tudat alatt mondott olyan nevet, ami hasonlít a valódira?
Theonak fogalma sem volt, mit gondolt, amikor azt mondta, Augustot Davidnek hívják. Nem is emlékezett a konkrét alkalomra, valahogy nem lett olyan felkapott, pedig az internet az Augusttal való összes interakcióját szerette felemlegetni. Mit tegyen most? Képtelenség, hogy August direkt hagyta benne a videóban ezt – megbeszélték, hogy ki fogja vágni. El nem tudta képzelni, mi történhetett, és rettegett tőle, hogy mi fog.
– August többször is elutasította a felhívást, hogy megossza az igazi nevét a közönséggel, ezzel kapcsolatban ugyanolyan kényes, mint az arcával kapcsolatban. Theo és természetesen egy másik közös barátjuk, Simon, más néven SimonSays is tudják August valódi nevét, bár Theo gyakran tagadja, hogy látta volna August arcát, sok rajongó gyanítja, hogy ez hazugság. Mivel Simon és August az interneten kívül ismerték meg egymást, így Simon egyelőre az egyetlen bizonyított személy a CratC-n, aki ismeri August arcát.
A narrátor szövege alatt vetítő üzemmódban váltották egymást a képek Simonról és kutyájáról, akiről gyakran posztolt CratC-re.
– August eddig mindent elkerült, hogy véletlenül se kerüljön az internetre semmilyen olyan tartalom, ami az ő személyes életével lehet kapcsolatban. És eddig sikerrel járt. Theo és Simon, August legközelebbi barátai, illetve a csapat több tagja is nagyon bizalmasan kezeli a birtokukban lévő információt, soha senki nem szólta el magát. Tényleg reális lenne akkor, hogy egy megvágott videóban bakiznak? Nos, én nem hinném, és a CratC nagy része egyetért ezzel. August túl profi ahhoz, hogy ilyen vitát véssen. Akkor talán marketingfogás, és a mi Theonkból jobb színész lett, mint volt? Vagy egy tudatos hintésről van szó, és August úgy döntött, itt a vége a titkolózásnak?
Erre Theo is nagyon kíváncsi volt.
– Nektek mi a véleményetek a történtekről? – kérdezte a narrátor. – August igazi neve Dante lenne? Írjátok meg kommentben, és csatlakozzatok a SUB rajongói CratC csoporthoz a videó alatti linken...
Theo egy kattintással véget vetett a monológnak. Felpörgetett, és megnyitotta a felkapott tageket. „#nembírtadkiDante", „#DantevagyAugust", „#kiittbelépsz".
– Hát ez remek – nyögött fel Theo. – Totálisan remek.
Az a legnagyobb probléma a rajongókkal, hogy mindent észrevesznek. Theo gyakran hajlamos volt elfelejteni, mennyien nézik őt a kamerán keresztül, és mennyire meg kell válogatnia a szavait. August annyival otthonosabban mozgott ebben a környezetben.
„auguuuuuust!"
„ha nem válaszolsz, felhívlak"
„@August"
„AUGUST"
„jó"
„tudod mit?"
„te csináltad"
„rohadj meg a saját bajodban, én csak segíteni akarok"
Hátradőlt a székben, és a plafonra pillantott. Mégis mit kéne most tennie? Felelősnek érezte magát a történtekért, akárhogy is August vágta meg a videót saját kezűleg. Ő mondta ki, ő volt az, aki hibázott. Ha jobban figyelt volna, ez a téma elő sem kerül. Akkor már azért sem kellett volna aggódni, hogy ki lesz-e vágva, vagy sem.
Kilépett az Augusttal való beszélgetésből, és írt Harvey-nek, az egyetlen tagnak a csoportból, aki elérhető lehetett, és nem Brad volt.
„Voltál ma fent CratC-n?" – gépelte.
Rögtön felugrott a három kis buborék, ami jelezte, hogy Harvey válaszol.
„Nem, most keltem. Miért?"
„Dráma van" – felelte Theo.
„???"
„Kimondtam August nevét, és az IDIÓTA nem vágta ki a videóból..."
Harvey egy :man_facepalming emojit küldött. Theo felsóhajtott. Nem veszi komolyan.
„Nem vicces" – írta. Aztán folytatta:
„Gondolom Simonnal játszik, mert nem veszi fel."
„Hagyd már, nem a te dolgod. Majd intézi ő, nagyfiú már" – válaszolta Harvey.
Theo előre tudhatta volna, hogy ez lesz a beszélgetés vége. Végül is Harvey-nak igaza volt, mégis mit aggódik a történteken? Lehet, hogy August úgy döntött, itt az ideje annak, hogy a világ megtudja a nevét. Bár akkor biztosan szólt volna neki. Biztosan szólt volna neki, ebben biztos volt.
Végül egy okéval elköszönt Harvey-tól, és úgy döntött, inkább nekiáll egy hetek óta ígérgetett videónak. Az anyag már megvolt, és a vágás gépies, összpontosítást igénylő procedúrája kicsit elvonta a figyelmét a történtekről. Bekapcsolt egy laza háttérzenét, és órákig bíbelődött a másodpercekkel, a képkockákkal, a feliratokkal és az átmenetekkel.
August pontosan négy óra kilenc perckor válaszolt az üzeneteire. Theot egy magányos kérdőjel és egy „mi történt?" fogadta a beszélgetésben. Eddigre úgy érezte, a feje teljesen kiüresedett, a szemében érezte már az egész napos képernyőbámulást.
„menj fel CratC-re" – írta rögtön. Levette a fejhallgatóját, és felkapta a telefonját az asztalról. August nem felelt, de elérhető volt. Theo inkább írt még egy üzenetet: „Minden oké?"
„Aha" – jött rögtön a válasz.
Ebből az egy szóból Theo máris tudta, hogy az egész egy hiba volt, és nem okkal történt. August véletlenül hagyta bent a saját nevét a videóban. Eddig is sejtette belül, de bízott benne, hogy nem lesz igaza.
Csend. Theonak fogalma sem volt, mit írjon. Bepötyögött egy üzenetet, aztán rögtön kitörölte.
„minden rendben lesz, ugye tudod?" – mondta végül öt perccel az előző után.
August látta, de nem reagált.
„Csak ne borulj ki, oké? Nem akkora ügy. Talán itt az ideje, hogy a világ egy kicsit jobban megismerjen" – folytatta Theo.
August megint csak látta. Theo beharapta az alsó ajkát, és idegesen felsóhajtott.
„ne merj figyelmen kívül hagyni!"
„figyelek" – írta August azonnal.
A három pont feltűnt, majd eltűnt a képernyőről. Theo kiment a konyhába, és készített magának egy teát. Percenként megérintette a telefont, hogy az ne aludjon el. Mire a tea elkészült, még mindig nem érkezett újabb értesítés.
„mit fogsz csinálni?" – kérdezte végül.
„nem tudom" – jelent meg rögtön a következő sorban August válasza. Majd még egy üzenet érkezett:
„te ne foglalkozz vele"
És:
„ne aggódj, Teddy"
És még egy:
„most mennem kell. majd beszélünk"
Theo újra és újra elolvasta az üzeneteket. Olyan nehéz volt ezekből bármit is leszűrni. Bízott benne, hogy August nem fog valami őrültséget művelni. Az nem az ő stílusa. De ha abból indul ki, ami a videóval történt...
A CratC értesítés hangja szólalt meg a fülében. A képernyőre pillantott.
„THEO! áWW theo mi a fene folyik itt?????" – írta Brad. Theo a szemét forgatta.
„Tudom, hogy láttad. Igazán válaszolhatnál, ha már láttad."
Theo felsóhajtott, és közelebb húzta magát az asztalhoz.
„Nem hiszem el, hogy nem tudod, miről van szó" – felelte az üzenetekre.
Brad válasza azonnal érkezett:
„Tudom, miről van szó, de nem tudom, hogy mi van."
„Hívhatlak?" – kérdezte utána.
Theo nem küldött semmit.
„Akkor hívlak" – döntötte el egy másodperc múlva Brad, és egy pillanattal később már meg is jelent az ikon a beszélgetés közepén.
Rákattintott.
– Helló, helló, helló! – kiáltott Brad azonnal, mire Theo a fejhallgatójához kapott.
– Halkabban – förmedt rögtön a fiúra. – Hogy lehetsz ilyen hangos?
– Bocs – felelte Brad jóval halkabban. – Rohadtul kész van a mikrofonom. Az előzőbe simán lehetett ordibálni, meg minden.
– Ne a mikrofont hibáztasd, egyszerűen beszélj halkabban.
– Nem fogok halkabban beszélni. Ez a névjegyem.
– Akkor leteszem!
– Ne, csendesebb leszek. Esküszöm – mondta Brad. – Oké. De mondd. Mi történt pontosan? Utálom, ha le vagyok maradva. August úgy döntött, itt a name-reveal ideje?
– Nem. – Theo megvakarta a homlokát, és bezárta a Crat-ot. Nem kell neki több stressz mára. – Véletlen volt.
– Ne már! – Brad hangja belerecsegett a vonalba. – Micsoda? Véletlen volt?
– Az – mondta Theo szárazon. Hátradőlt, belesüppedt a székébe.
– És? Most mit fog csinálni?
– Nem tudom. Azt mondta, ne foglalkozzak vele. Nem beszéltünk, csak írtam neki.
Brad hallgatott.
– Letehetem? – kérdezte óvatosan Theo. – Egy rakat dolgom van még, és...
– Nekem is mennem kell – vágta rá Brad. – Kösz. Szia.
Theo el sem köszönt, csak kinyomta a hívást. Brad szeretett mindennel képben lenni, de túl sokat sosem beszélgettek egymással. Brad az egyike volt annak a rengeteg embernek, akiket Theo csak August miatt ismert.
A tenyerébe temette az arcát. A legjobb az lesz, ha most elmegy bevásárolni. Itt az ideje, hogy néhány óráig jó messziről elkerülje a számítógépet. Pár másodpercig bámulta, ahogy a készülék szép lassan leáll, minden bezárul, és elhallgat a zúgás.
Felállt. A telefonjára pillantott, amit az asztalon hagyott. Felvette, és újra megnyitotta az üzeneteket. Semmi. Az égvilágon semmi. Miért az ő felelőssége az egész? Mit foglalkozik ezzel? August több száz kilométerre van. És meg tudja oldani a saját problémáit. Sőt, sokkal jobban meg tud oldani bármilyen problémát nála.
Itt kell hagynia a telefonját. Itt kéne hagynia a telefonját.
Theo a telefont a zsebébe süllyesztette, és elindult, hogy olyan ételeket vegyen, amik nem csak a piros hp vonalat növelik a képernyő sarkában, hanem valóban életben tartják.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro