Theo pontosan öt percig ült szótlanul az asztalnál, miután befejezték Augusttal a hívást. Csak fél órája lett biztosítva a Crat találkozó dátuma, és Theo, ó, a buta Theo álmodozni kezdett, és ki tudja, miért, azt gondolta, talán August most mégis...

Nem is tudta, mire számított. Ha August egyszer el fog menni egy eseményre, azt minimum fél évvel előtte meg fogja tervezni. És egyébként is, August nemrég mondta, hogy még nem áll készen, de Theo mégis megengedte magának, hogy álmodozzon.

Az álmodozás utáni csalódás öt percig tartott. Utána megint csörögni kezdett a telefon. Theo megrezzent a hirtelen hangra, annyira belemerült a gondolataiba, és a készülék után kapott.

– Halló?

– Theo? Ugye nem felejtettél összepakolni? – A hang egyértelműen Audreyhez tartozott, a háttérben a külvilág zajával.

Theon végigfutott a libabőr.

– N-Nem – dadogta. – Pakolok. Nem felejtettem el. Én? Dehogy. Csinálom.

A vonal túlsó végét sóhajtás töltötte be.

– Jó, még van időd, de most már kezdd el. Ha nem leszel kész időben, nem segítek és nem viszlek ki a reptérre. Nyomás pakolni, ne a pasiddal csevegj!

Theo bosszúsan összevonta a szemöldökét.

– Addie, az agyadra ment a bevásárlá-

– Azt mondtam, nyomás pakolni! Örülj, hogy veszek neked kaját, te ingyenélő, miközben a gép előtt gubbasztasz egész nap!

– Hé, tudod, mennyi pénzt keresek a "gubbasztással"? Mi az, hogy ingyenélő?

– Egy szót se – vágta rá Audrey. – Tudtommal kettőnk közül csak én tudok vezetni, szükséged van rám, ha el akarsz jutni a reptérre.

– Te terrorista zsaroló – sziszegte Theo.

– Ingyenélő kocka.

– Itt játszod az áldozatot, miközben az én pénzemből veszel mindent.

– Oké, nézzük meg, hány napig bírnád nélkülem! Fogadunk? Három nap alatt meghalnál.

– Dehogy! – kiáltott Theo felháborodottan. – Felelősségteljes felnőtt vagyok! Remekül meglennék nélküled, neked kéne hálásnak lenned, amiért megtűrlek magam mellett.

– Felelősségteljes felnőtt? Amikor kiforrt a leves, kifutottál a lakásból, és felhívtad a rendőrséget!

– Pánikoltam! – védekezett kétségbeesetten Theo.

– Kiforrt a leves, Theo! Tudod, hogy kell lekapcsolni egy villanytűzhelyet? – Theo érezte Audrey hangján, hogy a nővére remekül szórakozik.

– Menj a fenébe.

– Menj befejezni a pakolást – felelte Audrey, erősen megnyomva a "befejezni" szót.

– Fordulj fel.

– Én is szeretlek! Puszi!

Theo morogva a kezébe temette az arcát. Audrey sikeresen kihúzta őt a gödörből, de azonnal beledobta őt egy másikba. Theo gyűlölt pakolni. Ezt is az utolsó pillanatig halasztgatta, de mivel holnap indul a gépe, ezt nem tehette tovább. Lilo kinyírná, ha emiatt lekésné a gépét.

Feltápászkodott, és a szobája felé vette az irányt. Az egyik szekrényből elővette a bőröndjüket, amit ritkán Audrey használt, mivel Theo nem igazán utazott sehová.

Ekkor a telefonja megint csörögni kezdett. Theo fájdalmasan felsóhajtott.

– Üdvözlöm, Whitefield Vállalat. Kérem, nyomja meg az egyes gombot, ha terméket akar visszacserélni.

Csend.

– Mi az? – szólt türelmetlenül Theo.

– Mi a fene bajod van? – Ez Harvey, állapította meg megkönnyebbülten Theo. Egy része Bradre számított, mivel a fiú előszeretettel bombázta a találkozóval kapcsolatos kérdésekkel mostanában.

– Semmi. Csak fáradt és ideges vagyok. Bocs. Viccelni próbáltam.

– Mi volt a vicc?

– Mindegy, engedjük el. Szia, Harvey! – Theo kinyitotta a szekrényét, és véletlenszerűen pólókat kezdett bedobálni a földön fekvő, nyitott bőröndbe.

– Szia, Theo. Hogy vagy?

– Éppen pakolok. Holnap indul a gépem.

– Ó. – Csend. – Igazából a találkozóról akartam veled beszélni.

– Gondoltam – felelte Theo. Fintorogva arrébb dobott egy pólót. Zöld. Zöldet csak azért sem fog viselni Lilo IRL streamjein.

– Ha van kedved utána velem tölteni egy kis időt, az szuper lenne.

Theo elmosolyodott.

– Persze, hogy van.

Még sosem találkozott élőben Harvey-val, és hirtelen elöntötte a bűntudat, amiért nem gondolt erre korábban. Persze, akart időt tölteni vele, csak az elmúlt napokban túlságosan elfoglalt volt. Annyi minden történt. És még történni fog. A franciaországi kiruccanás nem piskóta. Ez az augusztus ki fogja készíteni Theo idegeit.

– Brad tuti velünk akar majd jönni. Mondjam neki azt, hogy ne? Tudom, hogy mindig annyira idegesít – folytatta Harvey.

Theo áttért a zoknikra. Most még csak válogatnia sem kellett.

– Egyáltalán nem zavar, ha velünk lesz. Sőt. Szívesen beszélgetnék vele a találkozón kívül is.

– Biztos örülni fog, ha hallja ezt.

– El ne merd neki mondani, hogy ezt mondtam! – visított rémülten Theo.

Harvey halkan felnevetett.

– Nem tudom, mit művelsz. Miért tesz jót az imidzsednek, ha úgy teszel, mintha nem bírnád?

– Ezt te úgysem értheted – felelte drámaian Theo. Nadrágok. Abból nem kell sok.

Összeszedte a neszeszerbe való dolgokat, kikészítette az útlevelét, vigyázva elcsomagolta a laptopját, és közben végighallgatta Harvey lelkes beszámolóját a kávéjáról. Theo hallott már valamennyit a témáról Bradtől (a fiú nulla huszonnégyben üzeneteket írt neki, minden lehetséges dologról, és Theo gyakran eltűnődött azon, hogy lehet ideje emelett bármire az életében), de a részleteket nem ismerte, és egyébként is szívesen hallgatta Harveyt bármiről beszélni. A barátjának megnyugtató, mély hangja volt, és ritkán lelkesedett dolgokért, ezért különleges alkalom volt őt ilyen feldobottnak hallani. Ráadásul Theo örült, hogy ha csak kis időre is, de valami eltereli a figyelmét a többi problémájáról.

Aztán egy ponton Harvey abbahagyta a beszámolót. Pár percig csak Theo hümmögött a bepakolandó dolgairól, amikor Harvey megint megszólalt.

– Egyébként, láttad, hogy minden tele van veled a CratC-n? Nem volt semmi ez a fanfiction.

Theo már az emlék hatására is érezte, hogy elönti a pirosság. A hülye fanfictionolvasó stream az élete végéig kísérteni fogja. Ebben száz százalékig biztos volt.

– Hát az tuti, hogy nem volt egy élmény. Mindenesetre tudom, hogy felkapták. Miért ne kapták volna fel? Pontosan olyan tartalmat készítettem, amire harapnak a halak. – Keserűen elmosolyodott. – Rettenetesen utálom ezt az egészet. Gyűlölöm, hogy jól szórakoznak azon, ha reakciót csalnak ki belőlem. Úgy érzem magam, mint egy bohóc.

– Nem vagy bohóc! – vágta rá azonnal Harvey. – Teljesen normális reakció volt. Inkább sosem kellett volna belemenned, hogy ilyet csinálj. Túl messzire mentetek.

– Tudom – mondta csendesen Theo. Pizsama. Nem felejthet el pizsamát vinni. Ezt már egyszer eljátszotta, és nem akart még egyszer kellemetlen helyzetbe kerülni pizsamahiány miatt. – Az egész egy hülyeség volt.

– Az.

Egy percig csendben ültek a hívásban, és Theo elgondolkozott azon, hogy megemlítse-e Harvey-nak azt, amire a rajongói chatszoba után jött rá. Hogy talán ő és August... Hogy talán ez a reakció mégsem volt normális, hogy talán a net nem véletlenül van tele a róluk készült rajzokkal és írásokkal, hogy talán nem véletlen, hogy a rajongók az Augusttal való interakciójának minden egyes másodpercét imádják. De mégsem szólt semmit. Nem, mintha nem bízott volna Harvey-ban, csak ez a téma még számára is túl új volt, és fogalma sem volt, hogyan vázolhatna fel Harvey-nak rendesen egy olyan helyzetet, amit még ő sem igazán ismert ki. Mert őszintén halványlila gőze sem volt az érzéseiről és arról, hogy mégis mi a fene folyt közte és August között.

Mindenesetre ideje sem volt folytatni a beszélgetést, mert Harvey megint megszólalt.

– Bár Braddel még korábban beszélni kell. Felnőtt felügyelet miatt, meg ilyenek.

– Aha – válaszolta Theo. A gondolatok Augustról még mindig a fejében kavarogtak.

– Azt hiszem, az apukája végig ott lesz vele. Szerintem nem is ment volna bele a szervezői bizottság enélkül.

– Tuti.

– Kinéztem egy nem túl puccos helyet nem messze a találkozó helyszínétől, oda elmehetnénk enni. Még a városban maradsz utána valameddig? – kérdezte Harvey.

– Nem tudom – ismerte be Theo. – Az az igazság, hogy rohadtul fogalmam sincs, hol leszek az elkövetkező két hétben, és hogy mi a fene fog történni, szóval próbálok nem gondolni rá, és ignorálni az eseményeket, majd lesz, ami lesz. Már annyit variáltam, meg minden, most korábban vissza is kell jönnöm Lilotol, mert persze, hogy az egész ilyen bonyolult, és mindennek augusztusban kell történnie. Kezdem úgy érezni, hogy felrobban a fejem. Mindent szeretnék, csak megtervezni a szállásomat nem.

– Csak a végén ne az utcán köss ki egy éjszaka.

– Itt van nekem Audrey. Ne aggódj, nem fogok kikötni az utcán.

– Hazaértem! – hallatszott a kiáltás a földszintről.

Theo felsóhajtott.

– Emlegetett szamár. Bocs, Harvey, le kell tennem. Még majd hívlak Franciaországból.

– Jó utat! – búcsúzott el Harvey. – Akkor majd beszélünk.

– Igen, szia!

Amint Theo letette a telefont, az ajtóban meg is jelent Audrey. Még a kabátját sem vette le, és dühösen bámult az öccsére.

– Tudtam! Gustival beszéltél pakolás helyett! Kizárt, hogy kivigyelek a reptérre holnap!

– Egy, ne hívd Gustinak, mert nem ez a neve, kettő, nem is vele beszéltem, három, nézd, már majdnem kész vagyok.

Mindketten a siralmas állapotban lévő bőröndre néztek. A ruhák össze-vissza hevertek egymáson, és Theo csodálkozva vette észre, hogy a gondosan kiszelektált zöld póló is bekerült valahogy.

– Ha ezt nevezed majdnem késznek, akkor valami nem oké veled – morogta Audrey.

– Mindenem megvan.

– Még a pizsama is? – kérdezte Audrey, és felvonta az egyik szemöldökét.

– Még a pizsama is – felelte büszkén Theo, mintha csak azt jelentette volna be, hogy megszerezte a diplomáját.

Audrey felhorkantott.

– Sok sikert a cipzárhoz. Gyere le vacsorázni, ha kész vagy.

– Oké.

Audrey eltűnt, és Theo elvégezte az utolsó simításokat a csomagján. Begyömöszölte a kilógó ruhaujjakat, és kivette a zöld pólót, mert biztos, hogy nem fogja felvenni azt Franciaországban.

Hülye zöld és hülye August és hülye Franciaország és hülye Crat találkozó és hülye Brad. Mi a baja a világnak? Mindenki csak idegesíteni akarja Theot? Hülye augusztus. Theo magában felnevetett. Persze, hogy az egész augusztusban történik. Mégis melyik másik hónapban lenne ekkora káosz?

Egy kis idő múlva Audreyval szemben ült az ebédlőasztalnál, és Audrey aggodalmasan mérte végig.

– Tudod, ha nem akarsz menni, nem kell menned.

– Honnan veszed, hogy nem akarok menni? – kérdezte Theo hüledezve.

Audrey megvonta a vállát.

– Ismerlek. Teljesen kész vagy mostanában. Biztos, hogy van benned energia egy másik kontinensre való utazáshoz?

– Ez nem rólam szól – jegyezte meg Theo. – Lilo és én már nagyon rég megterveztük ezt az egészet. Nem mondhatom le csak azért, mert fáradt vagyok egy kicsit.

Audrey a fejét ingatta. Theo kedvetlenül evett.

– Jó, de akkor is. Bármikor, ha eleged van ebből az egészből, én szívesen segítek elmenekülni.

– Mégis hogyan? – Theo a villájával tologatta az utolsó tésztadarabokat a tányérján.

– Mit tudom én. Elköltözünk Mexikóba.

– Az internet ott is megtalál – felelte Theo. Mintha nem gondolt volna erre korábban.

– Mindegy, nem ez a lényeg. De nem kell felszállnod arra a gépre holnap. És nem kell elmenned New Yorkba, arra az összejövetel cuccra. Még mindig lehet belőled séf.

– Akkor is, ha kihívom a rendőrséget a forró levesre? – pislogott Theo. Érezte a szemében összegyűlő könnyeket.

Audrey elmosolyodott.

– Akkor is.

Theo gyorsan megdörzsölte a szemét az öklével, mielőtt sírva fakadt volna. Az egész olyan szánalmas, hogy ennyi idősen a nővérének kell megnyugtatnia őt. Theo minden, csak nem egy felelősségteljes felnőtt.

– Biztos vagyok benne, hogy Lilo megértené, ha lemondanád az utazást.

Theo a fejét rázta.

– Tudom, de nem mondom le. Én is szeretném látni őt. El akarok menni Franciaországba. És utána el akarok menni New Yorkba, látni akarom a barátaimat. Nem megyünk Mexikóba, Audrey.

– És Izlandra? – vetette fel a lány. – Tudod, ott nincsenek bogarak.

– Ez jól hangzik, de most kihagyjuk.

Audrey felnevetett. Theo is óvatosan elmosolyodott.

– Oké – felelte Audrey. – De azért hajtogasd össze a ruhákat a bőröndödben. Különben nem viszlek ki a reptérre.

Theo bólintott. Miért gondolt egyáltalán a menekülésre? Miért volt egyáltalán ideges? Hiszen ez az az élet, amit élni akar. Meg akarja látogatni a barátait. Mindene megvan. Ő Theo. És nem akar se Mexikót, se Izlandot, ő SUB-ot akar és ötórás streameket és elcseszett alvásritmust és hanghívásokat hajnali négykor és görnyedt hátat és kínos pillanatokat a közösségi médiában és nem akar elmenekülni. Lilo és ő évek óta ismerik egymást. Találkozni akar a lánnyal, meg akarja ölelni a barátját.

Nincs az a pénz, amiért lemondta volna az utazást.

– Megyek, befejezem a pakolást – mondta, és felállt az asztaltól.

– Jó, de korán feküdj le, különben holnap hulla leszel, és nincs kedvem elcipelni téged a reptérre – figyelmeztette Audrey. – És mosd el a tányérod!

Theo rohanni kezdett, kettesével vette a lépcsőfokokat.

– Hé, Theo, mosd el a tányérod!

Theo mosolyogva nekidőlt a szobája ajtajának. Itt az ideje újrakezdeni a pakolást, tekintve, hogy a korábbinak semmi értelme sem volt.

– Dögölj meg! – halt el a távolban Audrey kiáltása.