A Kilencedik Hokage komor ábrázattal sétált a helyszínre. Emlékek csapták meg, hogy a leégett Konohai könyvtárat látta. Az Ötödik Shinobi háború borzalmas volt.

- Kilencedik! - hallotta maga mögül az egyik ápolónő hangját. - Öt sebesültet találtunk és kettő holttestet. - mondta a nő.

- Délelőtt van. Ilyenkor minden ember dolgozik.- morogta Sarada.

- Négyen a könyvtárban dolgoztak, köztük a kettő halott is. - folytatta volna még a nő, de Sarada elindult, be a romok közé. Magabiztosan. Nem mintha a tűz ártana neki. Egy részen más volt a megégett padló, mint a többin. Sarada látta, ahogy a vonalak eltűntek egy kő alatt, ami lazán arrébb tolt. Kandzsik. A földön kandzsik voltak.

- Kilencedik! Most áll ott, ahonnan a tűz kiindult. - jelentette ki az egyik tűzoltó. " Valami bűzlik. " - gondolta Sarada, majd elővette a telefonját és végig fotózta a vonalakat.

- Mit csinál Kilencedik? - kérdezte a tűzoltó.

- Semmit. - ezzel a mondattal fordult meg Sarada és vette az irányt gyors léptekkel a Hokage irodája felé. Bent az első dolga volt leülni a laptopja elé, majd átrakni a képeket a telefonjáról és össze illeszteni mindet. Meredten bámulta képet, ami megjelent.

*****

Yumi a port rúgta maga előtt. " Hülye ötlet volt beszélni ezzel a férfival" - fortyogott magában. " Fogalma sincs milyen hátrahagyottnak lenni. "

- Agh! - kiáltotta, majd belerúgott a mellette lévő lámpa oszlopba. - Au! Au! Au! - esett hátra a lábát fájlalva. Nem volt egy sírós fajta, így most sem könnyezett, sokkal inkább átkozta az oszlopot magában. - Shannaroo!

- Kajla egy kislány vagy. - hallott egy hangot. Yumi hirtelen felkapta a fejét és szembe találta magát egy nővel. Hosszú lila haja volt, amit kicsit érdekesen vágtak le, hasonló lila szemei és sápadt bőre. Egy szürke pólót viselt, aminek az alsó része akáclila volt ugyanúgy, ahogy a rövidnadrág is amit viselt.

- Te melyik falu shinobija vagy? - ez volt Yumi első kérdése.

- Gyorsan észre vetted, hogy ninja vagyok. - mosolyodott el a nő.

- A shurikentartó a jobb lábadon és a shinobi szandál árulkodó. - jegyezte meg Yumi.

- Okos vagy. Válaszolva a kérdésedre Konohai jounin vagyok. - felelte a nő.

- Hm. - hitetlenkedett Yumi.

- Amúgy miért rúgtál bele az oszlopba? Elég eszes gyereknek tűnsz. Tudhattad volna, hogy a fém keményebb, mint a lábad. - érdeklődött a hölgy.

- Csak dühös voltam. Ennyi. Semmi több. - morogta Yumi.

- Segítek felállni. - nyújtotta a kezét a földön ülő kislány felé, aki szívesen elfogadta a segítséget. - És merre tartasz? Egy ilyen nagy városban egyedül egy hat éves....

- Kívülről ismerem Konohát, mint a tenyeremet. Ha valaki itt nem fog eltévedni az én vagyok.- jelentette ki a fekete kislány.

- Te a Hokage lánya vagy, ugye? - Yumi bólintott.

- Uchiha Yumiya, de a Yumi jobban szeretem.

- Hát... Örvendek. Én Kakei Sumire vagyok. - mosolygott a lila hajú hölgy. - Én a Hokage irodájába tartok. Gyere velem. - intett. Yumi lábába éles fájdalom hasított, amint ránehezedett.

- Shannaroo! - kiáltott fel Yumi, majd lerúgta a fekete topánkáját. A lábujjai néhány helyen még véresek voltak.

- Ezt csúnyán elintézted. - jegyezte meg Sumire, majd a shurikentartójába nyúlt és előhúzott egy gézlapot. - Én nem vagyok medikus ninja, de azt hiszem ez kicsit segíteni fog. - mondta, majd beletömte az eldobott cipő orrába, amint Yumi vissza is húzott. Óvatosan, kissé sántítva lépdelt, de úgy lényegesen kellemesebb volt sétálni, mint a tömés nélkül.

- Amúgy miért nem viselt jounin ruhát, ha az vagy és miért nem viseled  Avarrejtek jelét? - érdeklődött Yumi.

- Olyan küldetésen voltam, ahol nem lett volna előnyös. - válaszolt Sumire.

- Neked volt már genin csapatod? - folytatta a gyerek.

- Nem. - mosolygott a lila hajú. - Eddig Konohán kívül volt küldetésem.

- Mennyi ideig?

- Sokáig.

- Miért ilyen a hajad?

- De sokat kérdezel. - jegyezte meg Sumire. - Mert így szeretem. Mit akarsz még tudni?

- Miért ragyog lilán a bal tenyered? - Sumire úgy érezte, mintha nyakon öntötték volna egy vödör hideg vízzel.

- Nem tartozik rád. - felelte végül. Néma csendben mentek tovább a Hokage toronyhoz és Sumire azonnal be is ment az irodába, míg Yumi kint várakozott. Sarada aggódó arccal lépett ki az ajtón, majd Yumi elé sétált.

- Tudod mit Yumi. A nagymamád nem rég jött haza. Egy ideig nála leszel. - jelentette ki.

- A nagyi haza jött? - lelkesedett fel. 

- Igen. Ma érkezett haza. Néhány napot vele tölthetsz. - eröltetett magára egy lágy mosolyt Sarada.

- Nagyon régen nem láttam a nagyit!

- Pont ezért biztos vagyok benne, hogy nagyon fog örülni neked. - jelentette ki Sarada. Uchiha Sakura lakása kicsit távolabb volt a Hokage toronytól, de nem vészesen. Csak pár napja írt Saradának, hogy visszajön Konohába. "Ő legalább írt, nem úgy, mint EGYES idegesítő idióták, akiknek az érkezése olyan, mint belépni a hó alatti kutyagumiba. " - gondolta Sarada. Uchiha Sakura aznap érkezett vissza. Fél évig volt távol. Úgy döntött, hogy újra ellátogat azokra a helyekre, ahol még a férjével járt a közös útjuk során. Addig ideiglenesen átadta valaki másnak a Konohai kórház vezetését. Sarada először kissé halkan kopogott, de mikor nem jött válasz erősebbre váltott.

- Jövök! - kiáltotta Sakura, majd lassan kinyitotta az ajtót. Hajnalban érkezett meg, a ruhái nagy része pedig mosásban volt, így zöld pólót viselt és egy cicanadrágot. - Sa... - akart megszólalni, de hirtelen valami bele csapódott és ledöntötte a lábáról.

- Legközelebb ne menj el ilyen sok időre. - motyogta Yumi, miközben szorosan ölelte a nagyanyját.

- Te is hiányoztál nekem Yumi. - símogatta meg a kislány fekete buksiját. Sakura nem mutatta sok jelét az öregedés éj bármi féle jutsu használata nélkül. Még talán valaki azt is hihette volna, hogy Yumi az ő lánya. Sarada csak mosolyogva nézte a jelenetet az arca egy pillanatra ellágyult. Miután Yumi és Sakura feltápászkodott a rózsaszín hajú nő a lányához sétált, majd jó szorosan megölelte.

- Még mindig megfojtasz. - motyogta Sarada.

- Van ami sohase változik. - mosolygott a nagymama.

- Beszélnünk kell. - suttogta a Hokage, majd az anyjával együtt kimentek a lakásból és becsukták az ajtót. - Yumi egy ideig nálad fog maradni.

- Mennyi ideig? - kérdezte Sakura.

- Nem tudom. - sóhajtott a fekete hajú. - Kaptam egy fenyegetést. Nekem valószínűleg nem tudnak ártani, de Yumit féltem. - vallotta be. Sakura testében szét áradt a düh.

- Csak had tudjam meg, hogy ki volt az és majd én.... - kezdte a kezeit ropogtatva, de Sarada lecsillapította.

- Nyugi Mama. Elintézem. - Sakura sóhajtott.

- Olyan gyorsan felnőttél.

- Ismerem az érzést. - mosolyodott el Sarada. - Yumi jövőre iskolába megy....

- A fenyegetésre visszatérve. Hogy kaptad? Levélben?

- Dehogy. Valaki felgyújtotta a könyvtárat és a padlóra égette, hogy: " A napjai meg vannak számlálva Kilencedik. " - mesélte Sarada.

- Lehet ez lehet.... - kezdte Sakura.

- Valószínű.

- Himawari és Mitsuki?

- Ők egyenlőre nem célpontok, de még azzá válhatnak. Ezért nem szeretném hozzájuk vinni Yumit. Borutoról nem is beszélve...  - motyogta az orra alatt Sarada alig hallhatóan.

- Visszajött? - lepődött meg Sakura.

- Igen. - sóhajtott Sarada.

- Mama! Mégnézhetem a Nyali- fali paradicsom film változatát?! - hallatszott bentről Yumi vékony hangja.

- Tedd azt el Yumiya! - kiáltotta az Uchiha örökösnő, majd az anyjához fordult. - Majd megbeszéljük később. - ezzel becsörtetett a lakásba a lányához.