.⋆｡⋆˚｡⋆｡˚☽˚｡⋆.

{ M I N H O }

Hónapok óta testem, mint ha magtától kelne, létezne, tanulna, vívna, lelkem pedig passzívan szemléli tetteim, cselekedeteim.

Mintha csak álmodnék és felülről látnám az eseményeket.

A gyenge testemen változások mennek végbe. Ahogy minden nap monoton reggeltől estig a gyakorlóteret járom, karjaim erősödtek. Állóképességem is sokkal jobb. A sok munka megtette a hatását. A kardot is könnyebben suhintom, a pajzsot is könnyebbnek érzem.

Távolról kémlelve vagyok, mind a királynő által mind pedig Hyunjin által. Hyun csak azért van ott, ha Harin jobban megsebez, akkor ne hagyjam ott a fogam a földön. Illetve esténként gyógykeveréket ad izmaim remegésének enyhítésére. Szinte napkeltétől napnyugtától csak edzek. Hyun szokott az lenni, aki leállít, hogy legalább az energiát pótoljam, amit lemozogtam.

Nevetséges, néha. De a testem nem az elmém uralja. Akármennyire is vagyok éhes, mint robot mozgok tovább töretlenül. Ha gyógyító barátom nem lenne ott már összeestem volna. Érzi ő is, valami nincs rendben velem. Agyam kezdi felfogni múltkori szavait... de nem vagyok ura önmagam alakjának.

.⋆｡⋆˚｡⋆｡˚☽˚｡⋆.

- Minho drága! Ideje tesztelni téged! - jött közelebb Harin két apró tőrrel és egy karddal. - Megnézzük, hogy haladsz! Hwang! Gyere közelebb, mert most nem fogok kegyelmezni a kölyöknek!

Mire a szőke bólintva sietett a pálya szélére, még tisztes távolságba, hogy esetleg Harin őt ne sebesítse meg. Micsoda gyáva alak.

- Kapd el! - dobta felém a kardot, amit el is kaptam. Markolatát egyenest a kezembe kaptam. Pengéjén pedig végig húztam ujjaim. Egy óvatlan pillanatra annak éléhez értem, skarlátvörös vérem pedig kibuggyant. Egy gyönyörűen megmunkált kard volt, fényes és eszméletlen éles pengével. Csoda, hogy csak egy apró karcot húztam nem pedig az ujjam vágtam el. - Azért, ha lehet ne a párbajunk előtt vérezz el. Hol abban a móka? - nevetett fel gúnyosan a nőszemély. - Készülj fel!

Testem támadó pozíciót vett fel, mire Harin ajkai egy huncut mosolyra húzódtak. Teste megfeszült, tőrjeit két kezébe véve nézett bele lélektükreimbe. Bólintottam, majd kezdetét is vette az összecsapás. Szemeim pedig felvillantak.

Megindult felém egy hatalmas harci kiálltassál, és pengéink összecsaptak. Az én kardomat magától eltolva próbálta a két kisebb penge élével hárítani. Testem minden erejét összeszedve engedtem pengém az ő tőrjei elől. Hátráltam ekkor az érkező csapása elől és kitértem, majd míg ő vissza pozícionálta magát álló helyzetbe abban a pillanatban egy gyors csapással pengém arca előtt szánkázott el. Azonban, mint ha elhajolt volna. Hátra ugrott, kezét pedig jobb almájához kapott. Idegesen húzta végig ujjait a vékony bőrön, amiből meghökkenve néztem pengém ejtett egy karcolást.

Lihegve tűrtem homlokomra tapadt tincseim az útból, mikor újból támadóállást vettem, ekkor pedig egy nem várt pillanatban Harin előttem termett szárnyaival. A nő szemei is vörösen lángoltak, a düh miatt hatalmas sikoltással támadt felém, magam elé vettem pengém ekkor éreztem az erő, amivel ütött nagyobb volt, mint eddig, kibillentve engem egyensúlyomból. Elemelkedtem a földről, és hatalmas suhantam hátrafele. Szemeim becsuktam, de érdekes módon az elvárt esés elmaradt.

A szárnyaim szürke-fehér és fekete színben pompázva kitárultak, megmentve engem az földre zuhanástól. Már támadtam kardommal pedig teljes erőmmel nekifeszültem Harin tőrjeinek, aki a földre hőkölt mikor nem várt tapsolás szakított ki a párbajból és egy ismerős hang. Mindketten megálltunk. Elhátráltam a nő felől.

- Lenyűgöző! - sétált közelebb a királynő elégedett arccal, két gárda taggal, mögöttük pedig Hyunjin mosolyogott önfeledten. - Ez igen fiam! - nézett rám. - Hwang gyógyító! - szólta el magát a nő.
- Igen, királynő? - futott oda mellé és enyhén meghajolt.
- Lássa el Harin sebét. - mire az bólintott és odament az érintetthez.
- Minho. - jött közelebb hozzám. Kezét pedig végig húzta szárnyaimon. - Milyen érdekes és milyen erős szárnyak. Engedd le őket!

Harinra néztem, aki látta rajtam a kétségbe esést.
- Rázd le a lapockáidat és gondold, hogy eltűnnek! - rosszallóan végignézett rajtam, de tettem azt, amit mond és ahogy megcsináltam megszabadultam a tollaktól. Azt hittem, le fog cseszni a nyanya, olyannyira megijedtem, hogy levegőt is elfelejtettem venni.
- Harin. Ne morcoskodj, a legjobbakkal is megesik. Lankadt a tekinteted. - emelete rám a tekintetét - Te pedig, ritka erős harcos leszel, ha már most pár hónap alatt ennyit fejlődtél.

Kifújtam tüdőmbe rekedt oxigént, végre újra fellélegeztem. Kihúztam magam és elégedetten vigyorogtam Harinra aki csak rosszallóan fújtatott.

- A kardod egyelőre jó lesz. Éles, kitűnő kovácsolt vas. De ahogy megtanulod használni a tűz erejét egy ettől kiemelkedőbb pengére lesz szükséged. Amit átjár az energia.

Hyunjin felállt mellőle és szinte mellém szökellt.
- Hyung, gyere. Mára ennyi elég az edzésből. Nyertél! - ujjongott mellettem a szőke örömébe és magával kezdett húzni. Mier vetettem egy rosszalló pillantást és azonnal elengedett keze szorításából.
- Szeretnéd, hogy megüsselek?
- Nem, ne haragudj! - megráztam a fejem és a kardot leraktam és folytattuk utunkat a királyi palotába.

Hasam korogni kezdett, miközben lépkedtünk, Hyun is elmosolyodott a hasam hallatta hangokon, de csak szemem forgattam meg.
Beérve a palota falai közé, Hyun elém fordult.
- Menj, zuhanyozz le, öltözz át és fáradj az étkezőbe. Csináltatok neked a győzelmed örömére egy kisebb lakomát! - mire szavaira felhúztam a szemöldököm és kifújtam a levegőm.
- Hát jó. Megyek. - majd kezemmel intettem és szobám fele vánszorogtam.
- Akkor ott találkozunk! - vigyorgott rám az a sült bolond, ahogy hátra fordultam.

Amilyen tempóba csak tudtam lefürödtem, és egy kényelmesebb szerelést kaptam fel a nehéz pajzsok helyett és éhesen siettem vacsorázni.

Meg kell mondanom kitettek magukért a szakácsok. Hyunjin is jókedvűn falatozott nem messze tőlem. Ez az eddigi legfinomabb étel, amit eddig ettem. Felixnek is ízlene...

Mióta itt vagyok, azóta egyre kevesebbet gondoltam Felixre. De mindig mikor rágondolok a boldog emlékek egyszere lesznek kesernyések és düh önti el testem újra és újra...

Megrázva a fejem nem is akartam erre gondolni, csak tovább élvezni az ételt. Majd felálltam székemről elköszöntem és a szobámba vettem az irányt.

Ahogy beértem magamra zárva az ajtót, erőtlenül omlottam ágyamra. Teljes energiám, mint ha elvágták volna, úgy estem össze. Szemeimet pedig azonnal becsukva léptem az álmok mezejére.

Álmodtam...

Az álmomban pedig egy nő állt. Gyönyörű sötét haja volt, kezeit pedig maga előtt tartotta. Megfordulva egy apró csecsemőt szorongatott.

Felix...

A nő ujjai gondosan simogatták pici buksiját, ringatták óvatosan.
- Minho? - emelete fel fejét felém a nő. Szemei alakja, mint Felixé, mogyoróbarna, mik körül ezernyi apró szeplő tarkította arcát. -Minho, kisfiam? - lépkedett egyre közelebb.

A kicsi arcára néztem, szívemet pedig újra elöntötte a keserű düh, amit a nő is felfedezett. A pici ajkai elnyíltak és hatalmas erővel kezdett el ordítani. A kezeim azonnal a fülemre tapasztottam, de mint ha semmit sem értek volna. A nő pedig ringatni kezdte a babát, aki egy idő után újból elhallgatott.
- Minho, miért bántja Felix a szíved? Mit ártott neked? - ajkait szomorúan lebiggyeztette és fájdalmasan rám tekintett - Miért bántanád Felixet? Miért tekinted ellenségednek?

- Anya...? - nyöszögtem félálomba, míg fel nem ébredtem. A szobában hűvös volt, a hideg verejték végigszánkázott arcomon. Homlokom letörölve, keltem fel az ágyból addig, míg a meleg takaró alá nem bújtam. - Felix, tényleg miért tekintek rád ellenségként?

.⋆｡⋆˚｡⋆｡˚☽˚｡⋆.

Hogy tetszik eddig a könyv? 😊