Mikor végre rászántam magam, hogy távozzak, feltornáztam magam a Jimin illatú ágyból, és elindultam az ajtó felé.
- Már mész is? - jött be Jimin az ajtón, mire lefagytam.
Nagyon vidámnak tűnt. Folyamatosan mosolygott és egyfolytában engem nézett.
- I-igen. - nyögtem ki nagy nehezen. Mostanra már Tae-nek el kellett volna mondania neki, amit "látott". Hacsak nem...feldobta ez a tény.

Máris rossz érzésem támadt.

- Jól vagy? Nagyon lesápadtál. - lépett hozzám közelebb a fiú, de én egyet hátraléptem. Most már úgy nézett ki, mint aki teljesen összezavarodott.
- Nem beszéltél Tae-vel? - nyeltem egy nagyot. - Úgy hallottam valamit el akart mondani neked.
Újra megjelent a mosolya. - De, beszéltem és...
- Taehyung csak rosszul hallotta! - vágtam a szavába.

Az arca hirtelen nem is volt már annyira boldog, mint az előbb.
- Tessék? - bizonytalanodott el.
- Egy szava sem igaz. - szorítottam magamhoz a táskám. - Mennem kell. - köszöntem el tőle, és kikerülve őt, rohanni kezdtem.

A nappaliban Namjoon még mindig a kanapén ült, de amint meglátott rögtön felállt.
- Ara, én és YoungB...
- Teljesen rendben van. - nyugtattam meg. - Semmi bajom nincs veletek. Sokáig. - mutattam fel neki a hüvelykujjam, majd meg sem várva a válaszát, kirontottam az ajtón, és a legközelebbi buszmegállóhoz rohantam. Szerencsémre csak egy-két percet kellett várnom, már meg is jött a jármű.

Az első üres helyre levetettem magam, majd az üvegnek döntöttem a fejemet és kifelé kezdtem nézni.
Nem sokáig figyeltem a tájra, ugyanis újra eszembe jutott, hogy Jimin-t mennyire feldobta az a tény, hogy én és Yoongi együtt vagyunk. Mármint feltételesen.

Jimin teljes mértékben barátként gondol rám. - döbbentem rá a fájó igazságra.

Egészen lelombozott ez a gondolat. Nem akartam emberek között lenni. Sem kommunikálni.

Énekelni fogok. - határoztam el.

Bármennyire is késő volt, nem érdekelt, a buszról egy a Big Hit-hez közellévő megállóban szálltam le, majd az épület felé vettem az irányt.

- Annyeonghaseyo! - köszöntem a recepciós nőnek, majd a biztonság kedvéért felmutattam a belépő kártyámat, amit még első nap kaptam az ügynökségtől.
A nő csak bólintott, amit annak vettem, hogy bejöhetek, úgyhogy a elindultam a stúdióhoz.

Már viszonylag sötét volt, a folyosókon alig volt egy-két lélek, csak a takarítók dolgoztak már, így mikor a benyitottam a terembe már teljesen sötét volt bent.
Levettem a táskámat a hátamról, és ahhoz a pulthoz mentem, ahol HoBin szokott dolgozni.
Kikerestem a gépen a dalunkat, majd átrohantam a másik helyiségbe, ahol a mikrofonok voltak, felvettem a fejhallgatót és elkezdtem gyakorolni.

Fogalmam sem volt mennyi idő telhetett el, de csak akkor hagytam abba, amikor már berekedtem.
A dal leállt én pedig inni akartam az üvegemből, mikor csörgött a telefonom.
- Szia, YoungByul! - köszöntöttem a barátnőmet, a vonal végén azonban csend volt. - Yeoboseyo?
- Ennyire utálsz? - szólalt meg hirtelen. A hangja nagyon furcsa volt.
- Tessék? - ráncoltam a homlokom.
- Már haza sem akarsz jönni miattam? Mert eltitkoltam a kapcsolatomat Namjoonnal?
- Micsoda? Dehogy! - érettem meg végre, mit akar. - Csak gyakoroltam. Az elején tényleg megdöbbentett a hír, de egyáltalán nem vagyok rátok mérges. - magyarázkodtam.
- Gyakoroltál? Eddig? - hitetlenkedett, mire már én is az órámra pillantottam, és rögtön elkerekedett a szemem a szám láttán.
- Omo! Már ennyi az idő? Máris indulok. Minden részletet tudni akarok!
YoungByul felnevetett. - Rendben. Várlak.

***

- Szóval egyre többet beszéltünk, aztán rájöttem, hogy már többet érzek iránta. - magyarázta a kanapén ülve nekem, YoungByul. - Így hát bepróbálkoztam. Meglepődtem, hogy viszonozta. - mosolygott álmatagon a barátnőm.
- Jó, hogy neked volt hozzá bátorságod. - markolásztam az egyik párna szélét.

Talán ha már próbálkoztam volna, többet érezne irántam Jimin?

- Ajjaj! Ez nagyon letörten hangzott. - szólalt meg YoungByul, felhúzott szemöldökökkel.
Nagyot sóhajtottam, és elmeséltem neki, hogy mi történt a Bangtan házban. Közben gyakran megálltam, mert a hangom még mindig nem jött vissza, aminek az előttem ülő lány hangot is adott.
- Semmi bajom! Holnapra biztos visszajön. - legyintettem.

YoungByul még mindig aggodalmasan fürkészett, de többet nem szólt.
- Amúgy. - néztem rá. - A szüleid...
A barátnőm egy hatalmasat sóhajtott.
- Namjoon azt mondta, holnap együtt felkeressük mindkettőjüket és beszélünk velük. - túrt bele a dús fekete hajába.
- Melletted áll, igaz? Nem bántott még meg, vagy ilyesmi? - fürkésztem.
- Dehogy. - mosolygott. - Nagyon rendes. És kedves. Jó fej. Jó a humora. És persze jól is néz ki... - gondolkozott el, mire én megdobtam egy párnával.
- Oké, többre nem is vagyok kíváncsi. - fintorogtam.
YoungByul egyszerűen nyelvet nyújtott rám, aztán mindketten nevetni kezdtünk.

***

Az elkövetkező napokban nagyon rástartoltam a tanulásra, hiszen közelgett az érettségi. Szégyelltem magam, hogy a gyakorlásra egyre kevesebbszer jutott idő, de amikor csak lehetett (akár a a suli mosdójában, akár otthon), folyton gyakoroltam.
Egyik nap, amikor pont betudtam menni a stúdióba, Tae szomorúan ballagott oda hozzám, a szünetben.
- Jól vagy, Oppa? - kérdeztem homlok ráncolva, mire ő megrázta a fejét.
- Jimin annyira szomorú. - sóhajtott, de én még mindig nem egészen értettem.
- Szomorú? - néztem el a háta mögött.

Jimin épp a szöveget nézegette, miközben magában próbálgatta a dallamot. Nagyon aranyosan nézett ki.

Bárcsak viszonozná az érzéseimet!

- Te azt mondtad Suga Hyungnak, hogy... - magyarázott tovább Taehyung, de nem engedtem folytatni.
- Kihallgattad a beszélgetésünket?! - akadtam ki.
- Nem, én csak arra jártam, és hangokat hallottam kiszűrődni a...
- Ne is folytasd. - sóhajtottam.
- Szóval szereted Jimin-t? - nézett rám nagy szemekkel, mintha reménykedne.
- Elmondtad neki? - Kérlek, mondd, hogy nem...Vagyis, várjunk! - Annyira köszönöm Oppa! - öleltem át hirtelen Tae-t, amit ő döbbenten fogadott. - Köszönöm, hogy elferdítetted az igazságot. Még szerencse, hogy azt mondtad neki, hogy Yoongi és én... - megdörgöltem a homlokom. - Szóval nem tudja az igazságot. Megkönnyebbülés. - mosolyogtam.

Tae épp szóra nyitotta volna a száját, de megelőztem.
- Nem kell semmit mondanod, megbocsátom, hogy kihallgattál minket. - mosolyogtam rá, azonban a szívem egy kicsit jobban megrepedt.

A szünetnek vége volt, a próba tovább folytathatódott, ezért visszaálltam Jimin mellé. Ő rám nézett, én pedig vissza rá, és hirtelen olyan volt, mintha ugyanazt érezné mint én.

Bánatot.