Te jó isten!😲
A könyv megtekintése már több mint 2K-nál jár, ami egyszerűen eszméletlen!
Nem is, ti vagytok azok. Meg csodálatosak is. <333
Nagyon köszönöm, hogy olvassátok ezt a könyvet, habár mostanában ritkábban voltak részek...
De én is nyaralok, és sajnos nem mindig érek rá. :(

Na de nem szaporítom tovább a szót, itt egy jó hosszú rész, köszönetképpen mindenért!
__________________________________

A helyzetünkön már semmi nem segíthetett. Egy árva szót sem tudtunk kibökni, Jin rögtön belekezdett egy nagy monológba.

Csak magyarázott és magyarázott, a fiatalkori együttlét veszélyeiről, főleg, hogy Jimin egy híresség.
Azt hittem menten elsüllyedek, egyszerűen kínzás volt ezt hallgatni.
Jimin félkarjával átölelte a vállamat.
- Ne aggódj! Hamarosan abbahagyja. - mondta egy halvány mosoly kíséretében, azonban én feleennyire sem voltam vidám.
Újra a legidősebbre néztem, aki annyira hevesen magyarázott, fogkrémes szájjal, miközben egy fogkefével hadonászott, hogy egyáltalán nem is figyelt már ránk.

- Hogy lehettek ennyire felelőtlenek?! Még csak be sem nőtt a fejetek lágya! Mégis hogy gondoltátok ezt... - mutogatott hevesen, mikor az ajtó, amin az előbb kirontottunk, váratlanul kinyitódott.
Jin annyira meglepődött az ajtóban álló Yoongi láttán, hogy rögtön megnémult.
- Vaklárma. Tényleg csak aludtak. - motyogta nekünk, majd csoszogva elindult a folyosó végén lévő lift felé. Igaz, pizsamában volt, de az ő dolga...

Jin teljesen megdöbbent, mikor rájött, hogy perceken keresztül magyarázott olyan dolgokról, amik még csak meg sem történtek. A fülei rögtön vörösödni kezdtek.
- Ya! - mutatott ránk. - Nincs több együtt alvás! - közölte, majd elviharzott.

Jiminnel egy pár másodpercig néma csendben próbáltuk feldolgozni a hallottakat. Nekem mind ez hamarabb sikerült, mivel mikor rájöttem, hogy tulajdonképpen miért is történt mind ez, Jimin még mindig átkarolva tartott.
Villámgyorsan lépkedtem hátrébb a fiútól.
- M-miért nem ébresztettél fel engem? - gyűrögettem a pulcsija ujját, ami természetesen az éjszaka óta nem került le rólam.
- Nem tudom. - válaszolta őszintén, majd az ajkába harapott és a másik irányba nézett.
- Ha felébresztettél volna... - folytattam.
- Nem akartalak! - fakadt ki, majd mélyen a szemembe nézett. - Egyszerűen csak, mikor rájöttem, hogy ott alszol az ágyamban, nem volt szívem felébreszteni. Én...lefeküdtem melléd, és elaludtam. - ismerte be, miközben lesütötte a pilláit.

Láttam rajta mennyire szörnyen érzi magát emiatt, ezért egy kicsit megsajnáltam, és halványan elmosolyodtam.
- Nem baj, Oppa! - legyintettem.
Jimin rögtön rám kapta a tekintetét.
- Nem baj? - ráncolta a homlokát.
- Ne aggodalmaskodj ennyit, csak aludtunk. - simítottam ki a homlokán képződött ráncokat a kezemmel. - Végül is, ez volt az első éjszakánk. - magyaráztam.
A fejemben lévő fogaskerekek forogni kezdtek, és mikor rájöttem, hogy ez úgy hangzott, mintha több ilyen is lenne, rögtön a szám elé kaptam a kezem.

Jimin arckifejezése is nyugodtból, döbbentté ment át.
- Mennem kell! - közöltem, majd egy nagyon gyors meghajlás kíséretében, berohantam a saját szobámba.

A kínos szituáció ellenére, az ajtóm mögé érve, nekitámaszkodtam a fának és elmosolyodtam.

***

Épphogy csak elkezdődött a nap, de az ég máris leszakadt.
Az eső szüntelenül kopogtatott az ablakomon, miközben én az ágyamon ültem és néztem kifelé az ablakon, a most már nedves tájra.

Szerettem az esőt. Megnyugtatott és kikapcsolta az agyamat. Ilyenkor nem stresszeltem semmin, egyszerűen csak élveztem a vízcseppek látványát az ablakon.
Most is ez történt. Teljesen elbambultam a kinti táj tanulmányozásán, annyira, hogy észre sem vettem, mi folyik körülöttem.
Az esőcseppek egymással harcot vívva siettek lefelé az ablakom üvegén, ami akaratlanul is mosolygásra késztetett.

A bambulásomból egy halk, de hosszú sóhaj szakított ki, mire rögtön az illető felé kaptam a fejemet.
Jimin az ajtónak támaszkodva állt, miközben karba tett kézzel, csendben tanulmányozott.
- O-oppa? - a hangom alig volt több suttogásnál, Jimin mégis meghallotta.
- Bocsánat, hogy így rád törtem. - köszörülte meg a torkát, majd a bal kezén elhelyezkedő karperecéért nyúlt, és azt kezdte el birizgálni.
Már korábban is láttam rajta ezt a darabot, egy egyszerű ezüst lánc volt, mégis tökéletesen passzolt a fiúhoz.
- Semmi baj. - válaszoltam neki, mivel többet nem mondott.

A hangomra kiegyenesedett és felkapta a fejét.
- Azért jöttem, mert azt beszéltük meg a többiekkel, hogy mikor eláll az eső bemehetnénk a városba.
Az ötlet jónak tűnt, ezért rögtön bele is egyeztem.
- Persze! Jó ötlet. - mosolyogtam rá, de ő nem viszonozta a gesztusomat.
Nagyot nyelve bólintott, majd mereven kisétált a szobámból.

Érdekes változás volt ez számomra, hiszen még sosem viselkedett így.
Úgy tűnt valami baja van, és félek, hogy én vagyok az oka.

***

Az eső nem sokkal később elállt, hatalmas sár pocsolyákat hagyva maga után.

Rögtön nekivágtunk a pár perces sétának, mivel Jimin szüleinek háza nem volt messze a belvárostól.
- Mi van, ha felismernek titeket? - kérdeztem egyszer csak, miközben lassan lépkedtünk.
- Semmi érdekes. - felelte nyugodtan Namjoon. - Persze, ha elkezdenek kergetni, az már probléma, de addig semmi gond nincs. Csak sétálhatunk már a városban, nem? - nyilvánvalóan az utolsó kérdés költői volt, ezért csak bólintottam és a továbbiakban becsuktam a számat.

Az utcákon rengeteg ember volt, csakúgy hömpölygött a tömeg, és bár igaz, hogy néhány lány alaposan megbámult minket, lefényképezett, vagy egyenesen odajött hozzánk a fiúkkal való közös szelfiért és autogramért, de ettől függetlenül jól éreztem magam.
Egy csomó boltba bementünk, de szinte semmit nem vettünk, mivel legtöbbször csak nézelődtünk.

- Úgy látom, újra esni fog. - nézett fel az égre Jin, mire a többiek is követték a tekintetét, és a sötét felhőre szegezték a tekintetüket.
- Hyungnak igaza van. - bólintott Jungkook, majd intett a kezével. - Induljunk vissza, így is eleget mászkáltunk már.
Teljesen egyetértettünk vele, mert szinte mindegyikőnk lejárta már a lábát is.

Azonban úton hazafelé, elhaladtunk egy kirakat mellett. Ezzel nem is lett volna baj, ha nem ragadta volna meg a figyelmem egy hatalmas fejhallgató. Jól szigeteltnek nézett ki, többféle funkcióval, és nekem egy pont ilyenre lett volna szükségem, mert az enyém elromlott.
- Menjetek tovább! - torpantam meg a bolt előtt. - Nemsokára utánatok megyek. - magyaráztam, de közben le sem vettem a szemem, a kiállított csodáról.
- Öhm...oké. Akkor menjünk. - szólt Namjoon a többiekhez.
- Várjatok! - nézett rám Taehyung. - Visszatalálsz a házig eső előtt?

Jó kérdés volt. Szinte a város közepében voltunk, a ház pedig közvetlen a tenger mellett feküdt. Ha a környéken sétálgattunk volna, még talán megtalálom az utcát, de itt...
- Valakinek itt kell maradnia veled. - jelentette ki Hobi.
- Ne! Nem szükséges, nem akarlak titeket terhelni... - ráztam a kezem.
A fejhallgatóm egyre távolibbnak tűnt.
- Maradok vele. A szüleim háza, csak hazatalálok. - állt meg mellettem Jimin.

A többiek csodálkozva néztek a társukra, sőt Jin kifejezetten rosszallóan, de azt gyanítom, hogy a ma reggel miatt lehet.
- Rendben. Jimin veled marad. Na most már induljunk, és hagyjuk itt ezt a turbékoló párt romantikázni, mi meg húzzunk haza pihenni. - közölte Yoongi egyszerűen, és választ sem várva, sarkon fordult és elindult az utcán.

Éreztem, ahogy rögtön zavarba jövök és lesütöm a szemem, csakhogy ne kelljen a többiekébe néznem.
A tagok pár másodperc múlva csatlakoztak a mogorva rapperhez, és már el is tűntek a szemünk elől.

A mellettem álló fiú viszont rögtön összeszedte magát, és a vállamra tette a kezét. Ahogy megéreztem mennyire meleg a tenyere, kissé megborzongtam az érzéstől.
Láthatóan Jimin ebből semmit nem vett észre, egyszerűen csak a kirakat üvegén keresztül, az általam kinézett elektronikai eszközre mutatott.
- Azt szeretnéd?
Lassan felemeltem a fejem, és bólintottam.
- Vegyük meg. - felnézett az égre és elhúzta a száját. - De siessünk, mert hamarosan tényleg újra vihar lesz. Azt meg nem akarom, hogy megfázz. - az utolsó mondatot, teljesen általánosan állapította meg, de az én gyomrom rögtön összeszorult egy kicsit.

Arra sem volt időm, hogy megkérdezzem, ezt meg hogy értette, már be is nyitott a boltba.
A vásárlás nem tartott sokáig, mivel már rég kinéztem a választott darabot. Gyorsan fizettem, és Jiminnel a nyomomban kiléptem az épületből.
- Nagyon köszönöm, hogy elkísértél Oppa! - néztem boldogan a szemébe, mire ő mosolyogva bólintott.
- Semmiség. - legyintett.
Ekkor azonban egy súlyos esőcsepp landolt egyenesen az orrom hegyén.
- Omo, azt hiszem tényleg indulnunk kell. - csodálkoztam, majd fogtam magam és elindultam az utcán, ahol még korábban a többi BTS tag eltűnt.

Jimin hamar beért és együtt lépkedtünk az eső által sötét foltosra színezett járdán.
Azonban a cseppek egyre több és erősebben estek, úgyhogy időm sem volt reagálni, Jimin megragadta a kezem, és futni kezdett.
Rögtön utána iramodtam, és közben hunyorognom kellett, hogy az arcomról lefolyó cseppek, ne menjenek bele a szemembe.

Talán ez volt az oka, vagy csak egyszerűen szerencsétlen vagyok, de néhány lépés után beleléptem egy pocsolyába. Ez még önmagában nem is lenne baj, ha a cipőm nem döntött volna úgy, hogy most egy kicsit elengedi a talajt, és nem tapad hozzá.
Kiestem az egyensúlyomból és már csak arra eszméltem fel, hogy eszeveszetten kalimpálni kezdek, próbálva visszanyerni az egyensúlyomat, mind hiába.

Ekkor azonban minden megállt körülöttem, és a föld sem közeledett hozzám többet.
A megmentőm Jimin volt, aki mind a két kezével átkarolta a derekamat és megtartott.
- Jól vagy? - a szavakat csak a szájáról tudtam leolvasni, mivel hallani nem hallottam semmit, a fülemben dobogó vértől.

Az aggodalom ráncai rögtön megjelentek a homlokán, amint nem válaszoltam. Túlságosan lekötött, milyen jól néz ki vizes hajjal. Arra gondoltam, milyen érzés lehet beletúrni, a puha tincseikbe, amik a szemébe lógtak. Az arcán vízcseppek folytak végig, emiatt pedig rögtön késztetést éreztem arra, hogy megsimogassam az arcát.

Az agyam azonban ezt kicsit másképp dolgozta fel, és azon kaptam magam, hogy tényleg az arcát simogatom...