Sziasztok!😊
Mivel rengetegen írtátok, hogy mennyire várjátok a következő részt, meg hogy mikor lesz már folytatás, hogy megembereltem magam és (hozzám képest gyorsan) írtam nektek egy új fejezetet!
Bár valami azt súgja, ennek sem lesztek oda a végéért.😄

Tehát itt van, csak nektek.
Jó olvasást!
__________________________________

A koncert csak este hétkor kezdődött, de a bandának értelemszerűen már jóval előtte gyakorolniuk kellett. Én délután háromkor érkeztem meg a helyszínre, ami egy stadion volt. Ámuldozva lépkedtem a színpadig, miközben igyekeztem mindent szemügyre venni.
- Tetszik? - szólalt meg hirtelen egy hang a hangszórókból. Jin sétált a színpadra, miközben a mikrofonját igazgatta.
- Eszméletlen. És milyen nagy! - néztem újra körbe.
Jin csak mosolygott rajtam, majd felém nyújtotta a kezét. Amint megértettem, mit akart csinálni, boldogan fogtam rá a csuklójára, miközben ő felhúzott a színpadra.
És újra elakadt a lélegzetem. Innen sokkal jobban látszott minden egyes szeglete az épületnek.
- Daebak! - vigyorogtam.
- Ugye milyen hihetetlen? Az emberek csak azért jönnek el és fizetnek, hogy lássanak minket. Ráadásul telt ház lesz. - ingatta a fejét hitetlenkedve Jin.

Én sem igazán tudtam elhinni, hogy eljutottam egy Bangtan koncertre. A tenyeremet az arcomra tettem, és próbáltam feldolgozni a látványt, amit a hely adott.
- Ara! - érintette meg valaki a vállam.
Megfordultam és a legjobb barátnőmmel találtam szemben magam.
- YoungByul! - mosolyogtam. - Namjoon meghívott? - húzogattam a szemöldökömet.
A lány elpirult, és feltűnően kezdte kerülni a tekintetem.
- Mi az? - ráncoltam a szemöldökömet, mert feltűnt a különös viselkedése.
A fülemhez hajolt, és suttogni kezdett, hogy Jin ne hallhassa amit mond.
- Namjoonnal aludtam. - suttogta izgatottan.

Örültem, hogy a barátnőmnek virágzik a szerelmi élete, ezért rávigyorogtam, amit ő azonnal viszonzott.
- De téged még nem tudtalak lekörözni! - öklözött bele a vállamba. - Hányszor is aludtál együtt Jiminnel?
Már éppen nyitni akartam a számat, hogy reagáljak, a tapintatlan kérdésére, mikor Jimin sétált ki a színpadra egy atlétában.
Ő még nem vett észre, mert a ruháját igazgatta, azonban YoungByul megint bökdösni kezdett.
- Gondolj bele, hány lány lenne most a helyedben! - sóhajtott álmatagon, mire én csúnyán néztem rá.
- Szerinted nem tudom? Ezért is rettegek minden nap. - sóhajtottam. - Hogy egy nap talán, levált majd egy jobb lányra.
Jimin, mintha csak megérezte volna, hogy róla beszélünk, felnézett és találkozott a tekintetünk.
Mosolyogva intettem egyet, de tőle csak egy feszült pillantást kaptam.
- Te is láttad? - súgta ekkor a barátnőm a fülembe, amiből rájöttem, hogy nem rossz a látásom.
A barátom lassan odasétált hozzánk, majd félkarral átölelte a derekamat és adott egy puszit az arcomra.
- Nem hittem volna, hogy tényleg eljössz. - motyogta nekem.
Éreztem, ahogy az izmaim megfeszülnek, és értetlenül pislogtam fel rá.
- Tessék? - rökönyödtem meg. Ezek szerint nem is lát szívesen? - De hát mondtam is neked reggel...
- Tudom. - túrt a hajába, majd körbenézett. - Taehyung-ah! - szólította meg a fiút, aki szintén most sétált fel a színpadra.
Tae ránk nézett, majd mosolyogni kezdett és elindult felénk.
- Körbevezetnéd Arát? Nekem még dolgom van. - mondta, mikor a barátja odaért hozzánk. Nem is várt válaszra, mert egyszerűen megpaskolta a vállam, és otthagyott minket.

A számat tátva néztem utána, miközben nem tudtam fel fogni, mi történt az előbb. Jimin egyszerűen csak...ignorált engem.
- Sziasztok! - köszönt nekünk Taehyung, vigyorogva, de neki is bujkált valami a mosolyában.

Ő tudta, amikor én még csak nem is sejtettem. És nem mondta el nekem.

- Mi történt Oppával? - kérdeztem rá a legjobb barátjánál.
- Csak a koncert előtti idegesség. - intett lazán, majd szalutált a még mindig mellettem álló barátnőmnek, megragadta a karomat és húzni kezdett a színpad lépcsője felé.
Bár éreztem, hogy semmi köze az idegességének ehhez, úgy döntöttem, majd később kiderítem.

Csak hogy nem volt később.

A színpad mögött nagy volt a sürgés forgás. A segéd emberek ide-oda rohangáltak, mindenféle ruhával vagy sminkcuccal a kezükben, miközben a tagok békésen telefonoztak egy-egy székben.
- Annyeongseyo! - köszöntem, úgy mindenkinek, aki ott tartózkodott.
A legtöbben csak legyintettek, így üdvözölve engem, míg a tagok sorra köszöntek, sőt, Jungkook gyorsan felugrott és odasétált hozzám.
- De jó, hogy eljöttél! - mosolygott rám, mire én is megeresztettem egy ugyanilyen, de kicsit hamiskás gesztust. Azt hittem nem volt feltűnő, de úgy tűnt Jungkook észrevette, mert összeráncolta a szemöldökét.
- Minden rendben? Hyung merre van? - nézett körbe. Nem kellett megkérdeznem melyik Hyungjáról van szó, mert pontosan tudtam kiről beszél.
- Nem tudom. - vontam vállat, ezzel mind a két kérdésére válaszolva. - Jimin Oppa úgy tűnt, nem örül a jövetelemnek.

Nem tudta elkerülni a figyelmemet, hogy nem lepődött meg a kijelentésemen, csak megvakarta a tarkóját.
- Tudod mi van vele? - húztam össze a szemeimet.
- Micsoda? Ó, azt hiszem én jövök. - színészkedett. - Bocsi Ara, de mennem kell. - vont vállat, majd ott is hagyott.

Rajtam kívül mindenki tudja mi az ördög folyik itt, de senki nem akarja elmondani nekem.

- Yong Ara, igaz? - lépett hozzám hirtelen egy ismeretlen férfi, egy fekete akármivel a fülében.
- Igen. - néztem rá csodálkozva. Mégis honnan tudja a nevem?
- Leülne kint a nézőtéren? Onnan nézheti a próbát. De nem maradhat itt, csak feltartaná a dolgozókat. - közölte, majd az ajtóra mutatott.
A számat is eltátottam a beszéde után. Úgy kezelt engem, mint ha egy gyerek lennék, aki itt téblábol a többiek körül.
- Na de... - kezdtem volna tiltakozni, de ő továbbra sem mozdult.

Bár eléggé megsértette a férfi a büszkeségemet, bátorságom az nem volt ahhoz, hogy visszavágjak, így hát csak bólintottam, majd kimentem a nézőtérre. Közvetlenül a színpad előtt leültem egy székre, hogy nézzem Namjoon próbáját.

Valami nagyon furcsa volt, de ezt egészen az előadásig nem tudtam kideríteni. Amint beengedték a rajongókat, én már nem voltam a nézőtéren, hanem a színpad mögül figyeltem az eseményeket.
A koncert jól indult. Mindenki mosolygott, a tagok egyesével bemutatkoztak, majd bele is kezdtek az este első dalába. Folyamatosan tátogtam a szöveget, hiszen már mindegyiknek tudtam kívülről.
Egyik alkalommal, amikor el akartam menni a mosdóba, véletlen a direktori szobába tévedtem. Megláttam középen a mikrofont, alatta kis kapcsolókkal, amik névvel voltak ellátva.
J-Hope, Rap Monster, V, Suga, Jimin, Jin, Jungkook.
Kíváncsian merészkedtem beljebb, ám ekkor meglátott a bent álló férfi, és összehúzta a szemöldökét.
- Elnézést, maga kicsoda? Van felhatalmazása ide belépni? - fonta össze a karjait.
- Nem, nincs sajnálom. - hajoltam meg gyorsan. - Csak a mosdót kerestem és megláttam a műszereit... - mutattam az asztalára a rengeteg kapcsolóval.
Azonban ekkor sétált be az előbbi mogorva pasi, aki kiküldött az öltözőből, amiatt, hogy "zavartam a többieket."
- Már megint...? - sóhajtott színpadiasan. Még csak nem is ismertem, de felvontam a szemöldökömet.
- "Már megint"? Elnézést, de nem én küldtem ki magát a... - kezdtem volna, de ő csak intett, hogy hagyjam abba.
- Érdekli? - mutatott a pultra, ahonnan a másik férfi még mindig érdeklődve méregetett.
- Igen, de gondolom nem nézhetem meg szóval... - motyogtam, majd éppen megfordultam volna, mikor utánam szólt a mogorva fickó.
- Jöjjön ide egy pillanatra! - motyogta úgy, mint aki még maga sem hiszi el, hogy mint mondott épp.
Csak tátogtam, mert nem értettem, mit akar, de amikor már másodszorra is felszólított, odabattyogtam hozzá.

- Tessék. - intett a pult felé. - Mondhat valamit a tagoknak. De szigorúan csak ezt használhatja. - tette fel az ujját.
Gyorsan elmagyarázta, hogy amelyik gombot megnyomom, az a tag fog hallani a saját fülhallgatóján keresztül, de más nem. Majd közölte, hogy a mikrofonba beszéljek.

Vigyorogtam, mert ez egy nagy lehetőség volt számomra betekinteni a kulisszák mögé.
Aztán valamin megakadt a figyelmem.
- Miért engedi ezt meg? - pislogtam értetlenül.
A férfi nagyot sóhajtott, beletúrt a hajába, majd végül összehúzott szemekkel rám nézett.
- Mert ugyanolyan szeleburdi vagy, mint a lányom. Meg mert megsajnáltalak. - vonta meg a vállát. - És most úgy is itt van dolgom. Szóval tudlak felügyelni. - fejezte be, majd megköszörülte a torkát és elfordult, jelezve, hogy lezárta a témát.

Egy ideig csak bámultam a képernyőn az eseményeket, aztán, amikor láttam, hogy nem megy éppen zene, csak szimplán beszélnek, a Jimin feliratú gombért nyúltam, majd bekapcsoltam.
Megköszörültem a torkomat, és benyomtam a mikrofont.
- Remélem nincs semmi baj. - kezdtem a legelső dologgal, ami az eszembe jutott.
A képernyő megjelenítette a bandát, ahogy felhőtlenül beszélgetnek, amikor egyszer csak Jimin fura fejet vágott.

Meghallott.

- Tudom, hogy hallasz. - mosolyogtam, bár nem láthatta. Eltelt egy pár pillanat, majd alig észrevehetően bólintott.
- Jimin-ssi? Jimin-ssi? - szólongatta Namjoon, mire a barátom gyorsan feleszmélt és egy mosolyt varázsolt az arcára.
Az ajkához emelte a mikrofont, majd belekezdett egy beszédbe, ami tulajdonképpen arról szólt, hogy köszönetet mondott az ARMY-knak.
Elbambultam és csak néztem a barátom arcát. Teljesen megfeledkeztem magamról.
- ...és szeretlek titeket. - ért el a következő mondata a fülembe.
- Én is szeretlek. - csúszott ki akaratlanul a számon. Ijedten az ajkaimhoz kaptam, amikor felfogtam, hogy mit mondtam az előbb, és mikor láttam, hogy a lámpa még ég, rájöttem, hogy Jimin mindent hallott.
Plusz még a mondatát is abbahagyta.
A tagok kérdőn pillantottak rá, ám ekkor elmosolyodott, és a kezébe temette az arcát.
Az ARMY-k ezt félreértelmezhették, mert sikítani kezdtek, de az én szívemet elöntötte a boldogság. Mert Jimin reakciója azt jelentette, hogy ő is hasonlóan érez.

Ekkor Jimin leguggolt és nevetni kezdett.
- Hyung! Minden rendben? - lépett hozzá közelebb a legfiatalabb, de a fiú egy pár pillanat múlva összeszedte magát, felállt, legyintett, majd folytatta a mondatát ott, ahol abbahagyta. Aztán, amikor befejezte, egyenesen a kamerába nézett és szívecskét mutatott.

Valamiért tudtam, hogy azt nekem szánta, ezért felsikítottam, ezzel a mögöttem állókra hozva a frászt.
- Köszönöm! - hajoltam meg, majd kirohantam a szobából az öltözőbe, hogy ott várjam meg, hogy lejöjjenek a fiúk.
Izgatott voltam, és már alig vártam, hogy találkozzak Jiminnel, mikor váratlan dolog történt.

És ez befeketítette az egész este emlékét.

Elindult a Spring day, a tagok pedig táncolni kezdtek. Az eleje jól is indult, azonban mikor az első refrén véget ért, megtörtént az, amitől eddig rettegtem.
Jimin szédülni kezdett. Próbált egy helyben megállni, de alig sikerült neki.

Valami baj van. - sikoltottak a vészcsengők a fejemben.

Aztán egyszer csak nem bírta már tovább, és egyszerűen összeesett.