EL SEM HISZEM!
Elértük az 1K(!!) vote-ot és ezt csak nektek köszönhetem!
Imádlak titeket, és köszönöm, hogy ennyien szeretitek a könyvemet, mert nélkületek már sehol sem lennék.
Love y'all!
❤❤❤
__________________________________

Bekarikáztam azt a részt a kottámban, amire figyelnem kellett.
- Szóval itt vigyem fel...mondjuk így? - kérdeztem Jimint miközben elénekeltem a részt.
Egymással szemben ültünk az ágyán törökülésben, miközben gyakoroltunk.
Azonban ő nem szólalt meg, csak az öklén támasztotta az állát és engem nézett.
- Oppa? - kalimpáltam előtte a kezemmel.
- Mondtam már...hogy gyönyörű hangod van? - gondolkozott.

Azonnal zavarba jöttem a kijelentésétől és a tenyerembe rejtettem az arcomat.
- Oppa! - csaptam rá a lábszárára gyengéden.
- Most miért? - kuncogott.
- Aish. Csak próbáljunk. - próbáltam észhez téríteni magamat.

Nos...igen. A napokban teljesen megszállt engem a Jimin nevű rózsaszín köd, úgy, hogy tulajdonképpen még találkozni sem tudtunk. Ő táncpróbákon, forgatásokon volt, míg én kitanultam a lelkemet is.
Ezért is felettébb kínos ez a beszélgetés. Mindketten tudjuk, hogy kicsit sem ezzel akarunk foglalkozni, de muszáj.
- Szóval én középen leszek, te pedig felviszed két oktávval magasabbra? - néztem a lapomon lévő betűket.
Nagyokat pislogtam, majd újra ránéztem. - Két oktáv?!
Ő csak megvonta a vállát és elmosolyodott.
- Sokszor csináltam már. - válaszolta, mintha semmiség lenne.
Ez volt az a pillanat, mikor kezdtem büszke lenni arra, hogy ilyen szuper a barátom.
Megráztam a fejem és megpróbáltam helyrerakni a gondolataimat.
- Élőben is végig csinálod? - tűnődtem.
- Valószínűleg. Attól függ, mennyire erős itt a vokál.

Nem véletlen imádtam a részeit énekelni. Fiatalabb koromban a szobámban próbálgattam a szövegét, de természetesen nem sikerült.

Hirtelen valami az ajtónak koppant, mire mindketten a zaj felé kaptuk a fejünket.
- Idióta! - szólalt meg, a hangja alapján Jin. - Meghallják!
- Bocsi Hyung, csak bevágtam a fejem. - mentegetőzött Tae suttogva, de már késő volt, lebuktak.

Jimin hitetlenkedve temette az arcát a kezei közé, míg én halványan mosolyogva szóltam ki a többieknek.
- Már hallottunk titeket. Gyertek be!
Az ajtó némi habozás után kinyitódott, és meglepődésemre négy tag nézett vissza ránk.
- Nem ismerem őket! - motyogta mellőlem a barátom, én pedig halkan felnevettem.

Jinen és Tae-n kívül még Jungkook és Hobi is ott volt.
- Kíváncsiak voltunk, mit csináltok egyedül. - vakarta meg a tarkóját kínosan Hoseok.
Mindent tudóan rám néztek, én pedig újra elsápadtam zavaromban.
- Omo, Ara olyan fehér, mint a fal! - nézett rám Jungkook rémülten.
- Nem, az nem amiatt... - mentegetőztem, de a következő pillanatban Jimin megragadta az állam és maga felé fordította.
- Rosszul vagy? - ráncolta a homlokát.
Megráztam a fejemet és közben majd' elsüllyedtem szégyenemben.

Mikor visszanéztem a fiúkra, egytől-egyig vigyorogtak.
- Hozok egy pohár vizet. - szólalt meg hirtelen Tae, majd mielőtt kiment volna, rám kacsintott.
- Segítek neki! - tette fel a kezét Hobi, majd ő is kiment.
Az utolsó kettő bent maradt tag, egymásra nézett, majd vissza ránk és csak ennyit mondtak:
- Ügyesen!

A szobára újra csend telepedett, én pedig kínosan hunytam be a szemem.
- Miért történik ez velem? - sóhajtottam.
- Mert a barátnőm vagy. Ez ezzel jár. - vont vállat Jimin, majd hanyatt vágta magát. - Hol is tartottunk? - nézte a lapját.

Még fél órán keresztül énekeltünk, mikor megszólalt a fiú telefonja.
- Vedd csak fel! - legyintettem, miközben irkálni kezdtem a jegyzeteimet.
- Nem hív senki. - túrt a hajába, majd kinyomta a telefonját. - Ez az emlékeztető volt. - állt fel, majd lerakta a telefonját az asztalra.
- Emlékeztető? Mire emlékeztet?
- Arra, hogy a próbának vége. - közölte, miközben visszasétált az ágyhoz.
Összezavarodva néztem rá a faliórára.
- De hát azt beszéltük, hogy három órát leszek itt. - értetlenkedtem. - És ez csak kettő volt.
- Tényleg ezt beszéltük meg. - bólintott. - De azt nem mondtam, hogy három órán keresztül is fogunk próbálni.

Kellett egy kis idő, mire felfogtam, hogy mire céloz ezzel, mert az agyam lefagyott.
- Ugye nem... - néztem rá félve, de ő bőszen bólogatni kezdett.
- Aigoo, Park Jimin. - szörnyülködtem.

Újra leült velem szemben, kitárta felém a karjait, és egy hívogató mozdulatot tett az ujjaival.
- Ezt most nem komoly ugye? - húztam össze a szemöldököm.
- Már hogyne lenne az! - türelmetlenkedett. - Na!
Sóhajtva beadtam a derekamat, és a karjaiba bújtam.
Megsimogatta a vállamat, miközben az arcát a fejem búbján támasztotta.
Egyikünk sem szólt egy szót sem, csak csendben élveztük egymás közelségét.
Én a pulcsijáról lelógó madzagot piszkáltam, miközben hallgattam egyenletes szívverését.
Rápillantottam az időre. Későre járt már és én is fáradt voltam, így lehunytam a szemem.
- Oppa? - suttogtam halkan.
Hümmögött egyet, jelezve, hogy mondjam ha akarom. - Lehet hogy így elfogok aludni.
Bár nem láttam, de biztos voltam benne, hogy mosolyog.
- Nekem egyáltalán nem baj. - válaszolta, miközben még mindig a vállamat cirógatta.
- De nekem igen. Haza kell mennem. - lelki szemeim előtt már meg is jelent anyukám arca, ahogy a lelkemre kötötte, hogy időben érjek haza.
- Majd felébresztelek. - ígérte meg.
Megköszöntem neki, majd nem sokkal később a fáradtság győzedelmeskedett felettem és elaludtam.

***

Mikor újra kinyitottam a szemem, először fogalmam sem volt, hol vagyok. Megpróbáltam megmozdulni, valami nem engedett. A helyzet túl ismerős volt már számomra.
Hirtelen eszembe jutott minden, amit utoljára beszéltem Jiminnel, de úgy tűnt ő is ugyanúgy elszunyókált, mint én.
Féltem, hogy túlságosan elszaladt az idő, így lassan kibontakoztam Jimin ölelő karjai közül, majd megnéztem az időt.

Nem hittem a szememnek.

Nem csak egy-két órát aludtam, hanem egy teljes éjszakát, és már délelőtt kilenc óra volt.
Az órám meg rég elkezdődött.
- Aish! - szitkozódtam, miközben felkaptam a táskám, amiben az iskolai cuccaim voltak. Még szerencse, hogy tegnap egyenesen egyből idejöttem.
Úgy rohantam, mint akit kergetnek. Mivel eddig csak egy fürdőszobában jártam a házon belül, az sem ezen a szinten volt, kétségbeesetten nyitogattam, be az ajtókon egy tükör után kutatva.

Azonban rossz ajtón nyitottam be, és az első amit megláttam, az Jungkook volt, ahogy épp az ingjét gombolta befelé.
- Ara...? - pislogott meglepetten, de ekkor megállapodott a szemem, a falon lévő tükrön és odarohantam.

A hajam olyan volt, mint egy szénakazal, az arcom nyúzott volt, vagyis borzalmasan néztem ki. Sikertelenül rendezgettem a tincseimet, de mikor nem akartak még elviselhetően sem beállni, úgy döntöttem hagyom a fenébe, és gyorsan bocsánatot kérve a döbbent maknae-tól, eszeveszett tempóban indultam meg a bejárat felé.

Busszal nem mehettem, egyrészt, mert fogalmam sem volt, mikor jön a következő, másrészt pedig lassú lett volna. Ezért gyorsan leintettem egy taxit és bediktáltam az iskola címét.

Csak akkor dőltem hátra, mikor a jármű már halkan robogva szelte az utat.

Végre volt időm gondolkodni. A késés ellenére, mégis elmosolyodtam és örömmel emlékeztem vissza a tegnap eltöltött közös percekre.

Talán nem is volt baj, hogy nem értem be annyira hamar.