A fiúk rendkívül lazán kezelték, hogy én most elmegyek hozzájuk, mivel munkatársnak tekintettek.
Belőlem azonban kitört a fangörl énem.
Amióta új házba költöztek, végig azon gondolkoztam, vajon hogy nézhet ki? Hány szoba van benne? Mekkora a konyha?

Az odafelé vezető úton meg sem mukkantam. Bámultam kifelé az ablakon és vártam.

Jin kedvesen meg is kérdezte mi a bajom, de egy mosolyon kívül nem kapott mást.

Az autó egy hatalmas kertes ház előtt állt meg. Amint letettem a lábamat a fűre, úgy éreztem, teljesítettem ARMY kötelességeimet.
- Azért ennyire nem néz ki jól. - szólalt meg mellettem Suga, aminek következtében ugrottam egyet.
- Aish, Oppa nagyon megijesztettél! - tettem a szívemre a kezemet. - Amúgy pedig nekem tetszik. - mértem végig újra a gyönyörű házat.

Suga csak vállat vont.
- Belülről szerintem jobban tetszene. - mosolyodott el, majd elindult befelé a többi fiúval együtt.
- Nem jössz? - nézett vissza az ajtóból Taehyung, mire rögtön bólintottam.

Bent olyan...tiszta volt minden. A falak fehérek, a bútorok modernek és virág illat terjengett a levegőben.
Sosem gondoltam volna, hogy egy fiú lakásban van virág. Vagy rend.

Jungkook ahogy belépett az ajtón, már rohant is a TV-jük előtt álló hatalmas kanapéhoz, és elvágódott rajta.
- Aigoo, de fáradt vagyok! - sóhajtott.
A fiúk szétszéledtek a lakásban, ki-ki ment a maga dolgára, míg Jimin megállt mellettem.
- Na, jössz? - intett az emeletre vezető lépcső felé.

Nagyot nyelve bólintottam.
A szobák.

Az ajtó előtt hallottuk már, a bentről kiszűrődő zenét.
- Tae. - nyitott be sóhajtva Jimin.
Amaz rávigyorgott.
- Mizu?
- Vendégünk van. - mutatott rám, mire én intettem.
- Máris elfoglaljátok az egészet? - nézett körbe szomorúan.

Most először én is szemügyre vettem a szobát.
Nos, amit az előtérre mondtam, az már nem annyira volt itt igaz.
Néhol üdítős dobozok hevertek a földön. Meg egy két ruha. Három ágy foglalt helyet a szobában. Volt egy hatalmas hangfal is, meg egy gép.
- Igen Taehyung. Kifelé! - közölte egyszerűen az idősebb, mire a másik szomorúan sóhajtott, és fogva a chipses zacskóját, kiment.
- Bocsi, a rendetlenségért. - ült le Jimin, egy ágyra.

Vállat vontam.

Most, hogy itt vagyok, ez kicsit sem érdekel...

- Szóval mit akarsz énekelni? - mosolygott rám.
- Aigoo, fogalmam sincs. - néztem rá izgatottan.
- Mitől van ilyen jó kedved? - érdeklődött, de rá is átragadt a hangulatom.
- Semmi! - legyintettem.
Ha most elkezdenék róla beszélni, előjönne a rajongó énem és azt nem akarom.

Végül is sikeresen gyakoroltunk fél órát, közben megbeszéltünk, hogy hogyan javíthatnánk mindketten.

Egyszer viszont különös dolog történt.
Oda hajoltam Jiminhez, hogy megmutassam a hang helyét és mikor befejeztem észre vettem, hogy ő nem a kottát nézi hanem engem. Zavartan hátrább hajoltam, hogy ne legyek olyan közel hozzá, mire ő is pislogott egyet, megköszörülte a torkát és elkezdett magyarázni arról, amit az előbb tulajdonképpen elmondtam neki.

Hosszan kifújtam a levegőt, hogy kicsit lenyugtassam magamat és ki tudjon jönni bármi hang a torkomon, azonban az sem segített a helyzeten, hogy egy pillanattal később egy félmeztelen Taehyung lépett a szobába. Egy kisebb sikoltással adtam a tudtára, hogy én is itt tartózkodom és gyorsan eltakartam a szememet.
- Upsz. Bocsi. - kuncogott Tae.
- Idióta! - kiáltott rá Jimin mellőlem.
- Most miért? Egy pillanatra elfelejtettem, hogy ki van itt. - hallottam a magyarázatot, mivel még mindig a tenyeremet láttam.
- Oppa... - szólaltam meg, de nagyon zavarban voltam. - Felveszel légyszi egy pólót?

Hallottam ahogy kihúzódik egy fiók, majd, hogy nyitódik az ajtó.
Már kezdtem fellélegezni, hogy Taehyung kiment, úgyhogy kinyitottam a szememet, azonban nem azt láttam amit szerettem volna.
- Jungkook? - kérdeztem az ajtóban álló, telefonozó fiúra, aki azonnal felnézett.
- Aha. Szia! - mosolyodott el.

Taehyung is ott állt a szobában, de szerencsére volt rajta póló.
- Khm... - köszörülte meg a torkát hirtelen Jimin. - Kimennétek? Szeretnénk gyakorolni. Egyébként, miért jöttetek be?
- Én pólóért. Leöntöttem az előzőt. - vont vállat Taehyung, aztán mindannyian Jungkookra néztünk, várva a magyarázatát.
- Itt hagytam a töltőm. - közölte, majd az asztalon lévő kábelre mutatott.

Kezdtem úgy érezni magamat, mint egy hívatlan betolakodót. Én csak itt ülök és zavarok mindenkit a jelenlétemmel.

Mikor mindkét fiú kiment a szobából, vettem egy nagy levegőt és Jiminre néztem.
- Szerintem előre haladtunk egy kicsit a gyakorlásban. Köszönöm, hogy itt lehettem, nem is zavarok tovább, megyek. - pattantam fel és egy gyors meghajlás kíséretében villámgyorsan az ajtó felé indultam.
- Ya! - ragadta meg hirtelen a csuklómat Jimin. - Miért menekülsz ennyire? - mosolygott, de egyáltalán nem vidáman.
- Én nem menekülök csak... - próbáltam keresni egy jó kifogást.
- Csak menekülsz. - mosolygott halványan.
- Oké, tényleg azt csinálom. - legyintettem. - Csak egy kellemetlen tényezőnek érzem magam itt, mintha zavarnék mindenkit.
- Ez nem igaz. - rázta meg a fejét Jimin. - Hidd el, itt mindenki bír téged.

Alig tudtam elhinni amit mond.

- De én csak egy vokalista vagyok. - mondtam kételkedőn.
- És szereted a zenéinket. Meg aranyos vagy. - köszörülte meg a torkát, mire én is zavarba jöttem.

Pár pillanatig egyikünk sem szólalt meg

- Akkor... - szólaltunk meg hirtelen, de rögtön nevetni kezdtünk.
- Próbáljunk még egy kicsit. - mosolygott Jimin, mire bólintottam.
- Próbáljunk!

Igazából én eddig is jónak hallottam kettőnket, de a próbánk végére, még egy kicsit jobbnak éreztem magunkat.
- Hű. - pislogtam nagyokat.
- Szerintem fejlődünk. - mosolygott Jimin.
- Egyetértek. - bólogattam. Aztán megnéztem az időt. - Te jó ég, milyen késő van! Haza kell mennem. - gyorsan összeszedtem a cuccaimat és az ajtóhoz indultam, de ott megtorpantam és visszafordultam.
- Annyeong Oppa! - mosolyogtam, majd kimentem az ajtón.

Otthon az első dolgom az volt, hogy ledobtam a táskámat és a kanapéra vetettem magam.
Végig vettem a nap különböző eseményeit és azt vettem észre, hogy vigyorgok.

Felidéztem a Jiminnel való próbám pillanatait, de mikor ahhoz a részhez értem, hogy Jimin visszatartott, hevesen kezdett el dobogni a szívem. És kivételesen nem azért, mert hozzámért egy idol, vagy egy BTS tag. Hanem azért, mert pont Park Jimin érintett meg.

Az arcomra szorítottam egy párnát.
- Yong Ara, annyira hülye vagy! - mondtam magamnak.