×Vajon mit értett ezalatt? ×

M A R C E L

Már megint késő este ért haza Gemma. Hullafáradtan esett be az ajtón, de láttam rajta, hogy próbál jó képet vágni a dologhoz. Ahogy elnéztem törékeny alakját, amint vacsora közben elalszik ráébredtem, hogy muszáj többször dolgoznom nekem is. Ez így nem mehet. Gemma majd beleroskad a munkába, magára semmi ideje, és pénzünk még így is alig van. Holnap elmegyek és megkérem Barbarát, hogy hétköznap is dolgozhassak a pékségben-döntöttem el. Óvatosan kiemeltem Gemmát a székéből és a szobájába vittem. Miután biztosra mentem,hogy jól van én is lefeküdtem.

////////////////////
Kótyagos fejjel kortyolgatom a kávét a tegnapi eseményeken agyalva. Gemma, Will, Louis... Túl sok ez nekem. Az utolsó kortyot megiszom, aztán elcsomagolom a szendvicsemet és a busz felé veszem az irányt. A megállóhoz érve egyből kiszúrom Louist. Hezitálok, hogy odamenjek-e hozzá,nem tudom el küld-e. Végül ő dönt helyettem, ugyanis, amint meglát hevesen integetve hív magához.
-Szia M! Hogy vagy?-kérdezi mosolyogva, mire nem bírom megállni, én is rámosolygok.
-J-jól. - dadogom.-És te?
-Szuperül.-villantja rám hibátlan fogsorát.
-N-nem akarlak megbántani, de hogy lehet, hogy ma reggel megint busszal mész, estére meg ott terem a kocsid?-kérdezem félve. Nagyon remélem, hogy nem sértem meg, vagy lesz dühös rám. Azt nem bírnám ki.
-Az egyezségünk szerint reggelenként a húgomé a kocsi, délután pedig az enyém. - felel vállrántva.-És te, hogy-hogy ezzel a csodás busszal jársz?
-A nővérem viszi el a kocsit dolgozni. - mondom neki. Bólint egyet, a busz érkezése azonban megzavarja csevegésünket. Én a szokásos helyemre indulnék, Louisnak viszont más tervei vannak. A karom által vezetve maga mellé ránt. Hát jó. A suliig vezető út csendben telik el. Én olvasok, ő pedig zenét hallgat. Az iskolába érve sietve elköszönök tőle, majd rohanok az első órámra. Abszolút nem vagyok késésben, de szeretek hamarabb ott lenni. Valahogy megnyugtat. A helyemre leülve előveszem a könyvem és falom a sorokat,ameddig egy női kuncogás meg nem zavar. Zavartan felpillantok és Eleanort, valamint  két barátnőjét látom meg.
-S-s-segíthetek?-kérdezem tőlük, mire még hangosabban nevetnek.
-Annyira butus vagy Marcy! - mosolyog rám, majd kitépi kezemből a könyvem. - Elfújta a szél. - olvassa le fintorogva, aztán a kukába dobja.
-M-mit a-akartok tőlem? - nézek rájuk könnyes szemmel.
-Hát még mindig nem érted? Louis az enyém és, ha csak egy ujjal is hozzáérsz, kinyírlak, megértetted? -kérdezi gúnyosan.
-I-igen. - bólogatok hevesen. Már majdnem megkönnyebbülnék, mikor megfordulnak, de sajnos Eleanor megtoppan és megszólal.
-A szemüvegét csajok! - csettint egyet.
-Ez csak a kezdet, nyomikám! - mondja valamelyikük, majd a szemüvegem levéve kettétöri az orrom előtt.
- További szép napot, lúzer! - nevetnek rám utoljára.
Amint kiteszik a lábukat az ajtón eltörik nálam a mécses és sírni kezdek. Tudtam, annyira tudtam, hogy nem érdemlem meg a barátokat. Egyszerűen túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen...-nevetek fel keserűen.

/////////////////////

A nap többi része eseménytelenül telt. Will egyszer-kétszer kigáncsolt, ha épp felé sétáltam, meg szokás szerint beszólogatott, de azon kívül nem volt semmi extra. Ma könnyen megúsztam. Az ebéd szünetet a WC-ben töltöttem, hogy véletlenül se találkozzak Louisékkal. Tanítás után pedig egyenesen a pékségbe sétáltam.
-Harry, drágám, segíthetek valamiben? Ugye nem felmondani jössz? - kérdezi a bolt tulajdonosa, Barbara. Mindig is nagyon jól kijöttem vele, elképesztően aranyos hölgy.
-Dehogyis. Épp az ellenkezője. Szeretnék besegíteni Gemmának, hogy ne dolgozzon annyit, azért arra gondoltam, hogy hétköznapokon délutánonként dolgoznék, persze, ha az úgy jó. - mondom neki.
-Hát persze, hogy jó. Mindig szívesen látlak Harry. - mosolyog rám, majd felém nyújtja a kötényt.-Ha gondolod, már kezdhetsz is!
-Egy pillanat, csak átöltözöm.-mondom neki, és el is tűnök a a pult mögött. Az öltözőbe érve megpróbálom kifésülni  zselés hajam, ám látom, hogy ez nem fog menni, így összefogom egy kontyba. A pulcsimat is lecserélem egy sima pólóra, mivel a sütőből csak úgy árad a hő, és melegem lenne benne. A törött szemüvegem, pedig csak leveszem és a gyűlölt kontaklencséket rakom helyébe. Készen is állok a munkára. Ilyenkor egy kis ideig nem a nyomi, bántalmazott Marcel vagyok, hanem Harry. Harry, aki egy pékségben dolgozik és Harry, akit mindenki csak csodál. Legalábbis jó ezt hinni. A kötényt felkötve a pult mögé állok, pont akkor, mikor jelez a kis csengő, hogy vendégünk van. Mosolyogva figyelem, ahogy az illető, még háttal nekem, csodálja a helyet. Aztán megfordul, én pedig legszívesebben elbújnék. Mert Louis az.

Sziasztok!
Hát itt is van nagysokára a folytatás, remélem tetszett, most már Harry is bekerült a sztoriba. Vajon Louis rájön, hogy a két ember egy és ugyanaz?
Köszi, hogy elolvastad.

Imádás❤️❤️