*Ötös szemszöge*

- Lila! - szólalt meg Diego mellőlem. - 1996. október 1-jén születtél, ahogyan mi is. - lépkedett lassan közelebb hozzá.

- HAZUDTOK! - kiáltott ránk a nő most már tényleg megmutatva könnyeit.

Sikerült! El sem hiszem, hogy sikerült! Igaza volt annak a vén rohadéknak, tényleg próbálkoznom kell kicsiben és voila...itt vagyunk pillanatokkal korábban. Basszus vagyis amúgy nincs sok időm!

- El rabolt téged! - mondta Diego. - Ő senkit se szeret, pusztán a hatalmát.

*ekkor pontosan megjelent a pajta ajtajában az Intéző felemelve a fegyver, mire gyorsan oda teleportáltam és ki kaptam a kezéből*

- Mi a... - tátotta el a száját az Intéző miközben én a gépfegyvert fogtam rá. - Cseles vagy Ötös... - tartott eddig a meglepődés, annak helyét pedig egy gonosz vigyor vette át.

Na még ha tudnád mennyire...

- Anya mond, hogy ez nem igaz! - fordult meg Lila kissé könnyes szemekkel.

- Már dehogy lenne igaz! - tette le eddig fenn tartott kezeit, mire még jobban ráemeltem a fegyvert. - Jó oké, megölettem a szüleidet Ötössel, csak hogy egy jobb életed legyen. Ez akkora nagy bűn?! - mondta ki a szavakat unottan.

- Hogyan mer...-

- Jajj, drágám! - vágott közbe neki a nő. - Tudod jól, hogy ezzel mentettelek meg téged! Így kellett lennie.

- Úgy ahogy az én szüleim megölése is? - szólalt meg hirtelen Mia is az öklét szorongatva.

- Végül is mondhatnám, hogy csak munka volt, de minek is hazudnék? Egyértelműen személyes ügy volt mint azt már tudod. - nézett itt rám szúrós szemmel.

- Még hogy nem volt munka.. - forgatta meg könnyes szemeit.

- Ha már annyira őszinték vagyunk akkor had mondjam el, az egész a buta anyád hibája! Ha ő nem kezd el kísérletezni azzal a nyomorult szérummal, akkor nem kellett volna meghalnia az egyik legjobb ügynökömnek. - sziszegte a fogai között.

- Milyen szérum? - nézett értetlenül Mia a nőre, majd rám.

Oh ne! Oh ne! Ebből rohadt nagy baj lesz.. Ha kiderül....nekem vége!

- Komolyan átkutattad az egész irattárunkat, de nem mondtad el neki, hogy miért kellett meghalniuk a szüleinek?! - nevetett fel a nő, Mia szemében pedig láttam egy apró fényt ami egy pillanat alatt tört össze. - Na ez egy igazán jó komédia... - nevetett még mindig. - Több év munka gyümölcseként az anyád végre kifejlesztette azt a szérumot a biztonságnál aminek hála természetfeletti képességhez juthat az ember.

- Fejezd be! - szóltam rá dühösen, mit sem foglalkozva vele folytatta.

- Viszont persze engedély nélkül kezdett el vele kísérletezni. Addig-addig amíg a saját lányának be nem adta. - vigyorodott el gonoszan.

- Ugye... - csuklott el a hangja, - ugye nem igaz amit mond? - nyelt nagyot Mia és már csordult is volna ki egy könnycsepp a szeméből, de azt azon nyomban letörölte mérgében. - Miért nem mondtad el?!

- Mia én el mondtam volna, de biztos vagyok benne, hogy össze törtél volna még ennél is jobban! - védtem meg magam, bár mintha a falnak beszéltem volna Mia aligha figyelt a pillanatnyi sokk miatt.

*a többiek csak a ácsorogva, idegesen pillantgattak hol rám, hol Miara*

- Ha el mondtam volna magadat okolnád, szóval...-

- Mert miattam is van! - vágott a szavamba, megemelve a hangját a lány.

- Nem, ez nem igaz! - engedtem le a fegyvert kissé a kezemből, hogy felé fordulhassak, de ezzel életem egyik legrosszabb döntését hoztam meg.

*az Intéző kapott az alkalmon majd hátba verve kapta ki a fegyvert a kezeim közül, míg én tehetetlenül a földre estem*

- Hülye érzelmek, ugyebár! - vigyorgott a nő, majd mindannyiunkon végig nézve ránk emelte a fegyvert. - Pá-pá Hargreevesek! - intett búcsút, és már húzta is volna meg a ravaszt mikor egy másik fegyver hamarabb megszólalt.

- Mi a szar?! - szólalt meg Diego elképedve a többiekkel együtt amikor is az Intéző előttem esett össze a porba.

*az utolsó svéd jelent meg egy puskával a kezében, mire gyorsan kaptam az alkalmon és az előttem fekvő nő kezéből vissza véve a gépfegyvert felpattantam a svédre célozva. Ő is szintén erősen, mondhatni már-már görcsösen fogta rám a puskát, kegyelmet nem ismerve mikor hirtelen elhatározásra jutottam*

Ennek véget kell vetnünk. Nem folyhat több vér amiatt a rohadt bizottság miatt.
Vagy befejezzük a csatázást, vagy folyamatos háborúk fognak folyni.

- Elég! - mondtam ingerülten és szépen lassan leeresztettem a fegyvert a kezemből magam mellé.

*a többiek csak eltátott szájjal nézték cselekedetemet, míg én még mindig reménykedtem, hogy nem lő szitává engem, majd a többieket*

Gyerünk már! Ne gondolkodj már annyit, tedd le azt a rohadt puskát! Ah, ez nem fogja. Ennyi. Kész. A halálba rohantam a békéért.

*hatalmas meglepetésemre a svéd fogta, és leemelte rólam a puskát még mindig savanyú képpel*

Egyáltalán tud ez más fejet vágni?
De most nem is ez a fontos hanem, hogy megmenekültünk!

- A táska! - kapott észhez Allison és már rohant is volna a táskáért, mire Lila is észbe kapott és ő is ugrott érte.

*Lila hamarabb elkapta, és már futott is volna vele, de ekkor Luther megindult utána*

- Luther ne! - kiáltott Diego is, aki a testvérünket lerohanva állította meg őt, viszont a táska kiesett a kezéből.

*tovább nem viszálykodva elteleportált a sérült Lila, minket hátra hagyva*

- Mi a fenéért állítottál meg?! - dühöngött Diego alatt Luther.

- Azért mert szeretem. - felelt elveszve a rózsaszín ködben Diego.

- Mia.. - léptem oda a lányhoz aki még mindig a könnyeivel küszködve leintett.

- Ötös hagyd! - fogta meg a lány vállát Allison. - Csak....hagyd! - fordította maga felé, hogy ne lássam arcát.

Hát ezt nagyon szépen elcsesztem. Elcsesztem az életét, a haza jutásomat, az első világvégét, számtalan próbálkozást, és még napestig sorolhatnám. De úgy érzem, ezt csesztem el a legjobban.

- Haza juthatunk. - lökte meg a vállamat Luther vigyorogva a táskát felemelve. - Induljunk haza!

- Elsőnek még lenne pár elintézni valónk. - szólt oda Allison. - El akarok búcsúzni Raymondtól is.. - sóhajtott a nő, mire Mia kedvesen végig simított a hátán.

- Hát akkor jól van, igaz majd haza megyünk, ha mindenki akar. - emelte az égre a tekintetét a férfi hitetlenkedve.

El sem hiszem, hogy így gondolom, de nincs kedvem haza menni. Az ember ennyi próbálkozás után már nagyon vágyik haza. Hiszen annyiszor ötleteltem, hogy hogyan tudnám haza vinni a családom. Alkukat kötöttem, megkerestem Reginaldot is. De most.... Egyszerűen nem tudom mi vár otthon. Haza akarok menni az biztos. De nem így.

Micsoda rész gyerekek.. 😲 Alig vártam, hogy kiderüljön az igazi nyomós oka annak, hogy miért kellett szegény Mia szüleinek meghalnia. És hogy egy szer hatására tudjon az ember gondolatot olvasni....elképesztő. 😄 A hazajutás most már zökkenőmentes, és szerintem mindenki ajánlja, hogy maradjon is az. De persze a sors, és még ki tudja, hogy mi szinte mindig szeret keresztbe tenni...
Na jó ez nagyon vészjósló volt.😅
Ha tetszett nyomjatok egy ⭐-ot és találkozunk a következő részben.