*Ötös szemszöge*

- Nem ébresztettél fel, már 1 órája ébren vagyok. - zárta be az ajtót utánam.

- A segítségedre lenne szükségem. - ültem le az ágyra.

Ez is nagyon fura. Ben szobája is ugyan úgy van, ahogy otthagyta. Amikor meg tudtam a hírt a jövőben... Hiába, hogy a testvéreimmel elég sokszor vagyok bunkó. De akkor is fájdalom tölt el, ha bele gondolok valamelyikük halálába. Még azt a hülye Diegot is sajnálnám lehet. Istenem, hogy képzelhetek ilyeneket. Ezek szerint valamennyi őrület került rám a sok évnyi egyedüllét alatt.

- Mégis mire? - nézett rám értetlenül.

- El kéne játszanod, hogy a testvérem vagy.

- Mi?! Minek? És amúgy is miért nem az egyik igazi - emelte ki a szót - testvéredet kéred meg erre?

- Jaj azt hiszed, hogy azok a félkegyelműek a hasznomra válnának? - vontam fel a szemöldököm.

Az egész házban Mia az egyetlen akit be akarok avatni a dolgokba. A többieket úgy is felesleges volna.

- Biztos vagy te ebben? - ült le mellém. - Ha nagyon kell a segítségem rendben.

- Tökéletes! - pattantam fel. - Akkor légyszíves készülj el. Úgy egy fél óra múlva bekopogok hozzád.

- Várj! - állított meg amikor már a kilincsért nyúltam. - Amit tegnap Allison mondott...

- Hagyd csak! - fordultam felé. - Tényleg fenekestül felfordult az egész életed.

- Hát..végül is... - kezdett bele, de én már be is csaptam magam után az ajtót.

Nem akarom hallani, ahogy el mondja a sok hibát amit a megismerkedésünk alatt követtem el. El vettem az életet. Vagyis inkább Delta. De ha bele gondolok, hogy ha simán csak ott hagyom biztos lett volna valami megoldás. Nem kellett volna se megölni, se ide hozni. Vagyis oda, de mindegy ez bonyolult.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

*Allison szemszöge*

- A két tinivel mi van? - dobta le magát a kanapéra Diego.

- Hah..ne is mond! - csuktam össze a kezemben lévő könyvet. - Kiakasztanak de nagyon!

- Még mindig nem jönnek ki a szobájukból? - csatlakozott Luther is.

- Dehogy jönnek ki. Hiba volt rátok hallgatnom. A csajok meg szokták beszélni a problémákat és nem nyomják el magukban ellenben a másokkal. - nézetem szúrósan Diegora.

- Pff...nevetséges. Szerintem majd ha akarnak kibékülnek. Hagyd békén őket!

- Oh tudod mit?! Most fel megyek elsőnek Miahoz és el beszélgetek szépen vele. - fel pattantam és Ben szobája felé vettem az irányt.

- Mondom, hogy rossz ötlet! - kiáltotta még vissza utoljára Diego.

- Skacok! - rohantam le a lépcsőn pár perccel később. - Láttátok Ötöséket?

- Nincsenek a szobájukba?

- Egyikőjük sincs ott! - fogtam. - Lehet megszöktek? De nem..arra azért nem lennének képesek. És hogy-hogy mind a ketten?!

- Allison nyugodj már meg! Biztos csak el mentek együtt kávézni vagy valami. - forgatta meg a szemeit Diego.

- Ja persze! Mert az elmúlt időben annyira jó kapcsolatuk volt, hogy csak úgy el mennének random kávézni. - gúnyolódtam.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

*Ötös szemszöge*

- Szóval minek is kellettem? - fordult felém Mia felvont szemöldökkel.

Itt ülök Miaval egy furgonban miközben egy olyan épületet figyelek meg ami nem kicsit fontos. Na de hogy minek is kellett hozzá Mia?

- Mint mondtam el kell játszanunk, hogy testvérek vagyunk. - bámultam ki tovább a furgon ablakán.

- De azt nem mondtad, hogy minek.

Most avassam be ebbe az eget rengető dologba?! Jó lenne ha nem csak én cipelném a dolgok súlyát. De annyira nehéz most már Mia élete, hogy ha még ezzel jobban meg is nehezíteném..ah nem. Nem mondom el neki. Az ő érdekében.

- Az nem fontos. Azt mondtad segítesz. Akkor? - fordultam valahára a lányhoz.

- Igen segítek, de..

- Akkor indulás! - fogtam meg a kezét és az épület elé teleportáltam.

- Ahh ezt kérlek ne csináld! - szorította kezét a szájára.

- Csak nem hányinger? - mosolyodtam el gúnyosan. - Az első pár ilyen, de utána megszokod.

- Ezt soha nem lehet. - erre már csak megforgattam a szemem és beléptem az ajtón.

Hatalmas épület. Hogy őszinte legyek nem is nagyon tudom hova kéne elsőnek menni. Mia csak nyugodtan áll mellettem. Nem is csacsog annyit. Persze ennek teljes mértékben örülök. Ki lenne szívesen egy légtérben egy papagájjal?!

- Miben segíthetek? - emelte fel a fejét egy mosolygós arc.

A nő egy válltöméses, fekete kosztümben ült egy monitor előtt. Gondolom a titkárnő vagy mi.

- Tudja egy ügyfelük nevére lenne szükségem. - léptem közelebb.

- Segíthetek valamiben a fiataloknak? - nézett ránk egy laborköpenyes férfi.

- Jó napot uram! - köszönt a nő. - A fiatalok épp.. - kezdett bele de én félbeszakítottam.

- A testvéremmel találtunk ezt - mutattam fel a tárgyat ami nem más volt mint egy üvegszem - a játszótéren és vissza szeretnénk adni a jogos tulajdonosának. - öltöttem fel egy ártatlan gyermeki mosolyt az arcomra.

- Oh ez nagyon aranyos! - ömlengett a nő.

- Hát sajnálom, de az ügyfeleink adatai szigorúan tilosak.. - vakarta meg a fejét a férfi. - De ha ide adod szívesen vissza juttatjuk a tulajhoz.. - nyúlt volna érte mire én elrántottam a kezem.

- El a kezekkel a szemtől! - néztem rá össze szűkült szemmel. - Most pedig adják ide az adatokat és nyugodtan mehet mindenki a dolgára.

- Figyelj fiatalember! - szólalt volna meg a férfi mire el kaptam a nyakkendőjét.

- Még egyszer le fiatalemberez és esküszöm át lyukasztom a falat a fejével! - fenyegettem meg mire Mia a kezét a vállamra tette.

- Ötös... - rá néztem a lányra aki zavart tekintettel méregetett engem.

- Hívd a biztonságiakat! - utasította a férfi a titkárnőt.

Még egyszer végig néztem a férfin és Mian majd amikor a nő már a telefont a füléhez emelte el engedtem a férfit.
Szó nélkül el indultam a kijárat felé. Nem érdekel, hogy Mia követ-e vagy nem-e maradt le. Ez a nyomorult férfi nagyon felcseszett.

- Ötös meg várnál?! - kiáltott utánam Mia mire hirtelen megálltam ő pedig a hátamnak ütközött. - Mi volt ez az előbb?

- Nem mindegy az neked?! Azt hittem ez be fog válni, de nem. - indultam el újra.

- De mi ez az egész? - sietett utánam.

- Mondom, hogy mindegy.

- Ötös! - kapta el a karomat, hogy felé fordítson.

- Nem fontos! - kiáltottam rá mire egy kicsit megszeppent de nem mutatta ki túlzottan.

- Hát pedig nekem úgy tűnik, hogy neked igen is nagyon fontos! - kiáltott vissza.

Hah ez is nevetséges. Itt ordibálunk az utcán. Nem hogy hagyná a témát.

- Miért kell neked mindig veszekedni velem?! - tette karba karjait. - Mindig ezt csinálod. Tényleg nem is tudom minek segítek neked. - forgatta meg szemeit és kikerülve engem elindult.

- Most meg hova mész?!

- Haza gyalogolok! - ordított vissza. - Vagyis számomra az nem az otthon de na. - motyogta alig hallhatóan.

Ha tetszett nyomjatok egy ⭐-ot és találkozunk a következő részben.