*Ötös szemszöge*

- Nem hagynád abba? - kérdezte ingerülten Mia.

- Majd ha végre kiszolgálnak. - nyomkodtam tovább a hangos csengőt ami a kiszolgálót hívná.

Na de most hol van?! Számolja a füvet vagy mi?

- Oh bocsánat! El dugult a csap. - mosolygott az idős kiszolgáló.

*erre én csak felvont szemöldökkel rá néztem Miara aki mosolyát próbálta kezével rejtegetni*

- Mit kér az úr? - kérdezte a mellettem lévő férfitól.

Nah ez szép Ötös.. Észre se vetted, hogy melletted ül valaki. Ennyi erővel simán kiírhatnám a homlokomra, hogy "áruló" és már mehetnék is az ügynökséghez.

- Rendben. És hozhatok a fiúnak egy pohár tejet vagy valamit? - fordult felém mosolyogva.

- A fiú egy kávét kér. Feketén. - mondtam gúnyosan a nő szemébe aki eléggé meglepett de felfogta a kérésem.

- És neked? - nézett Miara.

- Egy epres fánkot. Köszönöm.

- Bájosak. - mosolygott rá a mellettem ülő férfira.

Szegény ember csak nézett ki a fejéből. A nyakába varnak nem is egy hanem egyből két gyereket.
A férfi mellényére hímzett vállalatból ítélve biztos vagyok benne, hogy segíthetne nekem.

- Jól ismeri a város? - kérdeztem a férfi felé fordulva.

- 20 éve itt dolgozom szóval igen. Elég jól.

- Akkor biztos tudja hol találom ezt a helyet. - kezdtem el beszélgetni a férfival amit Mia nem túl jó szemmel nézett hiszen most az ő dolgairól lenne szó.

- Szóval...hallgatlak. - könyökölt fel a pultra Mia miután a férfi kifizette a mi rendelésünket is és távozott.

- Figyelj! El ragadtattam magam. Tudod jól, hogy nem úgy értettem, ahogy...

- Aham..akkor mond, hogy értetted? - húzta fel a szemöldökét. - És nem tudom, hogy értetted mivel végül is nem is ismerlek.

- Az egész "életművemet" hallottad! - akadtam ki. - Mi az, hogy nem ismersz?!

- Az akkor sem olyan! Lehet Allisonék is csak szépítették a dolgokat. - fordult vissza és maga elé meredt.

Hogy lehet ilyen eszes is? Nem hisz el mindent amit hall. De amúgy én is úgy gondolom, hogy Allison csak szépített a dolgokon. Ezt egy részéről meg lehet érteni.

- Attól még bízhatnál bennem..

- Miért is kéne?

- Mert talán meg mentettem az életed? - fordultam felé.

- Oh igen! Miután veszélybe sodortad. - emelte ki az utolsó szót.

- Nem értem mit vársz tőlem!

- Jó, mert én se! - emelte meg a hangját. - Nem értem mit miért tettél. Zavar, hogy nem adsz választ a kérdéseimre. Nem értek még mindig semmit és a tudatlanság megöl, hogy nem tudom mit fogok egyedül csinálni pár nap múlva! És te csak folyamatosan mondogatod, hogy "tudod", de nem! Egyáltalán nem tudok semmit úgy érzem.

És ekkor hirtelen abba hagyta.
Rá jött, hogy túl sok mindent osztott meg egyszerre. Vagy hogy túl hangos volt.
Bár ezek hallatára rendesen megsajnáltam. Azt hittem könnyítek a helyzetén ha el beszélgetek vele. De minden találkozásunkkal mintha egyre jobban rontanánk. Idegesen bámult rám talán válaszokat várva. De én csak meredtem magam elé.

- Mindegy is. - fordult el.

- Sajnálom! Tényleg! Minden el mondanék csak..nekem se könnyű. - sóhajtottam. - Mi lenne ha egyesével válaszolnék a fenn maradt kérdéseidre?

Itt mintha jól elgondolkozott volna.
Hosszú haját hátra dobta és vissza fordult felém. Akkor kezdjük.

- Miért segítettél?

Hogy őszinte legyek ennek több oka is van. Egyet biztos nem árulok el. Mondhatnám, hogy megszállt a jóság. Vagy hogy így volt helyes. De az eddigi életem során nem voltam a legszentebb szóval minek hazudjak?!

- Már mondtam. Nem voltál célpont. - kortyoltam bele a forró kávémba.

- Utánunk fognak jönni? - jött az újabb kérdés.

- Hát igen. Egyre többen és egyre keményebbek. - néztem a lányra aki ijedt arccal bámult rám. - Illetve persze amíg velünk vagy addig nem kell aggódnod. Nem hagyjuk, hogy bajod essen. Vagyis én. Meg Allison is kedvel asszem.

- És mi van ha már...hogy is mondjam..ha ti nem lesztek mellettem? Bármikor megölhetnek? - nézett le a kávéjára komoran.

- Hé! - emelte rám a tekintetét. - Addigra úgyis le cseng ez az egész. Gondoskodok róla.

- Hát ha te mondod. - húzta le a kis kávéját majd tovább "kérdezz-felelekeztünk".

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Oh Mia! - nézett ki a konyhából Allison amikor be léptünk az ajtón majd egyből a lány elé indult. - Úgy megijesztettél! - karjaiba vonta és úgy szorongatta.

Fura nekem ez az egész. Még csak alig ismeri de már mintha egy lenne közülük.

- Hol a fenében voltál?! - engedte el és máris át váltott az anyuka szerepébe.

- Velem. - álltam ki védelmében. - Most pedig ha megbocsátasz még lenne miről beszélgetnünk.

*fogtam volna meg Mia kezét mire Allison el rántotta tőlem*

- Nem fogod még jobban össze törni! - akadékoskodott Allison. - Így is miattad sír a legtöbbet a bugyuta hibáidból. - amint ki mondta ezt a mondatot a szája elé kapott.

Rá néztem Miara aki Allisonra meredve szemezett vele. Mi az, hogy miattam sír a legtöbbet?! Végül is nem kicsit nehezítettem meg az életét de nem csak én tehetek róla. Szerintem.

- Kössz Allison. Én most fel megyek... - fordult meg Mia és a szobája felé vette az irányt.

- Ez most mégis mi a fészkes fene volt?! - néztem Allisonra, de ő csak némán állt továbbra is. Így hát fogtam magam és én is fel mentem a szobámba.

- Istenem mintha még két gyerekem lenne.. - fogta a fejét Allison és vissza ment a konyhába.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

*Allison szemszöge*

- Skacok! Gyertek enni! - kiáltott Allison.

*mindenki le jött kivéve Mia és Ötös*

- Hát nem hiszem el ezeket..

Hogy lehetnek mind a ketten ilyen makacsak?! Véletlen szóltam el magam mégis mind a kettő olyan pipa rám... Vagyis inkább csak Mia. Ötös gondolom csak kínosnak érzi a történteket.

- Mi az Allison? - tette le az asztalra a tányérját Luther.

- Kicsi feszültséget generáltam a házban lévő két tini között és most egyik se akar le jönni enni. - ült le az asztalhoz.

- A drága gerlepár durcizik? - nevetett fel Klaus.

- Shh Klaus! Még az kell, hogy ilyesmit is halljanak és ennyi. Vége. Hivatalosan is elfelejthetjük őket. - szidta le Allison.

- Lehet beszélni kéne velük. - csatlakozott Vanya is a témába. - Fiúk ti beszélhetnétek Ötössel. Mi pedig Allisonnal Miaval.

- Na tessék ilyen a csaj gondolkodás. - forgatta meg a szemeit Diego. - Toljuk össze őket, mert az majd biztos segít. - utánozta Vanya hangját.

- Miért? Akkor csak nézzük, hogy ki hal meg előbb éhínségben? - vonta fel a szemöldökét Allison.

- Én csak azt mondom, ha meg akarják oldani a problémájukat egymással akkor hajrá. De nekünk nem kéne bele szólni..

*még egy ideig folyt a vita arról, hogy mi lenne a legcélravezetőbb de inkább elvetették a témát és mindenki a lefekvéshez készült*

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

*Ötös szemszöge*

*reggel*

Úgy döntöttem most vagy soha bele vágok a dolgokba, mert kezdek ki futni az időből. Így hát Ben szobája felé sietve kopogtam de semmi válasz nem érkezett még egyszer kopogtam de már híján voltam, hogy be töröm az ajtót. Mikor egyszer csak kinyílt az ajtó.

- Nem kérek pudingot Klau.. - nyitott ajtót dühösen, de amint meglátott elhalkult.

- Jó reggelt. Bocs, hogy fel ébresztettelek. - léptem be a szobába.

Úgy látszik lassan kezdünk bele merülni a nagy titkokba és a sok akcióba..🤭
Ha tetszett nyomjatok egy ⭐-ot és találkozunk a következő részben.