*Mia szemszöge*

- Luther! - szóltam oda a férfinak nem túl hangosan mire az megállt, az előre haladó Ötösekre pillantott majd rám.

- Igen? -  kérdezte ő is halkan.

- Észre vetted mennyit vakaróznak? - suttogtam oda. - Kb. minden harmadik percben megvakarják vagy a tarkójukat vagy a karukat.

- És? - vonta fel a szemöldökét. - Jaj, várj! Úgy gondolod, hogy a Paradoxon izé igaz?

- Nézd már meg őket! Úgy izzadnak mint két ló, vakaróznak, és abban a kávézónak nem mondható helyen is a nagyobbik egy csomó ideig volt mosdóban. - soroltam fel az ujjamon a tüneteket.

Most is a barátom megvakarta a tarkóját. Hogy nem tudtak ebben hinni? Jó, őrültségnek hangzik az elején, de most már biztos, hogy létezik. Már csak abban bízom, hogy tényleg nem fog ez sokáig tartani és mehetünk a táskával a kezünkben.

- Ha így folytatják még a hetedik fázis is bekövetkezhet és akkor nekünk annyi. - nyeltem egy nagyot a gondolatra.

- Igazad van tényleg furák... - húzta el a száját. - Minél előbb vége lesz ennek annál hamarabb mehet el a közeléből.

- Akkor már igazán ott lehetnénk annál a nyomorult kerítésnél mielőtt egymásnak esnek.

- Úgy is vissza fognám őket nem gondolod?

- Én gondolok itt már mindenre. De ha tényleg erre kerül a sok meg kell őket állítanod! - vettem fel a szigorú arcomat. - A kisebbik Ötösnek nem eshet semmi baja!

- Öhm..nem is fog. Nyugodj meg... - nézett vissza az előttünk sétálókra.

Hirtelen de zavart lett... Bár elég nehéz lehet megérteni és feldolgozni a dolgokat. Végül is itt sétál tőlünk három méterre a testvére akiből kettő van ezen az idősíkon. Nem csoda, hogy össze zavarodik az ember.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

*Ötös szemszöge*

- Ki fog nyírni, igaz? - csapódtam Miaék mellé akik rémülten kapták rám a tekintetüket.

- Mi?! - kérdezte Miaval egyidőben Luther is.

- Ki fog nyírni, igaz? - ismételtem meg magam.

- Pff...mi? Dehogy. - válaszolt a szokásoshoz gyorsabban Luther egy legyintés kíséretében. - Ő? Na ne viccelj...nem, nem dehogy.

Oh persze.... Luther ugyan olyan bénán hazudik mint a többiek. Ilyenkor összehúzza az orrát és sokkalta vörösebb is lesz az arca színe.

- Szóval igaz.. - túrtam a hajamba idegesen.

- Hogy mi?! - akadt el Mia lélegzete és Lutherrel pillantott amolyan "most mond el az igazat" nézéssel.

- Nem fog kinyírni! - mondta Luther is idegesen. - Pusztán csak felsorolt pár érvet és...

- És te komolyan hiszel neki?! - emeltem meg kicsit a hangom dühömben.

- Csak annyit mondott jobb lenne egy idősebbik Ötös a mi korunkba és tényleg számtalan Ötös van ha úgy vesszük és most nem lenne jó? Elég jó terve van szóval, nem lenne akkora baj ha megölné az egyik változatát.

- DE ÉN VAGYOK AZ A VÁLTOZAT! - kiáltottam rá dühösen a mellettem lépkedő férfira.

- De úgy is ő is Ötös, te is az vagy, akkor nem mindegy? Te is a felnőtt testedben lennél szívesen. Így hát ő ezt lehetővé tenné és...-

- Istenem Luther! - vágtam ismét a szavába, a lábunk pedig mind a hármunknak a földbe gyökerezett. - Megint előjött belőled ez a nyomorult apakomplexusos hülyeséged. Csak most ugyebár nem az örökbefogadónk felé hanem a kinézetre idősebb testvéred iránt, amit hagy jegyezzek meg, borzasztóan idiótán hangzik. - forrtam a dühtől. - De fogd már fel te agyatlan idióta, hogy én vagyok az idősebb és én is leszek! - hajoltam oda hozzá egyre feszültebben, ő pedig csak nézte az arcomat kitágult pupillákkal.

- De... - kezdte Luther.

- ITT ÉN VAGYOK APUCI! - kiáltottam a férfira hevesen a mellettünk elhaladókra nem figyelve akik ijedten pillantgattak felénk.

- Figyelj Ötös! - fogta meg a vállamat. - Nem vagy magadnál! Csak nézz már magadra, őrültként viselkedsz!

- Oh Luther ez még semmi, majd megmutatom én milyen az igazi őrültet. - vicsorogtam rá.

- Oké, nyugi! - furakodott közénk Mia idegesen. - Nyugodjunk le szépen! Az egyértelmű, hogy Paradoxon Pszichózisban szenvedsz, de tudod jól, hogy a táska most a legfontosabb. - tette a vállamra a kézét és mélyen a szemembe nézett.

- Jó...igaz nem vagyok épp a legjobb formámban. - indultam el újra. - De nem csak én szenvedek benne hanem ő is! - mutattam dühösen az idős férfira aki épp ebben a pillanatban eresztetett el egy szellentést.

- Negyedik: túlzott gázképződés. - mondta Mia.

- Na tessék! - csaptam össze a tenyerem.  - Tartsuk magunkat a tervhez! Megértetted Luther?!

- Meg... - sóhajtott a méretes férfi.

- Itt vagyunk. - jelentette ki az "nagyobbik" Ötös egy táskát letéve.

Egy sima fakerítés. Nem nagy kunszt, így hogy én már láttam. Vagyis hatalmas nagy dolog, de a mi igazi időnkbe senki se tudja honnan és ki lőtte le az elnököt. Akkor volt a pánik, hogy senki se tudta megítélni.

- Az mi? - kérdezte Luther a kinézetre idősebbik Ötöstől, aki egy fekete táskát kezdett el kinyitni.

*ekkor napvilágra került egy szép kis fekete színű puska amit könnyedén kapott ki a tokjából*

- Puska? - vonta fel a szemöldökét Mia.

- Nem is kézzel fogom kinyírni az elnököt. - forgatta meg a szemét lenézően.

- Szóval elvégzed a munkát és vissza mész? - kérdeztem zsebre dugott kézzel. - Mármint a családhoz.

- Terveim szerint. Persze a helyes egyenleteket használva. - tekintett még egyszer végig raktam.

Jajj ekkora egy seggfejt... Én is ilyen lennék?! Mert akkor nyomban bocsánat kérek az egész családomtól a viselkedésem miatt.

- Mint már mondtam a táskáért cserébe. - méregettem én is az ősz férfit.

- Elsőnek a munka... - jelentette ki ingerülten.

-  Még rá érsz.. - mondtam idegesen. - Add a táskát, én meg mondom az egyenletet és mehet mindenki a dolgára.

- Előbb te az egyenletet és utána oda adom a táskát. - mondta a férfi.

- Nah persze, hogy aztán gondolj egyet és elteleportálj a fenébe. - nevettem fel cinikusan. - Add a táskát!

*Mia és Luther csak kapkodták a fejüket kettőnk között idegesen*

- Úgy mondod mintha te nem tudnál elteleportálni csak úgy a táskával engem felültetve. - sziszegte a fogai között. - Nem bízom benned, szóval előbb az egyenletet!

- Én sem bízom benned, szóval előbb a táskát! - vágtam vissza feszülten.

- Oké, oké. - állított le minket Mia. - Ugye tudjátok, hogy új értelmet adtok a önbizalom fogalmának? - vonta fel a szemöldökét olyan nőiesen.

- Ugyan azok vagytok, szóval kössetek alkut, és mindenki menjen a dolgára! - jött közelebb Luther is. - Ötös nem csinálhatsz semmi hülyeséget! - fogta meg a vállam mikor az öreg énem közelebb ment a kerítéshez ezzel egy kis teret adva nekünk.

- Én hülyeséget?! - figyeltem feszülten a az előttem puskáját vizsgálgató férfira. - Dehogy csinálok.

*ezzel elindultam az öreg férfi felé eszeveszetten a Lutherék figyelmeztetését kizárva*

- Ötös ne! - suttogott utánam Mia is Lutherrel szinkronba, de én nem figyeltem rájuk.

*épp oda teleportáltam volna a férfi mögé aki hirtelen távolabb teleportált tőlem a puskát rám szegezve*

- Azt hitted bedőlők neked te szaros?! - kérdezte dühösen az idős férfi.

- Hát ezt tényleg rémesen élvezni fogom. - ropogtattam meg az ujjaimat és megindultam újra felé mire Luther közénk állt.

- Fejezzétek be! Nincs erre időnk! - szólt a nagy melák.

*feszülten egymásra pillantottunk az öreg kinézetű hasonmásommal majd határozottan bólintottunk*

- Te akarod vagy majd én? - kérdeztem a másik énemtől.

- Csak nyugodtan. - válaszolt most az egyszer kedvesen az öreg férfi, mire máris lendítettem a lábán és egy hatalmasat rúgtam Luther ágyérára.

*Luther összerogyva ácsorgott eltorzult arccal, mi pedig kihasználva az alkalmat egymásnak estünk*

Szokásomhoz híven mindig a legjobbkor kell abba hagynom a részt... 🤭😅
Sajna az Ötösek tényleg nem az önbizalomról híresek és ebből még nagy gondok fognak születni. 😬
Ha tetszett nyomjatok egy ⭐-ot és találkozunk a következő részben.