*Ötös szemszöge*

- Mégis ki? - ült le a másik fotelbe Luther is.

- Én. - feleltem, mire mindenkinek leesett az álla.

- Hogy micsoda?! - emelte meg a hangját Allison is.

Oh de tudtam, hogy így fognak reagálni. Bár hogyan máshogy lehetne reagálni erre?!
Nagyon rég volt már ha így vesszük és nem gondoltam, hogy tudniuk kell. De az Isten szerelmére mennyi volt erre az esély?!

- Természetesen nem először járok 1963-ban. - ültem le én is a kanapéra. - Akkor még a biztonságnál voltam és új feladatot kaptam.

- A feladatod Kennedy meggyilkolása volt. - következtetett Mia.

- Akkor ezért nem akartad, hogy megmentsem Kennedyt. - ugrott fel indulatosan Diego a fotelből.

- Alapjáraton se szabad megmentened, mert ez a múlt és nem változtathatod meg egy ekkora cselekvéssel. - álltam fel én is dühösen.

- De várjunk! - állt fel Mia is közénk állva, majd vissza ültetett mielőtt egymásnak estünk volna. - Miért Reginald tette meg? Miért nem te?

- Én akkor már a kiszálláson gondolkodtam. - nyugodtak le a kedélyek. - Már készültem a munkám elvégzésére mikor eszembe jutott egy újabb képlet.

- Képlet? - vonta fel a szemöldökét Allison. - Az a képlet?

- Annak egy darabja. - feleltem. - Akkor állt össze az egész és megszületett a hazajutásom képlete.

- Várjunk megint! - állított le Luther. - Miért nem akkor jöttél haza?

- Úgy terveztem, de a "társam" - imitáltam idézőjeleket, - közbe vágott. A "nagy" pillanatról lemaradtam és nem tudtam ki lőtte le az elnököt. Azt hittem valami értéktelen kis ügynök, de a felvételből ítélve Reginald volt az. Utána pedig egyszerűen haza mentem. Viszont még aznap este kaptam egy új megbízást az elcseszett munka miatt miszerint.... - itt Miara néztem és meg álltam a beszédben. - A többit már össze lehet rakni.

- Akkor ha jól értem nem csak egy problémánk van.

- Ha az érkezésünkkel megzavartuk az idővonalat és így terrortámadás is lesz Kennedy gyilkossága alatt akkor lehet a döntésemet is megzavarhattuk akár.

- Vagyis holnap ide fog jönni az idősebbik éned, hogy kinyírja Kennedyt? - kérdezte Allison. - És ha te, vagyis ő öli meg és nem Reginald akkor az is bezavarhat?!

- Én vagyok az idősebb, testileg viszont ő. De amúgy igen, az is meg lehet. - sóhajtottam. - Szóval magammal is kell foglalkozni, azaz meg kell állítanunk.

- Akkor ketté kéne válnunk, nem? - kérdezte Mia. - Az egyik csapat megy a robbanáshoz, a másik pedig az idős Ötöshöz.

- Hát akkor ez egyszerű. Én, Allison és Klaus megyünk a robbanáshoz. Te meg Mia és Luther pedig a másikhoz. - mondta Diego.

Oh, ha ennyire egyszerűek lennénk a dolgok sokkalta boldogabb és nyugodtabb életünk lenne. Na de a mi életünk soha, de tényleg SOHA nem lehet nyugodt és zökkenőmentes.

- Na igen...ennél is van egy kis bökkenő. - túrtam a hajamba. - Ismeritek a Paradoxon Pszichózist?

- Parado.. mi?? - néztek rám mindannyian értetlenül.

Mit is várok tőlük?

- Igaz, hülye kérdés volt. - forgattam meg a szemem. - A Paradoxon Pszichózis akkor jön létre, amikor egy adott idősíkon ugyan az a két személy tartózkodik.

- Vagyis te és nagy Ötös. - mondta Allison mire bólintottam.

- És? - kérdezte Diego. - Netán nem láthatjátok egymást? - forgatta meg a szemeit cinikusan.

- A Paradoxon Pszichózisnak 7 szakasza van. Az első - mutattam fel a hüvelykujjam, - a tagadás. A második a viszketés. Harmadik: szélsőséges szomjúság és vizeletürítés. Negyedik: túlzott gázképződés Ötödik: akut paranoia. Hatodik: ellenőrizetlen izzadás.
Végül a hetedik...

- Kitalálom! Gyors szunya? - nevetett Klaus a saját hülyeségén.

- ...gyilkos düh. - fejeztem be Klaust kizárva.

- Remek. Szóval bekattantok ha találkoztok. - jegyezte meg Mia a fejét fogva.

- Nem biztos. Ez lehet csak teória. - álltam fel újra. - Eligazításon azt mondták létezik. Én nem igazán hittem ebben és nem is gondoltam, hogy valaha találkozhatok magammal. - rántottam vállat.

*ezek után heves megbeszélésekbe kezdtünk és mindent precízen el tervezve gondoltuk ki a nagy tervet*

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Fél 10. Úgy látszik remekül elment az idő. Kifejezetten fáradt is vagyok és, ahogy elnézem Mia is próbál nem csukott szemmel figyelni. A terv elkészült. Vagyis remélem mindent tökéletesen elterveztünk és az elképzeléseink is be is fognak válni.
Meglehetősen mintha a család jobban figyelt volna egymásra. Nem egy családi játékestnek kell ezt elképzelni, hanem mint egy háborús megbeszélésnek.
Úgy látszik még néha az ittas Klaus is tudott pár jó gondolatot fűzni a dolgokhoz. Luther pedig mintha újra erőre kapott volna, úgy vázolta fel a tervet. Diego pedig nem is volt annyira kiállhatatlan mint szokott.

- Oké, én amondó vagyok, hogy egy kicsit emésszük az előbb elhangzottakat. - állt fel Allison egy nagy ásítás kíséretével. - Holnap reggel mindenkinek itt kell lennie, szóval az lesz a legjobb ha itt alszunk.

- És Elliottal mi legyen? - kérdezte Luther.

- Csak takarjátok már le legalább. - sóhajtott Mia majd semmi szó nélkül elindult a szobák felé.

Hát ez? Tisztára mintha máshol járnának a gondolatai.

- Hé! Jól vagy? - siettem utána aggódva. - Nem nézel ki túl jól.

- Hát kössz. - forgatta meg a szemét.

- Tudod, hogy értettem. - sóhajtottam és beléptem az ajtón amit gondosan becsukott maga mögött.

- Pusztán fáradt vagyok Ötös... - ült le az ágy végébe. - Nagyon sok volt ez így egy napra megint... És nem kevés megrázó dolog is történt ma.

Igaza van.Találkoztunk az Intézővel, aki szépen átvert minket. Utána végig rohantuk a városon, ők pedig még a svédekbe is belefutottak. Abból végig nézték, ahogyan az egyik fivér megöli a másikat utána pedig elmenekül. Leordítom a fejét szegény lánynak, majd megint titkok jönnek fel és tervezések. Végül pedig haza érnénk az új otthonunkba erre látnunk kell, hogy az elmenekült svéd megölte Elliottot.
Egyszóval ez a nap borzalmas volt.
Tele kínnal, fájdalommal és bonyodalommal. Egy hétköznapi nap a Hargreeves családnál.

- Tudom.. - ültem le mellé lehajtott fejjel. - Nagyon nehéz volt a mai nap mint fizikailag, mint lelkileg és...

- Nem tudom mit hoz a holnap. - motyogta a szavamba vágva.

- Mi? - vontam fel a szemöldököm, mire felém fordult.

- Annyira sok esélyünk volt. Mindig találtunk egy újabbat, majd egy újabbat és így tovább. De mintha az eddigiek nem lettek volna fontosak.

- Nem igazán értem miről beszélsz..

- Arról, hogy olyan mintha most jönne a nagy finálé. - nézett megint maga elé. - Eddig nem voltunk ennyire összeszedettek és egyáltalán nem tartottunk így össze. Tudom borzasztóan hülyén hangzik, de mintha ezek az események még közelebb húznák össze ezt a családot. Úgy látszik a Hargreeves családot csak az apokalipszisek tudják rendesen összetartani. - mosolyodott el az elképzelésen.

- Hát lehet nem is akkora hülyeség. - engedtem el én is egy kisebb mosolyt. - Most még nekem se volt nagy kedvem Diego szavaiba belekötni.

- Fejlődés. - kuncogott fel édesen. - Azt hiszem az lesz a legjobb ha pihenünk.

- Igen, holnap nagy nap vár ránk. Amolyan finálé. - ismételtem el a lány szavait aki ismét elmosolyodott.

- Itt alszol ugye? - kérdezte kissé remegő hanggal.

- Istenem annyira tudtam, hogy fel kellett volna írnom azokat az "ottalvósdikat". - emeltem a plafonra a tekintetem. - Így honnan tudjam ki tartozik kinek? - mosolyogtam gyermeki álszentséggel.

- Olyan hülye vagy. - nevezett most már és hátra dőlt az ágyba amíg én levettem a cipőmet.

- Neked se ártana. - utaltam a lábán lévő topánkára.

- Tessék. - ezzel az ölembe dobta a lábát.

- Na ez nem gondoltam volna. - nevettem el magam a lány széles vigyorán és levettem róla a cipőt. - Tehetek még önért valamit? Teát esetleg? - játszottam az úriembert miközben feljebb toltam magam az ágyon mellé.

- Azt hiszem ennyivel most megelégszem. - szállt be ő is a "játékba". - Holnap egy nehéz nap elé állunk. - sóhajtott és mintha megint komorrá vált volna.

- De megoldjuk. - fogtam meg a kezét és össze kulcsoltam az ujjainkat. - Remélem.

- A remény hal meg utoljára. - mosolyodott el Mia és közelebb húzódott hozzám.

*már csak a lány kezét éreztem magamon, ahogy átkarolja a derekam, majd engedtem a kísértésnek és lehunytam én is a szemem ezzel mély álomba merültem*

Juhuu kész a terv. 🥳 Tényleg olyan mintha az apokalipszisek tartanák össze a Hargreeves családot. 😂 Mint a mai részben sokszor elhangzott mondat miszerint "holnap nehéz napunk lesz" vajon tényleg igaz? Lehet, hogy könnyedén túlesünk ezen a nehéz időszakon? Ah, illene ez egyáltalán a kis családunkhoz? Hát nagyon nem. 😬 Vagyis akkor ismét elég bonyodalmas részek elé nézünk... 😉
Ha tetszett nyomjatok egy ⭐-ot és találkozunk a következő részben.