*Ötös szemszöge*

Megint nagy esés. Istenemre nem lehetne valahára egy kicsit óvatosabban?! Esküszöm egyszer kitöröm a nyakam.

*lassan álltam fel a földről ami a látottak alapján egyben van*

Ezek szerint sikerült?!
Megmenekültünk?!

*örömöm nem tarthatott sokáig mivel körülöttem nem láttam senkit se az égvilágon*

- Mi a szar?! Mia! Allison! Luther! - kiáltoztam mint valami gyogyós. - Valaki!

*a sikátorból ki lépve még nagyobb aggodalom kapott el. Emberek járkáltak fel-alá a városban és autók gurultak el mellettem. De ezt még sem a megszokott módon*

Mi a fene ez?!  Ez nem 2019 és nem is a jövő... Akkor hol a fenében vagyok?!
És nem csak én. Hol vannak a testvéreim és Mia? Együtt jöttünk még sincsenek itt..

*el indultam volna szét nézni mikor egy kattanás és egy kis fény megzavart*

- Hát ez? - néztem fel a tetőre ahol egy férfi ácsorgott egy fényképezőgéppel a kezében.

*amint meg látta, hogy észre vettem menekülőre fogta és elkezdte szaporán venni a lépéseit a tűzlépcsőn*

- Na azt már nem! - indultam meg utána.

*elé teleportáltam mire a fickó majd' szívbajt kapott az ijedtségtől*

- Ki vagy te és mit fotózgatsz?! - löktem a falnak erőből mire összeszorította a szemeit félelmében.

- Kérlek ne bánts! - tette az arca elé a kezeit. - Nem csináltam semmit!

- Nekem nem úgy tűnt. - szorítottam még jobban oda. - Most pedig mond el, hogy mit csinálsz itt amíg el nem durvulok ennél is jobban! - fenyegettem meg a remegő férfit.

- É-én csak vizsgálom az érkezéseteket és t-tanulmányozom. - hebegett-habogott. - Évek óta jöttök.

- Mi az, hogy jöttök?

- M-meg mutatom csak kérlek engedj el! - nyelt nagyot ekkor pedig leszedtem a falról. - Kövess!

Úgy tettem, ahogy mondta. Egy nagyon rendetlen lakásba vezetett. Mindenhol papírok és akták. A kanapén volt meg ágyazva. Fa táblákra pedig minden féle kép volt kitűzve és felaggatva.

- Üdv nálam. - erőltetett egy mosolyt. - 3 éve kezdődött minden amikor elsőnek megjelentetek. Anomáliákat észleltem, de tényleg nagyon erőseket. Aztán kék fény és megjelent a legelső. - mutatott egy képre a fatáblán.

- Mia.. - vizsgáltam meg a képet.

Zavartan ácsorgott. Biztos keresett minket. Vagy engem. Ah, hogy tudtam ezt is így elrontani?! Meg kell találnom őt. És persze a többieket is.

- Aztán jöttetek sorba. - mutatott a többi képre.

Ott volt az egész családom. Diego, Luther, Allison, Klaus és még Vanya is.
Mind zavartan feküdt vagy állt. Biztos ők is keresték a többieket.

- Mind a heten ugyan abban a sikátorban jelentetek meg és évekkel utána is vissza jártak a többiek. - fejezte be a férfi.

- Szóval ők is itt vannak... - fújtam ki a levegőt lassan. - Milyen évet írunk?

- 1963. - felelt.

- Fantasztikus.. - mondtam szarkasztikusan és a konyhába teleportáltam. - Van itt kávé?

- Am igen ott van, nemrég főt le. - mutatott a kávéfőzőre. - Mennyien vagytok? Egyáltalán békés szándékkal jöttetek?! - ült le az asztalhoz izgatottan.

- Miről beszélsz?! - fordultam oda hozzá összeráncolt szemöldökkel.

- Hát a fajotok. Békés? Nem akarjátok el foglalni a Földet mint a filmekben, ugye?

Ez most komolyan azt hiszi, hogy egy rohadt idegen vagyok?! Ennek teljesen el ment az esze.

- Ja, persze. Nem azért jöttem. - kortyoltam a kávémba.

- Tudtam én. - csapott az asztalra. - Mellesleg Elliott vagyok. - nyújtotta a kezét.

- Ötös. - indultam meg a kijárat felé a kézrázást elkerülve.

- Most hova mész? - kiáltott utánam mikor már majdnem ki léptem az ajtón.

- Megkeresem a testvéreim. - feleltem könnyedén és becsuktam magam mögött az ajtót.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Hol lennék ha a testvéreim lennék? - tettem fel magamnak a kérdést.

Végül is ha 3 éve itt vannak akkor a Föld bármelyik pontján lehetnek. Mégis vissza járnak ami szerint itt vannak a közben. Dallas.. Soha nem akartam ide jönni mégis itt vagyok. Az autók régiek a jövőben létezőkhöz képest. Az emberek pedig régi szoknyákban és öltönyökben mászkálnak. Vagyis csak számomra régiesek, nekik ez a "divat" manapság.

*Allison szemszöge*

- Drágám, hát haza értél? - pattantam fel mosolyogva a kanapéról.

- Hát bolondos egy nap volt. - nyomott egy csókot a számra. - Képzeld a mozgalom megint egy hatalmas lépést tett előre. - ültünk le a kanapéra vissza. - Ha így folytatjuk az elnök érkezéséig nagyon sínen leszünk.

- De hát ez egyszerűen remek! - ugrottam a nyakába.

Annyira büszke vagyok Raymondra.. Csodálatos amit el érnek a mozgalommal. Bár lehet nekem is csatlakoznom kéne...sőt biztos.

- Holnap korán reggel jó lenne ha már te is jönnél. - igazította ki a nyakkendőjét.

- Rendben. - válaszoltam mosolyogva. - Éhes vagy? Mindjárt kész a vacsorázunk.

- Gyerünk. - húzott fel a kanapéról. - Őszintén éhen halok. - nevetett.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

*Ötös szemszöge*

Egész nap a családom után kutattam. Be jártam az egész várost Elliott kocsijával még sem jutottam semmire.
Mi van ha soha többet nem látom őket? Mindannyian itt vannak tőlem nem messze, még sem találom őket.
Hiányzik Mia társasága is.

*elkeseredettségemben beléptem egy bárba*

Ez kell most nekem. Egy jó ital ami ki tisztítja a fejem a sok gondolattól.

- Egy italt. - ültem le a pult előtti bárszékre.

- Bocs, de kiskorúakat nem szolgálunk ki. - válaszolt a férfi nem kicsi lenézéssel a hangjában.

- Jól figyelj ide! - hajoltam hozzá közelebb és elkaptam a gallérját. - Kiszolgálsz vagy esküszöm, hogy nem éled meg a reggelt. - fenyegettem meg.

- O-oké.. - tette fel a kezét mire el engedtem.

Pillanatokkal később meg is érkezett a kért italom. Na ezt már szeretem.
Tele volt a hely férfiakkal amit nem is csodálok. A bárban nők tekeregtek és táncoltak a színpadon amit minden itt lévő szívesen figyelt.

*ekkor valaki a vállamra tette a nagy kezét amire egyből oda kaptam a tekintetem*

- Ötös?! - kérdezte a mellettem álló nagy melák.

- Luther! - ugrottam fel a székből csodálkozva. - Mit keresel itt?

- Inkább te mit keresel itt?! Azt hittem egyedül vagyok. A többiek veled vannak?!

- Nem én is egyedül voltam eddig. - ittam az italomba. - Mióta vagy itt?

- Több mint 2 éve. Te?

- A mai nap érkeztem.. - húztam el a szám. - Meg kell keresnünk a többieket és..-

- Bocs Ötös de nekem mennem kell. - vágott a szavamba és hátra nézett ahol egy férfi elég szúrósan pillantott felénk.

- Mi?! Luther meg kell találnunk a többieket. - dühödtem fel. - Nagy slamasztikába vagyunk. Ismét.

- Azt ne mond, hogy világ vége.. - horkantott fel a kijelentésén, aztán el nézve az arcom elkomolyodott. - Komolyan!?

- Igen, komolyan! Nem el kerültünk az apokalipszist, hanem csak ide hoztuk.

- 1963-ba?! - ráncolta a szemöldökét. - Hát ez rohadt gáz. De majd csak megoldod...

- Luther! - kaptam el a karját amikor már majdnem ott hagyott. - Segítened kell.

- Sajnálom Ötös, de nem fogok. Felőlem mind meghalhatunk. Engem már nem érdekel.

Hogy mi?! Ennek teljesen elment az esze? Nem érdekli a világ vége? Ennyire nem kerülhetett mély pontra..

- Viszlát Ötös. - ezzel vissza is indult a szúrós pillantásokkal néző férfihoz.

Huh megint nagy slamasztikában van a nagycsalád.. 😬 De hol vannak a többiek? Vajon honnan a fenéből fognak előkerülni? Ötösnek megint feladták a leckét mondhatom.. 😬
Ha tetszett nyomjatok egy ⭐-ot és találkozunk a következő részben.