*Ötös szemszöge*

*lassan nyitogatni kezdtem a szememet de amint realizáltam mi történik a szemeim elkerekedtek*

Itt vagyok az ágyamban. Miaval. Aki még mindig alszik eléggé közel bújva hozzám. De talán a legrosszabb, hogy a karom a derekán. Szemhéja lehunyva, néha-néha a pillái megremegnek. Hallom, ahogy szuszog és érzem, ahogy a mellkasa fel-le mozog. Ebből tudom, hogy alszik és nem csak megjátssza. Bár miért játszaná meg, hogy alszik? Mellesleg meg minek fekszek még mellette?!

*nagyon óvatosan mocorogni kezdek, hogy arrébb feküdjek a lánytól ami elég nehéz a helyzetünkben*

Azt se tudom mennyi az idő. És azt sem tudom mennyi ideig lehettünk így.

- Mennyi az idő? - fordult át Mia rekedtes hangon megszólalva.

- Mi?! - kaptam fel a fejem. - Öhm este ha nem csal a szemem. - néztem ki az ablakomon ahol minden koromsötét. - Ja, határozottan este.

*pislogott párat majd ő is felkelt az ágyamból elég zavartan*

- Skacok! - nyitott be kopogás nélkül a szobába Klaus!

- Istenem Klaus nem tudsz kopogni?! - tártam szét a karom előtte.

- Oh, csak nem megzavartam valamit? - mosolyodott el elégedetten.

- Nem, dehogy. - szólt bele Mia aki a haját rendezte a tükör előtt még mindig zavartan.

Klaus is a legrosszabb pillanatokban tud jönni... Most is úgy le törölném azt az elégedett mosolyt az arcáról. Tuti azt hiszi valami történt. Pedig semmi se történt. Vagyis...ah nem semmi.

- Mi történt Klaus? - túrtam bele a hajamba frusztráltan.

- Csak azt akartam kérdezni nem-e vagytok éhesek?

- Ezért kellett ennyire kapkodnod? - mentem közelebb.

-Okés persze megyünk Klaus. - állt közénk Mia mosolyogva.

- Menj én nem vagyok éhes. - fordultam el tőle mikor a gyomrom nagyot korgott.

- Ahaam.. - tette kezeit karba. - Hallom.

Ahj mindenki ellenem van ezen a nyomorult estén?!

- Hah..jó le nézek. - indultam ki az ajtón Miaval a nyomomban.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Na végre hogy itt vagytok. - állt a megterített asztal mellett Klaus hatalmas vigyorral az arcán.

- Ünneplünk valamit? - vontam fel egyik szemöldökömet.

- Jaj öcsi nem lehet egyszer terítő az asztalon?! - hitetlenkedett Klaus. - Csak üljetek le.

- És a többiek? - foglalt helyet Mia az asztalnál.

- Nem érnek rá. És már ettek is. - tette le az ételt élénk.

- Ugye anya csinálta és nem te? - kérdeztem morcosan az étel felé bökve.

- Nyugi anya főzte. - mosolygott. - Na de akkor én most magatokra is hagylak titeket én már úgy is ettem.

- De.. - kezdtem volna bele de Klaus máris el hagyta az étkezőt. - Szuper.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

*Mia szemszöge*

Csendesen vacsorázunk Ötössel. Szó szerint csendesen, mert egyikünk sem szól egy kukkot se. Olyan zavartnak tűnik. Mintha mondana valamit de mindig csak elveti a fejében. Lehet megharagudott rám? Lehet azért, mert el aludtam véletlen nála. El hiheti nem akartam kellemetlenséget okozni. Csak szimplán fáradt is voltam és annyit mesélt, hogy elaludtam.

- Szokatlanul csendes vagy. - jegyezte meg Ötös miközben a húst vágta.

- Csak szimplán nincs mondandóm. - válaszoltam zavartan.

- Ma majdnem meghaltunk és tényleg nincs mondandód?

- Nem, nincs. - tettem le az evőeszközöket. - Te miért nem mesélsz valamiről?

- Oh csak aggódok nehogy az asztalnál is elaludj.. - mondta nemes egyszerűséggel.

Hát ez kész. Tuti azért haragszik rám, mert elaludtam nála.

- Hát ez marha vicces.. - forgattam meg a szemem és tovább ettem.

- Vicces személyiségem van. Szó szerint haláli. - húzott egy gúnyos mosolyt majd a tányérjára koncentrált ismét.

Még gúnyolódik is.. Szuper.

- Inkább ne viccelj a halállal. - néztem rá mosolyogva de közben láthatni lehet rajtam a fájdalmat.

- De csendesek vagytok. - jelent meg ismét Klaus. - Nézzétek mit találtam. - mutatott fel egy üveget amiben valami vöröses lötty volt.

Oh végre Klaus. Nagyon frusztráltak vagyunk mind ketten és érzem, ahogy Ötös legszívesebben ledöfné magát egy villával mint, hogy velem egyen. Ebben segítséget nyújthatna Klaus.

- Klaus nem ülsz le hozzánk? - fordultam felé. - Hisz te olyan kedves vagy. - mosolyogtam majd egy pillantást vetettem Ötösre, hogy milyen fejet vág.

- Oh drágám, nem foglak titeket zavarni nyugodtan beszélgesse-

- Nem zavarsz. - szólt  bele Ötös is.

- Öhm akkor egy kis vörös bort? - ajánlotta fel.

- Nem ihatok. - utasítottam vissza. - És nem is akarok.

- Ellenben én nem vagyok 13 éves szóval kérlek Klaus! - nyújtotta poharát Ötös a szemkontaktust tartva velem.

- Tudod mit Klaus... - mosolyodtam el. - Nekem is önts egy kicsit!

Ötös fejét vicces volt látni. A meglepődöttség kiült az arcára ami rém vicces volt. Viszont lehet nagy hülyeséget csináltam, mert egyszer ittam még csak az is pezsgő volt karácsonykor. De most kell erősnek lennem. Ha ő így játszik én is így fogok.

- Biztos vagy benne? Nem való ilyen ital még egy kislánynak. - mondta gúnyos mosollyal.

- Csak úgy közlöm veled, hogy ugyan olyan korúak vagyunk.

- Testileg. - hajolt hozzám közelebb kihívóan.

- Akkor is ugyan olyan hatással van rád mint rám. - rántottam vállat és bele kortyoltam.

Az íze egyszerűen szörnyű! Undorító! Ki tudja ezt az ízét meg inni?! De nem ülhet ki az arcomra. Mind a ketten figyelmesen figyelik, hogy le nyelem-e vagy sem.

*nehezen de le ment a torkomon az a keserű lötty*

- Elég nehézkesen ment.. - mosolygott Ötös önelégülten.

- Csak ízlelgetted ugye Mia? - nevetett lökdösve engem Klaus mire bólintottam.

Teljesen felfordult a gyomrom az egésztől. Úgy érzem amit elfogyasztottam étel vissza akar jönni.

- Jól vagy Mia? - kérdezte Ötös még mindig azzal az önelégült mosollyal.

*hirtelen a szám elé kaptam a kezemet és sietős léptekkel ott hagytam a fiúkat*

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

*Ötös szemszöge*

- Csak gratulálni tudok öcskös... - húzta el a száját Klaus.

- Ez mind a te hibád! - álltam fel hirtelen az asztaltól megemelve a hangom.

- Miért lenne az enyém? - tette fel a kezeit védekezően. - Te mondtál neki ekkora hülyeségeket.

- De egyáltalán mi volt ez az egész Klaus?! Az egész vacsora egy kínszenvedés volt. És természetesen a jelenléted sem könnyítette meg.

- Te sem voltál egy kiköpött úriember.. - jegyezte meg Klaus és maga elé tett egy tányért.

- Te esküszöm egy hülye vagy! - vágtam a fejéhez és dühösen Mia után sietettem.

Tapintható volt a feszültség közöttük, de még ez a félkegyelmű is be zavart.
Most nem is tudom mit kéne tennem.. Kopogjak be és kérjek bocsánatot? Vagy lehet inkább a szobámba kéne mennem és hagyni lenyugodni őt?

*ekkor már az ajtaja előtt álltam*

Úgy látszik tudatomon kívül döntöttem.. Fantasztikus.

Huhu milyen fondorlatos Klaus.. 🤭
Ez a vacsora nem alakult a legjobban, mégis ki tudja hogy sikerül a "bocsánatkérés". Persze ha egyáltalán lesz...😬
Ha tetszett nyomjatok egy ⭐-ot és találkozunk a következő részben.