*Mia szemszöge*

*egyenesen a szobámba indultam a cuccaimmal mikor láttam, hogy Allison egyedül ücsörög a szobájában és mintha sírt volna*

- Kopp-kopp! Be jöhetek? - kérdeztem bár már ezzel bent voltam a szobában. - Mi történt?

- Hát...nehéz ezt el magyarázni.. - törölt le egy újabb könnycseppet arcáról.

- Allison! Én meghallgatlak! - simogattam meg a karját óvatosan.

- A lányomról van szó... - kezdett bele egy nagy sóhajtás után. - A volt férjem azt mondta nem találkozhatok Claireel egy ideig - mondta könnyeit kiengedve.

- Úgy sajnálom Allison! Nem is tudom mit mondhatnék. - öleltem át a nőt.

Szörnyű érzés lehet elveszteni azt a személyt akit a legjobban szeretsz. Én már csak tudom. Nem tudom, hogy jutottak ide Allison a férjével, de ez akkor is szörnyűség. Miért nem találkozhat a lányával? Szegény Clairenek sem lesz így jó. Az én szüleim is el akartak válni még mikor 8 éves voltam. De megoldották a helyzetet és boldogak voltak újra.

- Nem is kell semmit mondanod! - törölt le még egy könnycseppet miután elengedett.

- Am mi lenne ha mesélnél róla egy kicsit? - mosolyogtam rá hát ha a téma felvidítja egy kicsit.

- Hát nagyon édes kislány. Általában jól viselkedik, de mint minden gyereknél van hogy a falra mászunk tőle mi is. - mosolyogta el magát. - Kedves és kiköpött anyja.

*ezen már én is el mosolyogtam magam*

Érdekes lehet egy kis Allison. Biztos ő is olyan erős és kitartó lesz mint az anyja.

- Ha rám hallgatsz szerintem minden rendbe jön. - simogattam lassan a hátat. - Ha nem is találkozhattok legalább felhívhatod bármikor.

- Igaz...csak kicsit megviselő ez az egész válás és biztos rá is hatással lesz mint minden gyerekre.

- Biztos nagyon kedves kislány lehet. - mosolyogtam. - És ha el jön az ideje szívesen megismerném. - erre mintha felcsillant volna a szeme de, ahogy jött úgy is veszett el.

- Még hivatalosan a többieknek sem mutattam be. - mutatott az ajtó felé lehajtott fejjel.

- Akkor lassacskán ideje lesz megismerkednie a családoddal. - mosolyogtam rá és felsegítettem az ágyról, hogy meg ölelhessem.

- Köszönöm Mia! - ölelt meg szorosan. - Jó, hogy itt vagy hidd el!

A szavai hihetetlenül jól estek. Így utólag bele gondolva ha tényleg el mentem volna nem kis ideig nem találkozhattam volna velük. Pedig még Diego morcossága is hiányozna. Na jó úgy tűnik sok volt a sokk az elmúlt időben és már butaságokat beszélek.

*Végül elhagytam a szobát a már nem olyan zaklatott Allison ott hagyva. Viszont utamba állt egy újabb probléma*

- Hol voltál Klaus? - kérdeztem idegesen az összevissza dülöngélő részeg férfitól előttem.

- Ohjj ha te azt tudnád! - kuncogott és be akart menni Allison szobájába.

- Mit akarsz Allison szobájában?

- Mi? Ez Allisoné? - nevetett újra. - Az enyémet keresem de úgy tűnik nehezebb mint gondoltam..

- Hajj gyere te nagy baba! - fogtam meg a karját, hogy a szoba felé vezessem.

- Öcskössel jól meg vagytok? - jött a hirtelen kérdés, ahogy a szobájába értünk.

- Mármint Ötössel?

- Nem az 58 éves bátyámra gondoltam aki egy 13 éves testbe került véletlen folytán... - kacagott fel a testvére szerencsétlenségén.

- Ja, meg vagyunk. - feleltem egyhangúan és be takargattam.

- Én inni akarok még és nem aludni Allison!

- Egy: nem Allison vagyok hanem Mia. - mutattam fel egyik ujjam. - Kettő: inkább pihenj és józanodj ki egy picit.

- Rendicsek anyu! - nevetett fel és befordult a fal felé.

Hah biztos vagyok benne, hogy amint ki lépek a szobából már megy is majd valahova... Most pedig vagy gúnyolódott az anyuval vagy tényleg nagyon részeg.

*lassan be csuktam az ajtót nehogy felkeltsem - a feltehetőleg alvó - Klaust és inkább úgy gondoltam meg nézem min ügyködik Ötös*

- Ötös bejöhetek? - kopogtattam az ajtaján.

- Mi?! Amm felőlem gyere. - szólt ki mire benyitottam de a szívroham el kapott egy pillanatra.

- Mi a fenét csinálsz?! - siettem oda hozzá.

*trikóban ült az ágyán, bal kezében egy tűt tartott amellyel a jobb karján lévő sebet öltötte össze*

- Hazel vagy Cha-cha kissé megvágott... - adta a gyors magyarázatot miközben óvatosan varrta össze a karját néha-néha össze szorítva fogait.

- Ne segítsek? - kérdeztem. - Nehéz magadnak összeölteni. - a nézése mindent elárul miszerint kételkedik viszont mégis át adja a tűt.

*el kezdtem óvatosabban összeölteni a vágást mint, ahogy Ötös csinálta. Már nem is annyiszor szisszent fel mint az előtt*

- Honnan tudsz ilyet? - pillantottam rá majd elmosolyogtam magam.

- Az anyám orvos. Vagyis volt. - komorodtam el. - Ő egy csomó elsősegélyt nyújtó technikát tanított meg ha véletlen történne valami velem.

- Előrelátó. - jegyezte meg Ötös majd újra fel szisszent.

- Oh bocs! Nem szóltam, hogy ez fájni fog.. - pillantottam felé idegesen.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Vartál már egyáltalán? - kérdezte bujkáló mosollyal miután befejeztem.

- Egyszer nagyon durván el estem.. - kezdtem mesélésbe pakolás közben. - Két helyen is össze kellett varrnom magam titokban, mert tudtam ha a szüleim rá jönnek el tiltanak a gördeszkástól. - mosolyogtam. - De végül anyám rá jött és hatalmas balhét csapott.

- Nem csoda ha akkor is olyan rosszul varrtál mint most. - próbálta komolyan mondani de még elfordulva is éreztem, hogy mosolyog.

- Hé! - akadtam ki játékosan. - Ha nem tudnád kifejezetten jól varrok és nélkülem elvéreznél. - fordultam vele szembe önbizalommal telve.

- Mi?! A fenekét! Tökéletes volt az eddigi varrásom. - állt fel, hogy felvegye ingét.

- Hát ha az neked tökéletes akkor nem ismered a szó jelentését. - nevettem fel miközben közelebb jött mire egyből abba hagytam a nevetést.

- Mellesleg köszönöm! - nézett mélyen a szemembe de el is fordult.

- Semmiség csak párszor meg mentettem az életed... - legyintettem mosolyogva. - Mit fogsz most csinálni?

- Pihenek ami rád is rád férne.

- Nem úgy értem.. - ültem le az ágyára. Most, hogy nem lesz világ vége. Hisz megakadályoztad és most már vége a "küldetésednek" - mutattam idézőjeleket.

- Őszintén ezen még nem gondolkodtam. - ült le mellém most már teljesen felöltözve. - Semmi tervem nincs. Vagyis régen volt.

- Még pedig?

- Tudtam, hogy nem élhetek átlagos életet. Így nem nagy reményeket fűztem az iskolába járáshoz és hasonlókhoz. Viszont amikor a jövőben ragadtam nem akartam mást csak vissza jönni. Az lett életem fő célja és most, hogy sikerül ötletem sincs mit csinálhatnék.

- De miért ne élhetnél normális életet? - vontam fel a szemöldököm.

- Én? Most már eszem ágába nem jutna iskolába járni. - nevetett fel. - Ahhoz én már túlzottan idős vagyok. Sok mindent meg éltem és nagyon sok mindent tanultam. Szóval csak idő pazarlás lenne. Mindegy is. - sóhajtott. - Te mit teszel ezek után?

*fordult oda de már aludt*

- Mondtam hogy pihenjen, de nem azt hogy itt.. - forgatta meg a szemeit mosolyogva.

*hátra dőlt ő is az ágyban majd le hunyta szemeit egy kis időre*

Milyen segítőkész ez a Mia.. 😊
Ha tetszett nyomjatok egy ⭐-ot és találkozunk a következő részben.