*Ötös szemszöge*

*gyorsan el kezdtem kikötözni a karjait majd amint az egyik szabad lett bevert egyet*

- Auu! - kiállítottam fel. - Idióta én csak segíteni akarok! - mondtam de a lány bontotta is a csomókat a másikat karjáról. - Miért nem hiszel nekem?

*mondott valamit de a hülye kendő miatt nem hallottam szóval kivettem a szájából*

- Most mond!

- Megölte a szüleimet! Most tuti én következem szóval egy tapodtat se mozdulok magával! - rivallt rám amire eléggé meglepődtem.

- Segíteni akarok tényleg! - kötöztem volna ki a kezét mire jobban elhúzódott.

- Hagyjon békén! - folyt le egy könnye.

Hahh mikbe mászok én bele..

- Hogy hívnak? - kérdeztem.

- Mia. - motyogta el pár pillanat gondolkozás után. - Miért nem mehetek el békében? Megölték a szüleim erre még én is kellenék!? - kezdett megint erős sírásba.

- Figyelj Mia! Én nem nyúltam a szüleidhez! Esküszöm elmondom az igazat de előtte el kell innen tűnnünk. - léptem vissza közelebb hozza.

Mintha elgondolkodott volna azon amit mondtam. Élesen kifújta a levegőt majd bólintott egyet ami megadta a jelet. Ezek szerint egy kicsit, de tényleg csak egy nagyon picit hitt a szavaimban.

*elkezdtem ismét a kikötözését*

- Én amúgy Ötös vagyok. - szólaltam meg egy kis idő után mikor már majdnem szabad volt.

- Ötös? - nézett rám furán mire én csak megforgattam a szemem.

*ekkor egy kopogás rázott meg*

- Hargreeves! Nyissa ki! - ordított valaki az ajtó túlfelén.

Oh basszus.. Ezek szerint gyorsan rá jöttek a dolgokra..

- Most mi lesz? - pánikolt be a lány ismét.

- NYISSA KI! - szólt újra az idegen fickó.

- Most már tényleg sietni kell. - engedtem ki az utolsó csomót is a lábán és felsegítettem.

- És hogyan?! - kérdezte értetlenül arra utalva, hogy egy ablak sincs a szobában.

- Jó most ez fura lesz de meg kell fognod a kezem! - nyújtottam neki a kezem.

- Minek? - nézett még mindig értetlenül. - Ha maga valami...

*újabb dörömbölés az ajtón*

- Nem! Csak fogd már meg mielőtt berontanak és ők nem megmenekíteni fognak téged hanem szitává lőni! - mondtam ingerülten és elkaptam a kezét.

*aztán kék fény és minden homály*

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Hatalmas nagy esés. Ez az egy valami amit éreztem. Nyitogatni kezdtem a szemem, de a fájdalom miatt még eléggé nehezemre esett. Végül csak kinyitottam és szemem elé tárult egy új világ. Ahogy felültem megszédültem, a nap pedig éles fényként hatott. Mintha eddig nem is láttam volna igazán.

- Gyerekek én vagyok beszívva vagy mindenki látja kis Ötöst? - kérdezte egy férfi hang mire oda kaptam a fejem.

- Ötös?! - kérdezte egy női hang.

- Allison? - néztem fel rájuk mire egyből eszembe jutott a másik teleportáló személy. - Mia!

*oda fordultam hozzá majd eltátottam a szám*

A lány ott feküdt kisimult arccal a földön.
Olyan volt mint aki meghalt.
Szerencsére a mellkasa fel-le emelkedése megnyugtatott.

- Ötös el magyaráznád, hogy mi a fene történt veled? És ki ez a lány? - kérdezte Allison ismét ingerülten.

Vissza fordulva a rég látott családom került a szemeim elé. Allison aki göndör hajával úgy nézett ki mint egy oroszlán. Luther akit egy agyatlan gorillához tudnék csak hasonlítani. Diego mindig morcos külseje most se nézett vissza jobban rám. Klaus aki mindig vagy full részeg vagy full drogos. Most szerintem mind a kettő de mindegy. És végül Vanya. Most is csendesen állt a háttérben. Ő mindig is ilyen volt.

- Most inkább kérdezősködés helyett segítsetek! - álltam fel, hogy segítsek a lánynak amikor lenéztem a kezemre. - Mi a... - a kezeimen egy ránc se volt és sokkalta kisebb lett. - Mi történt velem?! - gondolkodtam hangosan.

- Hát erre lennénk mi is kíváncsiak te szerencsétlen! - szólalt meg most már Diego is.

- Ahj Delores! - szitkozódtam. - Segítsetek már be vinni a lányt! - hajoltam le hozzá de én túl gyenge voltam ilyen állapotban, hogy felemelhessem.

- Menj arrébb. - lépett oda Luther és mint egy pihét felkapta majd a ház felé vette az irányt.

- El mesélnéd most már, hogy mi van? - akadt ki Luther is egyre jobban.

- Srácok! Ébredezik. - szólt Allison aki a kanapén fekvő lányt vizsgálgatta.

*a szemét kezdte el nyitogatni de amint realizálta a hollétét felpattant a kanapéról*

- Hol az Istenben vagyok? - akadt ki most már ő is ami engem most már tényleg az ördögbe kergetett.

- Nyugodj meg Mia! - mondtam és közelebb mentem hozzá mire ő távolabb ment.

- Honnan tudod a nevem? És kik vagytok?!

- Ötös most már tényleg mond el, hogy ki ez a lányka, mert kezd elszabadulni a pokol. - nevetett Klaus majd a konyha felé vette az irányt.

- Ötös? - nézett rám furcsán méregetve a lány.

- Figyelj! Ezt most megint nehéz lesz megérteni, de én vagyok Ötös. - mutattam magamra mire a lány felhorkantott.

- Hát persze! - vágta rá. - Akit utoljára hívtak így az egy vén fószer volt aki megölte a családomat!

- Hogy mit csináltál?! - vonta fel a szemöldökét Allison.

- És mi az, hogy "vén fószer"? - kérdezte Luther.

- Jajj, ha tudnátok milyen rém idegesítőek vagytok! - mondtam a fejemet fogva.

- Szerintem meg te vagy idegesítő! - tapadt nekem Diego. - Eltűntél 17 évre aztán csak egyszer megjelensz a barátnőcskéddel és egy normális magyarázatot nem tudsz adni.

- Az nem 17 volt hanem számomra 45 év! És tudod elmagyaráznám, ha nem támadnátok le folyamatosan kérdésekkel amikor a lány akit az előbb mentettem meg - néztem itt az említett személyre - nem akadna ki minden pillanatban! - ordítottam vissza.

- Bocsánat, hogy kiakadok amiért tönkre tetted az életem! - ordította vissza a lány.

- Most mentettem meg, ha nem tűnt volna fel!

- Elég legyen a kiabálásból! - kiállított most már Allison. - Egy család vagyunk. Ha tetszik ha nem. Most pedig szépen leülünk és mindenki mesélésbe kezd!

- Hát azt várhatod! - mondtam és az ajtó felé vettem az irányt. - Mia gyere!

- Nem vagyok egy kiskutya, hogy fütyülj nekem és rohanok! Amúgy sem megyek veled sehová. - vágta vissza.

- Ha szeretnéd megtudni az igazságot a szüleid haláláról akkor pedig bizony jössz!

- Várjunk! Ötös! Nekünk nem adnál véletlenül magyarázatot?! - kiállított utánam Allison.

- Nem. - feleltem egyszerűen és megindultam az ajtón mire Mia is nagy nehezen utánam jött.

Valamilyen szinten megértem őt is. De nem halna bele, ha egy csepp bizalmat mutathatna felém.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Szóval nem te.. - mondta könnyeivel küszködve, arca meggyötörten nézett vissza rám. - Nem te voltál?

- Nem, nem én voltam.

- De miért?! - engedte el könnyeit. - Miért kellett pont őket?

- Sajnos nem mi döntünk e felől. - kortyoltam bele a friss fekete kávémba.

Itt ülünk azon a helyen ahová a testvéreimmel gyakran jártunk. Egy héten legalább háromszor el jöttünk és be zabáltunk egy csomó fánkot. Utána persze az öreg mindig keményen megdorgált e miatt de minket nem foglalkoztatott, csináltuk tovább.

- És miért nem engedted, hogy a "társad" - imitált idézőjeleket - megöljön engem is?

- Ott voltál. - mondtam egyszerűen.

- Nem figyeltem nagyon..lekötött a szüleim halála és a sokk amit okoztatok. - forgatta meg könnyes szemeit.

Milyen érdekes. Hiába nehéz erről beszélnie. Hiába fájdalmas vissza gondolni ezekre a percekre. Ő még ekkor is tud szarkasztikus lenni. Meg kell hagyni elég erős.

- Nem voltál célpont. Én pedig nem akartam, hogy ártalmatlan civilek is meghaljanak. Főleg nem egy 12 éves kislány. - rántottam meg a vállam.

- 13. - javított ki szigorúan.

Hát igen. Mondom, hogy nagyon erős lehet.

- Akkor most mesélj magadról! - kortyolt bele ő is a cappuchinojába.

- Inkább felelj arra miért iszik egy ilyen kislány kávét. - gúnyolódtam.

- Amiért te kisfiú. - szúrt vissza. 

El érkezett a következő rész is. Sok kérdés ez így egyszerre de mindenre választ kap mindenki idővel. Ha tetszett nyomjatok egy ⭐-ot és találkozunk a következő részben.