*Ötös szemszöge*

Hát ennyi. Miért maradok én mindig egyedül?! Újból is újból. Most el ment lehetséges, hogy végleg. Nem gondol a világ végére, se a képességére se senkire. Most az egész családnak annyi.
Vanya haza megy mint mindig és Allison is. Diego sem fog sokáig maradni. Klaus hogy őszinte legyek most se tudom hol van. Egyedül Luther marad itt gondolom.

- Ötös! - kiáltotta valaki a nevemet.

*kávémat ismét letéve a hang irányába indultam mire most Luther jött borzalmasan kiakadva*

- Mikor akartad el mondani?! - ordított rám mire a többiek is megjelentek.

- Megint mi az ordibálás tárgya? - dobta le magát Diego a fotelbe.

- Az van, hogy a drága öcsénk nem mondott el egy életbevágó problémát. - fordult a többiek felé mire nekem teljesen le esett a tantusz.

- Mi történt? - tette karjait karba Allison aki a csomagjaival érkezett le az emeletről.

- Nem mi történt, hanem mi fog történni ugye Ötös?! - nézett rám acéltekintettel. - Nem akartad el mondani, hogy egy végzetes apokalipszis közeledik felénk?!

- Miről beszél Ötös? - kérdezte Allison frusztráltan.

- Honnan a francból tudtad meg?! - kérdeztem dühösen de ekkor meg láttam a kezében a jegyzetfüzetemet. - Te most komolyan voltál a szobámban?!

- Igen! És nagyon jól tettem. Válaszolj! Miért nem mondtad el nekünk?!

- Mert így is felesleges megtudnotok! - kiáltottam el magam és ki kaptam a kezéből a füzetet.

- Felesleges megtudnunk, hogy egy apokalipszis közeledik felénk? - állt nekem Diego. - Hogy titkolhattál el egy ilyen dolgot a családodtól?!

- Nem értitek, hogy felesleges lett volna titeket is bele ráncigálni? - ordítottam én is.

- Oh jaa....szóval Mia tudja. - emelte ki Luther a legfeleslegesebb tényt a mondandómból.

- Ez most teljesen mindegy! Már úgy is megoldom és nem kell senki segítsége se. - indultam volna el mikor Diego el kapta a karom.

- Hogy lehetsz ennyire egy arrogáns szemétláda?! - jött a kérdés Diegotól. - Nem avattál be pedig segíthettünk volna. Itt játszadoztál mindenki életével.

- Engedj el vagy esküszöm olyat teszek ami nem lesz kellemes..

- Gyilkos hajlamok? - húzta fel egyik szemöldökét Allison. - Nem tudom, hogy tehetted ezt.. - sóhajtott karba tett kézzel.

- Nem értitek?! - rántottam ki a kezem a szorításból. - Nem avattak bele titeket, mert felesleges lett volna.

- De miért lett volna felesleges?! - akadt ki most már Vanya is pedig ő egy nyugodt személyiségű.

- Mert meghaltatok! - kiáltottam el magam.

Hirtelen mindenki síri csendben lett.
Nem csoda. Ezt is jól elszúrtam.

- H-hogy érted hogy meghaltunk? - nézett rám rémülten Allison.

*vettem egy mély levegőt amit lassan ki fújtam a nyugalmam érdekében*

- Amikor eltűntem...a világ vége utánra kerültem. Ott pedig nem volt semmi, csak égő és romos épületek. Aztán egy kis keresgélés után megtaláltalak titeket. - sóhajtottam. - Együtt feküdtetek.

- Ötös... - halkult el Vanya hangja. - Azt mondod, hogy hamarosan...

- Nem. El intézem hogy ne így történjen. - indultam ki az ajtón. - Minél előbb.

*ezzel el is tűntem otthagyva a "le fagyott" megrémült testvéreimet akik most biztos magukba zuhannak egy kicsit*

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

*Mia szemszöge*

Épp a buszmegálló felé indultam. A nagynéném nem vár. És még lehet nem is tud a dolgokról. Szóval kicsit bonyolult lesz a találkozásunk főleg, hogy 4 éve nem jártam ott. De valami most nem stimmel.

*el kezdtem forgolódni de rettentően fura érzés kapott el*

Mintha minden el kezdett volna le lassulni. A mellettem elsuhanó autók is úgy mozogtak mint valami lassított filmben. Aztán egyszer csak minden meg állt. Körbe fordultam párszor de tényleg minden megállt. Egy madár épp fölöttem repült volna el ha nem "fagy le" . De mi okozta ezt?!

- Mia! - szólítottak meg kedvesen de egyben erőteljes hangon.

*egyből a hang forrása felé kaptam a fejem de erre nem számítottam*

- Végre egy helyen vagyunk. - kuncogott a nő.

*gondolkodás nélkül rohanni kezdtem bár felesleges volt a menekülés*

- Hova-hova ilyen sietősen? - jött közelebb az én lábaim pedig földbe gyökereztek.

- Hagyjon békén! - ordítottam neki amin ismét csak kuncogott egyet.

- Drágám ha tudnád mennyire értéktelen vagy. - mosolygott. - Pusztán egyetlen egy személy miatt vagy valaki. Ha hiszed ha nem.

- Ötös... - motyogtam magam elé alig hallhatóan.

- Ahogy mondod. - gyújtott rá egy cigarettára.

- Mit akar tőlem?!

Próbáltam azt csinálni vele is mint Ötössel de mind hiába. Valahogy van erőm máskor meg nem. El is futhatnék előle de úgy is utol érne. Vagy valami hasonló. Nem ismerem még eléggé ezt a nőt. Bár nem is akarom megismerni.

- Tudod nagyon nehéz megpuhítani Ötös számút.. De neked mégis valahogy sikerült.

- Ez nem igaz! - tiltakoztam az előttem pár lépésre álló nőnek.

- Szerinted meddig fog megtűrni maga mellett? - mosolyodott el ördögien. - Ismerve őt nem fog egy kis tini lány mellett leragadni. Hamarosan sőt lehet hamarabb mint gondolnád valahol ott hagy. Bár az túl nagy baromság lenne inkább ki iktatna hisz túl sokat tudsz.

- Nem hiszem egy szavát se!

- Majd fogod. Tudod egyáltalán minek mentett meg? - húzott még nagyobb mosolyt az arcára.

- Nem voltam célpont. - léptem egyre hátrébb míg ő folyamatosan előrébb lépett.

- Oh komolyan ezzel etet?! - nevetett fel. - Szerintem kérdezd meg ismét hát ha el mondja az igazat. Vagyis ahogy én megismertem annyi év alatt a mi drága barátunkat nem okoztak neki gondot a kis civilek.

- Higgye el én is meg ismertem. És eszem ágában sincs el hinni a sok hazugságot amit mond.

- Micsoda egy kis erős nő vagy. - kezdett el körülöttem mászkálni. - Illetve gyerek. Még csak egy gyerek vagy aki túl bele mártotta magát a dolgokba.

- Még mindig nem mondta mit akar tőlem. - tértem vissza az eredeti témához. - Azt mondta értéktelen vagyok. Viszont nem ölt meg akkor minek kellek?!

- Mia, Mia.. Sok hasznodat vennénk a bizottságnál. - mosolygott. - Nagyon eszes fiatal tanonc lennél. Bár nem nehéz kitalálni, hogy csupán Ötös miatt vagy még életben.

- Ezt már mondta. - fordultam szembe a nővel.

- Hamarosan meg tudod kedves. - távolodott el tőlem. - Hamarosan meg tudod.

*ezzel mintha egy csettintésre minden vissza állna a kerékvágásba el kezdett mozogni minden*

- Hé vigyázz! - lökött fel egy férfi megint.

- Istenem nem lehetne egyszer az életben kikerülni?! - akadtam ki a földön ülve. - Tuskó.

A nőnek már hűlt helyét találtam. Miről beszélt egyáltalán?! Én most akarom meg tudni mit akar tőlem és nem "hamarosan". Beszélnem kell valakivel. Ötössel. Ő majd megérti és még lehet választ is tud adni.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

*Ötös szemszöge*

Vége ennyi volt. El sem hiszem. Azt hittem nehezebb lesz megakadályozni a világ végét. Végre valahára nem kell többet ezen a dolgon kattognom. Nem okoz több fejfájást. Egyszerűen hihetetlen, hogy ennyit dolgoztam és most vége. Pedig utálom a befejezéseket de ennek kifejezetten nagyon örülök. Nem esik baja se a családomnak, se a többi majdnem 8 millió embernek.

- Ötös! - nyílt hirtelen az ajtó és Mia sietett be rajta. - Ötös hol vagy?!

- Mia? - jöttem ki a konyhából.

A lány lihegve és izzadtan állt előttem. Ezek szerint futott. Na de miért?

- Mi történt? - kísértem a lányt a nappaliba ahol most épp nem tartózkodott senki.

Úgy látszik a többiek jobban magukba roskadtak mint gondoltam. Jó...nehéz ezt fel fogni de teljesen mindegy most már vége.

- T-találkoztam vele.. - lihegte.

- Kivel?!

- Az Intézővel. - nézett rám rémültem mire kikerekedtek a szemeim.

Az Intéző. Mit akart tőle? Miért pont tőle?Biztosan meg akarta akadályozni a tervemet de ez nála befuccsolt. De Miat miért nem ölte meg? Megtehette volna. Mégis itt ül előttem és úgy meg van rémülve mint egy kisgyerek. Bár megértem.

Az a fránya Intéző mindig a legjobbkor tűnik fel. De legalább sikeresen megmenekült a világ. Reméljük.😌
Ha tetszett nyomjatok egy ⭐-ot és találkozunk a következő részben.