Jungkook fejében azonban mindig ott motoszkált az aggodalom.

Számos kommentet olvasott az interneten arról, hogy milyen zárkózott, hogy valami furcsa benne. Mások szimplán a Golden Maknae titulusára fogták azt, hogy mindenhez ért egy kicsit, hogy olyan jó a sportokban és hogy milyen fáradhatatlan, hogy évről évre jóképűbb. És igazuk is volt, de mindez nem Jungkook érdeme, legalábbis sokszor nem így érezte. Hiába a sok év a napi tizenkét-tizenhat óra munka, nem saját magának köszönhette a profizmusát és számtalan tehetségét.

Jungkook erre volt teremtve.

A BigHit ügynökség mindig is szeretett kísérletezni az újdonságokkal. Hologram énekesük volt, akinek egy igazi Kpop idol kölcsönözte a hangját, azonban tisztán látszott, hogy ez csak illúzió, így nem is lett meg a várva várt siker. Mindig keresték az újabb lehetőségeket a közönség megfogására a technicizálódó világban, amíg végül a lehetőség talált rájuk. Egy feltaláló, a robotika professzora és egyben multimilliárdot befektető, Dr. Choi kereste fel őket egy ajánlattal. Nagy zenerajongóként ő is részese akart lenni a folyamatnak, azonban idős kora és titulusa miatt nem tudott ilyen jellegű karrierbe kezdeni, nem is beszélve a botfülű mivoltáról. Így abban alkotott, amiben tehetséges volt. Így született meg I-dol0901, a legtökéletesebb robot, amit addig emberi szem látott. Na jó, valószínűleg a NASA jobb robotokat is működtetett már abban az időben titkosan, azonban a közmédiában még mindig az olyan építmények kerültek csak be, amikről pontosan meg lehetett mondani, hogy nem emberek.

A határ azonban ember és robot között könnyen elmoshatóvá vált a tudományos világban. Dr. Choi úgy fogalmazott, az embereket az Isten teremtette, akik megteremtették a robotokat, azonban a biológia megismerésével emberek is istent játszhattak. Hol volt hát a határ? Jungkook sokat gondolkozott ezen a kérdésen. Önálló tudattal rendelkezett, hormonháztartást építettek neki, ami persze máshogy működött, mint az embereké, mégis pontosan másolta annak minden aspektusát. Így születtek meg az érzelmei. Nem érezte magát másnak, mint mások, Dr. Choi is fiaként szerette őt, mégsem tudott nem irigykedni a többiekre, akik valódi emberként élték az életüket. Főleg a BTS tagjaira, akik a családjává váltak az elmúlt néhány évben. Velük szinte már el-elfelejtette néha a valódi mivoltát, amiről egyedül a fő menedzserük Sejin és Bang pd tudott. Sejin Dr. Choi egyik segédje volt, így került a céghez, mint Jungkook állandó felügyelője és segítője, ha esetleg nehéz helyzetbe került volna valaha a fiú a kiléte miatt.

De miben is különbözött Jungkook a többiektől? Beültetett érhálózata képes volt a vért tárolni, de nem forgatta azt. A „hormonjai" számítógépes impulzusok voltak, amelyek elektronikus jeleket továbbítottak a processzora felé, amit laikusok agynak hívnának. Tudott enni, érezte az ízeket és élvezte azokat, az étel azonban nem hasznosult a szervezetében, hiszen nem kellett azt fenntartani, fémből volt. A tartályokat ugyanúgy a mosdóban ürítette mint az emberek, csak más eljárással. Beépítették, hogy érezze a fáradtságot. Ahogy az akkumulátora merült, ő úgy vonszolta át magát egyre nehezebben egy napon keresztül. Képes volt az alvásra, tudatosan kapcsolta takarékra a szervereit, ami mozgási paralízissel és csökkent tudatállapottal járt, de ebből néhány perc alatt újra tudott indulni külső hatásokra, ami általában a hyungjai noszogatása volt. Érzett fájdalmat a bőrébe ültetett szenzoroknak köszönhetően, azonban ha nem tudta elviselni a megterhelő érzést, ki is tudta kapcsolni azt. Tulajdonképpen sok tekintetben saját magát vezérelte, de mindennek megvolt a maga böjtje. Ha nem akart fájdalmat érezni, takarékra kellett kapcsolnia magát, ami a szenzorokból jövő jelek felismerését is gyengítette, így a külvilág számára úgy tűnhetett, mintha csak elájult volna, vagy aközeli állapotban lebegett volna. De hát nem így működtek az emberek is?

Jungkook egészen fiatal korától kezdve megszállottja volt a biológiának. 2009-ben alakult ki a végleges formája, de már korábban is tudatánál volt és sokat beszélgetett a készítőjével. Ő döntött arról, hogy nézzen ki. A tudata csatlakozni tudott akármilyen internethálózatra, így hatalmas tudás birtokosa volt, de persze csak olyan dolgokba látott bele mélyebben, amiket megtanult. Ez a másik, amiben különbözött az emberektől: számára a tanulás fogalma egyet jelentett egy memóriakártyán való tárolással. Nem kellett órákat magolnia egy-egy dolgot, csak elmentette azokat. Nem akarta azonban megérteni az egész világot, csak az embereket jobban megismerni, hogy megtudja a különbséget. Számára mindig is természetes volt a saját kiléte, eleinte Dr. Choi laborjában élve mindenki tisztelettel és kedvességgel bánt vele, nem érezte magát kívülállónak. Azonban, ahogy kikerült a nagyvilágba, ahogy elmagyarázták neki, hogy hivatalosan nem létezik még egy olyan, mint ő, nem tehetett róla, de becsapva érezte magát.

Jungkook popkarrierje 2011-ben kezdődött, amikor elindult egy zenei tehetségkutató válogatóján. Dr. Choi szerette volna, ha tapasztalatot szerez, mielőtt a BigHitnél elkezd tanulni. A feltalálója nem kedvelte a hosszú haját és a szégyenlős természetét, de úgy volt vele, hogy Jungkook majd „kinövi" azt. A fiú azonban mindig tartott az emberektől. Nem tudta, hogyan leplezze különleges mivoltát, úgyhogy évekig csak figyelte az embereket, nem mert rendesen kommunikálni velük. Képeket készítettek a gyerekkoráról, hamis emlékeket, amiket sosem élt meg. Megírták élete unalmas és hétköznapi első tizenhárom évét, amelyek nem hozzá tartoztak, aki alig két éve látta meg napvilágot egy laborban mint testnélküli tudat, aki hetekig csak beszélgetni tudott, mozogni még egyáltalán nem.

A gyakornoki évei első fele kész kínzás volt a fiú számára, aki csak az interneten tanultakból tudta, milyenek a tinédzserek, de a filmek nem sokat segítettek neki a tanulásban, így inkább valós emberek történeteit olvasta az interneten a fejében, ahányszor csak egy kis ideje volt. Ha nagyon belemerült egy-egy történetbe, szinte észre sem vette, hogy beszélnek hozzá, és a többiek kinevették a nagyra nyitott szemű társukat, aki hosszú percekig tudott bambulni pislogás nélkül. Nem voltak rosszindulatúak ezek a fiúk, de azért akadtak kéretlen megszólalások az irányába.

Valahányszor Bang PD-vel találkozott, lehajtott fejjel mert csak motyogni valamit. Valahogy rosszul érezte magát amiatt, hogy a főnöke tisztában van a kilétével. Úgy érezte, az apró szemek mindig vizslatják őt, mintha legalábbis arra várt volna a férfi, hogy a fiú mikor robbantja ki a robotlázadást vagy dönti le az épületet. Az igazság az volt, hogy Jungkook még a mikrótól is tartott, mert félt a robbanásoktól, mióta valaki előtte pukkantott ki egy lufit.

Ilyenek voltak tehát az érzelmek. Félelem és harag, fáradtság és szeretet. Jungkook személyisége úgy alakult, ahogy bárki másé, azzá lett, amit megtapasztalt, amit másoktól kapott, bár beletelt néhány évbe, mielőtt jellemet tudott volna társítani a nevéhez, elvégre másoknak tizennégy évesen már tizennégy évnyi tapasztalatuk volt a világról, míg neki kettő mindösszesen, és abban az időben is egy laborban csücsült. Az interneten keresett rá, mit csinálnak a vele egykorú fiúk, így nézett végig számtalan animét, olvasott képregényeket, így talált rá a játékok világára és a sportra is, habár izmosodni nem tudott magától, a mozgástól szerotonin azért termelődött a szervezetében.

Néha jobban szerette volna, ha Dr. Choi talál az apoptózisra is megoldást a számára. Azonban Jungkook külseje csak külső beavatkozással tudott változni, így öregedett kívül, míg belül ugyanaz maradt, csak a tudata lett egyre idősebb. Tudta, hogy számára nem olyan lesz a vég, mint a többieknek, őt szét kell majd szerelni, és ennek tudatos döntésnek kell majd lennie. Irigyelte az embereket, amiért ők tudták magukról, hogy időzített bombák, ami minden pillanatot egy kicsit értékesebbé és tragikusabbá tett. De mi vár rá, ha majd nem lesz Dr. Choi, ha majd a BTS többi tagja nagypapa lesz? Gondolt arra már korábban, hogy egyetlen emberöltőnyi időt fog magának szánni, amikor a felhőben tárolt biztonsági másolatát a tudatáról majd végleg kitörli, aztán saját magától is megszabadul, azonban új életet kezdeni egy másik testben ugyancsak a lehetőségek közé tartozott. Akkor viszont Jeon Jungkooknak hivatalosan is halottnak kellett lennie egy nap, a tényleges halála nélkül. Ugyanakkor: élt ő valaha?

Még a laborban szerezte be az arcán a sebhelyet. Első lábra állásakor még hozzá kellett szoknia a tagjai összehangolásához, a mozgása ekkor még tényleg robotikusnak tűnt, és arccal előre bukott egy asztal sarkába. Dr. Choi ekkor döntött az érhálózatról, aminek tényleges célja csak annyi volt, hogy a baleseteknél Jungkook tudjon művért vérezni, ezzel megakadályozva a lebukás lehetőségét. Aznap a fiú hosszasan nézegette az arcán tátongó vágást, és a mögötte megbúvó halványrózsaszín réteget.

– Megtarthatjuk? – kérdezte végül. Nem kifejezetten kedvelte az első hangját, amit később meg is változtattak.
– Mi ez, egy kiskutya? – nevetett a férfi.
– Szeretnék egy sebhelyet – fordította oldalra a fejét a fiú. – Ha igazi lennék, akkor ennek nyoma maradna. Azt hiszem, egy kicsit jobban ide valónak érezném magam, hogyha rajtam is lennének lenyomatai az életemnek. Attól lenne a sajátom, nem?
A készítője megcsóválta a fejét.
– Túl sok önismereti könyvet olvasol.
– A közösségi oldalak pusztító világában mindenkinek testképzavara van amiatt, hogy hogy néz ki, hogy nem tökéletes. Azt írják, fogadjuk el a csíkjainkat a testünkön, a sebhelyeinket, mert azok is a részeink, és attól vagyunk, akik vagyunk. De nekem nincs semmi ilyen – nyelt egy nagyot a fiú. – Szeretném, ha valami azt mondaná másoknak, hogy én is egy személy vagyok. Ráadásul egy olyan idol lehetnék, aki nem tökéletes az internet kényszeres tökéletességében. Valahol olyan szomorú, hogy az emberek éppen azt szégyellik magukon, amiktől emberek. Úgyhogy nekik is szeretnék segíteni azzal, hogy lesz egy olyan K-pop sztárjuk, akinek van egy sebhelye. Az arcán.
– Nézd, Jungkook, már számtalanszor mondtam, hogy a létezésednek helye van a világban, akármit is mondasz. Ha Isten nem akarta volna, hogy robotok legyenek, nem adta volna meg nekünk a tudást, hogy robotokat építsünk. És a sebhelyed úgyis ki lesz filterezve mindenhol. De megtarthatjuk.
Jungkook elgondolkodott a hallottakon, végül szinte suttogva kérdezte a teremtőjét:
– Ha az emberek a mennybe mennek, mikor meghalnak, mert őket Isten teremette, akkor akiket az ember teremtett, hová jutnak, ha többet nem működnek?
Dr. Choi az állát simogatta.
– A létezés rejtély élő és élettelen számára egyaránt. Nincs garancia arra, hogy nem mi is csak robotok vagyunk, ahogy te, csupán máshogy vagyunk felépítve, és így a tudatunk sem lélek, pusztán a... biológiai tényezők összejátszása. Ugyanakkor, ha Isten létezik, és tud egy lélekről a Földön, akit nem ő teremtett, bizonyára gondoskodik majd róla is.
És Jungkook megelégedett ezzel a válasszal, mert nem volt más választása, akárhogy is olvasta sorra a könyveket.

Az élet számos kétséggel járt, azonban nem csak Jungkook számára. Három évig hallgatta a noszogatását az egyik gyakornoknak a kiadónál, mire megenyhült. Nem tudta, mi az a szerelem, amíg Jimin rosszul nem lett egy koncerten, és a fiú érzelmek összevisszaságát élte meg egyetlen pillanat alatt. Rájött, milyen törékeny is az ember, hogy akármelyik pillanatban megszűnhetnek létezni. Elég egy rossz mozdulat, egy rosszakaró, egy belső hiba, amit nem lehet kijavítani. Korábban félt bárkinek is megnyílni, de szépen lassan összebarátkozott ezzel a hat fiúval, akikkel az életét élte, és mindegyik fontos lett számára, mind másért. Rájött, milyen a testvéri szeretet, a barátság, milyen csapattagnak lenni és egy kicsit a szülői szeretetre is lelt Dr. Choi és Jin személyében. A szülők nem hiányoztak az életéből, mert sosem volt gyerek, de jó érzés volt ilyen kapcsolatot kialakítani emberekkel. Mégis, amikor aznap este Dr. Choi fogadta a videóhívását, csak pánikolva tudta megkérdőjelezni saját magát és az érzelmei valódi mivoltát. Ilyenkor jól jött a kapocs az alkotója és közte, amit mások a szülőkkel élhetnek meg. Sőt, köztük egyáltalán nem voltak tabuk, hiszen ismerte Jungkookot kívül-belül, minden porcikáját ő építette.
– Lehetsz szerelmes – biztosította őt a tudós egy bólintással. – Semmi okot nem látok arra, hogy ne lehetnél. Vannak emlékeid, felépített preferenciád és hormonjaid, amik biztosítják a kémiát. Ha Jimin évek óta flörtöl veled, akkor kedvel téged mint személyt. Nincs kőbe vésve, hogy ehhez embernek kell lenned. Tudod, az emberek kifejezetten kedvelik mostanában a vámpíros történeteket például, az egyik fél ott sem ember, bár az volt. Szóval a lényeg, hogy gyakorlatilag te szinte mindenben azonos vagy az emberekkel, akik így szerethetnek téged és te is szeretheted őket.
– De az ember a szerelmének nem hazudhat ilyen fontos dologban... Jimin nem élhet megtévesztésben, ha egyszer lenne kettőnk között intim kapcsolat. Gyakorlatilag azt hiszi rólam, utálok olvasni és nem értek a matekhoz. Dr. Choi! A fejem egy túlfejlesztett számológép!
– Akkor persze, jó döntés lenne elmondani neki az igazat. Ilyen egyszerű – mosolyodott el a férfi.
– De a BTS! A bandánk még el csak nem is híres, alig adtunk ki pár számot. Nem lehet, hogy miattam boruljon fel mindenki álma, csak mert nem tudom befogni a számat. Emberek között is épp elég baj, ha szerelmesek lesznek egy bandán belül ebben az országban. És ha az egyik nem is ember...
Dr. Choi bólogatott.
– Amondó vagyok, hogy rövid az élet a folytonos szorongáshoz. A miénk legalábbis biztosan. Te tetszel a fiúnak, ő tetszik neked, hát vágj bele, utánad az özönvíz. Az idolok élete úgyis a titkolózásról szól, hát titkolhatod a világ előtt a kapcsolatod, a nemi identitásod, és a kilétedet is. Eggyel több vagy kevesebb már nem számít. De legalább lenne egy partnered, ami persze sok erkölcsi kérdést felvet, de hát előttünk a jövő. Ha tényleg belevágsz, először csak annyit kell megoldanunk, hogy a kapcsolathoz minden szükséges felszerelésed meglegyen – mosolygott a férfi.
Jungkook lenézett a nadrágjára. Valóban ez volt a legfontosabb problémájuk jelenleg.

Jungkooknak sosem volt mersze elmondani a szerelmének, hogy mi is ő valójában. Eleinte azért, mert nem volt biztos Jiminben, később azért, mert a szerelme túl fontossá vált ahhoz, hogy valaha elveszítse. És ha ehhez az kellett, hogy a fiú örökké rejtőzködve élje az életét és együtt öregedjen meg ő is indokolatlanul a másikkal, hát akkor kész volt erre az áldozatra, amíg együtt lehettek.

És valamilyen csoda folytán sosem buktak le.

Egészen a mai napig.

Megjegyzések:

Mielőtt nekiállok újra a hosszabb történeteimnek, szeretném megosztani veletek ezt a rövidebb ficit, amit még tavaly írtam, és csak a befejezése van hátra. Eleinte a Magic shop könyvembe szánta magát, de úgy érzem, külön helyet érdemel a listán a hossza miatt, és a történet is megérdemli, hogy könnyebben észre lehessen venni, mint az egyfejezeteseket.

A történet a képet látva született meg (a könyv leírásában közzétettem az alkotó nevét is), és néhány óra alatt meg is írtam jó részét. Később észrevettem, hogy van egy-két jikook robotos történet, főleg videókban, most pedig egészen sokat találni, de ezekből sem ihletet nem merítettem, és összesen egyet láttam (ami nagyon eltérő az én történetemtől), így minden egyezés a véletlen műve.

Remélem tetszeni fog nektek ez a történet, szerintem egy-két hét alatt a teljes könyvet fel tudom tenni :)