Olyan régen voltam már foci meccsen. Mar legalább nyolc éve. Amikor meg jártunk Balázzsal. Amikor még Ákos nem született meg.
-Anya kész vagy mar?-kérdezi türelmetlenül a fiam.
-Meg egy perc kicsikém.-kiabáltam ki neki a fürdőből miközben hajamat fésültem ki. A ruhám most egy laza összeállítás volt ami egy fehér pólóból, egy mintás nadrágból és a kedvenc bőrkabátomból állt. Cipőnek pedig egy sima tornacipőre esett a választásom.

-Ákos kész vagyok.-nyitottam ki a fürdőszoba ajtaját.
-Végre.-sóhatjtott nagyot-Amúgy szép vagy anya.
-Jajj köszönöm édesem. Kapok egy ölelést?-kérdeztem mire ő felállt a kanapéról, odaszaladt hozzám, és derekam köré fonta karjait.
Egyszer csak a telefonom csörgésére lettünk figyelmesek. A kijelzőm Lizi nevét pillantottam meg így arra következtettem, hogy megérkezett ezert kinyomtam.
-Gyere Ákos megjött értünk Lizi.-szóltam fiamnak, majd kimentünk bezártam az ajtót és a lift fele mentünk. Mikor kiszálltunk Ákos megfogta a kezem. Olyan rossz, hogy egy pár év múlva mar ciki lesz neki még az is ha megjelenek a barátai előtt.
-Sziasztok!-köszöntött minket legjobb barátnőm mikor beültünk a kocsiba.
-Szia!-üdvözöltük mi is.
-Lizi néni én már annyira varom.-szólalt meg izgatottan Ákos.
-Én is. És ki a kedvenced a válogatottból?-kérdezte tőle Lizi.
-A Dzsudzsák Balázs.-mondta izgatottan, nekem meg köhögnöm kellett.
-Ő is játszik ma?-kérdeztem ijedten.
-Persze, hogy játszik anya. Hisz ő a csapatkapitány és az ország legjobb focistája.-lelkesedett Ákos.
-De ő nem külföldön játszik?-kérdeztem és reménykedtem benne, hogy téved a fiam és nem fog ma játszani.
-De igen. Akkor lehet, hogy nem is fog játszani?-elmélkedett. Ilyenkor olyan mint Balázs. Bar kívülről is teljesen úgy néz ki mint ő. Remélem nem fogunk vele találkozni.
-Megérkeztünk.-szólalt meg Lizi.
-De jó. Lizi néni hova szolnak a jegyeink?-kíváncsiskodott Ákos.
-A legelső sorba pont a kispad melle ahol mindent látni fogunk.-nézett itt rám Lizi.

Balázs szemszöge:

Mar javában melegítettünk be a meccsre. Kívülről mar hallatszik ahogy jönnek be a szurkolok.
Elvégzek meg egy kört. Aztán még egyet. Majd még egyet.
Az életem a foci. Mióta az eszemet tudom játszok. Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy idáig eljussak. Ezert nincs is sok idom a magánéletemre.
Nyolc évvel ezelőtt volt egy barátnőm akiért barmit megtettem volna, de én elhagytam őt. Hogy miért? Mert egy nagy hülye vagyok.
Az elmélkedés közben észrevettem, hogy leálltam ezért újra kezdtem.
Épp kocogtam mikor odajött mellem Gábor a csapat kapusa és egyben legidősebb játékosa.
-Nem Lili ül ott Lizivel és egy kisgyerekkel a lelátón?-néz a kispad irányéba.
Jobban szemügyre veszem és tényleg ő az, de miért van vele egy gyerek?
-De.-rökönyödök meg.
-Mikor találkoztál vele utoljára?-teszi fel kérdését nekem a kapus.
-Nyolc éve.-mondom szomorúan.

Lili szemszoge:

A lelátó tele van emberekkel akiknek a 3/4 része magyar a többi pedig a másik csapat szurkolótáborát erősíti.
-És most köszöntsék a Magyar Labdarúgó Válogatottat és a Horvát Labdarúgó Válogatottat.-ekkor az egész stadion üdvrivalgásban tört ki.
-Anya nézd ott van Dzsudzsák Balázs!-mutatott kedvenc játékosa irányába. Vagyis az apja irányába. Így én is odanéztem és találkozott vele a tekintetem. Ugyan olyan jól néz ki mint nyolc evvel ezelőtt. Felismert. Ez nem kétség. Nagyon jól tudta ki vagyok. Csak mosolygott és Ákost nézte. A szemében mintha valami fele örömöt véltem volna felfedezni. De az is lehet, hogy csak képzelődöm.