Az elmúlt három holdtöltét anélkül túléltem, hogy a vezér elé hívattak volna, bár sejtettem, hogy jelenlétem híre azelőtt elért hozzá, minthogy átléptem a szállás küszöbét.

Nem voltam egyedül, balomon Kafka lépkedett magabiztosan, idegesítő mosolya ott játszott az arcán. Blade és Silver a másik oldalamon sétáltak, magukba zuhanva, idegesen lépkedtek mellettem. Amikor megálltunk egy ugyan olyan hétköznapi ajtó előtt, mint amilyen az összes többi volt a Szálláson, Kafka a társaira pillantott. Silver egy bólintással jelezte, hogy menjünk, mindenki túl akart esni a találkozáson Elioval.

A vezér háttal állt, amikor beléptünk. Kafka volt az egyetlen, aki nem szegte le a tekintetét, Blade és Silver azonnal érdekes dolgot fedezett fel a cipője orrán. Jobbnak láttam az ő példájukat követni.

- Elio - szólalt meg Kafka érzelemmentes hangon. Azon ritka alkalmak egyike volt a helyzet, amikor nem vette fel a képességét korlátozó lencséit, így a különleges színekben pompázó szemei teljesen láthatóvá váltak. Sohasem vallottam volna be senkinek, de ilyenkor még inkább megnyugtatott Kafka jelenléte, nem éreztem magam annyira elveszettnek.

- Itt a kis vendégünk - nézett végig a társaságon Elio. Hangja egyszerre vonzott és taszított. Közelebb akartam menni, de közben minél messzebb futni. Kafka észrevehette, vagy csak tudta, mit vált ki vezetője az emberekből, de ujjait apró, alig látható mozdulatokkal a csuklóm köré fonta. Nem néztem rá, de tudtam, miért tette.

- Helyes - folytatta a férfi - már féltem, hogy szándékosan nem akarod bemutatni nekem. Hogy hívnak gyermekem? - szegezte a kérdést nekem. A torkom kiszáradt, az ösztöneim menekülést kiáltottak, de én csak álltam ott egy helyben, földbe gyökerezett lábakkal.

- Stelle - feleltem halkan.

- Stelle - ismételte meg - mondd, sikerült beilleszkedned?

Bólintottam, amivel hatalmas hibát követtem el. Immár ingerültebben szólalt meg.

- Nézz rám gyermek, nem foglak bántani! Nézz a szemembe, és úgy felelj nekem! Ezt diktálja az illem, nem?

Óvatosan ráemeltem a tekintetemet, kocsonyássá váltak a lábaim, összpontosítanom kellett, hogy ne essek össze.

- Nem bánt veled túl kegyetlenül az első tisztem?

Tudtam, hogy kire gondol, de nem tudtam, mit akar elérni a formális kérdéseivel.

- Nem.

- Helyes - felelte ismét - hiszen az kegyetlen lenne a saját anyádtól, nem igaz? Bocsánat, remélem nem sértettelek meg ezzel a kijelentésemmel, az emberek szeretik kategorizálni a kapcsolataikat, és miután közvetlenül miatta létezel, nevezhetjük anyádnak, vagy rosszul tudom?

Egyre zavartabb lettem, de nem voltam ezzel egyedül. Kafka bosszús arcát az őszinte zavarodottság váltotta fel.

- Nevezhetjük így is, igen - feleltem végül. Kafka fél szemmel rám pillantott. Vagy nem akarta a titulust magáénak, vagy meglepte, hogy így tekintek rá. Az is lehet, hogy mindkettő igaz volt.

- De ha a parancsot tőlem kapta, az azt jelenti, hogy ebben az esetben atyád vagyok?

Ezen a ponton vesztett el teljesen. Nem akartam válaszolni. Nem tudtam válaszolni. Próbáltam rájönni, hogy ezzel az apró játékkal mit akar elérni, de nem ismertem egyáltalán az előttem álló vezetőt, nem tudtam mire vélni a kérdéseit.

- Nos?

Túl sokáig maradhattam csendben, türelmetlenül játszott ujjaival a mellkasa előtt összefont karján. Pislogtam és nyeltem egyet, hogy időt nyerhessek magamnak, hiszen mégis mit felelhetnék erre?

- Szerintem - szólaltam meg végül - az én esetemben teljesen lényegtelen ilyen státuszt bárkire aggatni. Azért születtem, hogy a Stellaront őrizzem, a parancsaid emberi kapcsolatok megjelölése nélkül is száz százalékosan teljesítem.

Elio hosszan elemezte szavaimat, de végül leengedte karba font kezeit. Egy vadász vigyora jelent meg az arcán, nem felelt semmit. Hosszú, néma percekkel később az utunkra bocsátott minket.

- Stelle - hallottam hátam mögül Kafka hangját miután kellő távolságban elhagytuk Elio rezidenciáját.

- Igen? - fordultam hátra és csak ekkor vettem észre, hogy idő közben Blade levált a csapattól. Egyedül Silver sétált az elsőtiszt mellett.

- Tényleg így gondolsz rám?

Nem nézett a szemembe, és tudtam, hogy miért. Félrenézett, hogy akaratlanul se használhassa rajtam a képességét. Hangja kíváncsian csengett és viselkedése is azt sugallta, hogy az igazat szeretné hallani. Az igazat, amivel én magam sem voltam tisztában.

- Mennem kell befejezni a reggeli edzést, mielőtt Lhiongh rájön, hogy ellógtam - feleltem kikerülve a válaszadást és mielőtt ellenkezésbe ütközhettem volna, az első folyosónál elkanyarodtam. Még saját magamnak sem tudtam volna megválaszolni a kérdést, nem akartam ezzel foglalkozni. Nem tudtam.

- Túlságosan sokat fejlődött intellektuálisan azon a helyen - jegyezte meg szárazon Silver, de miután nem erősítette meg senki, aggódva pillantott a másikra.

- Jól vagy?

Kafka arcára visszatért a szokásos, túl sok magabiztosságot sugárzó, gúnyos mosolya.

- Persze. Miért ne lennék?

- Az előbb - kezdte volna a hacker, de az elsőtiszt a torkára ragasztotta a szavakat.

- Hiszen ő csak azért van, hogy a Stellaront őrizze, nem? Menjünk Silver, még sok dolgunk van - indult a kijárat irányába Kafka.

Az egész Szállás csendbe burkolóztak a nap hátralevő részében.