Idegesen üldögéltem a kanapén. A külvárosban voltam, a házban, ahol felnőttem. Becca ötlete volt, hogy kicsit meghúzzam magam, így hazajöttem. Viszont nem tudtam nem arra gondolni, hogy épp ki keres és hol. Nem bírtam magammal. A lábam állandóan járt, feszült voltam és féltem. Felhúztam a lábam és a térdemre raktam az állam. Ijedten kaptam fel a fejem az ajtó nyitódásra. Tony lépett be, a 15 éves öcsém. Ledobta a táskáját az ajtóban és meglepetten torpant meg, ahogy meglátott.

- Hayley!- mosolyodott el. Leült mellém a kanapéra és kérdőn nézett le rám- Mit keresel itt?

Emlékszem, amikor még a hátamon ugrált. Olyan kis pöttöm volt, most meg egy fejjel magasabb nálam.

- Gondoltam hazaugrok pár napra- vontam vállat.

- Csak úgy? Rég voltál már itthon- faggatott. Persze, hogy látta rajtam, hogy van valami. Nála jobban csak Becca ismer.

- Csak úgy- füllentettem. Bólintott és hátradőlt a kanapén- Szóval ennek semmi köze ehhez- mutatott a tarkójára, amin már több mint egy éves heg éktelenkedett. Elszégyelltem magam, mint mindig, amikor meglátom.

- Megígérted, hogy nem kérdezel erről többet- pattantam fel és a konyhába indultam.

- Szóval köze van hozzá, értem- sietett utánam. Kivettem a narancs levet a hűtőből, Tony közben kivett egypoharat a szekrényből és felém tartotta. Elvettem volna, de elhúzta tőlem- Szóval?

- Nem használom önszántamból, tudod jól- próbálkoztam.

- Önszántadból? Valaki rávett, hogy használd?- szaladt a szemöldöke a magasba.

- Nem, csak...- idegesen tűrtem el egy tincset az arcomból- Találkoztam Flash-el- sütöttem le a szemem.

- Tényleg?- csillant fel a szeme- És milyen volt? Gyors? Milyen magas? Felismerted? Nem volt ismerős?...

- Tony, nem figyeltem meg ennyire- állítottam le. Kihasználtam az alkalmat, hogy nem figyelte és kikaptam a kezéből a poharat és öntöttem bele a narancsléből- Nem beszélünk erről többet, oké?- indulni készültem, de megragadta a karom.

- Miért keresett meg Flash? Mit csináltál?- kérdezősködött.

- S.. semmit- makogtam.

- Köze van Adamhez?- tapintott rá, mire nekem betelt a pohár.

- Elég!- borultam ki amitől a pohár szétpattant a kezemben, ezzel egy kis sebet hagyva a tenyeremben. Egyből hozzá szorítottam az első konyharuhát ami a kezem ügyébe került.

- Nem használod, mi?- forgatta meg a szemét és kiszambázott a konyhából. Undorodva tartottam a vérző kezem a csap alá. Figyeltem, ahogy a kezemből ömlő vér a csapba folyik, aztán le a lefolyón a vízzel együtt. Ismét kinyílt az ajtó.

- Tony, ne haragudj..- fordultam meg, de nem Tonyval találtam szembe magam.

- Biztos vagyok benne, hogy nem haragszik- vigyorodott el Adam. Felemeltem a kezem és a konyha másik feléből egy kést repítettem magamhoz.

- Ha bántani merted, én...

- Nem bántottam, nyugi szívem- indult el felém- Csak egy kicsit szundít.

- Rohadék- szűrtem ki a fogaim közt. Neki céloztam a kést, de a keze előtt megállt a levegőben és a szemét forgatva nézett rám.

- Nem tanultál semmit? Egy szinttel erősebb vagyok nálad, hát nem emlékszel?- tenyérrel felfelé fordította a kezét és egy pillanatra megvillantotta a láthatatlan erejét. Be kellett ismerjem magamnak, hogy igaza van. Leeresztettem a kezem.

- Csak ne bántsd az öcsémet- adtam meg magam.

- Gyere velem és nem esik baja- ajánlotta fel. Felém nyújtotta a karját, hogy karoljak bele. Nagy levegőt vettem és bele karoltam. Kivezetett a nappaliba. Még egy utolsó pillantást vetettem a kanapén mélyen alvó Tonyra, majd minden kavarogni kezdett körülöttünk.