2 évvel később

Nem így terveztem a suli utáni éveket. A terv egyetem volt, munka és család. Ehhez képest a pár hónapos kóma után, amit a villámcsapás okozott, nem vettek fel sehova. Így maradt a munka a Jitter's-ben.

Ahogy lábadoztam, fényderült valamire. A villámcsapás tett velem valamit. Valamit, aminek először örültem, aztán csak a bajt hozta rám. Azt hittem csak velem történt, amíg a Flash fel nem tűnt. Onnantól sorba bukkantak fel az olyanok mint én. A hírekben „metahuman"-eknek nevezik őket. Jobban mondva minket. Jobbnak láttam titokban tartani. Azt kéne még, hogy a Flash rám szálljon.

Dél volt, a legnagyobb forgalom. Sietve vettem fel a rendeléseket és mondtam a kollégámnak mellettem. Olyan nagy volt a pörgés, hogy észre sem vettem a barátnőmet elém lépni.

- Hé, Hayley- csettintett előttem.

- Becca, dolgozom- mutattam körbe. Elvettem az újabb elkészült kávét és a vevőnek adtam.

- Tudom, tudom. De kéne a kulcsod- legyintett.

- Hol a tied?- álltam meg egy pillanatra.

- Valahol egy vonaton Central City és Star City között- húzta el a száját, mire akaratlanul felnevettem. Vállat vont és könyörögve nézett rám.

- Nem is te lennél. A táskámban van hátul- mutattam a szekrények felé. Küldött felém egy puszit és már el is tűnt. Visszafordultam a munkához.

Órákon keresztül dolgoztam, megállás nélkül. A műszakom vége felé muszáj voltam leülnöm 5 percre. Bementem az öltözőbe és lerogytam az egyik padra. Kibontottam a konytba kötött hajam és a fejem kezdtem masszírozni. Addig addig próbáltam relaxálni, amíg sikítást nem hallottam. Ijedten kaptam fel a fejem. A sikítást robbanás követte. Az ajtóhoz siettem és résnyire kinyitottam. A kávézóban káosz uralkodott. Egy fekete alak lépett be, valami fura anyag kerítette körül. Négykézláb ereszkedtem és a szemben lévő falhoz másztam.

- Lehetne, hogy abbahagyjátok a sikoltozást? Köszi- tárta szét a karját- Nem fogok senkit bántani oké? Egy lányt keresek körübelül ekkora- tette a kezét az állához- Barna haja van és kék szeme. Nagyon-nagyon különleges lány. Ha átadjátok nekem, nektek nem esik bajotok- magyarázta. Tudtam, hogy rám gondol. Tudtam, hogy engem keres. Tudtam, ki ő. Mély levegőt vettem, azzal a szándékkal, hogy felállok, mikor egy hatalmas széllökéstől a padlóra kerültem. Egy sárga csíkot maga után húzva állt meg a piros ruhás alak.

- Mindig ezt mondják- szólalt meg a Flash. Vékony, hosszú lábával szórakozottan kezdett járkálni- Tipikus rosszfiú duma. Adjátok át, nektek semmi bajotok, blablabla. Hogyan legyünk rosszfiúk első kötet.

- A humorodat is a robbanással kaptad?- kérdezte az alak.

- Nem. De ugyanolyan egyedi mint a képeségem- vont vállat. Most komolyan szópárbajt vívnak? Oldalra néztem. Belém hasított a felismerés, hogy hátul kimehetnék. Óvatosan arra kezdtem mászni, de ahogy meghallottam egy fiatal lány kétségbeesett nyüszítését, megálltam. Miattam kerültek ilyen helyzetbe. Nem mehetek el. A francba. Visszakúsztam az eredeti helyemre és tovább füleltem.

- Csak add át a lányt- tért megint a tárgyra.

- Nem tudom kiről beszélsz- rázta a fejét.

- Legyen. Akkor megölök mindenkit, amíg meg nem találom azt a lányt- bökte ki és ismét felrobbantott valamit. Ám mielőtt megtette volna, a Flash mozgásba lendült és kiürítette az egész kávézót egy pillanat alatt. Az alak idegesen fújtatva indult el hátrafelé. Ahogy a látóterébe kerültem elmosolyodott a kapucnija alatt. Mielőtt felemeltem volna a kezem, hogy bármit is csináljak, megragadta a karom és előrántott, hogy a Flash látóterébe kerüljek.

- Engedd el- kezdte egyből, de hiába, csak jobban szorított.

- Miért engedném, ha pont őt kerestem?