Yoongi: Mikor végzel ma? – jött az értesítésem irodalom óra kellős közepén.
Megnyitottam a beszélgetést, és válaszoltam a fiúnak.

-Park Jimin mit csinál a pad alatt? – hallottam meg a tanárnő hangját, mire megugrottam, és a telefont a padomba csúsztattam.
-Semmit – mondtam egy oktávval magasabb hangon, mint alapból.
-Ajánlom is – nézett felém fenyegetően a tanár, és folytatta az órát.

...

Délután 15:40-kor fejeztük be a táncolást Yeonjunnal. Ő szintén egy nagyon jó barátom volt, viszont ő sem volt osztálytársam. Csak tánc szakra járt, énekre nem, így évfolyamtársamként járt a gimibe.
Együtt léptünk ki az iskola ajtaján háromnegyedkor, és én azonnal megpillantottam Yoongit, ahogy a telefonját nyomkodva ücsörög az iskola melletti padon.
-Akkor holnap találkozunk a hosszúszünetben – mosolyogtam Yeonjunra, amit viszonzott, és bólintott, majd intett, és elment.

Yoongi felé néztem, aki nem vett észre, mivel a pad pont hallótávolságon kívülre esett, így mosolyogva elindultam felé, majd leültem mellé a padra, mire ő felkapta a tekintetét.
-Szia! – mosolyodott el, és eltette kabátja zsebébe a telefonját. – Cuki a sapkád – mosolyodott el, a babarózsaszín sapkámra célozva, ami alól kilátszott a szőkére festett hajam.
Yoongi megjegyzésén elvörösödtem, mire ő felnevetett, és átölelt engem. Arcom nyakhajlatába – vagyis pontosabban sáljába – fúrtam, úgy szívtam be mélyen az illatát.

Gyere! – nyújtotta felém a kezét, miután elengedett, felállt a padról, és hátára vette hegedűtokját.
Kezem kezébe helyeztem, ő pedig felhúzott engem a padról. A mozdulat kicsit erősre sikerült, így vészesen közel voltunk egymáshoz néhány másodperc erejéig.

-Megint nincs rajtad kesztyű – nevette el magát, miközben lenézett a kezemre, majd levette a bal kezéről a kesztyűt, mint előző nap. – Ezt vedd fel a jobb kezedre a hegedű miatt - nyújtotta felém a kesztyűt, amit én elvettem tőle, és úgy tettem, ahogy mondott. – A másik kezedet pedig majd én fogom – mosolyodott el féloldalasan.
-A másik kezemet bele tudom tenni a zsebembe – néztem rá értetlenül, mire ő elővett a zsebéből egy marék zsebkendőt, és a zsebembe tömte.
-Mostmár nem – vigyorgott, és először láthattam, hogy milyen aranyos, amikor a fogai is kilátszanak mosolygáskor. Előtte levő nap is láttam, amikor nevetett, de akkor először küldött felém ilyen mosolyt.

Kicsit elkalandoztam a mosolyát látva, és teljesen elfelejtettem, hogy máskor ilyen helyzetben megforgatnám a szemeimet. Mikor erre rájöttem, és arra is, hogy valószínűleg észrevette, teljesen elpirultam.
-Yoongi, félre fogják érteni – mondtam halkan, kezeinkre nézve.
-Úgysem mernek nekem beszólni – vonta meg a vállát.
-De nekem igen – mondtam, és már ki akartam húzni kezem az övéből, de ő nem engedte.
-Ha azt hiszik, hogy járunk, neked sem mernek majd beszólni. Egyébként is megverem őket, ha bántani mernek téged – mosolyodott el, az én szívem pedig olyan hevesen kezdett verni, hogy azt hittem, kiszakad a mellkasomból.

Zavarodottan néztem a fiúra, mire ő kiemelte másik kezét a zsebéből, és arcomra simított.
-Jól vagy? – kérdezte.
-Pe-Persze – dadogtam. Ezen újra elmosolyodott, és visszatette kezét a zsebébe, majd elindultunk. Kéz a kézben. Próbálva nem foglalkozni az emberekkel. De nekem nem ment. Láttam a férfit a megvető tekintettel, láttam a nőt, aki nagy ívben kikerült minket a fiával, láttam a srácot és a lányt, akik velünk szemben jöttek kézen fogva.

-Hé! Mi a baj? – nézett rám Yoongi, és megállt, majd szembe fordított magával.
-Semmi, csak... az emberek. Annyira... megvetően néznek minket – néztem körül, és úgy éreztem, felrobbanok a stressztől.
-Nézd! – mutatott jobbra, mire odafordítottam a fejem. Két srácot láttam az utcán sétálni, kézen fogva. Boldogak voltak, nevetve beszélgettek.
-Ők együtt vannak – néztem újra Yoongira.
-Ha mi is együtt lennénk, mi változna? – vonta fel a szemöldökét. Erre már nem tudtam mit válaszolni, ajkamat beharapva néztem a betont.
-Ha zavar, nem kell megfognod a kezem, csak szeretek így sétálni – mosolygott rám, és mosolyától megnyugodtam.
-Oké, akkor... majd talán... máskor. Most nem megy – bólintottam, és éreztem, hogy szemeimet csípik a könnyek.

A fiú megnézte a telefonján az időt.
-Elkéstünk – húzta el a száját. – Mindegy, gyere! – biccentett oldalra, és újra elindultunk, immár zsebünkbe dugott kézzel.

Hamar odaértünk a zeneiskolához, és bementünk. A teremben már mindenki ott volt, csak ránk vártak.
-Elnézést, hogy késtünk, tanárnő! – hajolt meg Yoongi, én pedig követtem a példáját.
-Semmi gond, gyorsan pakoljatok elő, és üljetek le a helyetekre! – mosolygott ránk csillogó szemekkel a nő. Valószínűleg örült neki, hogy jóban vagyok Yoongival.
-Előbb beszélhetnék Önnel valamiről négyszemközt? – kérdezte Yoongi, mire én kérdőn fordultam felé.

A tanár és Yoongi kimentek a teremből, én pedig előpakoltam, és leültem a helyemre. Hoseok mosolyogva intett, mire én visszaintettem neki, és persze Jungkook is "köszönt"...
-Na mi van? Máris sikerült összejönni azzal a pöccsel? – kérdezte. Nem válaszoltam neki, csak sóhajtva tettem fel vállamra a hangszert, és megkértem a mellettem ülőt, hogy húzzon egy A' hangot, így segítve nekem behangolni.
-És megfogadtad a tanácsom legalább? – vigyorodott el Jungkook, nem hagyva békén engem.
-Úgy néz ki, hogy megfogadtam? – néztem rá, és még magam sem hitte el, hogy visszavágtam. Lehet, hogy kevesebbet kellene beszélnem Yoongival...
Jungkook arcáról azonnal lehervadt a mosoly, miközben farkasszemet néztünk egymással. Ezt a tevékenységünket az szakította félbe, hogy visszaért Yoongi a tanárnővel. A fiú is előpakolta a hangszerét, majd leült mellém.

-Mit beszéltél a tanárnővel? – suttogtam, a barna hajú fiúra nézve.
-Mindjárt megtudod – mosolyodott el féloldalasan, és ő is behangolt.

-Mielőtt elkezdenénk a próbát, szeretnék valamit kérdezni – kezdte a tanárnő, mire mindenki kíváncsian nézett rá. – Tehát Yoongi azt ajánlotta, hogy lehetne a Perfect három szólama mellé egy negyedik, ének szólamot is hozni. – Ahogy ezt kimondta, ijedten kaptam tekintetem Yoongira. – Tudom, szűkös az időnk a karácsonyi koncertig, ugyanis jövőhét csütörtökön karácsony, viszont szerintem ez egy nagyon jó ötlet. Arra gondoltam, hogy meghallgatnánk azokat, akik szeretnének énekelni, illetve akiket mások ajánlanak, hogy énekelhetnének, majd döntsünk, hogy ez mennyire jó ötlet, és legyen-e ilyen, vagy sem.
-Megöllek – sziszegtem Yoonginak, aki ezen csak elmosolyodott.
-Tehát ki az, aki esetleg szeretne énekelni? – kérdezte a tanárnő. Néma csend uralkodott a teremben, és senki nem mert a tanárra nézni. – És ki az, akit ajánlotok, hogy énekeljen? – tette fel a következő kérdést.
-Jisoo – vágta rá egy csellista lány, mire az a lány, aki kedden Jungkookkal együtt szólt be nekem, ijedten nézett hátra.
-Jungkook – kiáltotta egy srác az első szólamból, mire az is ijedten nézett oldalra.
-Jimin – kiabálta be a mellettem ülő, és pedig elkerekedett szemekkel néztem rá.
-Én komolyan megöllek – sziszegtem.
-Rendben, akkor őket hármójukat meghallgatjuk, utána döntünk, hogy legyen-e ének, és ha igen, ki énekeljen - bólintott a tanárnő.
-Szerintem énekeljen Jimin, és akkor nem kell hegedülnie – szólalt meg Jungkook. Egyértelműen saját magát próbálta menteni.
-Nem, ez nem így működik – csóválta a fejét a tanárnő. – Jisoo, menj először te a színpadra!
-Nem ismerem ezt a dalt – vágta rá a lány.
-De, ismeri – kiabálta be a mögötte ülő.

Jisoo sóhajtva felállt, majd felment a színpadra.
-Rendben, akkor kezdheted, amikor úgy érzed – bólintott a tanárnő, a lány pedig mély levegőt vett, és elkezdte.

Ijedten kaptam a tekintetem Yoongira.
-Ez nekem nem fog menni – tátogtam, mire ő csak megfogta a kezem, és hüvelykujjával végigsimított rajta. Így próbált engem megnyugtatni, de nem igazán sikerült, továbbra is feszülten figyeltem a lányt.

Utána Jungkook következett, akinek az előadásától szó szerint tátva maradt a szám. Nem akartam beégni a többiek előtt még jobban, de Jisoo és Jungkook egyértelműen tehetségesebbek voltak nálam.

-Rendben, akkor Jimin – biccentett a tanárnő a színpad felé.
-Én ezt nem akarom – mondtam halkan, de úgy, hogy mindenki hallhassa. Jungkook csak elégedetten elmosolyodott, ahogy Jisoo is, Yoongi pedig elengedte a kezem. Gondolom, várta, hogy menjek.
-Csak próbáld meg! – mosolygott a tanárnő.

Feszülten álltam fel a székről, és sétáltam fel a színpadra, ami előtt mindig próbáltunk. A mikrofonhoz álltam, és végignéztem a többieken. Minden szem engem figyelt, az én szívem pedig majd' kiszakadt a helyéből.
Yoongira pillantottam, aki mosolyogva bólintott, jelezve, hogy kezdjem el, én pedig sóhajtottam, lehunytam a szemeimet, és belekezdtem. Nem akartam látni az embereket, sokkal inkább bele szerettem volna élni magam a dalba.

Ahogy lehunytam a szemem, és énekeltem, szokás szerint lejátszódott előttem valami. Viszont más, mint addig bármikor. Általában csak elképzeltem valamit, ami illett arra a zenére, amit éppen éneklek, de aznap ez máshogy volt. Yoongi jutott eszembe. Azok a pillanatok, amit azalatt a néhány hét alatt együtt átéltünk. Ahogy kézen fogva sétálunk az utcán, a nevetése, a mosolya, az, ahogy megölel, az illata, az érintése, az érzés, amit akkor érzek, ha velem van... És ebben az egészben egyetlen baj volt csupán: Hogy én éppen kurvára egy szerelmes dalt énekeltem, és kurvára egy fiúra gondoltam közben.

A dal véget ért, én pedig kinyitottam a szemeimet, és félve pillantottam a többiekre, akik csodálkozva néztek rám. Még a tanárnőm is csak elkerekedett szemekkel figyelt engem. Yoongi volt az egyetlen, aki mosolygott, ugyanis ő már hallott azelőtt énekelni.

Egy kósza könnycsepp csordult le az arcomon, amit gyorsan letöröltem, és lementem a színpadról, majd visszaültem a helyemre.
Remegő kezemre néztem, és próbáltam lehunyt szemmel mély levegőket venni, hogy lenyugodjak, viszont kénytelen voltam kinyitni a szemeimet, amikor egy érintést éreztem meg remegő kezemen. Yoongira vezettem a tekintetem, aki csak mosolyogva nézett rám, miközben megszorította a kezem.
-Ügyes voltál – tátogta, mire kissé én is elmosolyodtam.

-Rendben, szóval először is hogy gondoljátok? Legyen ének vagy inkább hagyjuk? – kérdezte a tanárnő.
-Legyen – bólintottak a legtöbben, viszont én ijedten ráztam a fejem. A zenekarban még el lehet vegyülni, nem tűnik fel, ha elrontasz valamit, viszont énekelni teljesen egyedül kellett volna, mindenki tudja, ha hibázol, és teljesen beégsz.
-És ki legyen akkor az énekes? – tette fel a következő kérdést a tanárnő. – Ki szavaz Jisoora? – Négyen tették fel a kezüket. – Ki szavaz Jungkookra? – Öt ember emelte kezét a magasba, majd én is fellendítettem a kezem. Jungkook csodálkozva nézett rám. – És akkor ki szavaz Jiminre? – fejezte be a tanárnő az utolsó kérdéssel, én pedig félve néztem körbe, majd elkerekedett szemekkel, hevesen dobogó szívvel számoltam meg a fent lévő kezeket: 11. Uram isten.
-De én nem szeretnék énekelni – húztam összébb magam a székemen.
-Énekelj! – szólalt meg Jungkook, mire csodálkozva kaptam fel a tekintetem. – Abban legalább tényleg tehetséges vagy.
-De legalább annyi érzelemmel, mint az előbb – mosolyodott el az a csellista lány, aki Jisoot ajánlotta, mint énekes.
-Rendben, akkor Jimin, menj vissza a színpadra, most összepróbáljuk a zenekarral – bólintott a tanárnő, én pedig teljesítettem a kérését.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Ehh, ez a fejezet annyira nem tetszik :'))
Remélem, azért elmegy egynek X3

2020.11.21. 12:18